Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki ne találkozott volna zöldborsófőzelékkel, azt meg még nehezebben tudom elhinni, hogy a lisztes tejben úszkáló borsószemeket olyan nagyon sokan szeretik. Ezt a borzadályt én sem enném meg semmi pénzért, miközben nagyon szomorú vagyok, hogy a zöldborsófőzelék alatt ezt értjük. Pedig ebből a csodás zöldségből olyan kiváló főzeléket lehet főzni, ami nemcsak sokkal finomabb a fent bemutatott rettenetnél (ez mondjuk önmagában nem jelentene kihívást), hanem sokkal egészségesebb, egyszerűbb, ebből következően pedig olcsóbb is.

Ilyen a jó zöldborsófőzelék: felejtsd el a tejet

A zöldborsófőzelék is azon átfogó menzai hadművelet egyik fontos szereplője volt a sertéshúsos-répás trappistás rizottó mellett, amelynek célja az volt, hogy már gyerekként megutáltassa velem az evést (meg amúgy az életet úgy általában). Ennél egy fokozattal rosszabb volt a finomfőzelék, de az már annyira a gasztronómia legalja, hogy egy említésnél többet nem is szánnék rá.

Ha most egy percig is azt gondolod, hogy ezeknek az ételeknek a plebejus jellegével (éljen örökké Pásztor Erzsi) van bajom, akkor tudd meg: nem az étel egyszerűsége, hanem az elkészítési módja zavar. Ha már olvastál tőlem pár írást, akkor tudhatod, hogy én a konyhában a végtelen egyszerűség híve vagyok: nem kell az adott fogásba még egy összetevő csak azért, hogy bonyolultabb legyen a végeredmény (kivéve, ha olyan sokösszetevős ételt készítünk, mint például a tikka masala). Ennél eggyel jobban indokolt mellőzni a bonyolítást, ha az újabb összetevők még rontanak is az összhatáson.

Pontosan ez történik a zöldborsófőzelékkel is, amikor nyakon öntjük egy liter tejjel, amit még be is habarunk liszttel, csak hogy biztosan ehetetlen legyen a végeredmény. Az egyébként kiváló lehetőségeket rejtő alapanyagok lisztes-tejes sűrítésének múltszázadi berögzülését ideje lenne már egy életre elfelejteni úgy általában is. Nos, vagy talán nem?

Az Ínyenc Fenevad több mint gasztroblog – erre Te is hamar rájössz, ha bekövetsz minket Facebookon. Ne maradj le szókimondó írásainkról.

Mi kell az igazán jó zöldborsófőzelékbe?

A fentiekből az már adja magát, hogy mi nem kell bele: liszt és tej. Ha ezeket kihagyjuk, akkor nemcsak az ízlelőbimbóink és bélbolyhaink járnak jobban, hanem még a hazánkra támadó gonosz külföldi kiskerláncok aljas nyerészkedésétől is megmenekülünk. Igaz, bár az árréstop nevű újabb gazdaságpolitikai csodafegyver már elkezdte a megmentésünket, sosem lehet tudni, hogy a kereskedőknek álcázott patásördögök mit főznek ki az élelmiszer-árképzés füsttől homályos boszorkánykonyhájában. Jobb nem megadni a lehetőséget, hogy áldozatul essünk nekik.

Aztán persze tudva levő, hogy valakinek az a sorsa, hogy a hónap végén az utolsó garasát is kifizesse túlárazott híg tejre és kétes minőségű lisztre, valakinek az, hogy mások megkopasztása árán halmozza vagyonát, megint másoknak pedig az, hogy a megkopasztók megkopasztásával gazdagítsa tovább saját magát és érdekeltségi körét. Nos, vagy talán nem?

Azt speciel nem tudom, hogy a zöldborsón mekkora az árrés, meg amúgy pont telibe is szarom, mert én őseim jóvoltából annyi zöldborsót kaptam már – és kapom továbbra is minden látogatásom alkalmával -, amennyi évekre elég. Ez a cikk sem született volna meg, ha nem vettem volna észre, hogy a fagyasztóba nemcsak az újabb egy kiló zöldborsó nem fér be, hanem az ott levő sok kiló zöldborsótól egyébként semmi más sem. Sajátos szociológiai jelenség egyébként ez a falusi kertgazdálkodás: a ház mellett egy köpetnyi kis kertben anyámapám tömegével termelik a mindenféle zöldséget, amellyel aztán maguk sem tudnak mit kezdeni. Jobb híján az 50 kiló cukkiniból 40-et elosztogatnak, hogy kapjanak cserébe 20 kiló hagymát meg 10 kiló paprikát, amelynek a nagy része komposztként végzi a következő évi minitömegtermelés folyamatában, ha épp nem találtatik újabb szerencsés, aki majd nem tud mit kezdeni vele. Amikor édesanyámat megkérdeztem, hogy ugyan miért termelik tömegével a zöldséget, amit aztán nem tudnak elfogyasztani, ezért odaadják másoknak, akik szintén nem tudják elfogyasztani, de közben adnak helyette egy szintén elfogyaszthatatlan mennyiségű valamit, jószerivel csak ennyit mondott:

„Hát, jó kérdés.”

Valamelyik zöldségnek az a sorsa, hogy aranyáron vásárolják meg a piacon, valamelyiknek az, hogy fonnyadtan és alulárazva kerüljön bele a fazékba, megint más zöldségeknek pedig az, hogy ugyanabba a földbe rohadjanak bele, amelyből pár hete épphogy kihajtottak. Nos, vagy talán nem?

Itt most megint arra kérlek, hogy kövess be Facebookon. Lesz még legalább egy ilyen idegesítő, a gondolatmenetet megtörő sor, de ha már most bekövetsz, akkor a következőt figyelmen kívül hagyhatod.

Annak bő lére eresztett letárgyalása után, hogy az igazán jó zöldborsófőzelékbe nem kell se tej, se liszt, vessünk egy pillantást a hozzávalók taxatív felsorolására.

• Zöldborsó. Enélkül azért nehéz volna. Ne konzervvel dolgozzatok, hanem fagyasztott vagy friss zöldborsóval. (Ha kell, tudok adni.)
• Hagyma – ha egy kiló zoldborsót használsz (amennyit én használtam), akkor egy átlagos fej vöröshagyma kell. A borsó mennyiségének csökkentésével/növelésével arányosan változhat a hagyma mennyisége is.
• Extraszűz olívaolaj: két-három evőkanál simán kell belőle, de akár picivel több is. Ha épp van otthon vaj, és nem félsz a túl magas árréstől, az is szuper, de azért csínján: a borsó önmagában is édeskés ízű, a vaj ezen csak fokozhat. Napraforgóolaj is megfelelő.
• Fokhagyma: ezen nem szabad spórolni, a zöldborsóval ugyanis tökéletesen kiegészítik egymást. 4-5 gerezd is mehet belőle, ebből egy gerezdet csak a végén teszünk bele.
• Só, bors – utóbbiból csak egy keveset, mert nagyon kontrasztos tud lenni a borsó saját íze a bors erős ízével. Jól el lehet kúrni ezt az ételt azzal, ha túlborsozzuk.
• A fűszerek közül némi zsálya és rozmaring passzol bele, de csak nagyon pici – a zsálya inkább babbal működik jól, de azért a borsóval is jól érzi magát. Egy-két babérlevél is mehet bele, azt minden hüvelyes nagyon szívesen látja maga mellett a fazékban.

Liszt és tej nem kell bele.

Hogy készül a borsófőzeléknek ez az általam legjobbnak vélt verziója?

Noha a címben leírtam, hogy tökéletes zöldborsófőzelék, azért ezzel a jelzővel mégiscsak inkább óvatos lennék, mert már a lecsó kapcsán is megkaptam páratoktól, hogy az, hogy mi a tökéletes bizony relatív. Az evidenciák ilyetén jellegű nyugtázását követően az alábbiakban pontokba szedve fogom leírni, hogyan kell elkészíteni a zöldborsófőzeléket. Nagy titkot nem fogok elárulni, roppant egyszerű folyamatról van szó, pláne úgy, hogy nem kell behabarni.

1. Apróra vágjuk a hagymát. Mennyi de mennyi recept kezdődik így, és már az én ujjbegyeimet is hányszor hagyhatta el ez a tárgyas szerkezet ugyanebben a formában? A fokhagymát is felszeletelhetjük apróra, de egy gerezdet hagyjunk meg a végére.
2. Az olajon üvegesre pirítjuk a hagymát a fokhagymával.
3. Jöhet hozzá a borsó, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. A vizet időközönként pótolni kell, mindig annyi legyen rajta, amennyi ellepi. Addig főzzük, amíg a borsó puha nem lesz.
4. Amikor a zöldborsó belekerül a fazékba, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, mehet bele a csipet rozmaring, a babérlevél és a kis zsálya. A borssal óvatosan bánjatok, a sóból viszont mehet gazdagon – elég puritán ételről van szó, kell a só, hogy kiegyensúlyozza a borsó édes ízét.
5. Amikor megfőtt, vegyük külön tálba egy részét (mondjuk a harmadát), reszeljünk bele egy gerezd fokhagymát, és turmixoljuk pépesre. Vigyázzunk, hogy a babérlevelet ezen a ponton már távolítsuk el.
6. A pépet öntsük vissza a többi borsóhoz. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem elég sűrű, vehetünk még belőle és turmixolhatunk tovább, ám ha épp túl sűrűnek ítéltetik az eredmény, kis vízzel felhúzható.
7. Rottyantsuk össze a pépet a borsóval, és végeztünk is. Ezen a ponton már ne főzzük sokáig, a fokhagyma friss íze – amely fontos szerepet játszik az összhatásban – átalakul ugyanis ebben az esetben.

A végén még locsolhatunk rá óvatosan extraszűz olívaolajat, de ha az élet császára akarsz lenni, akkor parmezánnal vagy grana padanóval is megszórhatod. Én enyhén ropogósra pirított kenyérrel ettem, de önmagában is megállja a helyét. Pofonegyszerű volt elkészíteni, és sokkal maradandóbb élvezeti élményt nyújt, mint a lisztes-tejes verzió. Javaslom kipróbálni.

Ha még ezen a ponton se követtél be minket Facebookon, akkor ez az utolsó esélyed. Természetesen megteheted, hogy nem követsz be minket, de gondolj bele: annyi minden szarságot bekövettél már, eggyel több vagy kevesebb nem mindegy? Nekünk viszont fontos visszajelzést adsz ezzel, hogy már megérte leütni ezt a néhány karaktert. Egyébként nem fogjuk elárasztani a faladat, annál nagyobb lusta senkiháziak vagyunk sajnos, szóval igazán nem veszítesz semmit. Kösz!

Fotó: Ínyenc Fenevad