Egy kimerítő túra után különösen jól tud esni egy nagy tál magyaros étel, főleg ha azt gyönyörű erdei környezetben, kiváló kilátás mellett tudod elfogyasztani. Ilyen esetben még az sem baj, ha az étel csak kicsit jobb az átlagosnál, valójában sokkal jobban lehet élvezni. Ám ha még kilométereket gyalogolva felfelé, hegyi környezetben is azt érzed, hogy az az étel szar, akkor az valójában nagyon szar lehet. Ez történt velem a méltán híres Nagy Hideg Hegy méltatlanul híres turistaházában. Szubjektív beszámoló következik.

A Vad Börzsöny, a kegyetlen

A Börzsöny különleges státuszú hegység a magyar túrázók körében: nem annyira népszerű, mint a Duna másik partján húzódó visegrádi, ám aki párszor bejárta, az esküszik rá, hogy ez Magyarország talán legcsodásabb hegysége. Én magam is a Visegrádiban szocializálódtam, és a Börzsönnyel épp csak ismerkedem, ám most kezdem látni igazán, mire gondolnak gyakorlottabb túratársaim, amikor azt mondják, hogy a Börzsöny sokkal jobb a Visegrádinál (amit a legtöbben Pilisnek neveznek, ám ez a kettő nem ugyanaz).

Persze a Börzsönyre edzettnek kell lenni, így a csak néhanapján, zöldelléstől sárgulásig túrázgató erdőjárók kényelmesebbnek ítélhetik a Visegrádit, amelynek csúcsai kevésbé magasak, kevésbé meredekek, és több oldalról is jól megközelíthetők (akár autóval is). Én csak úgy hívom a Visegrádi hegységet, hogy gyorsforgalmi úthálózat: minden irányban túrautak szelik egymást, amelyeken jelentős forgalom torlódik fel olykor-olykor. Ez némileg levesz az élvezhetőségéből, de azért így is odavagyok érte, amit bizonyít jó pár éttermi beszámolóm a környékről (például ez, ez, ez , ez vagy ez)

A kilátás meg szinte verhetetlen a Prédikálószékről, a Spartacus-ösvényről, Dobogókőről vagy a Vadálló-kövekről, a Duna látványával nehéz versenyezni – főleg azért, mert nem gyakran kanyarog ilyen látványosan. Ám kilátás a Börzsönyben is akad (hajjaj), de azt ki kell érdemelni: a Csóványosra (ami magában 240 méterrel magasabb, mint Dobogókő) nem lehet felautózni, oda bizony fel kell gyalogolni. Ráadásul úgy, hogy előtte már megmásztunk pár csúcsot.

Cserébe a látvány csodás lesz: ha akarjuk, völgytúrával kezdhetünk, majd gerinctúrára válthatunk, végül pedig elkerülhetlenül alámerülünk a Magas-Börzsöny égig érő bükköseiben, amelyek hol ritkásak, hol buja zöldek, de minden alkalommal lélegzetelállítóak. Mert a bükk a magyar hegyek legnagyobb csodája, amiért mindig megéri felmászni pár száz métert: és a Börzsönyben van belőle bőséggel, nem is akármilyen. A Csóványos környéke egyenesen egy bükkpornó, minden gyakorlottabb túrázónak csak ajánlani tudom. Főleg májusban, amikor csodás élénkzöld az egész erdő.

Ha enni akarsz, ne ide gyere

A Börzsöny erénye az, ami egyben átka is: sokkal vadabb, mint déli testvére, csúcsai közt nem húzódnak települések. Ezért aztán az itteni hegycsúcsok nehezebben is megközelíthetők, elkerülhetetlenül hosszabb és meredekebb lesz a túra (azért annyira nem vészes ám). Ebből következik, hogy a vendéglátóegységekkel sincs olyan sűrűn ellátva, mint a Visegrádi-hegység, ahol szó szerint egymást érik az éttermek, büfék. Ne értsetek félre, ez a Börzsönyt csak szerethetőbbé teszi, de azért igényel némi logisztikát.

Én a Nagy-Hideg-Hegy (a továbbiakban csak NHH) érintésével mentem fel a Csóványosra, úgy kalkulálva, hogy az NHH-n fogok ebédelni, hiszen már az is pont elég lesz, hogy a királyréti parkolóból felgyalogolok oda. Arra egyébként készülj fel, hogy a parkolóban le fognak húzni rendesen: ha a Cseresznyefa parkolóig elmész (ami a Csóványosra menet nagyon ajánlott, hiszen cirka 4 kilométert spórolsz), 3 egész ezer forintot ki kell perkálnod a parkolásért. Durva, mi?

Mi azt is leírjuk, ha elégedetlenek voltunk egy hellyel. Ha tetszik ez a szemlélet, kövess be minket Facebookon!

Ám az NHH-t annak tudatában másztam meg, hogy a tetején majd eszek egy jót. Jártam már régebben is az ott levő turistaházban, akkor egészen rendben volt. Az ilyen helyen amúgy sem túl nagyok az ember elvárásai: a dobogókői „bográcsos” ételek sem kiemelkedőek, viszont a hely bája, a kilátás, a szabadtéri környezet és a bogrács illúziója miatt az élvezetfaktor sokkal magasabb. Tegyük is hozzá gyorsan: azért lehet ott tényleg jót is enni, de többségében az ízélmény önmagában éppen csak megfelelő.

Na ehhez képest az NHH turistaházában mérföldekkel le vannak maradva: mind a kiszolgálás, mind az ételek minősége elég gyenge. Érkezéskor még kellemes meglepetés fogadott, a turistaházat igényesen felújítottak. A berendezés igazából semmi extrát nem nyújt, a letisztult igényesség, egyszerű, de hangulatos faelemek jellemzik a helyet. A terasz kissé szűkös, főleg annak fényében, hogy tavasszal-nyáron is milyen sokan mennek a Nagy-Hidegre, de azért találtunk kint helyet.

Aztán a kiszolgálásnál már kezdődtek a bajok. A pultnál egy sportruházatban öltözött úriember vette fel a rendelést, de láthatóan zavarban volt: percekig állva néztük egymást, mire megszólított, eközben mindennel foglalkozott, csak a vendégekkel nem. Végül feltűnt neki, hogy még nem vette fel a rendelésünket, amit egy papírra felírt, de azzal a lendülettel el is felejtett. Még pár percig álltunk ott, mire kijött egy hölgy bentről, a konyha részről, és átvette az irányítást. Nála fizettünk, és amikor említettem neki, hogy egy szódát is kértem, amit nem számolt fel, az úriember – aki eközben ott téblábolt mögötte – megjegyezte, hogy „ja tényleg, akkor azt addig kiadom.” A kompozícióhoz tartozik még két fiatalabb srác is, akik egyszerre dolgoztak a konyhán és fogyasztották az ebédre szánt giroszt kint az asztaloknál.

Ilyenformán már meg sem lepődtem, amikor további komplikációk merültek fel. A megrendelt pörkölt (amihez csak ennyi volt írva, hogy pörkölt, ami lehetett volna akár csülökpörkölt, de zúzapörkölt vagy körömpörkölt is) megérkezett viszonylag időben, de a babgulyásomra jó sokat kellett várni. A fejetlenségre jellemző volt, hogy ketten is, akik utánam jöttem, előttem kapták meg a babgulyásukat, miközben túratársam már rég betolta a pörköltet.

A pörkölt egyébként sertéspörkölt volt szarvacskával. Én szeretem a sertéspörköltet, de azért azt is lássuk be, hogy ez az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy letudjuk az úgynevezett pörkölt dolgot, egy marha-, neadjisten vadpörkölt (amiből például Dobogókőn szinte mindig van) sokkal nagyobb fantáziáról árulkodott volna. A sima szarvacskával kínált sima sertéspörkölt a lehető legkevésbé fantáziadús étel volt. De más alig volt a kínálatban: a babgulyás mellett még palócleves volt az egytálételek közül. Aztán vannak olyan értékelhetetlen fogások is, mint milánói makaróni és társai.

A babgulyás szintén nagyon gyenge volt: híg volt a leve, ízetlen, sőt, még volt egy kellemetlen műíze is, amit nem tudtam hova tenni. És mondanom sem kell, hogy ebben is sertés volt, de nem valamely odaillő része (például a csülök sovány része), hanem a sertésnek a szárazabb, már-már csirkeszerűen fehér része. Összességében meg lehetett enni, de ennél többet nem tudok róla mondani, élvezet egy minimális sem volt benne. Nagyon megúszósra vették az egészet az üzemeltetők, ezen még dolgozni kell, nem keveset.

Ettünk két túrós rétest is, de az annyira száraz volt, illetve a túrónak annyira nem volt kellemes íze benne, hogy ezt már meg sem ettem – pedig ritkán hagyok meg ételt, pláne egy kiadós túra közepén. Az ára egyébként rendben lett volna, ha ezért legalább értékelhető minőséget kapunk, de nem ez volt a helyzet. Az van ugyanis, hogy a monopolhelyzetükkel gyakran visszaélnek a vendéglátóegységek, márpedig a Nagy-Hideghez közel másutt nem nagyon lehet enni, így aztán következmények nélkül lehet megúszósra venni a figurát. Hacsak nem jön egy elvetemült blogger, aki aztán megírja a személyes tapasztalatait, ugye.

Egyébként a romlás már látszik a Google-értékeléseken is (amit nem szabad mondjuk készpénznek venni, ugye): látszik, hogy akik az úrjanyitás után mentek, 1-es értékelést adtak, így a jelenleg még aktuális 4,6 a korábbi élményeknek szól, amelyeknek egyébként én is simán adtam volna egy 4-est legalább. (Újabb példa arra, hogy miért nem szabad a Google-értékelés átlagszámát elfogadni.)

Nagy-hideg-hegyi turistaház, kapjátok össze magatokat, a kutyafáját neki!

Mi azt is leírjuk, ha elégedetlenek voltunk egy hellyel. Ha tetszik ez a szemlélet, kövess be minket Facebookon!

Fotók: Ínyenc Fenevad