A cseh főváros egyedi ékköve Kelet-Közép-Európának, középkori templomai, történelmi épületei valósággal magával ragadóak – akárcsak a remek cseh ételek. A várost gyakran hasonlítják Budapesthez, amiben van némi igazság, és bár nehéz eldönteni, melyik város a szebb, Prága egy dologban biztosan magasan veri a magyar fővárost: tisztaságban és rendezettségben. Aki még nem járt itt soha, annak csak ajánlani tudom: annál is inkább, mert a kiutazás kifejezetten olcsó, és a város maga sem drága. Prágai beszámolónk első része következik, amelyben általánosságban a cseh konyháról, a prágai hangulatról, magáról a városról, a Prága-Budapest összehasonlításról, valamint a kiutazásról lesz szó. A második részben pedig bemutatjuk a legjobb prágai kocsmákat.

Mit érdemes enni Prágában?

A cseh konyha nagyon jellegzetes, és sok eleme a magyar konyhában is fellelhető (a közös történelmi örökség miatt ugyebár), a szlovák konyha pedig nagyrészt azonos a csehvel, pár kivételtől eltekintve. Azt, hogy Prágában mit érdemes enni, sokkal könnyebb megválaszolni, mint azt, hogy hol érdemes enni. Az éttermek kínálatában ugyanis sokszor megtalálhatóak a hagyományos ételek, és ez nem is feltétlenül csak a belvárosra igaz. Persze amikor a cikk második részében konkrét helyeket ismertetek, minden esetben leírom, hogy érdemes-e ott enni, és ha igen, mit.

Általánosságban annyit lehet elmondani a cseh konyháról, hogy erősen sertéshús alapú, és bizony nehezek, zsírosak az ételeik. A diétázók és a vegák így annyira nem lesznek oda érte. Az ízvilág viszont remek: nemcsak az alapanyagok és azok remek kombinációja, hanem a fűszerezés is kiváló. Én magam nagy rajongója vagyok a cseh ételeknek, és mivel kiemelni nem is tudok egyet, inkább csak felsorolom azokat a főételeket, amiket én kóstolásra javaslok (a sorrend nem a preferenciámat tükrözi):

• sertéshús, káposzta, knédli. Ez kötelező, ez a csehek úgynevezett nemzeti étele. A húst a sertés több részéből is készítik, de legtöbbször omlós, soványabb húsból készül. A káposzta fehér, és változóan leveses, az ízesítése is változik. Olyannal viszont nem találkoztam, hogy ne lett volna szuperfinom.
• Kacsacomb, krumplis knédli, vöröskáposzta. Ez is népszerű étel, és hihetetlenül finom. Általában a kacsacomb nem túl nagy, cserébe omlós. A vöröskáposztát többféleképp ízesítik, de alapvetően édes ízvilág jellemzi.
• Vadas knédlivel. Én nem vagyok annyira oda érte, de aki szereti a szószos sertéshúst, annak javaslom.
• Sült csülök mustárral és káposztasalátával. Fantasztikus ez is, a kombináció kiváló. És mennyire jól csúszik mellé a sör!
• Spanyolmadár vagy morvaveréb. Ez inkább Morvaországban, Brünn és környékén híres, de egyes helyeken Prágában is megtalálható. Töltött sertésről beszélünk vastagon borítva szósszal. Sajnos általában nem knédlivel, hanem rizzsel adják. Én nem szeretem.
• Cseh gulyás, ami egyszerű marhapörköltet jelent. Knédlivel adják. Finom ez is, de a magyar ízlelőbimbóknak ez nem sok különlegességet ad.

A lista nem teljes. Vannak még kiváló kolbászaik, valamint ugyanúgy kedvelik a rántott húst, mint a magyarok. Értelemszerűen ez a két étel szintén nem sok újat nyújt a magyar turistának. A sörkorcsolyáikat azonban érdemes kipróbálni, különös tekintettel a hermelínre (ami marinált sajtot takar), de adj egy esélyt a tatárbifszteknek, az utopenecnek (ecetes vízben úszó krinolin), a disznósajtnak, és az ecetes heringnek is. Ezeket könnyed vacsoraként, sör mellé a legjobb fogyasztani. És ha már sör…

Csak pár szóban arról, hogy mi is az a jó sör

Sok nemzet büszke a sörére: a belga, brit, ír felső erjesztésű sörök méltán híresek, de érthető okból zarándokolnak el rengetegen szeptemberenként Bajorországba is a savanykás német lágerekért, valamint az alulértékelt dél-európai sörökben is van fantázia. Azonban egyik országban sem virágzik annyira a sörkultúra, mint a kis kelet-közép európai országban. Csehországban nemcsak az egy főre jutó sörfogyasztás a legnagyobb az egész világon, mennyiségi szempontok mellett minőségi szempontok szerint is verhetetlenek a csehek. Meggyőződésem, hogy sehol a világon nem lehet olyan kiváló söröket inni, mint Csehországban, azon belül is Prágában.

Sokan a sört a minőséggel együtt hallva legyintenek, vagy mosolyognak. Márpedig ahogy a boroknak, úgy a söröknek is van kultúrája. Fura lehet ez annak, aki a sört azért issza alkalmanként, hogy előidézze vele a kellemes hangulatot, esetleg egy más hangulatjavító kísérőjeként. A sör a köztudatban valamiért a könnyed alkoholfogyasztás kategóriájába esik, és ennek legjobb példája, amikor meccsnézéshez vagy kerti sütögetéshez üdítő gyanánt szolgál a gyenge minőségű dobozos sör. Az ilyen szemlélet szüli azokat a mondatokat, hogy „ne csapolj rá annyi habot, hé, nem a habért fizetek”, mit sem tudva arról, hogy a habnak nemcsak esztétikai szerepe van, de sör aromáját is javítja. (Persze aki eleve szar sört iszik, annak tökmindegy.)

Arról, hogy mi a cseh sörök titka, korábban már írtam. Lesznek még sörös bejegyzéseim – kövess Facebookon, és akkor nem maradsz le egyikről sem!

Nálam – és szerencsére sokan vagyunk ezzel így –, a sörfogyasztás gasztronómiai élmény. Én nem érem be a dobozos sörrel, sőt, az üvegessel is csak ritkán. Nem szisszentek fel otthon egy dobozt azért, hogy jobb kedvem legyen. Ez nem holmi sznobéria vagy mánia: egyszerűen úgy vagyok a sörrel, mint sokan a borral. A rossz sör számomra szenvedés, a jó sör viszont valódi örömforrás. A részegség sosem cél, de mivel az íz rabja vagyok, legtöbbször a sörfogyasztás velejárója. Szerencsére-sajnos ritkán esik meg velem, hogy jó sört iszom, itthon ugyanis nagyon kevés helyen van ilyen, ezért utazom el rendszeresen Csehországba, hogy a világ legjobb söreit kóstoljam. Idén is volt már alkalmam három napot ebben a csodás országban tölteni, és jó pár híres kocsmát is meg tudtam látogatni. Ezeket fogom a cikk következő részében bemutatni bemutatni, de előtte leírom a szubjektív véleményem magáról Prágáról, majd írok a vonattal történő kiutazás élményeiről is. 

Prága csodálatos: ha még nem láttad, pótold be mihamarabb

A cseh főváros lényegesen kisebb Budapestnél, nemcsak lakosságát tekintve, de érzésre is: az óváros gyalogszerrel bejárható egy nap alatt, és aki bírja, az a várba is fel tud gyalogolni. A belváros kompaktsága nincs a város hátrányára, sőt: egységes hangulata van annak ellenére, hogy a megelőző évszázadok különféle stílusai vegyülnek itt. Történelmi emlékekben gazdagabb Prága, mint Budapest, legalábbis ami a 19. század előtti korokat illeti, középkori templomai valóságos világszenzációk. Ezek közül kimagaslik a Szent Vitus székesegyház, az Óváros téren található óratorony (Orloj) és Týn-templom (ez utóbbi nekem a kedvencem). Nem teljesen tisztességes csak ezeket említeni, mert még a belváros peremén is találhatunk elszórva gótikus templomokat, amilyennek itthon – többek közt a Magyarország területén több ízben zajló háború és török dúlás miatt – nem maradt nyoma. Szerencsésebbek voltak a csehek, szó se róla.

Noha Prágát általában a nemzetközi leírásokban „középkori hangulattal” jellemzik, szerintem ez így nagyon nem pontos. Tény, hogy a kései gótikának számtalan jele fellelhető a városban, ráadásul olyan egyedi stílusban, ami nagyon jellegzetessé teszi a cseh templomokat (a különleges tornyokon túl megemlíthető például a sejtelmesen sötét szín), de az óvárost messze nem a középkori emlékek dominálják. Az óváros házai közt kétségkívül felfedezhetjük a késő középkor jegyeit, de a templomokat leszámítva ez a kor épp a kevésbé jellegzetes lakóházakról ismerszik meg. A turisták szemeit elsősorban a barokk, klasszicista és a 20. század elejére (idehaza is) jellemző historizáló stílusban épült, csicsás, színpompás épületek ragadják meg. Ha pedig a templomoknál maradunk, legalább annyi csúcskategóriás barokk emlék díszíti Prágát, mint amennyi a késő középkorból fennmaradt.

Éttermi ismertetők, receptek mellett olykor útibeszámolókat is írunk. Ha érdekelnek ezek a cikkek, kövess minket Facebookon. Ne maradj le semmiről!

Reggelig tudnék írni Prágáról még én is, aki sem a várostörténetben, sem az építészetben nem vagyok igazán otthon, ehelyett röviden én inkább a város más aspektusára térnék ki. A nyugati turisták körében gyakran merül fel a kérdés, hogy „Prága, Bécs vagy Budapest?” Sokszor lehet olvasni válaszként, hogy „Nézz meg egyet, mindet láttad.” Nem lehet azt mondani, hogy a vélemény megalapozatlan, hiszen hasonló méretű, egymáshoz közel fekvő városokról van szó, amelyek ráadásul ma is legjellemzőbb vonásaikat egy időben, egymástól nem függetlenül nyerték el. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar, osztrák és a cseh főváros picit több mint száz éve még egy ország városai voltak, nem csoda, ha sok a közös vonás. Ám aki ilyen kijelentést tesz, annak azt ajánlom, hogy inkább ne utazzon, vagy legalábbis ne menjen várost nézni, mert szemlátomást nem hatnak rá az új ingerek.

Prága vagy Budapest a szebb?

Ami engem illet, nem lesz népszerű az álláspontom. Hogy melyik város a legbámulatosabb a három közül? Nem kell ezen sokat gondolkodnom: a budapesti dunai látképet nem lehet megverni. De ha mérleget akarok vonni, amelyben a szemkápráztató látképeken túl minden mást is bele akarok venni, azt kell mondanom, hogy Budapest a fasorban sincs Prágához képest. És itt messze nem az adottságokról van szó (amelybe most beleértem az épített örökséget is), mert abban a prágai középkori emlékek ellenére is Budapestnek van óriási előnye. De ahogy gondozzuk ezt az adottságot, az vérlázító – főleg nagy arculcsapásként ér ez a felismerés, ha épp Prágából jössz haza.

Mire gondolok? A tisztaságra, a rendezettségre, a rendben tartott történelmi emlékekre, a megbecsült építészeti értékekre. Prága belvárosában járva nem találsz olyan épületet, ahol potyogna a vakolat, vagy amit elszínezett volna a szennyeződés. Budapesten alig találsz olyat, amelyik nem ilyen lenne. Van egy-két Patyomkin-utca a magyar fővárosban, de még az Andrássyn is éktelenkednek olyan épületek, amelyek okkal adnák díszletét egy második világháborús filmnek. A szomszéd utcák közül nem egy pedig már szinte csak ilyen házakból áll. Mélységesen bosszant engem ez, ugyanis nem elsősorban pénzkérdésről van szó: a csehek 10-20%-kal állnak jobban nálunk a legtöbb fejlettségi mutatóban. Ezen múlik? Nem. Persze, lehet azt mondani, hogy Bécset és Prágát nem lőtték szét az oroszok és a németek a világháborúban, és ez igaz is. De ezt így 80 év távlatából inkább mentegetőzésnek, mint valós indoknak érzem.

Egyszerűen arról van szó, hogy idehaza még az alacsonyan függő gyümölcsöt sem tudjuk leszedni, ehelyett inkább világmegváltó várospolitikai terveket szövögetünk. Budapest rohadó állaga, posztapokaliptikus hangulata a mindenkori város- és országvezetés politikai oldalakon átívelő bűne. És ami ennél még jobban bosszant, az a „kilátások kilátástalansága”: ahelyett, hogy felismernénk, hogy a kátyúktól szaggatott utakra zuhanó homlokzatokkal kezdeni kéne valamit, „városrehabilitáció” címszó alatt dózeroljuk le tömegesen a pótolhatatlan értékű belváros épületeket, hogy aztán jellegtelen, modern lakóházak tömegét építsük fel oda. És még büszkék is vagyunk rá.

Ne értsetek félre, én nem vagyok a modernitás ellen, igazán tetszenek a Váci út újépítésű irodaépületei, és örülnék, ha a város középső sávjában valahol felhőkarcolók állnának (ilyenformán engem a maxi-mini Dubaj koncepciója sem zavar, az okádék Rákosrendezőnél minden jobb). De amit például a középső Ferencvárossal műveltek, az hazaárulás. Javultak a körülmények és a közbiztonság? Igen. A csodájára fognak járni az emberek az új városrésznek? Dehogy. Belvároshoz méltatlan állapotokat számoltak fel, vitán felül áll. De az ott felhúzott, unalmas újépítésűek a praktikus szempontokon túl nem hozzáadtak, hanem elvettek abból a cseppet sem jelentéktelen dologból, amit a város lelkének nevezünk. A városvezetés és az állam megoldott egy problémát, de közben kivégezte középső-Ferencvárost. És attól félek, nem az a kerület volt az utolsó. A magyar főváros iránti szeretetem mondatja azt velem: eltékozoljuk Budapest értékeit. Vagy az van ugyanis, hogy hagyjuk leépülni a belvárost, vagy az, hogy hozzányúlunk, és ezzel tönkretesszük azt, ami Budapestet oly ismertté, szerethetővé, híressé tette. Tanuljunk a csehektől.

Prága elképesztően rendben van tartva, a belváros – és ezalatt nemcsak az óvárost, hanem a széles, kifejezetten nagy belvárost értem – legalább 100 éves épületei mind kiváló állapotban vannak, mintha nemrég festették volna őket. Annyira mégsem steril, mint Bécs (az a város olyan, mintha az űrből pottyant volna ide), a cseh főváros régi épületeit kiváló állapotban találjuk mindenütt. Persze ott is vannak problémák, de egészen más jellegűek: egy átlagos prágai lakos például zéró esélyekkel indul, ha belvárosi lakást akar, nehezebb ugyanis a lakhatási helyzet, mint idehaza. De turistaként ebből nem sokat fogunk érzékelni, csak a rendezettséget, a tisztaságot, a történelmi miliőt.

A közbiztonság is kiváló: bár a decemberi ámokfutás megmagyarázhatatlan, Prága belvárosában egy percig nem fogjuk magunkat veszélyben érezni, miközben sokkal több külföldi él abban a városban, mint Budapesten (bevalljuk magunknak vagy sem, a multikulti jelleg sokszor ok nélkül is ront az ember biztonságérzetén).

Csak a sörért is megéri kiutazni

Az alcímben azt írom, hogy csak a sörért is megéri kiutazni, és ez abszolút igaz: a kiutazás ugyanis olcsó. Ha vonattal mész, és időben foglalsz jegyet, pár ezer forintból megúszod. A MÁV-ZSSK-CD kooperációra igaz ez főleg, viszont ezek a járatok olcsóságuk mellé kissé zsúfoltak, és nem tudod kiválasztani az ülőhelyet (ezúton kérdeztem a MÁV-ot: miért nem?), ráadásul ha nincs szerencsétek, a szolgáltatás elég gyenge színvonalú. Nem is a MÁV esetén, ezen a viszonylaton ugyanis a felújított IC-kocsik közlekednek, és a büfékocsi is egészen jó. A cseh büfékocsi még annál is jobb, csapolt sör (!) van ugyanis a vonaton, bár én azt mondanám, hogy várjatok az első sörrel a kiutazásig. A vonaton is finom, de azért a kocsmában az igazi. Ha viszont szlovák kocsikat fogtok ki, rosszul jártatok, azokon a leggyengébb a szolgáltatási színvonal.

Nem egy fokkal kényelmesebb, ha a RegioJet járataival mentek, itt ugyanis magatoknak tudtok ülőhelyet foglalni, akár kettes, akár egyes ülésekbe is, és az ülések szélesebbek, a lábnak több a helye (ilyen fekete bőrfotelek vannak például, mint a fenti képen). Büfékocsi nincs, de a társaság telefonos applikációján a saját helyedre tudod rendelni az ételt, ami kicsit olyan, mint a repülőkön. Mindezt valószerűtlenül olcsón tudod megtenni (a süti 40 eurocent, a cseh sör 80 eurocent, a fő étel kb. 3 euro volt, amikor mi utaztunk), cserébe azért annyira nem lesz nagy élmény, hiszen a helyeden kell megenni. Viszont finom, szó se róla. És még cseh ételek is vannak.

Összességében a Regiojet szolgáltatása élvezhetőbb, mint a MÁV-ZSSK-CD trió (egy magánvállalat jobb szolgáltatást nyújt, mint az állam – csak a szokásos), cserébe drágább. Hogy lássátok, nem fizetett nekem a vállalat semmit ezért, és csak a közszolgálat vezérel, amikor leírom mindezt, hozzáteszem: vannak negatívumok is. A cseh stewardok (akik valóban stewardok, és nem jegykezelők, és egyébként nagyon profik) nem beszélnek magyarul, angolul viszont remekül. Emellett a vonatok ízléstelen sárga színűek, de persze aki benne ül, azt nem kell, hogy ez zavarja. És drágább is, mintha az állami vasutakkal utaznál.

Az utat sem az egyik, sem a másik szolgáltatóval nem tudjátok lerövidíteni: fájdalmas 7 óra, ami óriási probléma, hiszen fejlett gyorsvasút-hálózattal lehetne pár órával rövidebb, de sajnos ezt sem ma fogjuk megélni, miután az erre irányuló beruházást lefújták. Érdemes lehet megszakítani az utazást akár Brünnben, akár Pozsonyban, akár Bécsben, és akkor elviselhetőbb, de egyébként egyben is le lehet tolni, legutóbb például messze nem volt annyira vészes, mint amennyire tartottam tőle. És ami a végén vár, azért bőven megéri.

De erről cikkünk következő részében számolunk majd be néhány napon belül. Kövess be minket Facebookon, és akkor biztos nem maradsz le róla – oldalunkon más érdekes írásokat is találsz majd.

Fotók: Ínyenc Fenevad