Egészen egyedi élmény volt a keszthelyi kirándulás, a város bizonyos szempontból sokkal többet nyújt egy átlagos balatoni nyaralásnál, más szempontból pedig kevesebbet. Nem is érdemes a helyet lefokozni „csak egy balatoni várossá”, hiszen ennél sokkal több van benne, és Siófokkal, valamint a többi üdülővárossal, településsel ellentétben akkor is nyerő, ha az idő rossz. Az éttermi felhozatal nem tűnt erősnek, ajánlás és értékelések alapján választottunk helyet. Egy elsőre klasszikusan magyarnak tűnő étterembe tértünk be, és a kezdeti átlagos benyomás után az ételek egészen megleptek minket. Viszont kell lennie Keszthelyen étteremnek, ami ennél azért többet tud.
Balatoni utazásaink következő állomása Hévíz és Keszthely volt. Szeretjük ezt a térséget, a természeti környezete magával ragadó, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park csodákat rejt, így sok látnivaló van akkor is, ha épp nincs strandidő. Hévíz maga is úgy néz ki, mint egy kis osztrák falu, nagyon rendezett, jó az útminőség, a város pedig tele van növényekkel – mindenhol szép virágok borítják a járdákat, oszlopokat. A kisváros tele van hotelekkel, amelyek közül sok bizony a rendszerváltás előtti hangulatot idézi, és az idelátogatók átlagéletkora is 60 fölött van, ami persze nem baj, és összességében nagyon szerethető kis város. Aki kedveli a zöldet, és csak egy hétvégére ruccanna ki, annak tökéletes. Étterembe sajnos nem tudtunk elmenni itt időhiány miatt, de az első benyomás a helyekről nem tűnt jónak, a klasszikus turistalehúzó, közepes minőségű magyaros étteremnek tűntek – de mivel nem próbáltunk ki egyet sem, így be is fogom. Amint az később kiderül, nem szabad elsőre ítélkezni.
Keszthely maga egészen disszonáns kis város. A belváros gyönyörűen fel van újítva, kellemes élményt nyújt sétálgatni, a Helikon park szintén képes energiával feltölteni, a Festetics-kastély pedig szerény véleményem szerint a leggyönyörűbb kastély Magyarországon, egészen egyedi építészeti csoda. A tűző napon viszont szenvedés az egyébként brutálszép parkjában sétálgatni, mert a fehér kövek tükörként verik vissza a napfényt, napszemüveg nélkül senki ne menjen be.
A város disszonanciája akkor ütközik ki, amikor véletlenül elhagyjuk a belvárost. Akkor már erősen látszik, hogy a tehetősebb budapesti turisták zöme Siófokig, Zamárdiig vagy Füredig utazik, és Zala megye még az osztrák határ közelsége ellenére sem az egyik legfejlettebb térsége az országnak, Keszthely is mintha 10 év lemaradásban lenne Füredhez vagy Siófokhoz képest – és ez nagyon jót tesz neki. A Városi strand egyszerűen parádés, azt merem állítani, hogy sok szempontból az egyik legegyedibb balatoni strand. A parkolás rettenetes, mert az egy dolog, hogy a magas fák között a fűre parkolva is alig találsz helyet, de mindezért óránként kétszáz forintot kell fizetned – amit persze kártyával nem tehetsz meg, ahogy azt pontosan tudjuk.
A strandra vezető sétány hemzseg az élettől – éttermek (általában a megszokott minőségben), árusok, minden van itt a balra elterülő park mellett. A strand előtti tér nagyon közkedvelt, általában rossz időben is tele van emberrel, gyakran programokat is tartanak itt. Kicsit jellemző Keszthelyre, hogy a térre néző patinás hotel leélt állapotban tart zárva, pedig ha valahol, itt biztos lenne forgalom (egyébként Keszthelynek – bármilyen meglepő, nincs igazán nagy és híres hotele. Érdekes ez úgy, hogy egyébként Siófokkal és Füreddel egyetemben ők is a Balaton fővárosának vallják magukat). A téren viszont a szabadtéri színpadtól nem messze ott az óriáskerék.
De mégis, a fákkal ölelt strand a homokos kis partszakasszal, a kis tornyos épülettel a mólón, és az egészen tágas zöld térrel valóban egyedi hangulatú. Innen kissé hiányzik a modernitás, a strandbüfék sem változtak sokat az elmúlt 15 évben, mióta Keszthelyre járok (nem minden évben, de 2-3 évente azért lemegyek), és valahogy a Balaton egész nyugati partjának van egyfajta melankolikus, múltat idéző hangulata – ha a Kedves Olvasó csak a modern keleti part környéki településeket ismeri, mély szívvel ajánlom neki Keszthelyt és környékét. Egészen más élményt kap a megszokotthoz képest, sokkal hétköznapibb, kevésbé mű itt az érzület.
Kipróbáltunk egy helyi éttermet is
Amikor végignéztünk a város éttermi felhozatalán, ugyanazt gondoltuk, amit így eleve az egész városról – mintha kis lemaradás jellemezné. Ez nem feltétlenül baj, hiszen az igényesség nem korhoz kötött, de az étlapokat és az értékeléseket végignézve úgy éreztük, hogy a nagyjából az évtized elején indult új gasztrohullám ide még nem jutott el. Három hely között vacilláltunk: a Vadaskert, a Halászcsárda és a Tompos. Én egyszerűen imádom a csárdákat, főleg, ha halászcsárdáról van szó, még akkor is, ha egyébként legtöbbször csalódással állok fel. Egyébként az újhullámos gasztrotrendek megjelenésével tényleg nőtt az átlagos éttermi minőség, de a hagyományos csárdák elképesztő lejtmenetbe kapcsolatok az elmúlt 20 évben, és a kiszolgálás is sokszor kritikán aluli ezeken a helyeken, míg az árak hajmeresztőek. Pedig annyira hangulatosak, nagy kár értük.
Kedves Olvasó! Ha ismersz olyan halászcsárdát bárhol ebben az országban, amelyet tényleg érdemes meglátogatni, ne tartsd magadban: írd meg nekünk Facebookon vagy e-mailen. Köszönjük előre is!
Végül a Tompos mellett döntöttünk, mert azt többen is ajánlottátok. Az étterem kicsit távol esik a központtól, ami nem feltétlenül baj. A milliő sem olyan emelkedett, mint a Halászcsárdánál vagy a Vadaskertnél – utóbbit mondjuk az erdős környezet miatt nehéz megverni. A Tompos igényes a nagy teraszával, de inkább éreztem magam úgy, mint egy átlagon felüli hotel éttermi részlegében, vagy egy felújított családi ház teraszán, semmint étteremben. Szép, igényes, de semmi több.
A kiszolgálásra nem lehetett panasz, a nekünk jutó úriember kicsit életuntnak tűnt, de készséges volt és összességében jó benyomást keltett. A többi pincérről nem tudunk nyilatkozni, mert itt az "egy asztalhoz egy pincér" modellje szerint működnek. Az ételek gyorsan megérkeztek, nem volt gond, mielőtt azonban rátérünk, érdemes az étlapról is szólni.
A menü elég szegényes, nem túl nagy a választék, ami egyrészt lehet csalódáskeltő, másrészt bizalomgerjesztő is – a kevés fogás miatt vélhetően gyorsabban cserélődik az alapanyag, így frissek is a hozzávalók, és a szakácsoknak is már a kisujjában vannak az ételek. Az igazán menő éttermeknél nagyon gyakori, hogy egészen minimálban tolják a fogásokat, cserébe viszont egyikkel sem lövünk mellé. Na itt azért nem arról a szintről beszélhetünk, a fogásokat ugyanis olyan ételek alkották, mint a cordon bleu, rántott sajt, BOLOGNAI SPAGETTI... ezt látva egyből azt mondtam: same shit as always…
Mindenesetre sikerült négy értékelhető fogást kiválasztanunk. Előételnek szerkesztőtársam sütőtökkrémlevest választott, amely örömömre nem volt annyira édes, mint ahogy az sok helyen jellemző, inkább zöldséges variánsnak tűnt, alighanem krumpli is volt benne. A tök íze mindenesetre átjött, kellemes volt. Én vargányalevest rendeltem, amelyben valóban vargányák voltak, kicsik és nagyok egyaránt, valamint egyéb erdei gombák. Zöldségek is voltak benne, egész finom volt, bár azért lehetett volna benne jóval kevesebb tejföl is, gyakorlatilag teljesen megölte a bulit a tejföl, annyi volt benne.
Azután jött a főétel. Mivel a rántott csirkés, cordon bleus vonal egyikünknek sem jön be, próbáltunk valami nem hétköznapit kiválasztani. Így esett a választásom a fogasra, tejszínes gombamártással. Elég elcsépelt, tudom, de a bundában sült fogasban, amely az alternatíva lett volna, nem igazán láttam fantáziát. A köret eredetileg jázminrizs volt, ezt lecseréltettem krokettre, szerintem a rizs nem kifejezetten passzol a halhoz.
Nem tagadom, egészen meglepődtem. A klassziku kifőzde-ételekre építő menüből arra következtettem, hogy ettől a helytől nem várhatok sokat, ehhez képest már a külcsín is pozitív csalódást okozott. A fogas gyönyörű volt, nem rejtették el a szósz alá, eltakarván, hogy esetleg nem fogasról volt szó – a szép mintázat a hal bőrén és a karakteres, lemezes jelleg minden kétséget eloszlatott. Remekül volt átsütve, igényes volt az elkészítés. A tejszínes gombamártás ízét nem ölte meg a tejszín, kiérződött a gomba aromája, és ami feltette a koronát az egészre – erdei gomba volt, nem csiperke. Ezt nem vártam volna, tényleg finom volt. További pozitívum, hogy a magyaros éttermekkel szemben nem volt emészthetetlenül nagy az adag – pont megfelelő volt, bár én egyébként sem vagyok a nagy zabálás híve, az élmény kimaxolásához nincs szükség rosszullétre az evés végén.
Megkóstoltunk a kacsacombot is lilakáposztával és héjában sült krumplival. Ez is egészen jó volt, bár ha kritikát kell megfogalmazni (az objektivitás jegyében azért illik kritikai megközelítést alkalmazni, ugyebár), akkor a hús lehetett volna omlósabb, a krumpliról meg mintha lemaradt volna a só. Ennek ellenére ezt is jó ízzel fogyasztottuk el, abszolút elégedetten távoztunk.
További balatoni beszámolóinkért kövess minket Facebookon! Ne maradj le semmiről!
Azt kell mondanom, a Tompos étteremben nagyon jó minőségű ételek készülnek, akinek ez a fő szempont egy ebéd vagy vacsora elköltésénél (mert hát mi más is lenne?), annak merem ajánlani, aligha fog benne csalódni. Persze gigantikusan nagy elvárásokkal nem szabad beülni, mert épp a fantáziátlan menü az, ami miatt fekete pont jár a helynek. Nagy kár, mert ha kicsit kreatívabban állítanák össze az étlapot, akkor vélhetően a bonyolultabb, érdekesebb fogások is nagyszerűek lehetnének, mert a konyhában dolgozók tehetségére benyomásunk szerint itt nem igazán lehet panasz.
Miután kijöttem a Tomposból, gondolataimba roskadtam. Áramütésként ért a felismerés, hogy két fontos tanulságot is le lehet vonni a látogatásunkból: az egyik (és ez a kevésbé fontos), hogy ha még sokáig tart ez a nyár, akkor egyrészt tönkremegyek, másrészt kegyetlenül elhízom. A másik tanulság az, hogy nem biztos, hogy a legfancybb, leghájpoltabb (vagy leghipszterebb, ha így tetszik) helyek fogják a legjobb ízélményt nyújtani, és az átlagosnak kinéző küllemből és a fantáziátlan étlapból még nem vonhatunk le következtetést.
Köszönjük, hogy beajánlottátok a helyet! Ha van tippetek meglátogatásra érdemes balatoni étteremre, ne tartsátok magatokban! Írjatok nekünk Facebookon vagy e-mailen. Ha csak olvasni szeretnéd a beszámolónkat, kövessetek be Facebookon! Hamarosan jövünk a következő állomásunkkal, megtoljuk a maradék egy hónapot!
Fotók: Ínyenc Fenevad
