A Dining City által szervezett Országos Étterem Hét minden évben izgalmas lehetőséget kínál, hogy kedvező áron fedezhessük fel Magyarország éttermeit. Én idén éltem először ezzel a lehetőséggel, és a Hachapuri Grúz Étterem kínálatát próbáltam ki, ami már amúgy is rég a bakancslistámon volt. Előzetesen azért annyit elmondok, hogy szerintem nagyon megéri foglalni ilyenkor egy-két étterembe, hiszen fix összegért kóstolhatunk olyan helyeken háromfogásos menüket, ahova lehet, hogy „csak úgy” nem látogatnánk el.
Mi az az Országos Étterem Hét?
Az Országos Étterem Hetet először 2011-ben szervezte meg a Dining City, azóta pedig évente mozgatja meg a gasztronómiai szerelmeseit. Az esemény célja, hogy a résztvevők kedvező áron fogyaszthassanak háromfogásos menüket, ma már országszerte a résztvevő éttermekben, beleértve a Michelin-csillagos éttermeket is.
Idén az Étterem Hét március 13. és 30. között zajlik, több mint 140 budapesti és mintegy 50 vidéki étterem részvételével. A menük ára 6.900 Ft-tól kezdődik, a Prémium menük 8.900 Ft-tól, míg az Exkluzív menük 10.900 Ft-tól érhetők el, a szervízdíjjal együtt.
Még egy hétig tart az esemény, ha esetleg érdekel, biztosan találsz még szabad helyeket akár Michelin-csillagos étteremben is. Ha pedig nem akarsz lemaradni hasonló beszámolóinkról, kövess minket Facebookon!
Röviden a grúz konyháról
Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt számos különböző kulturális hatás formálta a grúz konyhát, így az ízekben a perzsa, török, orosz és mediterrán befolyások is felfedezhetők. A grúz ételek alapja a friss, szezonális alapanyagok használata, a gazdag fűszerezés és az intenzív ízvilág, amelyet gyakran dióval, fokhagymával, korianderrel és gránátalmával tesznek még izgalmasabbá. Ez utóbbit tapasztaltuk mi is az étteremben, mert kb. mindenben is volt gránátalma, csak a babban nem (vagy nem vettem észre,).
A legikonikusabb grúz fogások közé tartozik a khinkali, ez a szaftos, töltött batyu, amelyet kézzel kell enni, vagy a lobio, egy gazdag, fűszeres babétel, amit friss korianderrel és kukoricakenyérrel tálalnak. És persze nem feledkezhetünk meg a grúzok egy másik jellegzetes ételéről, a hachapuriról sem, ami leginkább egy hajóra hasonlít, középen megtöltve sajttal és tojással. Meglepetés: a Hachapuri Étterem is erről a népszerű ételről kapta a nevét.
Grúzia azonban nemcsak ételeiről híres, hanem a borkultúrájáról is. A helyiek több ezer éve érlelik boraikat hagyományos kvevri edényekben, amelyektől azok testes, egyedi karaktert kapnak.
Hachapuri grúz étterem
A Hachapuri Grúz Étterem Budapest belvárosában, a Bazilika mellett található, és elmondásuk szerint autentikus grúz kulináris élményeket kanálnak, amit a grúz szakácsok garantálnak (ők mondjuk erre biztosan azt mondanák, hogy ezek georgiai, nem pedig grúz ételek, de mi maradunk a megszokott megnevezésnél mindenféle politikai állásfoglalás nélkül). Az étterem hangulata modern, de a dizájn is utal arra, hogy itt bizony grúz ételeket kóstolhatunk – ha más nem, a hatalmas neonfényes elemekből kirakott térkép a falon ezt elég egyértelművé teszi. A hagyományos étlapot mi nem láttuk, aki kifejezetten az Étterem Hét keretében foglal, azok egyedi, a háromfogásos menüket tartalmazó étlapot kapnak. Foglalni pedig az Országos Étterem hét weboldalán lehet az egyes éttermekbe és ekkor kell kiválasztani a menü típusát is.
Mi a 8.900 forintos prémium menüt választottuk, ami az italokat nem tartalmazta, néhány ételt pedig felár ellenében lehetett rendelni – például a kacsa tkemali és a sertésborda mtsvdli +1.900 Ft volt. Arra számítottam, hogy kis adagokat fogunk kapni, de gyanítom, ugyanazok a normál adagok voltak a menüben, mint amit a la carte is kínálnak, ami pozitív csalódás volt. Itt láthatjátok, hogy mi a menü az Országos Étterem Hét keretében, de nézzük, hogy miket kóstoltam ezek közül.
Előétel: Phali tál
A Phali tál a menü szerint spenótos és céklás diós golyókat tartalmazott, grillezett padlizsántekercsekkel és nyers zöldségekkel. Bár az étlapon céklás golyó szerepelt, a véletlen szerencsének tudom be, hogy répásat kaptam és baromira örültem neki, mivel nem vagyok nagy rajongója a céklának. A padlizsán kiemelkedően finom volt, a sajtgolyó kevésbé volt ízes, de ezt sem mondanám rossznak, csak golyó formája nem volt. De összességében a fűszerezéseket nagyon eltalálták.
Főétel: Lobo
Húsok terén eléggé válogatós vagyok sajnos, és mostanában nem is eszek valami sokat, ezért főételnek a Lobo-t választottam, ami tarkabab különféle fűszerekkel, forró agyagtálban tálalva, köretként marinált zöldségekkel és grúz kukoricakenyérrel. Egy nagyon egyszerű ételnek tűnt, így nem vártam tőle sokat, hiszen mégis csak bab, de kellemesen csalódtam. A fűszerezése ennek is szuper volt, nem volt nagyon erőteljes, nem volt túl pikáns, az állaga krémes volt, mégis tele volt nagy babszemekkel - azt hiszem, jól választottam. Biztosan meg fogom nézni az eredeti receptet, és ki fogom próbálni itthon is, amit természetesen meg is írok majd, szóval legyetek résen. A kukoricakenyér pedig tökéletesen passzolt a babhoz, ilyet is biztosan fogok készíteni.
Desszert: Házi Napóleon
Desszertként vacsorapartnereimmel mindannyian a Házi Napóleont választottuk, ami tulajdonképpen egy krémeshez hasonló sütemény. Bár már nagyon tele voltunk, nem hagyhattuk ki az édességet sem. Általában több réteg tésztából áll, ami lehet házi vagy boltban vásárolt leveles tészta is. A Hachapuriban kicsit egyszerűbbre vették a figurát és kevesebb réteggel is megelégedtek, de ez nem rontott az ízélményen. A ropogós leveles tésztalapok között meghúzódó lágy vaníliás krém és eperdarabok, tetején porcukorral meghintve – nem is kell ennél több. Tökéletes lezárása volt az estének.
Megéri ellátogatni az Étterem Hétre?
Röviden: szerintem igen. Ha szereted a különleges ízeket, nyitott vagy más nemzetek konyhái iránt, vagy kipróbálnál olyan éttermeket, ahova egyébként nem mennél el, mert pl. drágának ítéled meg, az Étterem Hét tökéletes alkalom arra, hogy új helyeket próbálj ki kedvező áron (legalábbis az eredeti árhoz képest kedvezőbb áron). Ha pedig még nem jártál grúz étteremben, a Hachapuri remek választás – autentikus ízek, bőséges adagok, és egy kis gasztro-utazás anélkül, hogy elhagynád Budapestet.
Azt azért leszögeznénk, hogy ez egyáltalán nem reklám (bár nem mondjuk, hogy nem örülnénk, ha legközelebb meghívnának valamelyik étterembe), csupán személyes tapasztalatainkat osszuk meg: tényleg remek lehetőségnek látjuk ezt az étteremkedvelők számára, ezért népszerűsítjük. Csak a félreértések elkerülése végett.
Ha tetszett nyomj egy lájkot Facebookon és kövess be, most nagyon beindultunk, szóval rengeteg tartalmat fogunk készíteni a következő hetekben.Ha pedig már épp a social mediát pörgeted, kövess minket Instagramon is a plusz tartalmakért.
Fotók: Zabos Muffin