Így májusra megérkezett a tavasz is, zöldbe borultak a fák. Csodás a természet most, és mi lehet fantasztikusabb, mint az élénkzöld lombok sűrűjében eltöltött pár óra kikapcsolódás után egy romantikus, erdőszéli étteremben ízletes sült halakat enni. Pont ez vár arra, aki ellátogat a visegrádi Ördögmalom étterembe – de pénzt vigyen magával, mert az élményért fizetni kell.

Csodálatos táj a fővárostól félórára

A bevezető túl lelkesre sikerült, nézzétek el nekem, nagyon friss még az élmény, amikor ezeket a sorokat írom. Mint medve a téli álma után, és most először szabadultam ki a városból, hogy bevegyem magam a bükkerdő sűrűjébe, és mint minden évben, ezúttal is rácsodálkoztam, hogy az újjászületett erdő így május közepén mennyire zöld: a természet ilyenkor annyira élénk színben pompázik, ami már-már természetellenes. Festeni se lehetne szebbet. Menjen a természetben, aki tud: rövid a május, júniusban már meg-megjelennek az érettebb, méregzöld levelek is, július a maga tikkasztó hőségével pedig mintegy megfonnyasztja még a sérthetetlennek tűnő erdőséget is.

A helyszín a Visegrádi-hegység, ami az egyik személyes kedvencem. A fővároshoz való közelsége révén hétvégente megtelik az erdő, ez semmiképp nincs előnyére, de mit lehet tenni, a Rám-szakadék szépségét vagy Dobogókő hangulatát senki elől nem lehet irigyelni. Meg aztán, aki túrázásra adja a fejét, az csak jó ember lehet (najó, többségében). Az Ördögmalom-vízeséstől indul az egyik legnépszerűbb, és (bár sok helyet sajnos nem láttam még, nyugodt szívvel ki merem jelenteni) egyik legszebb magyarországi túraút, a Spartacus-ösvény is. Ahol például ilyen kilátás tárul elénk:

Többször is megjártam már, nem lehet megunni, bár őszintén szólva én a Pilisszentlászlóról Visegrádra vezető patakparti utat jobban kedvelem, ott végig az erdő takarásában, csodálatos bükkfák árnyékában haladhatok, ahol az élénk májusi lombkorona szűri meg a már ilyenkor is csípősen tűző nap sugarait. Mellettem csobog a patak, amelyen többször át is kell kelni, ettől lesz csak hatványozottan lélekmelengető az élmény. Tényleg mindenkinek javaslom, hogy jöjjön el ide egy felüdítő túrára – de csak az menjen, aki értékeli, aki tud rajongani érte, és aki bírja. Nem rövid túra ez, kell hozzá némi állóképesség.

Szívesen olvasnál még tőlünk hasonló beszámolókat? Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le semmiről!

A kimerítő túra után remek ételek várnak

Az Ördögmalom-vízesés szomszédságában található az Ördögmalom étterem, a Bertényi Miklós füvészkert bejáratánál. (Na ha valamit nem értek, az az, hogy az erdő közepére ugyan már mi értelme füvészkertet tenni. Merthogy a nyolcadik kerületben elfér egy, az oké – bár hozzáteszem, annál még a Margitsziget is nagyobb élmény - , de ide, ahol a természet magában is oly csodálatos... No mindegy, a botanika szerelmesei biztosan értékelik). Többször szemeztem már a hellyel, most volt alkalmam kipróbálni is (pontosabban most volt rá pénzem, alkalomból eddig sem volt hiány).

A helyszínről nem írnék többet, eleget írtam már így is, a megközelíthetőségre viszont ki kell térnem. Aki busszal menne Budapestről, annak kell gyalogolnia jócskán, mire Visegrádról kiér az étteremhez, az ugyanis tényleg az erdő szélén áll. Autóval egészen közel lehet menni, de egy sorompós kapun kell átmenni hozzá – őszintén szólva fogalmam sincs, kell-e a behajtásért fizetni, én távolabb parkoltam. Jó 500-1000 méterre biztosan le lehet tenni a kocsit valahol. Napközben hétvégén jellemzően sokan vannak, előfordulhat, hogy sorba kell állni, hogy kapjunk asztalt.

Mi vasárnap este mentünk, ekkor már kellemesen szellős volt az étterem, de voltak azért vendégek. Kint ültünk le a teraszon, innen jó a kilátás az erdőre és közvetlenül az étterem mellett húzódó patakra. Aki szereti a természetet, az ezen a ponton már biztosan elégedett – pedig az ételek csak most jönnek.

Pisztrángot ettünk, mert a hely is magát a visegrádi pisztránggal hirdeti. A halakról tudni érdemes, hogy annak frissében nincs párja, a gyorsfagyasztott halak veszítenek zamatukból, ezért ha van alkalmunk olyan halat fogyasztani, ami a sütés előtt nem merült alá a mélyhűtőben, ne hagyjuk ki az alkalmat. Őszintén szólva nem tudom megmondani, hogy az Ördögmalom pisztrángjai ilyen állapotukban voltak-e, a pincér ugyanis felemás válaszokat adott erre a kérdésemre. Amikor rákérdeztem, hogy honnan jött a hal, a fiatalember előbb csak annyit felelt, hogy „valahonnan a közelből”, majd amikor rákérdeztem, hogy a szomszéd tóból-e, sietve hozzátette, hogy „igen-igen!”

Van ott ugyanis pár lépésre egy tó, amiben állítólag hemzsegnek a pisztrángok. Aki kifog egy halat, annak az Ördögmalom étterem megsüti a fogását. Legalábbis elméletben, mert ahogy a pincér elmondta, a vendég sosem azt a halat kapja, amit kifogott, hiszen a hal elkészítésének van egy menete, ami hosszabb időt vesz igénybe, mint amit az éhes horgász kivárna. Persze a horgász azt hiszi, hogy azt a halat kapja, de valójában nem. Ezt mind a pincértől tudtuk meg. Most ezek után higgye el az ember, hogy a pisztráng tényleg visegrádi (Szilvásváradon legalább nyíltan bevallották nekünk, hogy Lillafüredről hozták a halat). A végeredmény szempontjából ez mégsem számít annyira, hiszen a halak, amiket elénk tettek, isteniek voltak.

Nagyszerű halakat kóstoltunk

Az étlap alapvetően vékony, aminek én mindig örülök: egyrészt a nagy választék zavaróan hathat, a megfelelő fogás kiválasztása túl sok időbe kerül, másrészt a szakács is magabiztosabb, ha kis számú ételből kell nagyon sokat készítenie. Az étlapot főleg a pisztrángos ételek uralják, ami nem meglepő, hiszen mint ahogy azt mondtam, Visegrádnak és magának az étteremnek is ez a nagyszerű hal az egyik fő profilja.

A fokhagymás pisztránggal is szemezgettem, de végül a Kárpáti módra elkészített halat választottam. Tulajdonképpen annyira nagy különbség nincs is a halak között, inkább az adja az egyes fogások közti eltérést, amit mellé kínálnak: jelen esetben a Kárpáti módra elkészített pisztráng nem sokban különbözött a fűszervajastól, csak az egyikhez külön adtak fűszervajat, a másikhoz külön Kárpáti ragut.

Az árát elég borsosnak ítéltem elsőre, hiszen egy pisztrángért cirka 5000 forint elég sok (amennyire nagyszerű, annyira olcsó ez a halfajta, főleg akkor, ha tényleg a szomszédból szerzik be), de mint a mellékelt kép mutatja, ennyi pénzért nem egy, hanem két halat kaptunk. Két kisebbet: egy még nem lett volna elég a jóllakáshoz, kettő viszont tökéletesen elegendő volt. Az árban emellett benne volt a köret is, ami salátát takart. A sült halat általában krumplival vagy kenyérrel eszem, de jelenesetben elfogadtam a hozzá kínált salátát, ha már ezzel szerepelt az étlapon. A szószhoz jobban passzolt volna valami semlegesebb ízű köret, de az összhatás így sem volt rossz.

A saláta bőséges volt, és bár nem volt túl fantáziadús, egyhangúnak sem nevezném. Egyébként Magyarországon annyira nem fejlett a salátakultúra, amit őszintén bánok, de ez most nem tartozik ide. A hal viszont egészen remek volt: a fűszerezés tökéletes, nem volt túlhúzva, pont annyira volt fűszeres, amennyire kellett. A hal húsának állaga is tökéletes volt, omlós volt, a pisztrángban oly zavaró csontokat is el lehetett rágni könnyen – ennyi előnye mindenképp volt annak, hogy kicsi volt a hal. De ami a legfontosabb, megvolt az a klasszikus íz, ami csak a pisztrángnak van a halak között, és ami sajnos sok gyorsfagyasztott szupermarketes pisztrángból valahol elvész az ipari folyamat során. Kellemetlen halíznek nyoma sem volt, a hal bőre is ropogott. Érzésre azt gondolom, hogy zsírban sült a hal, nem olajban, legalábbis én ennek tudtam be a kissé füstösebb bukét, és bár én az olajban sült halhoz vagyok szokva, egyáltalán nem állt rosszul neki a zsírban sütés (ha úgy történt egyáltalán, erről nem tudtam meggyőződni).

Legközelebb kipróbáljuk az egyik legismertebb magyarországi halsütőt is. Ha nem akarsz róla lemaradni, dobj egy lájkot Facebookon!

Egyedül a szósz volt felejtős: a rákok picik és ízetlenek voltak, a szósz állaga sem volt az igazi, valahogy nem állt össze. A fűszervajas pisztrángról, amit túrapartnerem evett, túl sokat nem tudok írni: a hal ugyanaz volt, csak adtak mellé fűszervajat. Ő még rösztit is kért a saláta mellé, amiből három darabot kapott: ez így együtt már bőven több, mint elég köretnek. A röszti egyébként rendben volt, és aki most azt gondolja, hogy egy rösztit nem lehet elrontani, az nem látott még mindent.

Összegzésül azt tudom mondani, hogy az étterem méltán örvend jó hírnévnek. Nincsenek túlbonyolított fogások, a hely a maga egyszerűségében nagyszerű. A körítés viszont egy fokkal igényesebb, mint a legtöbb halsütőben, miközben a halak minősége itt is kifejezetten jó. Az árat kicsit soknak tartottam, üdítővel, borravalóval együtt 15 ezer forintot fizettem két adag (azaz négy darab) halért, amire ugyan lehet azt mondani, hogy a minőségi helyek között ez már átlagos árnak számít, azért fáj kifizetni. Ide jutottunk. Még ezzel együtt is ajánlom, de ha rám hallgatsz, az étteremlátogatást mindenképp kösd össze egy túrázással, mert bár az étterem tényleg kifogásolhatatlan, nem tudom, hogy mennyit dobott az élményen, hogy egy felemelő erdei túra után ültem be.

Ha van kedvenc túraútvonalad és éttermed, bátran írd meg nekünk kommentben vagy üzenetben, ha pedig tetszett a cikk és szívesen olvasnál még tőlünk hasonlókat, nyomj egy lájkot Facebookon is, és oszd is meg, hogy több emberhez eljusson.

Képek: Ínyenc Fenevad