A mai tortaszombat alkalmával egy szuperkönnyen elkészíthető tortareceptet hozott az Ínyenc Fenevad házicukrásza, Édes Harapás. A tortaköltemény mindenkinek ajánlott, aki szereti a csupa rózsaszínbe csomagolt csokis édességeket. Ahogy ő fogalmaz, ez egy igazán könnyű szerkezetű,  mégis csupa csokis krém-édesség. Ő a receptben házi eperlekvárral bolondította meg a rétegeket, de elmondása szerint ez bármilyen egyéb kedvelt lekvárral vagy gyümölcspürével felcserélhető. Át is adom a szót neki:

A tavaszi járványhelyzet után egyértelmű volt, hogy a nyár nem hoz a tavalyihoz hasonló számokat a turisztikai szektorban. Utazni ugyan lehetett a nyári hónapokban, elég csak a magyarok Horvátországba özönlő tömegeire gondolni, de a külföldi vendégforgalom nagymértékben csökkent az előző évekhez képest. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából kiderül, mekkora volt a visszaesés, és hogy a zsúfoltnak hitt augusztus legalább részben kompenzálni tudta-e az év többi részében kieső bevételeket.

Egy rendhagyó étteremkritikával jövök most, amely szigorúan véve nem is nevezhető étteremkritikának – ezúttal ugyanis házhoz rendeltem az ételt, amely talán ilyen járványhelyzetben sokkal gyakoribb, mint az étterembe járás. Én egyébként nem vagyok ennek nagy híve, mert az éttermezés során nem csak a gyomromat töltöm meg, hanem lelkileg is átszellemülök, leeresztek, és élvezem az evést-ivást. Sokszor a rendelés után meg sem jegyzem, honnan érkezett a fogás, és ez is egy jeles bizonyítéka annak, hogy étterembe nem csak az ízekért jár az ember. A most bemutatott étel viszont talán minden másiknál jobban passzol fejben az ételrendeléssel – igen, pizzáról fogok írni, méghozzá nem is akármilyenről, igazi olasz pizzáról. Itt, Budapesten.

 A Dél-Dunántúl legnagyobb városa, Pécs egyaránt ideális választás, ha kikapcsolódásra vágyunk vagy egy belföldi gasztrotúrára mennénk. Baranya megye székhelye tele van étteremmel, bizonyára több is megér egy egy próbát, de én most csak egyet látogattam meg - azzal viszont nagyon elégedett voltam.

Eljött az ideje, hogy szót ejtsünk a magyar konyha egyik szimbolikus képviselőjéről és annak evolúciójáról. A lángos a maga egyszerűségével töretlen népszerűségnek örvend emberemlékezet óta, manapság pedig már variációinak csak a képzelet szab határt. Kérdés, hogy a hagyományok szembetiprása ez, vagy jót tett a ráncfelvarrás az olajban sült tésztának.

Két buci közé helyezett darált marhahúsból készült húspogácsa. Ez az alap koncepciója a hamburgernek, aminek ma már számtalan fajtáját kínálják a most meg nem nevezett gyorséttermi láncokban és a gombamódra szaporodó kézműves, kevésbé gyorséttermi jellegű, felcicomázott hamburgereket kínáló vendéglátóhelyeken. Gyakran fogyasztjuk, de tudjuk-e, hol és mikor alkották meg az első hamburgert? Erre kapásból mindenkinek az lehet a válasza, hogy Amerikában, ami félig igaz is, a sztori azonban ennél bonyolultabb. Milyen utat járt be ez a közkedvelt étel? Utánajártunk.

A túlzott műanyag-felhasználás velünk élő probléma, amivel nap, mint nap találkozunk. Gondoljunk csak a megvásárolt termékek csomagolására, amely sok esetben szintén műanyagból készül, pedig ma már számos környezetkímélőbb alternatíva létezik. Ezt tekinti át és foglalja össze az Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a legutóbbi hírlevelében.

Általánosan elterjedt mítosz, hogy a magyar ember kevés halat eszik (meg ez azért látszik az eladásokból is, na), mégis van a lakosságnak egy olyan jelentős szelete, amelyik imádja a halat, és ez a halevő réteg igenis nagy elvárásokkal ül be egy-egy halászcsárdába, halsütőbe, vagy bármilyen halakat kínáló helyre. Én szintén azok közé tartozom, akik imádják a jól elkészített halakat, és örömteli melegség árasztja el a szívem, ha ezeket a hófehér húsú csodákat (elnézést kérek a tonhaltól és a lazactól, ők is nagyszerűek!) tökéletesen elkészítve teszik elém. Sajnos azt kell mondanom, hogy az éttermek többségében nem kimondottan felejthetetlen halas fogásokat kapunk, és ez szomorú. De a többség azt feltételezi, hogy létezik egy kisebbség – és én pont ennek a képviselőjére találtam rá nemrég a budapesti belváros közvetlen szomszédságában.

Egy gyors, de kiadós ebédre vágytam valamelyik hétköznap, és épp a pesti forgatagtól távol voltam, így új helyet próbáltam. Aktuális írásom tárgya jó választásnak bizonyult, még ha nem is kellett ehhez különösebb csodát művelnie. Korrekt kis szendvicsező ez, kedves személyzettel, nyugis környéken.

Az ország első belga sörözőjeként indult, ma már étteremként is megállja a helyét a vendéglátóhely, ahol legutóbb jártam. A különleges sörök kedvelői mellett itt azok is megtalálják a számításaikat, akik egy jót szeretnének enni, legyen az belga, francia vagy magyaros fogás. Én is inkább az ételekre voltam kíváncsi, és magas elvárásokkal érkeztem - nem csalódtam.