Fagyiszezonban egy jó cukrászda aranyat ér, a rekkenő hőségben meg pláne jól esik kicsit árnyékba vonulni egy könnyű sütire, vagy egy ízletes háromgombócosra. A magyar riviérán akad is opció, ha édesre vágyunk, de olyan helyre bukkani, ami akár egy blogbejegyzést is érdemel, már annál nehezebb. Nekem most sikerült, és bátran állítom, ezért a cukrászdáért még egy kerülőt is érdemes tenni. De ezt nem csak én tudom, az érkező vendégek egymás kezébe adják a kilincset. 

Egészen egyedi élmény volt a keszthelyi kirándulás, a város bizonyos szempontból sokkal többet nyújt egy átlagos balatoni nyaralásnál, más szempontból pedig kevesebbet. Nem is érdemes a helyet lefokozni „csak egy balatoni várossá”, hiszen ennél sokkal több van benne, és Siófokkal, valamint a többi üdülővárossal, településsel ellentétben akkor is nyerő, ha az idő rossz. Az éttermi felhozatal nem tűnt erősnek, ajánlás és értékelések alapján választottunk helyet. Egy elsőre klasszikusan magyarnak tűnő étterembe tértünk be, és a kezdeti átlagos benyomás után az ételek egészen megleptek minket. Viszont kell lennie Keszthelyen étteremnek, ami ennél azért többet tud.

Édes Harapás korábban már jelentkezett itt a blogon egy tortarecepttel - ha tetszett a tiramisu torta, akkor ezt is nagyon szeretni fogod. Krémes, gyümölcsös, és egy kis keksszel is megbolondíthatod. Ami pedig a legjobb benne, hogy cukormentes, így diabéteszesek is fogyaszthatják és akár a diétádba is belefér.

A balatoni étterem- és strandmustránk következő állomása Keszthelyre vezetett, de mielőtt oda betértünk, megálltunk a Balaton Budapesthez egyik legközelebb eső részén, Balatonakarattyán. Itt található ugyanis a híres nevezetes Il Mercato nevű olasz étterem, amely állítólag mesés hangulatával, egyedi dizájnjával és remek olasz ételeivel maradandó nyomot hagy az emberben. Valóban így van: a lokáció, a dizájn, a hangulat, de még a kiszolgálás is 10/10 pont, vagy talán még ennél is jobb, ezért aztán tényleg megéri itt megállni. Még úgyis, hogy az ételektől azért annyira nem estem hasra.

Nagy érdeklődést váltott ki Nánási Pál és Ördög Nóra Balatonakarattyán nyitott kisboltja, a június eleji indulás rengeteg vásárlót vonzott és igazi médiafelhajtást kapott. Mi bő másfél hónappal később néztünk le, hogy a pár karanténprojektjét hosszú hetek működése után, a kezdeti hype csillapodásával tesztelhessük. Nos, az érdeklődés azóta sem csökkent, de ez nem is véletlen, a hely megér egy misét. 

A magyar tenger hemzseg az éttermektől, és egy egész nyár is kevés lenne a végigevésükhöz. A kínálatot tekintve nagy a szórás, legtöbbjükről már messze látható, hogy felesleges  minőséget várnunk, de akad többszöri látogatásra érdemes hely is, meg olyan, amely eleinte nagyon ígéretesnek tűnik, de aztán “nagy hűhó semmiért” élmény kerekedik belőle. Talán ez utóbbi a legrosszabb, hiszen a parti büféstől csodát még nem várunk, viszont aktuális tesztevésünk alanya külsőre ennél többet ígért. Szomorúan konstatáltuk, hogy csúnya defekt lett a vége. 

Idei balatoni túránkat Siófokon kezdtük, ahol kipróbáltunk egy strandbüfét, egy városi reggelizőt, egy patinásabb(nak hitt) és egy klasszikus turistalehúzó éttermet, és ha már a magyar tenger bulifővárosában jártunk, akkor megkóstoltuk az éjfél utáni helyi partygyrost is. A fentiek közül kevés olyan hely volt, amelyikben nem csalódtunk igazán – némelyikben csak kicsit, másikban nagyot. A gyenge minőség emellett pofátlanul magas árakkal és gyakran minősíthetetlen kiszolgálással társul. Ki merem jelenteni, tapasztalataink szerint Siófok gasztronómiai szempontból nagyon nem nagy durranás, de ami azt illeti, nem csak ez nem tetszett nekünk a városban.

Az olasz étteremlánc, az Okay Italia főleg bevásárlóközpontokban tart fenn egységeket, de van egy éttermük a Szent István körúton is. Ezt látogattuk meg a srácokkal még múlt héten, vegyesek a tapasztalataink. A hely maga hangulatos, a pizzák is messze a magyar átlag fölött vannak, de azért a nápolyi eredetitől majdnem akkora a távolság. Ehhez képest viszont az árak picit borsosak.

A nyár közepén végre élvezhetjük a szabadságot, ami tavasszal nem adatott meg nekünk. Sokan örülnek, hogy nem kellett a kukába dobniuk a külföldi terveiket, hiszen a határok nyitva vannak, a járványhelyzet látszólag kontroll alatt van, az ízlelőbimbóink is ki vannak éhezve a külföldi ízekre, az életet pedig élvezni kell, hiszen koronavírus nélkül is épp elég rövid. Nyár meg csak egyszer van egy évben – ez az örökérvényű mondás a jelenlegi helyzetre is igaz. A helyzet azonban az, hogy bármennyire is nyár van, és bármennyire is biztonságosnak tűnik, a jelenlegi helyzetben fel kell tennünk magunknak a kérdést: tényleg megéri most külföldre menni?

Ki ne ismerné az érzést, amikor néhány felhajtott ital után leküzdhetetlen késztetést érzünk, hogy valamit együnk? Miért nyúlunk a rágcsálnivaló után a baráti összejövetelekkor, amikor nem is igazán tetszik a kínálat? Az alkohol és az evés általában kéz a kézben jár, és ennek nem csak kulturális, hanem biológiai okai is vannak, ezt mutatjuk most be.