Az éttermi élmény egyik fontos része a hangulat, egyáltalán nem mindegy, hogy a kiváló ételeket milyen környezetben fogyaszthatjuk el. Ebben pedig verhetetlen egy olyan étterem, amely egyenesen a fák között található, és ahol tényleg úgy érezzük magunkat, mintha egy erdőben ülnénk. Ha pedig az ételek is kiválóak, az a teljes éttermi élményhez feltétlenül szükséges. Számomra az már csak egy plusz, ha az aktuális étterem még magyaros is, ráadásul annak egy kissé modernizáltabb, igazán minőségi változata.

Ennél jobb lokációt nehéz találni

Nyáron óriási versenyhátrányban vannak azok az éttermek (és kocsmák), amelyeknek nincs kiülős része. Persze terasz és terasz között is nagy a különbség: a kutyahugyos, angol turisták által teleokádott forró belvárosi betonra kikúrt két szék épphogy kimeríti a kiülős hely fogalmát, miközben a városközponttól kieső, valódi erdő közepén található étterem az abszolút pozitív végén van ennek a skálának.

Ez utóbbi végletet éri el a pilisszentlászlói Kis Rigó Vendéglő. A lokációja egyszerűen tökéletes: a Visegrádi hegység maga a csoda, Pilisszentlászló pedig egy igazán idilli kis falu a magyar hegye(cské)k közepén. Nincs annyira tele turistákkal és a városi életre ráunó kitelepülőkkel, mint a Duna-menti települések, így aki zöld környezetre és elvonulásra vágyik, annak tökéletes. Miközben azért egynéhányan megfordulnak itt turisták is, hiszen olyan népszerű túrautak mennek itt át, mint a kék, de ide fut ki a Spartacus-ösvény és az Apát-kúti völgy is.

Emellett egy nagyon rendezett, takaros kis faluról van szó, aminek nyomokban még látszik a szlovák eredete, de ez afféle erőltetett múltidézést jelent inkább, mint valóságot. (Azért amikor az egykor volt, minőséget minden tekintetben mellőző Jánošík kocsmában magyar lóhúgyot csapoltak sörnek csúfolva, az azért megmosolyogtatott.) De hát ne vegyük el ezt tőlük, főleg ma, amikor a magyar törvényhozás újabb csúcsterméke, az önazonossági törvény épp konzerválni akarja a magyar vidékre jellemző jót s rosszat egyaránt. De ez nagyon mellékvágányra vinne most minket.

Na szóval, a Kis Rigó ennek a kellemes kis falunak a szélén található, már bőven az erdő ölelésében. Autóval is jól megközelíthető, de mivel a Dobogókőre vezető túrautak (köztük a kék) mellett húzódik közvetlenül, a túrázóknak sem nehéz észrevenni. Azért ha csak úgy beesnénk (főleg hétvégén), készüljünk fel rá, hogy hatalmas lehet a tömeg, és nem biztos, hogy helyhez jutunk. Mi épphogy kaptunk egy helyet, de az kevésbé volt árnyékos, így egy idő után már perzselt a nap. Pedig a hely maga kifejezetten jól le van fedve a fáknak köszönhetően, de azért így is ki lehet fogni egy naptól kevésbé védett helyet.

A helyszín csak egy dolog, de mit tud az étterem?

Nemcsak a napsütés miatt nem mindegy, hogy hol kapunk helyet: fent, a bejárathoz közelebb vannak egészen hangulatos helyek, akárcsak középen a kisebb, fedett részen. Ha viszont lentre ültetnek minket, közel a konyhához, abban kevés romantikus élményünk lesz. Szóval foglaláskor akár ezt is érdemes lehet jelezni.

Szeretnél új éttermeket megismerni? Kövess minket Facebookon, mert sok hasonló írással jövünk még.

A kiszolgálás remek, a pincérek profik és kedvesek annak ellenére, hogy láthatóan tele vannak munkával. Egyikük, egy fiatalabb srác folyamatosan járt körbe, és bűvésztrükkökkel, fárasztó szóviccekkel "szórakoztatta" a vendégeket. Másikuk, egy idősebb fószer (amolyan NDK-s DJ formája van a tagnak) pedig meghatározhatatlan hangokkal jelezte a csinos kolléganőjének, ha utóbbi épp elállta a Scooter-forma fazon útját. A barbecue pultban pedig egy igazi ősmacsó ember ül: pont olyan fazon, akiről első ránézésre tudott, hogy egy étterem barbecue részlegén vagy egy lacikonyhán dolgozik (na azért nem annyira ideáltipikus alkat, mint a dobogókői bográcsos vadember). Szóval voltak érdekességek.

Az ételválasztás klasszikusan magyaros, de az látszik, hogy azért az univerzális gasztronómia felé is nyitnak. Ez alatt lehet érteni például a barbecue oldalast, ami bár az angolszász hagyomány klasszikusa, de azért bőven beleillene a zsíros-húsos magyar konyha nagyágyúi közé is. A levesek közé például a klasszikus gulyás, húsleves, jókai bableves mellé befér a cukkini krémleves is, ami inkább idézi a budapesti belpesti éttermek hangulatát, legalábbis nekem. Van halászlé is, méghozzá bajai, ami egyrészt pluszpont – többségében szegedivel találkozhatunk az ország éttermeiben, ezért különleges látni azt, hogy valaki a kevésbé bejáratott hagyomány felé nyúl –, másrészt számomra hátrány, én ugyanis azt annyira nem kedvelem.

Persze magyaros étterem lévén van rántott sajt/velő/anyámseggelyuka, de ezzel aligha lehet mit kezdeni. A bolognai spagetti már jobban zavar az étlapon: nem vitatom, ez a förmedvény már-már a magyar konyha klasszikusa lett (ha már az olasz konyha nem ismeri, ugye), de mégsem tudom miért kellett odatolni a kemencés túróscsusza, káposztás-csülkös sztrapacska és erdei gombás vajgaluska mellé. Szégyenfolt az étlapon.

Vonzó volt a szarvasragu, ropogós csülök, pisztráng is (ez utóbbi amúgy kimeríti a halételek választékát), de végül barbecue oldalast választottunk, amire a pincérnő ki is emelte, hogy kiváló választás volt. Nem volt nehéz döntés, miután pont szemben ültem a tűzhellyel, így láttam, hogy készülnek a csodás oldalasok. Csorgathattam is a nyálam jódarabig, a kiszolgálás ugyanis cseppet sem volt gyors. Dolgoztak a pincérek és szakácsok rendesen, de mivel sokan voltak, kellett azért várakozni rendesen. Aztán amikor a barbecueért felelős, őserőtől duzzadó férfiember kihozta a fatálon a két barbecuet, külleméhez illő módon szólalt meg: „Súlyos hibát készülök elkövetni.” Ilyen stílusosan sem tettek még elém egy jól megtermett oldalast.

Amiről már elsőre is látszott, hogy igényes munka eredménye volt. Sokféle köret volt a megtermett oldalas mellé, így aztán az ízek többféle kombinációját is ki lehetett hozni ebből a fogásból. A hús maga kiváló ízű volt, a fűszerezése viszont kifejezetten konzervatív, egyértelműen az oldalas saját íze dominált. Az állagát tekintve volt némi kivetni valóm, a hús ellenállóbb volt kissé, mint amire számítottam, de hát őszintén szólva egy oldalasnál ezt soha nem lehet tudni.

Hogy kiemelkedő volt a minőség, azt nem mondanám: ennél sokkal kiválóbb barbecue ételeket ettem már. Lehet, hogy jobban is választhattam volna, a fogások közül ugyanis sok ígérkezett ínycsiklandónak. Végeredményben viszont nagyon jót ettem egy gyönyörű környezetben, és külön értékelendő, hogy a helyre rendkívüli odafigyelés jellemző, és a klasszikus magyar hagyományból (és ez alatt nem a klasszikus receptekre, hanem úgy ámblokk a magyaros éttermi stílusra, gondolkodásmódra gondolok) sikerült előre lépni a modernitás felé, ami sajnos nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy étterem ma versenyképes legyen.

Még szólhatok egy mondatot az árakról, de nem szívesen teszem ezt: azok ugyanis magasak. Nehéz ma jót enni jó áron, szó se róla, de az a 6500 forint, amit az oldalasért fizettünk, nem tekinthető kiugrónak. Ettől még rettenetesen magas.

Ha tetszett ez a bejegyzés, jutalmazz meg minket egy követéssel Facebookon.

 Fotó: Ínyenc Fenevad