Régen tervben volt már, hogy meglátogatjuk a Balaton egyik leghíresebb halsütőjét, az Aszófői halsütőt, amit sokan nagyon nagy becsben tartanak. A hely a maga egyszerűségével abszolút egy dologra épít: a remek minőségű sült halakra. Majdnem mindent végigkóstoltunk, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a halat szeretőknek ez a hely nem fog csalódást okozni. A halak szinte kivétel nélkül valóban borzasztóan finomak, de összességében – a legendás híre ellenére – nem vált első számú kedvencemmé.
Ha nyár, akkor Balaton, ha Balaton, akkor pedig sült hal – legalábbis a legtöbb magyar fején automatikusan ez a gondolatszál szalad végig. Hiába van betiltva a balatoni halászat, hiába nincs semmi köze a hekknek a Balatonhoz (de még úgy általában az édesvízhez sem), hiába jön Kazahsztánból a keszeg, Csehországból a fogas, ami egészen más, mint a balatoni példányok, és hiába nem szürke már a harcsa, hanem afrikai, a magyar a Balaton mellett halat eszik, hogy aztán egész évben ne egyen egy dekával sem.
Valahol így van ez rendben, hiszen végeredményben a hal eszméletlenül finom és egészséges, és az úszáshoz, nyári túrázásokhoz sokkal könnyedebb, mint a disznó vagy marha. De a minőség és az elkészítés már nagyon nem mindegy. Kiábrándító tud lenni egy túl- vagy alulsült, sótlan hekk, az elrontott fogasról pedig ne is beszéljünk – ennek a nemes halnak a kontár módon történő meggyalázását fel kéne venni a hét fő bűn mellé egy nyolcadiknak, azt vallom (mondjuk lenne ott még hely bőven az ananászos pizzának meg a túlsütött bélszínnek is). A balatoni éttermek ehetetlen halainak tengere mellett nem csoda, ha a nép felkap egy halsütőt, ahol tényleg minőségi halak készülnek, valódi szakértelemmel.
Hogy mit is takar ez a szakértelem?
Marha egyszerű: jól választják meg a fűszerkeveréket, majd a megfelelő hőmérsékleten beledobják a halat a forró olajba, és pont akkor veszik ki, amikor kell. A minőségi alapanyagot pedig nem kell sokat magyarázni. Ennyi a siker titka, nem kell ide varázslat, túlcifrázott, túlgondolt köretek, sem csillivilli dizájn. Az ugyanis az Aszófői halsütőben sincs: egy egyszerű fabódé néhány paddal, gusztustalan piros napernyőkkel a 71-es út mellett. Annyira mellette, hogy az autós forgalom néhány méterre a szélső padok mellett halad el. A megközelíthetősége sem a legjobb, Aszófő mellett van, gyalog egyik településről sem javasolt, tömegközlekedés nem megy oda. Csak autóval és biciklivel elérhető, azokkal viszont könnyen. A "tálaláson" sem gondolkodtak sokat: meglehetősen csúnya tálcákra dobálják rá a halat, műanyag evőeszközt adnak mellé.
Ejtsünk egy szót a választékról
Mint mondtam, a halsütő üzemeltetői nem gondoltak túl semmit: pár hal közül választhatunk klasszikus köretekkel és savanyúságokkal. Klasszikus halsütőről van szó, ami azt jelenti, hogy nincsenek különféle mártásos halételek, sült halak vannak egyféle módon elkészítve. Van egészben sült süllő, fogasfilé lisztes bundában sütve, rántott ponty és rántott harcsa, és az elmaradhatatlan hekk és keszeg. Ahogy láttuk, a hekkből fogyott a legtöbb, ami számomra kissé érthetetlen – ezért a „tömeghalért” nem gondolom, hogy érdemes kiutazni bárhova is, és kivárni a sort. De hát embere válogatja. Van ezen kívül halászlé és kolbász is, de itt nagyjából véget is ér a történet. Nagy szívfájdalmam, hogy a nagy szerelmem, a csuka nincs az étlapon itt sem.
Ha van tippetek, hol tudok tényleg remek, egészben sült csukát enni, ne késlekedjetek: írjátok meg nekem az inyencfenevad@gmail.com mailcímen, vagy kommentben Facebookon. És ha már ott jársz, dobj egy lájkot is az oldalra!
Mint már sokszor elmondtam, a hely valóban híres. Nem is mindegy, mikor megy az ember: első alkalommal ebéd és vacsora között mentünk, akkor megúsztuk nagyjából 10 perc sorban állással, de másik alkalommal az esti főműsoridőben már fél órát vártunk a sorban. És nem azért, mert ilyen lassan készül a hal – azokat az ember szeme láttára, előre sütik, így amikor megtörténik a rendelés, jobbára már adják is az ember kezébe a tálcát a frissen sült hallal. Persze előfordul, hogy várni kell kicsit, de ez akkor fordul elő, ha nem a slágerhalakból rendelünk, hanem mondjuk keszeget kérünk. De tapasztalatunk szerint legtöbbször mindenből van épp kész hal. Természetesen ezek is frissek, mert az emberek hatalmas rotációban váltják egymást, gyakorlatilag a szabad helyeket azonnal elfoglalják, ha ebéd- vagy vacsoraidőben megyünk. Harmadik alkalommal már le sem ültünk, mert láttuk, hogy egészen a parkolóban kígyózik a sor, ami nagyjából egy órás várakozási időt jelenthet, ha a mi félórás várakozási időnknek megfelelő hosszúságú sorból indulunk ki.
Finomak a halak? Azok
De a lényeg a lényeg: a hal. A halas választékot már elsoroltam fent, köretekből pedig nem túlságosan nagy a választék: van kenyér, sültkrumpli és saláta. Ezek minősége sem túl extra, egyszerű sültkrumpli, középkategóriás fehérkenyér, és klasszikus nyári zöldségsaláta (salátalevél, paprika, paradicsom, uborka). Ezen kívül választhatunk savanyúságot: különféle uborkákat, de például van tzaztiki is, ami egy nagy pluszpont.
Első alkalommal két egészben sült süllőt választottunk, mert ez a hal minőségben mégiscsak világbajnok. Sültkrumplival kértük, plusz vettünk hozzá egy szelet kenyeret és két darab kovászos uborkát is. A hal tisztességes méretű volt, az ember azt hinné, hogy ilyen két szép süllőért egy vagyont kell kifizetni, de nem: a fenti rendelésért, plusz egy üdítőért, kevesebb mint 7000 forintot fizettünk. Egyébként a hal mérete félig-meddig lutri: különböző nagyságú süllők vannak, de nem igazán válogathatunk – általában 2-3 darab süllő van kész vagy készül épp, és ha nem akarunk még várni a félórás sorban állás után, akkor bizony azt kapjuk, amit a tányérra tesznek. Megnyugtatom a nagyérdeműt: olyan süllőt nem nagyon láttam, amivel nem lehet jóllakni, olyan viszont bőven akadt, amit már nehéz megenni. De mint írtam, a pénztárcánkat egy nagyobb hal sem viseli meg, egy part menti étteremben ugyanezért többet fizetnénk, és sanszos, hogy a minőség nem lenne ilyen.
Mert bizony az Aszófői halsütőben készült halak finomak. A fűszerezés remek, nincs túlgondolva, de azért bőven van rajta minden, ami kell. Amit kiemelnék, az a fokhagyma: a hal húsának minden falatjánál éreztem a fokhagymás aromát, ami nagyon jót tesz a halnak. Nem volt sótlan sem, ami manapság szerintem gyakori hiba, és a süllő remek íze is átjött. Citrommal még ütősebb, azt külön lehet kérni hozzá, de én sajnos elmulasztottam – de így is nagyszerű volt. Mindemellett is azt kell mondanom, hogy a süllővel voltam a legkevésbé elégedett, és ez az állaga miatt volt. A hal farkánál kellően omlós volt, és a süllő lemezes húsa pont úgy vált le a csontról, ahogy azt szeretem, de a feje felé haladva kissé kemény volt már, ez mindenképp egy negatívum. De még így is elégedett voltam, mert ízben bőven meghaladja ez az általam a Balatonon elfogyasztott süllők átlagát.
A második alkalommal sült harcsát, sült pontyot és fogasfilét ettünk. Kezdem az utóbbival. Akinek nem világos, a fogas teljesen ugyanaz a hal, mint a süllő, csak másfél kilogramm után már fogasnak nevezik. A süllőt általában egészben sütik, a fogast filézve kínálják. Az íze mindkettőnek elképesztően finom, ha jól van elkészítve. És ez nagyon jó volt: a süllővel ellentétben a fogasfilét semmilyen kritika nem érheti, ízben és állagban is tökéletes volt, a lisztes bunda konzervatív ízével nem akarta elnyomni a hal aromáját. Ez is emberes méretű volt, egy nagyétvágyú ember is bőven megtelik vele, ha köretet is eszik hozzá (bár bevallom, a hal íze miatt nem is feltétlenül van szükség köretre).
A harcsa és a ponty külön bekezdést érdemel. Aki gyakran eszi vizeink eme két királyát, az pontosan tudja, hogy mekkora kockázatot rejt magában, ha az ember pontyot vagy harcsát rendel az étteremben. A harcsa eleve lutri, mert lehetetlen megmondani, hogy szürkét vagy afrikait kapsz (és erről akkor sem győződhetsz meg feltétlenül biztosan, ha megkérdezed). Ezeknek a halaknak a húsa nagyon érzékeny a környezetre és az élelemre, amit elfogyasztanak, és az sem mindegy, mekkorára hízlalják fel szegény állatot. Gyakran megesik sajnos, hogy ezeknek a halaknak iszap- és erős halíze van, ami a szakács tehetsége, odaadása és a gondos fűszerezés, jól kiválasztott pác mellett is ehetetlenné teszi az ételt. A harcsánál további kockázat, hogy a hal húsa részenként nagyon eltérő. A zsíros, kocsonyás részében nem sok élvezet van, a pontypatkónál ilyen probléma nincs, de ott is számolni kell a hal hátán húzódó, zsíros, sötét résszel, aminek kifejezetten kellemetlen az íze.
Persze egy jó halsütő arról (is) ismerszik meg, hogy erősen megválogatja a beszállítót, mert nem engedheti meg magának, hogy a harcsának és a pontynak (amiből a halászlé készül) rossz íze legyen. Az Aszófői halsütő ezen a vizsgán is átment: a harcsa különösen finom volt, a hús állagában tökéletes volt a balansz, nem volt túlságosan ellenálló, sem túlságosan omlós. És ami a legjobb: halíznek nyoma sem volt. A ponty is átment a vizsgán, a hal fehér húsú részei egészen finomak voltak, bár a nekem jutott patkó kissé szerencsétlen formájúra sikerült, így kevés jutott az igazán remek részekből. A harcsa viszont bőven telitalálat volt, a pontyot meg csak azért vettem mellé, hogy ha már ott vagyok, kipróbáljam ezt is. A harcsa mérete megengedte, hogy egyek mellé egy pontyszeletet: ezeket a halakat nem olyan nagy porciókban kínálják, mint a fogast, süllőt vagy hekket.
A halak mellé egy adag krumplit, egy nagy salátát, tzatzikit (ami egészen finom volt) ettünk, és vettünk két üdítőt is. Ekkor sem mentünk csődbe a vacsora után, 8000-et fizettünk, ami a finom, friss halakért bőven-bőven megérte. A személyzet előtt külön le a kalappal, elképesztően pörögtek, a kiszolgálás a pultnál példásan gyors és hatékony, és még a dolgozók arcára kiülő fájdalmas fáradtság ellenére is kedvesek és készségesek. Osztották is a vendégek a borravalót bőven.
A lényeg két egy bekezdésben
Ha pár mondatban akarom összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy az Aszófői halsütő tényleg remek hely azok számára, akik szeretik a hagyományos halsütőket, és elsősorban a halak dominálta ízekre vágynak (még egyszer mondom, itt nincsenek túlkombinált köretek és szószok), és van türelmük kiállni a hatalmas sort, és nem zavarja őket az igénytelen tálalás. Ami külön kiemelendő, hogy ár-érték arányban a hely nagyon kedvező szolgáltatást nyújt, sőt, a mai balatoni árak mellett azt merem mondani, hogy egyenesen olcsó. Nem ajánlom viszont a helyet azoknak, akik egy elnyújtott, kellemes estét akarnak eltölteni egy jó hangulatú étteremben, akár hosszasan borozgatva a vacsora után, miközben érdekes ízkombinációkat fedeznek fel. Vannak olyan halsütők, amelyek az éttermi beülés élményét kombinálják a klasszikus halsütők ízeivel (ilyen például a Sió halsütő is, amit tavaly próbáltunk ki), de az Aszófői halsütőbe inkább azok menjenek, akik egy félórára-órára kiugranak bekapni egy finom halat, és ezért hajlandóak sorba állni.
Ha épp arra jársz és kipróbálnád, írd meg véleményed és kövess minket továbbra is az éttermi beszámolókért! Nyomj egy lájkot Facebookon, hogy mindig elsőkézből értesülj legújabb írásainkról!
Fotó: Ínyenc Fenevad
