Egy hely Pécsett, ahol tudják, hogy kell csapolni a sört

2023. augusztus 17. - Ínyenc Fenevad

Magyarorzság nem a sörkultúrájáról híres, ami igazán nagy gond a magamfajta sörrajongónak. Aki többször is ízlelte már a cseh sörök eredetijét, az egész életében visszasírja a kint tapasztalt élményeket (amíg újra el nem jönnek). Aki ismeri a cseh sörkultúrát, az azt is tudja, hogy a nedűn túl a csapoláson is sok minden múlik, és ezt külföldön sokan nem értik. Annál nagyobb öröm, ha a kis hazánkban is találok olyan helyet, ahol tudják, hogy kell csapolni a pilst. Ezúttal Pécsett találtam egy ilyen helyet, nagy megelégedésemre és meglepetésemre.

Imádom a sört, és nyáron úgy iszom, mint a vizet. Nagy tisztelője vagy a brit és belga sörkultúrának is – hiszen a legelső söröket épp a felsőerjesztéses technikával készítették -, de magam a lagerekre, azon belül is a komlósabb cseh pils sörökre esküszöm.

Sokat írtam már a cseh sörökről, például itt és itt. Ami rendszeres szívfájdalmam a magyar kocsmákban, az az, hogy a sört nem tudják megfelelően megcsapolni. A korsót oldalra döntik, a belső falára csorgatják, majd a végét megküldik egy kis habbal, amit rosszabb esetben lecsapnak. Na pont ez az, ami a magyar sörkultúra nagy hiányossága: nem tiszteljük a habot.

A csehek ugyanis máshogy csinálják: előbb félig engedik a korsót habbal, majd aládugják a csapot, és addig engedik a sört, amíg a hab három- négy ujjnyira nem zsugorodik, de még így is tekintélyes méretű lesz. A habnak ugyanis szerepe van: nemcsak dekoráció, hanem konzerválja a sör ízét is, ami így megőrzi kellemes keserűségét, semmihez nem hasonlítható malátás utóízét, zamatát. A hab maga is finom, nem véletlenül csapolják néha tele a korsót vele (csehül ezt nevezik mlíkonak, ami tejet jelent – pontosabban a tejre hajaz, mert a tehéntejet mlékonak írják). Ezt a képet Brno-ban lőttem.

Persze kell a sör is a sikerhez: a pilseni (mármint gyártási stílus, nem márka) az alap, és eleve nagy előny, ha nem pasztőrözött a sör, és ha nem széndioxiddal csapolják. Utóbbi a szénsavval kissé agyoncsapja az élményt (a cseh sör is szénsavas, de nem annyira, mint idehaza, ott ugyanis sokkal krémesebb állagú, sokkal könnyebben kortyolható). A pasztőrözés pedig a sör eredeti zamatának ellensége. Szintén egy brno-i kép:

Múltkor meglepetésre Pécsett járva találtam egy helyet, a Nappalit a Király utcában. Nem kerestem, csak belefutottam, annál nagyobb volt az öröm. A sör kiváló ízű volt, és a pultoslány tudta, hogyan kell csapolni – pedig szemre a húszas évei elején járt. Vicces jelenet volt, ahogy a csapostársának magyarázta, hogy kell csapolni, és külön kitért arra, hogy mekkorának kell lennie a habnak. Ehhez képest amikor másodjára már csak a „tanonc” volt ott, sikerült a magyar konform két centis habot összehoznia. Magával tolt ki, a pilseni sör korsója ugyanis hét decis: direkt két-három deci habbal számolnak. De én azért nem örültem ennek.

Pécsett még kipróbáltunk egy ír kocsmát is, A Glasgow Pub&Café-t, ott Guiness-t ittam (ha ír sört csapolnak, ne kérdezzétek, miért Glasgow és nem Dublin a neve, például). Nem a kedvencem, de akkor kifejezetten megkívántam, úgy emlékszem épp sütizés után voltam, és adja magát az ír büszkeség édeskés íze. Le a kalappal egyébként a kocsma előtt, kifejezetten dekoratívra sikerült a csapolás:

Pécs remek hely, ajánlom mindenkinek. Aki pedig szereti a cseh sört, annak javaslom, hogy térjen be a Nappali nevű helyre – persze kell a szerencse is, hogy a cseh csapolási technikát ismerő pultoslány legyen „szolgálatban.” Persze ha ő is lesz ott, nem lesz olyan, mint a cseh eredeti, de a magyar mezőnyben a nagyon ritka kivételek közé tartozik. Egy magamfajta sörimádónak pedig mindig melengeti a szívemet, ha hasonlót látok.