Két buci közé helyezett darált marhahúsból készült húspogácsa. Ez az alap koncepciója a hamburgernek, aminek ma már számtalan fajtáját kínálják a most meg nem nevezett gyorséttermi láncokban és a gombamódra szaporodó kézműves, kevésbé gyorséttermi jellegű, felcicomázott hamburgereket kínáló vendéglátóhelyeken. Gyakran fogyasztjuk, de tudjuk-e, hol és mikor alkották meg az első hamburgert? Erre kapásból mindenkinek az lehet a válasza, hogy Amerikában, ami félig igaz is, a sztori azonban ennél bonyolultabb. Milyen utat járt be ez a közkedvelt étel? Utánajártunk.

A túlzott műanyag-felhasználás velünk élő probléma, amivel nap, mint nap találkozunk. Gondoljunk csak a megvásárolt termékek csomagolására, amely sok esetben szintén műanyagból készül, pedig ma már számos környezetkímélőbb alternatíva létezik. Ezt tekinti át és foglalja össze az Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a legutóbbi hírlevelében.

Általánosan elterjedt mítosz, hogy a magyar ember kevés halat eszik (meg ez azért látszik az eladásokból is, na), mégis van a lakosságnak egy olyan jelentős szelete, amelyik imádja a halat, és ez a halevő réteg igenis nagy elvárásokkal ül be egy-egy halászcsárdába, halsütőbe, vagy bármilyen halakat kínáló helyre. Én szintén azok közé tartozom, akik imádják a jól elkészített halakat, és örömteli melegség árasztja el a szívem, ha ezeket a hófehér húsú csodákat (elnézést kérek a tonhaltól és a lazactól, ők is nagyszerűek!) tökéletesen elkészítve teszik elém. Sajnos azt kell mondanom, hogy az éttermek többségében nem kimondottan felejthetetlen halas fogásokat kapunk, és ez szomorú. De a többség azt feltételezi, hogy létezik egy kisebbség – és én pont ennek a képviselőjére találtam rá nemrég a budapesti belváros közvetlen szomszédságában.

Egy gyors, de kiadós ebédre vágytam valamelyik hétköznap, és épp a pesti forgatagtól távol voltam, így új helyet próbáltam. Aktuális írásom tárgya jó választásnak bizonyult, még ha nem is kellett ehhez különösebb csodát művelnie. Korrekt kis szendvicsező ez, kedves személyzettel, nyugis környéken.

Az ország első belga sörözőjeként indult, ma már étteremként is megállja a helyét a vendéglátóhely, ahol legutóbb jártam. A különleges sörök kedvelői mellett itt azok is megtalálják a számításaikat, akik egy jót szeretnének enni, legyen az belga, francia vagy magyaros fogás. Én is inkább az ételekre voltam kíváncsi, és magas elvárásokkal érkeztem - nem csalódtam. 

Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ez a nyár is véget ért. Persze a búslakodás csak pár hétig tart, az éttermek teraszainak zárása után hamar ki lehet heverni a sokkot, hogy egy évet kell várnunk ismét, hiszen az ősz is valódi szépségeket rejt: jöhetnek a séták a színpompás erdőben, elkezd teremni a sütőtök, beindul a forralt bor szezon, és a forró levesek is jobban esnek majd, persze a járvány második hulláma mindezeket beárnyékolhatja majd. Egy viszont biztos: a balatoni kiruccanásokra egy évet várnunk kell, de az egy év sem lesz elég, hogy feledtesse az idei nyár élményeit, amelyekre építve jövőre már felkészültebben utazhatunk le a magyar tengerre, és több információval felvértezve ülhetünk be az éttermekbe. Sokat tanultunk az idei nyárból, ezeket foglaljuk most össze.

Sűrű, zöld farengeteg, meseszép kilátás, egy vendégház kedves személyzettel és finom ételekkel, legtöbben pont erre vágyunk egy hétvégi kikapcsolódáskor. A külföldi nyaralások helyett a belföldi utazások sokasodtak meg ezen a nyáron, és bizony ez nem is baj, mert Magyarországon is vannak meseszép helyek. Mi a Mátrában bukkantunk rá egy hangulatos vendégházra, amelynek a konyhájával nagyon elégedettek voltunk.

Balatonon az ember a legszívesebben halat eszik – én legalábbis így vagyok vele -, de jó halételeket kínáló étteremre egészen nehéz rátalálni. Többen ajánlottátok Siófokon a Sió Halsütőt, és mivel útba esett nekünk Siófok, kipróbáltuk az éttermet. Teljesen megalapozottnak tartjuk a jó véleményeteket róla, mi is elégedetten és jóllakottan álltunk fel.

Nagyon változó a balatoni éttermek minősége: általában a nagy átlaggal nincs probléma, nem túl erős, de azért, jó étvággyal fogyasztható ételeket készítenek, de szerencsére – kis kereséssel, vagy akár teljesen véletlenül is – rábukkanhatunk egy igazi gyöngyszemre, amely kitűnik a mezőnyből. Aztán persze van a másik véglet, amikor annyira gyenge minőségű az étel, hogy még órákkal utána is a szánkban érezzük az ízét, és ez még rossz kiszolgálással, vagy egyéb anomáliákkal társul. A legjobb pedig az egészben, hogy ezért is olyan súlyosan sok pénzt kell fizetnünk, mint a tényleg nagyszerű fogásokért más helyen. Mi ennek a típusú balatoni étteremnek találtuk meg az állatorvosi lovát Fonyódon.

A Balaton-parti éttermek közül a legtöbb a futottak még kategóriába tartozik, de ha nincs szerencsénk, akkor egészen rosszat is kifoghatunk – persze mindezekért kemény ezreket kell fizetnünk, hiába vagyunk elégedetlenek. Az ilyen mezőnyben valódi felüdülés egy tényleg minőségi étteremre bukkanni, főleg akkor, ha arra előzetesen nem is számítunk. Mi Balatonkenesén futottunk bele teljesen véletlenül egy ilyen étterembe, és annyira elégedettek voltunk, hogy kétszer (!) is visszamentünk három napon belül. Az idei balatoni túránk abszolút nyertese a balatonkenesei Gastrocker & Csálinger.