A cseh sörök hazai rajongóinak volt oka örülni mostanság, több helyen vezették ugyanis be a cseh tanksörök királyát Budapesten. Ezek minősége változó, ám örömömre szolgál beszámolni róla, hogy a belvárosban legutóbb nyílt helyen egészen kiváló minőségben kapjuk a folyékony plzeni aranyat.

Még mindig csak az egy kezemen tudom megszámolni, hogy Budapesten hány helyen lehet cseh tanksört kapni, de csak ezen a nyáron ehhez kettővel több ujjamra volt szükség. Ha ilyen ütemben haladunk, jövő nyárra már a másik kezemet is be kell vetnem számoláskor.

A tanksör – pontosabban csehből magyarra tükörfordítva tankos sör – népszerűsége abban rejlik, hogy pasztorizálatlansága okán zamatosabb, ízesebb, mint a hordós társai. Csehországban nagyon régóta elterjedt a tankból való fogyasztás, ami könnyen érthető, hiszen ott gyorsan forog a sör, tartósító eljárások nélkül is könnyebben árusítható. Magyarországra most kezdett betörni ez a fajta sör, a rajongók nagy örömére. (Így talán ritkábban kell majd Csehországba utaznom, amikor rám tör a sör iránti vágy.)

Ezen a nyáron kipróbáltam a Kopaszikert tanksörét, amiben nem kicsit csalódtam, és nemrég azt is megírtam, hogy megnyílt az új Stifler, ahol tanksört lehet kapni. Mindezidáig nem tudtam még kipróbálni, ezt pótoltam be a napokban.

A minőségi sörök élvezete is része a gasztronómia világának. Ha egyetértesz, kövess be minket Facebookon. Ha kiváló sört találok, olykor Instagramon is posztolok róla.

Bevallom, szkeptikus voltam: lássuk be, az eddig létező Stifler egységek nem a minőségükkel hódítottak, ahogy a Legjobbkocsma lánc többi egysége sem (tyű azanyját, mennyi szar sört legurítottam én a torkomon ezeken a helyeken, a sörök védőszentje bocsássa meg ezt nekem!). Ám az új helyre belépve elsőre is látszott, hogy ezzel a hellyel más célközönségre lőnek, az új Stiflert nem is eggyel magasabb polcra teszik. Először elbizonytalanodtam, mert sikerült a Rákóczi út páros oldalán levő Stifler 32-be betérnem, ami a többi Stifler hangulatával hódít (vagy épp taszít, kinek hogy), és amikor láttam a hordókat a falon, biztos voltam benne, hogy jó helyen járok. (Vagyis inkább abban, hogy rossz helyen járok, de a jó sör itt van).

Megnyugvásomra kiderült, hogy azokban a tankokban Dreher van, ami fel sem érhet a Pilsnerhez minőségben, ám a tankos verzió ebből is minden bizonnyal ízesebb. Nem tudom, nem próbáltam: miért innék tankos Drehert, ha ihatok tankos cseh sört is? Egyébként azt látatlanban is megmondom, hogy valószínűleg ez a Dreher nem lehet rossz, a tankos verzió ugyanis minden sörből kihozza a legjobbat.

Átmenve a szemközti Stiflerbe aztán minden világossá vált: ez a Stifler más. A Stifler Sörház csak nevében Stifler, valójában egy kifinomult, igényes helyen találtam magam, nem pedig a lepukkant, giccses-színes körúti kocsmákat idéző förtelem köszön itt vissza. Jó látni, hogy a Legjobbkocsma képes feljebb skálázni a márkáit, legalább ennyit visszakap a fővárosi kocsmalátogató tőlük, ha már az egész körutat végigszennyezték a késdobálókra hajazó szaraikkal.

Számtalan sört kóstolhatunk itt, több is van csapon, vannak mindenféle „kézműves” sörök, amelyek közül egyiket sem ismerek, és soha nem is fogok. Nem díjazom ezeket a divatos, zömében felső erjesztésű (rosszabb esetben ízesített) valamiket, amelyeket minden homofóbia nélkül buzi sörnek neveznék legszívesebben. Épp most néztem meg az In Bruges című filmet (kurvára nem írom le magyarul a címét) sokadjára, talán Ray után szabadon használhatom ezt a jelzőt.

A szókimondás a felfogásunk fontos eleme. Ha egyetértesz velünk, kövess be minket Facebookon. Minden visszajelzés fontos.

Az itallap sok tölteléksöre közt pedig ott van Ő. Rögtön az itallap legelején (lenne pár keresetlen szavam ebben a cikkben, ha nem ott lenne). Kikértem, szagolgattam, belenyaltam a habba, megkóstoltam. Vártam. Vártam, hogy jön e az az utánozhatatlan íz, ami sehogy sem reprodukálható. És jött, de még mennyire: intenzíven berobbant az első nyelés után, és még órákkal utána is ott volt a számban. A komlónak és a malátának ez a semmihez sem fogható íze, ami a legkarakteresebben ebben a sörben jelenik meg. Fantasztikus, boldogsággal teltem el.

A csapolás is igényes volt, úgy látszik, a Prazdroj ezúttal jól megtanította a csaposokat, hogyan kell a korsóba varázsolni a remek sörüket. Csak így lehet, csak így szabad: a pasztörizálatlan sör még egy másodpercre sem veszítheti el azt az ízt, amiért a szállítók több száz kilométeren át utaztatták, hogy végül mi, magyarok is érezhessük azt, amit a plzeni serfőzők éreznek, amikor az első minőségellenőrzésnek alávetik a sörüket.

A fenti képet elküldtem prágai ismerősömnek, aki a kép láttán rögtön azt hitte, hogy ismét Csehországban vagyok. Ám amikor mondtam, hogy ez kérlek szépen Budapest, ennyit írt megrökönyödve: „Hol csapolnak ilyen plzenit?” Hát igen, most már Stiflerben is. Ezután nem kell a Szimplába járnom, hogy 2000 forintért nyakaljam a remek cseh tankos söröket, itt egy 500-assal olcsóbban megtehetem, kellemesebb környezetben.

Hogy olyan-e, mint a prágai? Sajnos nem. Nem tudom elképzelni, hogy lehet olyan. A sör oda kevesebbet utazik, gyorsabban kiürül a tankból, és egyébként is a helyeiknek sokkal magasabb a minőség iránti elvárása. Eközben Budapesten még mindig az a jellemző, hogy az egyébként kiváló cseh sörökkel is úgy bánnak, mint a mosogatólével. Épp a minap ittam plzenit például a Jászai Mari térhez közel eső Iron Bar 0-24-ben. Atyaég, mennyire borzasztó volt ott a sör! Amint kivittem, már nem volt habja, ennélfogva ihatatlanná is vált a lötty egyhamar. Ha belegondolok, hogy az is annyiba került, mint ez a tankos sör a Rákóczin, végletesen megkérdőjeleződik bennem a világ igazsága.

Kedves Sörrajongó társaim, örvendezzünk! Egyre jobb helyzetben vagyunk, és nagyon bízom benne, hogy ez a tendencia kitart. Egy biztos: ahol a közeljövőben tankos cseh sör üti fel a fejét, ott én belátható időn belül megjelenek, és persze a hírről is időben beszámolok majd. Ha bekövetsz Facebookon, azonnal értesülni fogsz róla. Aztán majd a helyszínen találkozunk. Egészségünkre!

Fotó: Ínyenc Fenevad