A nápolyi pizza virágkorát éli, Magyarországon is egyre népszerűbb az igazi olasz pizza. A nápolyi pizzának nagy rajongója vagyok, és a napokban kipróbáltam egy olyan pizzériát, amelyiket eddig még nem volt alkalmam. Sokan mondják, hogy a nápolyi előírásoknak megfelelően elkészített pizzák mind egyformák, ám ez egyáltalán nem igaz. Ezt a blőd állítást támasztja alá a legfrissebb tapasztalatom is, ez a hely ugyanis kiemelkedik a budapesti mezőnyből.
Egyre több a nápolyi pizza Budapesten, de van még hova fejlődni
Gombamód szaporodnak a nápolyi stílusú pizzériák Magyarországon. Emlékszem rá, amikor még újdonságnak számított, hogy megjelent az eredeti pizza Budapesten, ma meg már nem is tudom nyilvántartani, hány helyen ehetünk nápolyi pizzát. Sok helyen jártam már, ezek közül sokat megosztottam itt a blogon is (például itt, itt és itt), de már nem győzöm olyan ütemben felfedezni a helyeket, ahogy azok nyílnak. Régen még csak álmodoztam erről az állapotról, most pedig nehéz elhinnem, hogy igen, ez a helyzet. Megérkeztünk.
Azért mielőtt féktelen örömködésbe kezdene a hozzám hasonló pizzakedvelő, azért jobb tudni, hogy sok budapesti „nápolyi” pizzéria küzd minőség-, de leginkább eredetiségdeficittel. Van az úgy, hogy a pizza nápolyinak néz ki, aztán beleharapva nagyon hamar kiderül, hogy a kinézeten kívül semmilyen szempont szerint nem autentikus. Ez egyébként az egész olasz konyha magyarországi megjelenítésére is igaz: nem bírjuk ki, hogy még valamit ne tegyünk a tésztára, vagy épp valamit ne csaljunk le róla. Pizzák terén jobb a helyzet, de a tésztakínálat borzasztó – amennyi olasz étterem van már Magyarországon, annyira nagy hiány van az igazi olasz felfogásból.
A nápolyi pizzákkal is az a baj, hogy néha egyszerűen nem tudják elfogadni, hogy mindennek úgy és aszerint kell történnie, ahogy azt a nápolyiak előírják. Azért, mert úgy lesz OLYAN. Vagy a lisztet, vagy a kemencét, vagy a sütési időt variálják meg egy kicsit, és máris nem lesz igazi nápolyi pizza az a nápolyi. És aztán az igazi pizzához szokott ember meg vakarja a fejét, amikor beleharap. A következő lépés pedig az – és engem ez akaszt ki legjobban –, amikor mindent rápakolunk arra a szerencsétlen pizzára, aminek az égvilágon semmi keresnivalója nincs rajta. „Mert én ott is ezt láttam” – mondják. Persze, de ha te a Budai Várban vagy a Váci utcában ettél gulyást, akkor már tudod, hogy pontosan mitől is lesz autentikus?
Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le egy bejegyzésünkről sem.
Az eredeti pizza a margherita és a marinara, ha tetszik, ha nem. Tudom én, a nápolyi éttermekben is van már mindenféle pizza. Persze, mert a turistáknak az kell. Megnéznék egy statisztikát arról, hogy a helyiek körében melyek a legnépszerűbb feltétek, és nem lennék meglepve, ha toronymagasan a margherita és a marinara vezetne. Az ezeken levő feltéteknél több ugyanis már nem ad a pizzához, hanem elvesz belőle: a csodás san marzano paradicsom, a krémes mozzarella és a friss bazsalikom bőven elegendő az ízek tökéletes összhatásához, sőt, a marinara a bizonyíték rá, hogy a varázslat sajt nélkül is működik. A sonka pont arra jó rá, hogy a klasszikus pizzaízt tompítsa, a szalámi pedig ledominálja az egészet. Azért nem kell nápolyi pizzát enni, hogy végig csak a szalámi ízét érezd, ezt megkapod bármelyik gagyi pizzériában.
A legjobb a mostanában nagyon divatos mortadellás-pisztáciás-burratás pizza. Ezt én végképp nem értem. Tényleg az élelmiszeripari hulladékból készült mortadellától (ne szépítsük, ez simán megfelel annak, amit mi párizsiként ismerünk) lesz jó a pizza? Meg egyáltalán, minek ennyi feltét? Pisztácia, mortadella és burrata? Pestóval? Ne értsetek félre, én ezeket külön-külön mind nagyon szeretem, de a pizza műfaja nem ez. Az agyonpakolt, a feltétek alatt roskadozó korong szerintem magának a pizzának a szellemiségét öli meg. Nem mondom, működhet a burrata a pisztáciával, de a mortadellára így sincs mentség – és akkor még szép rózsaformára is hajtogatják a pizzaiolók, mintha a sertésbőrből és zsigerekből összedarált hányadék asszociálhatna bárhogy egy virágra. Persze, tudom: Nápolyban is van ilyen. Ez az, amit végképp nem értek: ott, ahol tömegével lehet isteni margheritát és marinarát kapni, hogy létezhet ilyesmi. Nem fogom megérteni, míg élek.
Ez az egyik legeredetibb pizza Budapesten
A legtöbb nápolyi pizzériában is van mindenféle őrült pizza, így nem meglepő, hogy idehaza is ez a gyakorlat. Sokáig a Digó volt a különbség, aki még állta a sarat: itt nem lehetett mást enni, mint a klasszikus nápolyi pizzákat, margheritát, marinarát. Illetve margheritából kettő van (ahogy ez a legtöbb budapesti nápolyi pizzériára igaz), egy sima tehéntejből készült mozzarellából (fior di latte), és egy bivalymozzarellából. Ez utóbbi az eredeti nápolyi margherita, amit D.O.P. néven találhatsz meg a hazai pizzériák étlapján.
Emlékszem, kedvenc helyem volt a Digó, amikor még a Deák téren, egy kis bódéból árulták a pizzáikat. Rendszeres vendég voltam ott, egyszerűen imádtam. Azóta elköltöztek, az első egységük a lepusztult, telehányt bulinegyed kellős közepén, a Kazinczy utcában nyílt meg a Zsinagógával szemben. A nagy forgalom miatt a helyválasztás jó, de a környéknek semmilyen emelkedett hangulata nincs, a vékony utca miatt kissé klausztrofób az érzés. Ha pedig bent kapsz helyet, a nyári hőségben garantáltan szarrá fogod izzadni magad.
Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le egy bejegyzésünkről sem.
Szerencsére már nem kell a bulinegyedbe menni, ha a Digó pizzáit akarod enni (egyébként ez a névválasztás botrányos: miért kell digózni szegény olaszokat, ha már az ő ételeiket promótáljuk?), nemrég nyílt meg a városligeti egység. „Lizsé” – megintcsak egy olyan idióta névválasztás, ami az újhullámos magyar éttermekre annyira jellemző. Ha már annyira az olasz vonalat viszik, akkor a liget francia kiejtése helyett választhatták volna az olaszt. Persze a Lidzsettó nem néz ki olyan jól, így hát maradt a tudathasadásos franciáskodás. Előre látom, hogy a budai egységüknek majd (ha lesz egyáltalán) Digó Hills vagy Digó Duleu lesz a neve. Kicsit giccses ez a Lizsé, de hát ez van. Amíg a pizza jó, addig a hely neve másodlagos. (Egyébként idióta névválasztásban felveszi velük a versenyt az IGEN, a Donna Mamma, a Belli di Mamma is… talán még a Motonak van a legnormálisabb neve, bármennyire is nem indokolt a választás.)
Egyébként a helyválasztás ennél nem is lehetne jobb. A városliget eleve megadja az alaphangot, ritka hangulatos parkról van szó, kevés városban láttam ennyire szuper városi parkot – amelyen az elmúlt évek felújítása sokat javított (pedig kurvára féltem tőle, hogy mi lesz belőle, és azt hiszem, nem voltam egyedül). A Digó ligeti egysége (csak azért se írom le a nevét) az állatkerttel szemben van, így nem teljes a zöldkörnyezet, ám ha jól választunk ülőhelyet, akkor a tóra láthatunk. Szuper helyválasztás, bravo! Egyébként ott vannak már a Balatonon is Szigligeten és Akarattyán, és nagy erőkkel vonulnak ki a fesztiválokra is, tehát terjeszkednek erősen.
Az étlap ugyanaz, mint a Kazinczy utcai Digóban. Elkurvultak már ők is, mindenféle pizzát tartanak az étlapon (például a fent bemutatott burratás-mortadellás verziót is), de legalább annyi még megmarad a régi felfogásukból, hogy a klasszikus pizzákat külön tüntetik fel az étlapon. Ahogy látom, sok edukatív hatása nem volt, körülöttem mindenki olyan pizzát evett, amilyenen volt valami felesleges feltét, szalámi például. Kivéve a közvetlenül mellettem helyet foglaló olaszokat, akik margheritát ettek. (Igen, az olaszok annyira szeretik saját konyhájuk ételeit, hogy külföldön is azt eszik – aztán panaszkodnak, hogy nem olyan, mint otthon.)
Kiváló pizzák, kevésbé kiváló áron
De az íz, emberek, na az mindent megért. Már a Kazinczy utcai Digó is kiemelkedő minőség, kedves barátomnak, aki csak azért utazik fel Budapestre vidékről, hogy jó pizzákat egyen, a fővárosi mezőnyből ez a kedvence. Én személy szerint úgy éreztem legutóbb, hogy a ligeti Digó pizzái még a belvárosit is leverik.
Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le egy bejegyzésünkről sem.
Marinarát kértem, ritkán eszem ezt a típust, de most nagyon megkívántam. A marinarát az különbözteti meg a margheritától, hogy nincs rajta sajt és bazsalikom (ez utóbbit egyébként is a legtöbb helyen lespórolják róla, ami felesleges hiba), ellenben van rajta oregánó és fokhagyma. Higgyétek el, nem is kell több: az olaszok tudják, hogy hozzák ki a kevés összetevőből a legtöbbet. Mind a paradicsom, mind maga a pizzatészta kiváló minőségű, a san marzano paradicsomhoz fogható idehaza nem terem (itthon is vannak finom paradicsomtípusok, de a pizzára a san marzano való). Kis oregánóval és fokhagymával annyira összeillő ízkombinációt ad, hogy az talán még a paradicsom-bazsalikom-mozzarella bejáratott édeshármasát is leveri.
Próbáltam a margheritát is, az is kiváló volt. Amikor nápolyi pizzériába megyek, szinte minden alkalommal margheritát eszem, ám most úgy éreztem, hogy jobban döntöttek a marinarával. Ennek ugyanis sokkal intenzívebb az íze. Míg a margherita a maga krémességével és enyhe édességével kényezteti az ízlelőbimbóidat, a marinara édes paradicsomját az oregánó és a fokhagyma vad íze turbózza fel. Mindkettő tökéletes a maga nemében, egyikről sem hiányzik a világon semmi más. Ami viszont rajta van, azokból minden nagyon hiányozna, ha nem lenne rajta. Nagyon jól esett, alig várom, hogy visszamenjek.
Ami a Digó pizzáiban jobban ízlik a többihez képest, az a paradicsom. Ebben valamit jobban csinálnak, mint a többiek, a paradicsom ugyanis gazdagabb ízvilágú, és érzésre vastagabban is kenik rá a tésztára, mint a többi helyen (alighanem annyi a titok, hogy jobban választanak beszállítót). Ez maradt meg bennem leginkább, amiben a Digó kiemelkedik a mezőnyből.
Voltak persze olyan dolgok, amelyekkel nem voltam elégedett. Ilyen volt mindjárt a sör. A választék szegényes, a minőség gyenge, így aztán az egyébként ötletes pohár is csak üres dekoráció. De ez a legkisebb baj, elvégre pizzázni mentem, nem sörözni (ha sörözni akarnék, arra is van bőven lehetőség a városban). Sokkal kevésbé voltam kibékülve az árakkal. Az, hogy a marinara 3000, még elmegy, de hogy rendes margheritát nem tudok 5000 alatt enni, az azért eléggé felbaszós. Nápolyban – ahol lepusztultsága ellenére még mindig magasabbak a bérek, mint Budapesten – 4-5 euróért vannak tökéletes pizzák, itt meg 10-13 eurókat kell fizetni a jó pizzákért. Persze nemcsak a pizzériák vannak túlárazva Budapesten, hanem gyakorlatilag minden. Valami itt nagyon elromlott, de ez egy más cikk témája lenne. És lesz is!
Ha tetszett ez az írás, és nem akarsz lemaradni a további cikkekről, kövess minket Facebookon. Instán emellett további tartalmakat találsz, érdemes minket bekövetni ott is. Tarts velünk!
Fotók: Ínyenc Fenevad
