Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Ilyen a Nekem a Balaton, Ördög Nóráék új kisboltja

2020. július 21. - Vérmes Ízvadász

Nagy érdeklődést váltott ki Nánási Pál és Ördög Nóra Balatonakarattyán nyitott kisboltja, a június eleji indulás rengeteg vásárlót vonzott és igazi médiafelhajtást kapott. Mi bő másfél hónappal később néztünk le, hogy a pár karanténprojektjét hosszú hetek működése után, a kezdeti hype csillapodásával tesztelhessük. Nos, az érdeklődés azóta sem csökkent, de ez nem is véletlen, a hely megér egy misét. 

nekem_a_balaton.jpg

Nekem a Balaton névre hallgat a hely, amely egyébként korábban is kisbolt volt, csak éppen hosszú hónapok óta üresen tátongott, mielőtt a celebpár új vállalkozásának tárgyává vált volna Balatonakarattyán, amely elmondásuk szerint második otthonukként szolgál. A helyszínre érve és a rengeteg embert megpillantva fel is merül bennem a kérdés, hogy az ide látogatókból vajon hányan hallottak már korábban a helységről, és hányan jöttek ide először és utoljára életükben csak az élményért. Ugyanis a kocsik és emberek ekkora tömegére nem hiszem, hogy fel volt készülve a falu. No, de ne rohanjuk ennyire előre.

Rendhagyó vállalkozás 

Arról azért már a kezdetektől gondoskodtak, hogy a projekt ne maradjon észrevétlen, hiszen vlogban számoltak be az új kalandról, amire a fejüket adták. Biztos sokaktól megkapták, hogy miért nem bírnak a seggükön maradni, meg hogy minek vágják olyanba a fejszéjüket, amiről fingjuk sincs, de nekem ez a része nem zavaró, úgyhogy nem állnék be a sorba. Saját maguk sem leplezik, hogy lelkes amatőrök, akik valami újat akartak kipróbálni, ráadásul némi társadalmi felelősségvállalással körítve, a koronavírus bizonytalanságának közepén, szóval miért ne csinálhatnák? A videós beszámolójuk alapján a korábbi terveket alaposan újragondolva, nagyrészt saját kezükkel alakították ízlésüknek megfelelőre a boltot, amelynek megnyitását végül szinte kikövetelte a népakarat (szinte mesébe illő, nemde?), így a pünkösdi hétvégén betérhettek az első vevők.

A nyár felén ugyan már túl vagyunk, de számíthattok még balatoni beszámolókra, amiről Facebookon azonnal értesülhettek.

De mit kaphatunk itt? Nos, a termékpaletta igen széles a kis hely ellenére, és a kínálatot helyi termelők portékája adja saját márkájú termékekkel kiegészülve. Az elképzelés ugyanis az volt, hogy lokálpatrióta módjára a térség támogatásra érdemes, nehéz helyzetbe került kistermelőit részesítik előnyben, mindezt elsősorban a falu lakosainak kínálva.  

nekem_a_balaton2.jpg

Hétköznapi, nem hétköznapi termékek

Szóval kisbolt lévén nyilván az élelmiszerek a fő profil, de nem a vizes zsemle meg a cementes párizsi szintjén. Vannak prémium kolbászok és húsok, tejtermékek, szörpök, húskrémek, sütik, borok, lehet kávézni és friss pékárut is venni (a lista nyilván nem teljes).  Azt a fülest kaptam, hogy a kávét és a kakaós csigát semmiképp ne hagyjam ki. Miután nem vagyok nagy feketés, és a sor is egész terebélyes volt, lecsaptam az utolsó csigára, az utánam betérő nagy bánatára. Cserébe  meleg volt a finomság, és percek múlva meg is érkezett belőle az utánpótlás, a hétvégi pörgést nem lehet könnyű lekövetni. Sikerült levadásznom egy szabad asztalt, hogy átadjam magam az élvezeteknek. Ugyanis ez egy igazi élmény volt, hiszen a kakaós csiga roskadozott a csokitól, egész nagy volt, úgyhogy tényleg prémium, mindezt 550 jó magyar forintért. Itt muszáj kicsit rosszmájúskodnom, mivel van egy sejtésem, hogy nem a szomszéd akarattyaiak adják a vásárlók többségét, sokkal inkább a máshonnan érkezők, nem ritkán a felhajtásból egy szeletet maguknak követelő egyszeri kíváncsiskodók. Dehát a minőségért fizetni kell, mindenki eldöntheti, hogy hajlandó-e, az ősz beköszöntével meg úgyis elválik, hogy a helyiek kitermelik-e a profitot, mert egyelőre gyanúsan magas volt a szűk utcákban a menő sportkocsik száma. 

nekem_a_balaton5.jpg

És mi ez a street food hely Nóriék mellett? 

A Nekem a Balatont eredetileg bisztró jellegűre álmodták, ahol a péksütiken kívül is kajálhatunk helyben, de ez egyelőre nem valósul igazán meg, cserébe közvetlenül mellettük található a Mizsei Jánosék által megálmodott Mák pop-up étterem. Az ifjú séf neve reményre ad okot, és a rengeteg hozzávalóról a kis streed food kocsi korlátai ellenére sem hajlandó lemondani. Ugyanazokkal a helyi termelőkkel dolgoznak, mint a kisbolt, hogy erősítsék a balatoni régiót. Elmondása szerint pedig rövidesen krémeket és pástétomokat is fognak készíteni Ördög Nóráéknak, akit egyébként egy nemrégiben futó főzőműsor keretében ismert meg. Szívesen megkóstoltam volna az egyedi lángosukat, azonban hiába indult be a Pavlovi-reflex a kínálatot látva, János közölte a szomorú híreket, hogy még nincsenek nyitva. Ha nektek már volt szerencsétek kipróbálni valamelyik fogást, várjuk az értékeléseteket Facebook-komment formájában. 

nekem_a_balaton6.jpg

Szóval a Nekem a Balaton kezdeményezés abszolút érdekes, és az elmondható, hogy jóval az indulás után is van rá érdeklődés (a koronavírus lájkolja a kis épületbe tömörülő sokaságot), igaz, én hétvégén lestem meg őket. Nánási Pállal és műsorvezető párjával azonban nem találkoztam, holott a fáma szerint gyakran ők állnak a pultban. Azért nem dőlök kardomba, mert a kisboltban tényleg izgalmas választék volt, sajnos nem olcsón. 

A mostanihoz hasonló próbaevések és beszámolók továbbiakban is várhatóak blogunkon, hogy ezekről Te se maradj le, kövess minket ITT

Fotó: Vérmes Ízvadász

A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr9216039458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása