Minden évben letolom a Dunakanyar kerékpárutat, és minden évben menetrendszerűen megállok Vácnál egy kis helyen, amelynél mindig úgy érzem magam, mintha a világ szélén lennék. Kiváló cseh sört csapolnak itt, de nem is a kínálat miatt szeretem: a hely egyszerűsége, igényes rendezetlensége, tágas, zöld volta mellett a kilátás miatt fogott meg igazán. Pontosabban ezek elegye szerettette meg velem. Pár apró változtatással igazi profi vendéglátóhely lehetne belőle – de erősen azt sejtem, hogy erre vágynak az üzemeltetők legkevésbé.
Idén is letoltam a Dunakanyar kerékpárutat Göd és Zebegény között, ezúttal is csodás élmény volt. Már többször mentem ezen az úton végig, így kívülről tudom, mi hol van, de nem tudok betelni vele. Valahogy az egész Dunakanyar nekem olyan, mintha egy mindennapok racionalitásán túli élményben lennék, ami minden spiritualista blabla nélkül átemel egy másik érzelmi állapotba. Egyszerűen úgy csodás ez a táj, ahogy van.
A bringaútról és annak gasztronómiai aspektusáról egy másik cikkben fogok írni, az egyik kedvenc helyről pedig külön írok – ha nem akarsz róla lemaradni, kövess be Facebookon. Instára pedig már tettünk is képeket az utazásról.
Idén is betértem a Kertünk bár és kilátó nevű helyre, amely bár kifejezetten eldugott helyen van – Vác mellett fent a hegyen, a cementgyár magasságában –, és nem épp civilizált az út, amin meg lehet rendesen közelíteni, a bringaútról nehéz nem észrevenni, ugyanis „szép kilátás” és „panoráma” feliratokkal hirdeti magát. Mellette van egyébként a Hekk Terasz nevű hely, amellyel régóta szemezek, de eddig mindig a Kertünkre esett a választásom. Ha esetleg próbáltátok már a Hekk Teraszt, Facebook-kommentben várjuk a tapasztalataitokat.
A Kertünkbe betérve rögtön látszik, hogy itt valami nem hétköznapi dolog vár minket. A Dunakanyar vendéglátóhelyei közül sokra egyébként is nagyon jellemző a hippi hangulat, ez itt sem marad el. Itt azért ez kimerül annyiban, hogy a hely eléggé rendezetlen, de ez teszi igazán bájossá (ráadásul nincs is annyira a képedbe tolva a hippi felfogás, mint mondjuk a Nomádban, ami nekem azért már nagyon sok, a hippiket ugyanis elég nehezen viselem, hogy teljesen őszinte legyek). Egy hatalmas zöld térre érkezünk, ami kvázi egy hasadékra néz: alattunk a Duna, szemben a zöld hegyek. A hangulatot a fák, a fényfüzérek emelik, és külön dicséretes, hogy a székek és asztalok – amik szintén semmilyen egységes stílust nem mutatnak – egymástól távolra vannak eldobálva a nagy téren. Felemelő ez a puritán egyszerűség, főleg ma, amikor mindenki a minél nagyobb szenzációra vágyik.
A legjobb pedig az egészen, hogy a hely végtelen nyitottságát csak erősíti, hogy a hegy oldalában van. Itt tényleg úgy érezheti magát az ember, mintha a világ tetején lenne (na jó, inkább csak amolyan lokális csúcspont jellege van a dolognak), a kényelmes székekben üldögélve bámulhatjuk itt a Dunát és a Visegrádi-hegység szélső vonulatait. A drótkerítés kissé elrontja a kilátást, de hát érthető, hogy az üzemeltetők nem akarják, hogy bárki is leessen.
Az, hogy a hely ennyire szellős, nagyon-nagyon jót tesz neki. Azt sejtem, kereslet lenne rá bőven, ha nagyobb hírverést kapna a hely, de a kevés ülőhely kihelyezése inkább azt mutatja, hogy az üzemeltetők nem nagyon akarják, hogy eltömegesedjen a hely. (Azt sejtem, hogy ennek a bemutató cikknek se nagyon örülnek, és én magam is bánnám, ha az írásom hatására jövőre már nem jutna hely itt nekem, de ha egy igazán kellemes helyet tudok bemutatni a Fenevad olvasóinak, nekem az mindent megér.) Hatalmas respect ezért: remélem, ez így is marad. Erre nagy az esély, hiszen ha az előző években nem áldozták be a hely hangulatát az üzleti szempontoknak, aligha idén kezdik majd. Pedig a helyben nagy potenciál lenne – de itt a vége a mondatnak, nem akarok belevinni a rosszba senkit.
És hogy milyen a kínálat? Őszintén: ez itt sokadlagos szempont. Amikor betértünk ide, sosem azon gondolkodtam, hogy milyen jót ettem-ittam. Általában csak egy szódát szürcsölve átadtam magam a hely hangulatának. Bizony, ez azon kevés helyek egyike, amely hangulatával, varázserejével (hippisedem basszameg!) egyszerűen lényegtelen szemponttá silányítja azt, hogy milyen a kínálat. Az is egy jó stratégia lehet ennek okán, hogy a Hekk Teraszon eszünk valamit (megismétlem: nem tudom, milyen a hely), és utána ide kiülünk egy órácskára lazulni. Lazulás – ez a jó szó, ami leírja ezt a helyet.
Kövess minket Facebookon és Instagramon: ne maradj le semmiről
Idén először fedeztem fel, hogy egyébként kiváló csapolt sört lehet itt kapni abban a kis bódéban, ami effektíve a szolgáltatást ellátja ezen a nagy helyen. Nem nevezem meg, melyik cseh sörmárkát csapolják, de legyen elég annyi, hogy a jobbak és a kevésbé ismertek közül való, ráadásul itt valóban finom is a sör (mert ugyanaz a sör két csapon egészen más ízű is lehet). A korsóválaszték elég hektikus, én kriglibe kértem, ez is amolyan megmosolyogtató rendezetlenségre utal. A csapolás kritikán aluli volt, száraz, meleg korsóba csapolták, kevés habbal – ha tanksör lett volna, biztosan húztam volna a szemöldököm, hogy mi történik itt –, de mindennek ellenére jó ízű volt a sör. Mivel gyorsan megittam, nem zavart a kevés hab (amelynek funkciója van a sörön, de erről majd egy későbbi cikkben írok). A másik opció az üveges sör lett volna – amiből viszonylag nagy és eredeti a választék –, ez még mindig jobb volt eggyel.
Aki éhesen tér be, az sem feltétlenül marad hoppon. Most épp zsíros kenyér volt, jó nagy, ahogy láttam, de mivel nem kóstoltam, erről nem tudok nyilatkozni. Olykor-olykor viszont másféle ételek is készülnek, egyszer például babgulyást főztek, amit nagyon gusztusosan tálalva adtak ki, máig bánom, hogy nem kóstoltam. Mivel egyszer sem ettem itt, nem ajánlhatom értelemszerűen, de kihangsúlyozandó, hogy ide sosem azért jövök, hogy jót fogyasszak, hanem hogy felfrissüljek és átszellemüljek. Egyébként idén techno party is lesz itt szeptemberben, ami elég ütős lehet ezen a helyen. Rózsaszín Molly, Babakék Lujiviton és a haverokkal tutira hatalmas dolgokat lehet itt beérezni a hegyoldalban, kár, hogy nem tudok rá elmenni. (Természetesen mindez csak felvetés, elképzelni sem tudom, milyen lehet itt egy buli, és semmilyen Mollyt nem ismerek.)
Én egyet már most tudok: jövőre is biztosan meglátogatom ezt a helyet szokásos Dunakanyar-kerékpártúrámon. Nem vagyok ezzel egyedül, a visszatérő vendégek szemlátomást szeretik a helyet, a Google-n például 4,9 az értékelése. Persze ahogy ezt már a múltkori eset is megmutatta: a Google-értékelés nem feltétlenül jelent sokat, de mivel itt egy általam is kipróbált helyről van szó, azt merem mondani, hogy az emberek okkal szeretik. Már csak a helyszín adottsága is eleve fél garancia a sikerre, az üzemeltetőknek pedig sikerült a másik felet is jól hozzátenni épp azzal, hogy pár fotel és szék elhelyezésén túl alig értek hozzá.
Fotó: Ínyenc Fenevad
