Amikor először meghallottam, hogy ma már a piacra dobtak olyan hamburgereket is, amelyek műhúst tartalmaznak, az első gondolatom az volt, hogy a civilizációnk tényleg megérett a pusztulásra. Ennél már csak az lett volna fájdalmasabb, ha okoshamburgernek vagy okoshúsnak nevezték volna – talán ennek is eljön majd az ideje. De komolyan, mégis mi a jó anyámért eszem a hamburgert, ha nem azért, hogy ízleljem a szaftos, omlós marhahúst a kettévágott buci között? Mi más Magyarországon is népszerű ételben manifesztálódik legjobban a teltpofájú húshabszolás, ha nem a hamburgerben? El lehet rontani az élményt azzal is, ha a szószt túltoljuk, vagy épp kevés van, ha fonnyadt a zöldség, vagy száraz a buci, de ha a húsnak rossz íze van, az egyenesen katasztrófa.
Ez volt az első gondolatom, és biztos nem voltam egyedül ezzel. Amúgy meglehetősen konzervatív ember vagyok, például kifejezetten utálom az önvezető autóknak még a gondolatát is, hiába lesz tőle biztonságosabb és kényelmesebb az utazás. Én egyszerűen imádok vezetni – na de ez egy másik blog témája lenne inkább.
Ugyanakkor értelmes embernek is tartom magam, így nem kellett sok idő, hogy belássam: az éveken belül 10 milliárdra növő népesség, ezen belül a most még mélyszegénységben élő afrikaiak és szintén alacsony jövedelmű indiaiak és kínaiak életkörülményeinek javulásával olyan mértékű húsigény jelentkezik majd a földön, amit az állattartás nem tud majd követni. 10 milliárd ember már magában is rossz a földnek, nem még több milliárd marha. Nem bírjuk el. Aki idiótaságnak tartja a műhúst, az birkózzon meg a gondolattal, hogy pár évtizeden belül már lehet, hogy több fog fogyni ebből, mint az igazi húsból. Deal with it fuckers.
Ettől függetlenül persze voltak fenntartásaim a vívmány iránt, egészen pontosan kettő. Az első az, hogy sosem kóstoltam még, a második pedig a képmutatás, ami ezt körüllengi. Van egy kedves barátom (remélem ezután a poszt után is barátok maradunk), aki évek óta nem vett a szájába húst. Amikor meséltem neki, hogy a Burger King műhúsos burgert dobott piacra, aznap délután már jött is a messengerüzenet, idézem: „húúú, hallod, húú, bakker, ez tök olyan, mint a hús. Nagyon brutál, imádom!”. Kérdem én: ha ennyire nem szereti a húst, és elmondása szerint örömét leli a zöldségfogyasztásban, akkor miért is veti rá magát ennyire a húsra? Láttam én már karón varjút, meg vegánt kolbászt enni, meg vegát sírni, miután megette a halat, hogy „szegény halacska, ezért kellett meghalnia, blabla…” így aztán tehet az ember amit akar: mi mindenevők vagyunk, úgy vágyik a szervezetünk a húsra, mint egy falat kenyérre.
Persze aztán a barátom is kifejtette, amikor egy neki írt dalszövegemben (mert ilyet is tudok, na nem mintha akkor talent kéne hozzá) kifogásolta a „lamb to slaughter” sort. Ezt mondta: Ide figyelj, vedd ki. Én ezt nem énekelem el.” Magyaráztam neki, hogy ez egy angol idióma, és amúgy is, prozódiailag és tartalmilag tökéletesen illik a refrénbe, de a tag hajthatatlan volt. Ezt válaszolta: Nézd, valaki istenben hisz, én vega vagyok.” És itt a lényeg, aki vegetariánus, az jobb esetben nem a szervezetét akarja átejteni, hanem egyszerűen vállal valamit, áldozatot hoz azért, hogy kövesse az elveit. Ezt elítélni én húsevőként sem tudom, elvégre nem az (is) tesz minket civilizált fajjá, hogy az állatias ösztöneinket legalább megpróbáljuk legyőzni?
Ilyen szemléletváltás után aztán tök indiferrensen fogadtam, amikor a Burger King nemrég bejelentette, hogy itthon is forgalmazni fogja a Rebel Whoppert, a húsmentes hamburgert. Ugyan jóval a bevezetés után próbáltam ki, de azért mégiscsak, nehogymár kimaradjak a buliból. Nem nagyon szeretnék zsákbamacskát árulni, nekem nagyon nem ízlett. De cincáljuk is szét jó fenevad módjára!
Amikor megkaptam a rendelést, az első, ami szembetűnő volt, a csomagolás: ez elég dizájnos. Természetesen zöld, hiszen a mai, belvárosi újgenerációs divatgyerekeknek (én is belvárosi vagyok, még mielőtt szó érné a ház elejét) mindent el lehet adni a zöld színnel, gondolhatták a BK marketingosztályán, pont ahogy bármelyik vállalat bármelyik marketingosztályán gondolják manapság. Mert nehogy azt gondoljuk már, hogy hirtelen ezek a vállalatok annnnyira környezettudatosak lettek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ha nem ülnek fel a klímavonatra, akkor nem biztos, hogy el tudják kerülni a jövőbeli potenciális fogyasztóknak tekintett mai kis gretathünbergek szúrós pillantását. Így aztán zöldbe csomagolnak mindent, miközben pont telibefossák, ha esetleg a termelésük során a kibocsátás nem csökken. CSR ide, tudatos társadalmi ideai oda, azért a pénz az úr.
Na de kicsit letértem az útról, térjünk vissza rá gyorsan. A Rebel Whopper nagy, egy adag még nekem is bőven elég volt, pedig én aztán tudok zabálni, ha akarok. A hússal szemben a legtöbbször kifejezetten nagyok az elvárásaim, és ez most sem volt máshogy. Ha már műhúsnak nevezik, akkor legyen inkább a húson a hangsúly, mint a „műn”.
Mindegy azonban, hogy nagy-e a burger, ha amúgy nem jó.
A Rebel Whopperrel szembeni problémáim ugyanis nem a húsnál kezdődnek. Amint kicsomagoltam, azt láttam, amit amúgy szoktam ilyenkor, ha a gyorsban eszek: a nyamvadt kis húspogácsán pár fonnyadt saláta kókadozik, egy nagy, majonézben szórványosan gazdag paradicsomkarika, és úgy nagyjából ennyi. Ha megnézzük azt, hogy milyen hamburgereket lehet enni már a fővárosban, a Rebel Whopper (meg mondjuk a konkurens gyorsban csomó egyéb burger is) szerintem egyszerűen értékelhetetlen. Miért is jó nekünk, hogy ezeket az igénytelenül összehányt műanyaghamburgereket esszük? (egyébként tudom, hogy miért jó, de erről majd egy másik posztban). A BK ajánlatában is elérhető sokkal magasabb minőséget képviselő burger, de ha a népnek a Whopper kell, meg is érdemli.
Na de most már tényleg beszéljünk a lényegről. A BK nem azt a húst használja, amelyet valódi állati fehérjéből állítanak elő, hanem a növényi alapút. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy magának a "húsnak" nincs rossz íze. Mármint a húsfaktornak, hogy úgy mondjam. Ha nem tudnám, hogy mit eszek, akár azt is hihetném egy percig, hogy talán húst csócsálok, bár az állag azért elég árulkodó. A BK műhúsa lehetne picit szaftosabb, a fűszerekkel pedig bőkezűbben is bánhattak volna véleményem szerint. Vacsorapartnerem is megkóstolta a cuccot, neki még kevésbé ízlett, meg sem ette. Számára még annyira sem tűnt húsjellegűnek a pogácsa, mint nekem, pedig ő aztán kifejezetten nem kedveli a marhahúst, így elég érzékeny is rá. Szinte fejből vágta az alkotóelemeket az első ízlelés után, ő is szokott otthon kotyvasztani ilyen kamuhúsokat, azzal a különbséggel, hogy neki nincs olyan elvárása, hogy húsíze legyen (pedig ő is a húst helyettesíti ezzel, ha nem is tud róla).
A Rebel Whopper tehát nekünk nem ízlett, de aki amúgy kedveli a Whoppert, és mellőzné a húst az étrendjéből, annak átjöhet az íze. Maga a hús nekünk nem tűnt teljesen meggyőzőnek, de az íze egyáltalán nem volt rossz – nevezzük félsikernek. Azt azonban csak üdvözölni tudjuk, hogy egy ilyen termék megjelent Magyarországon, és a kezdeti szkepszisem mellett én őszintén remélem, hogy a technológia népszerűvé válik az egész világon, az előállítása pedig hatékony lesz. Csak nem szeretnék idő előtt megdögleni, ha már idecsöppentem erre a sárgolyóra, hiszen annyi mindent nem kóstoltam még meg. A műhúsok áttöréséhez viszont még hosszú az út, de az első lépés az lehetne, hogy mondjuk kicsit ízletesebben fűszerezik. Mindenesetre én szurkolok a Rebel Whoppernek.
Muszáj megemlítenem, hogy amikor mentünk el a helyről, be akartam térni egy sarki kisboltba – csak akartam, mert közben bezárta a Nébih. Egészen pontosan ez a mondat hagyta el a számat: Várj már egy picit, kell nekem egy rágó, rohadt húsíz van a számban… Csak pár másodperc múlva esett le, hogy mit is mondtam. Placebo? Tökmindegy, működött.
Fotó: Ínyenc Fenevad