Pozsony ideális hely egy hétvégi kiruccanásra, autópályán könnyen elérhető a szlovák főváros, vonattal pedig annyi idő alatt jutunk el oda, mint Pécsre. Pozsonyban különleges gasztroélményekre bukkanhatunk, érdemes kipróbálni a szlovák specialitásokat. Friss élményem alapján ajánlok is egy helyet, amit az ott élők nagyon szeretnek, és magam is kifejezetten elégedett voltam vele. Nemcsak enni, inni is érdemes ott: Szlovákiában a sörkultúrának eggyel komolyabb hagyománya van, mint idehaza.
Pár szóban Pozsonyról
Szlovákia fővárosa pont annyira közel van, mint amennyire a múltban közel volt a magyar és a szlovák nép történelme: autóval kevesebb mint két óra alatt elérhető Budapestről, vonattal két és fél óra (én utóbbit javaslom, érdemes ugyanis megkóstolni a helyi söröket). A pozsonyi főpályaudvar a belváros közvetlen közelében tesz le minket, és ahhoz, hogy bejárjuk a belvárost, nem lesz szükség tömegközlekedésre. Ellenben ha autóval megyünk, készüljünk fel az esetleges dugókra, a szlovák főváros infrastruktúrája sokszor nem bírja el azt a megnövekedett forgalmat, amitől Pozsony az elmúlt néhány évben szenved. Még egy érv a vonat mellett.
Magam több alkalommal is jártam már Pozsonyban különféle célból, és ha őszinte akarok lenni, véleményem szerint nem sok turisztikai értéke van a városnak. Eleve egy nagyon kis fővárosról beszélünk, kevesebb mint fél millió ember lakja, ahhoz képest viszont egyáltalán nincs kisváros jellege, nem feltétlenül a pozitív értelemben (gondolok itt például a már fent említett dugókra). A maroknyi belváros fél nap alatt töviről hegyire végigjárható gyalog, és bár az épített öröksége szép, de nem olyan mértékben, hogy mély nyomot hagyjon bennünk. A belváros atmoszférája véleményem szerint nem annyira magával ragadó, egyszerűen nem érzem különlegesnek.
Ha szeretnél még hasonló bejegyzéseket olvasni, dobj egy lájkot Facebook-oldalunkra. Ne maradj le érdekesnél érdekesebb cikkeinkről.
Ami az egyes nevezetességeket illeti, a leghíresebb alighanem a vár. Ez viszont egy afféle Patyomkin-nevezetesség: a négytornyú (egyébként nem szabályos négyszög alakú) épület évszázadokig üresen tántorgott, a falai a semmit védték, szellemvárként tornyosult a csehszlovák városra. A 20. században aztán felújították, de csak azért, hogy ne romok éktelenkedjenek a város felett, a valóságban ugyanolyan Patyomkin-vár maradt: funkciótlan, kihasználatlan nagy épület. Véleményem szerint az építészeti értéke sem túl nagy, a benne található kiállítás pedig annyira szegényes, hogy kár kifizetni a belépőt (a Trianon-kiállításon elejtett néhány ferdítést a magyar-szlovák viszonyról pedig jobb nem látni, azt mondom).
Lelketlen város
Ha felmegyünk a pozsonyi várba, kilátás nyílik az egész városra: például az impozáns Duna-partra. Őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy a többre hivatott folyóparti látkép melyik eleme volt lenyűgözőbb – a Ligetfalunak nevezett panelrengeteg, a manapság magyarországi hírekben is sokat szereplő Slovnaft ipartelepe, vagy a természetes rengeteg, Ligetfalu szélén ugyanis egyszerűen véget ér a város. (Irónia alert) Illetve remek kilátás nyílik a szlovák parlament brutalista épületére, ami nagyjából akkora, mint egy megyei magyar kormányhivatal épülete. És a politikacsinálás műhelyében is ugyanolyan magas minőségű munka folyik – de ebbe most ne menjünk bele.
Van ugyanakkor több pozitívuma is a várbéli kilátásnak: az egyik, hogy mind Magyarországra, mint Ausztriába átlátunk, a kultúrák határvonalán pedig Pozsony lehetőségei is óriásira duzzadnak (tudják ezt azok a helyiek, akik Ausztriába ingáznak dolgozni, és azok is, akik Magyarországra költöztek, hogy spóroljanak a lakhatáson – Pozsony ugyanis drága, drágább, mint Budapest). A másik pozitívum, hogy a városban vannak felhőkarcolók, ami ugyan Budapesten engem zavarna (bár attól függ: a külvárosban vagy a középső városrészeken simán elférnének), a pozsonyi városképbe viszont nagyon jól passzol. Szerintem kifejezetten menő, hogy egy alig 500 ezres városban így sorakoznak a toronyházak - ha fogalmazhatok így.
Ha tetszik az írásunk, kövess minket Facebookon! Minden visszajelzésnek örülünk.
Érdemes még megnézni a Szent Márton templomot, de csak történelmi jelentősége miatt (több Habsburg uralkodót is itt koronáztak meg), maga az épület sem kívül, sem belül nem nyújt kifejezetten jellegzetes. Főleg a mellette húzódó széles út rombolja a hangulatát. Fel lehet menni az UFO nevű kávézóba jó pénzért, van fent egy fine dining étterem, illetve érdemes ellátogatni a szecessziós kék templomhoz is, ez elég pazar építészeti alkotás.
A pozsonyi városkép egyébként nagyon vegyes: egyszer férnek itt meg a századeleji épületek, a szocreál építészet csúcsalkotásai (amelyre a pozsonyiak egyébként nagyon büszkék), és a modern épületek. A szocreál épületek egyik legfontosabb képviselője a rádió épülete, amely valóban nagyon egyedi képet nyújt. Tökéletesen jellemzi a pozsonyi városképet a rádió épülete a Szlovák Nemzeti Bank mellette tornyosuló, modern felhőkarcolójával. Eklektikus.
Ezért jellemeztem úgy Pozsonyt, mint egy lelketlen várost: minden pejoratív jelző nélkül. Pozsony a rendszerváltás és Csehszlovákia felbomlása után hirtelen főváros lett, de identitását nem találta meg. Nagy előnyére, tegyük hozzá: Bécs közelsége, a konzervatív várospolitikai identitás hiánya (ami látszik például a liberális építészeti szabályokon) egy összességében modernebb hangulatú városképet nyújt, mint amit Magyarországon bármelyik városban érezhetünk. Fejlettségét tekintve Pozsony ugyan nem Bécs, nem is Prága, de már maga mögött hagyta azokat a balkáni jegyeket, ami Budapesten mind a mai napig makacsul jelen van. Kevésbé eufemizálva: nem annyira lepukkant és mocskos.
Mit érdemes enni Pozsonyban?
A fentiekből úgy tűnhet, hogy nem javaslom meglátogatásra Pozsonyt, de ez egyáltalán nem igaz. Egyrészt közelsége miatt érdemes felkeresni, másrészt Bécs felé is útba esik, és méretéből adódóan akár átutazóban is meg tudjuk tekinteni a várost. Harmadrészt pedig saját magáért is érdemes megnézni, bőven vannak ugyanis értékei, gasztronómiai értelemben is.
Magam is Brno felé utazva álltam meg Pozsonyban, ha vonattal megyünk, a prágai nemzetközi gyors útvonalán fekszik Pozsony és Brno is, tehát igazán nagyszerű hétvégi kiruccanást lehet összehozni a két kisebb város meglátogatásával (Brno-ról is lesz egy bejegyzés hamarosan, természetesen. Pozsonnyal ellentétben a morva főváros egészen nagy pozitív csalódást okozott, gasztronómiai téren pedig végképp. Ha nem akarsz lemaradni róla, dobj egy lájkot Facebook-oldalunkra). Sőt, mivel én már jópárszor láttam Pozsonyt, most elsősorban azért mentem, ami csak ott van: a szlovák ételekért.
Ne maradj le következő bejegyzéseinkről, kövess minket Facebookon!
A szlovák gasztronómia egészen különleges keveréke a cseh, a lengyel és a magyar kultúrának. A legtöbb fogásuk alapvetően közös a csehekkel, így ha csak Szlovákiába megyünk, akkor érdemes kipróbálni a knédlis-káposztás-húsos ételeket – ha azonban Csehországot is útba ejtjük, az ilyen típusú ételeket inkább ott keressük. Ahogy írtam, a szlovák konyhára is erős hatást gyakorolt a magyar hatás, gyakran fogyasztanak például paprikás pörkölteket, szilvás gombócot, ismerik a halászlét is, de Pozsony főutcáján a kürtős kalács is kifejezetten gyakori jelenség. A kultúrák összefonódásának legékesebb szimbóluma viszont a „magyar gulyás” nevű szlovák étel, ami lecsós pörköltet takar. Mint sok ételt, ezt is knédlivel eszik, ami a cseh konyha egy fontos eleme, de a cseh és szlovák konyhában – érthető okokból – rengeteg az átfedés. Emellett isteniek a szlovák sajtok és tejtermékek, ha kiutazunk, zsákoljunk be belőle bőven.
A hagyományos szlovák gasztronómiára jellemző, hogy a szénhidrátalapú ételek tocsognak a zsírban: sajttal töltött tésztaételek, szalonnás galuska, knédli, stb. Ez nem a legegészségesebb, cserébe nagyon laktató, és rendkívüli boldogságérzetet tud adni az elfogyasztása. Ha kint járunk, akkor is kóstoljuk meg a hagyományos szlovák ételeket, ha egyébként ódzkodunk a nehezebb fogásoktól.
A szlovák gasztronómia éke viszont egyértelműen a juhtúrós galuska, eredeti nevén bryndzové halušky. Ezt sokan ismerik idehaza is, de rengetegen félreértik: a szlovák galuska nem pont úgy készül, mint a Magyarországon ismert sztrapacska, bár sok a hasonlóság. A juhtúrós galuskához értelemszerűen lisztet, krumplit, juhtúrót (ez a bryndza – ami nem egy sajtféleség!) használnak fel, az így megfőtt galuskát aztán vastagon borítják érlelt juhtejjel (žintica), és bőségesen megszórják pirított szalonnával. És hogy még erőteljesebb legyen az élmény, olvasztott disznózsír is kerül rá. Aki még nem próbálta, feltétlenül próbálja ki – tényleg isteni!
A legjobb juhtúrós galuskát persze nem Pozsonyban lehet enni, ez ugyanis egy klasszikus hegyi étel: leginkább azokban a falvakban ették, ahol a juhtenyésztés gyakori volt. Pozsonyban a németek nagyjából azt ették, mint Pesten. Aki Közép-Szlovákiában vagy északon jár, az mindenképp kóstolja meg a juhtúrós galuskát, de az se maradjon le róla, akinek csak Pozsony az úticélja, itt is vannak ugyanis hagyományos éttermek, ahol pazar szlovák ételeket tudunk enni. Egy bekezdéssel később egy ilyen helyet mutatok be.
Emellett érdemes Szlovákiában sörözni, Szlovákiában a sörnek nagyobb kultúrája van, mint idehaza – bár azért messze elmarad attól a minőségtől, amit Csehországban tapasztalhatunk. Borokkal viszont ne kísérletezzünk – noha a szlovákok büszkék a boraikra, tapasztalataim szerint ebben mi jobbak vagyunk náluk. Javaslom viszont a szlovák nemzeti ital, a kofola kipróbálását is, ami elsőre teljes joggal tekinthető egy olcsó kólautánzatnak, valójában azonban egy kifejezetten egyedi üdítőitalról van szó. Leginkább úgy jellemezném, hogy a kólánál sokkal kevésbé émelygős, kevésbé édes, az ízét pedig a gyógynövényes aromák dominálják. És ami a legjobb: a szlovák kocsmákban úgy csapolják a kofolát, mint a sört. Nagy habbal.
Ez az egyik legjobb étterem Pozsonyban
Az élet úgy hozta, hogy a környező országokban viszonylag sok ismerősöm él. Szlovákiában, Csehországban, Romániában többekre is számíthatok, ha étteremre vonatkozó ajánlást kérek. Pozsonyi ismerőseim egyhangúan egy helyet javasoltak: a Slovak Pubot és a Bratislava Flagshipet. Igen, ez kettő, de valójában egy: a két hely egy üzemeltető alá tartozik, ugyanaz a menü, utóbbi viszont sokkal igényesebb, ennélfogva az árak is picit magasak (egyébként egy régi motoros politikus a tulajdonosa a helynek). Mindkettő a belvárosban található, gyalogtávra egymástól.
Te még nem követsz minket Facebookon? Most ide kattintva 1 perc alatt megteheted!
A Bratislava Flagship (Bratislava Pozsony szlovák neve) elképesztően hangulatos hely. Régi időket elevenít meg a berendezése, amelyet alapvetően a sötét faszínek dominálnak. Már belépéskor is egyedi lehet a hangulat: az étterem lépcsőkön, folyosókon át megközelíthető, nem egyből az étkező részbe nyitunk. Ez Magyarországon nem annyira jellemző, de alapvetően nekem nagyon tetszik, hogy az előétel előételeként egyfajta várakozás övezi meg már azt is, hogy bejuss az étterembe. Amely – saját bevallása szerint – Európa egyik legnagyobb étterme (aztán mégis ki méri meg, ugye...).
Az egység valóban óriási, rengeteg ember fér el itt. Ez sok esetben nem jó jel, a tömeg élét tudja venni a minőségnek, de jelenesetben az a szerencsés helyzet, hogy a szlovák ételek többségét jellegükből adódóan nagy mennyiségben főzik, rendeléskor már csak a végső simításokat végzik el rajtuk. Ültetési rend nincs, de arra ügyeljünk, hogy ha kevesen vagyunk, kis asztalhoz üljünk, mert valóban nagy a forgalom – minket a pincér udvariasan átültetett, amikor egy nagy asztal szélére ültünk le. A kiszolgálás egyébként roppant udvarias, a felszolgáló remekül beszél angolul, nekünk mondjuk nem volt rá szükségünk, asztaltársaságunkban ültek helyeik is.
Ez a hely leginkább a hagyományokra épít – pontosabban kissé karikírozza is azokat: alapvetően szlovák ételek vannak az étlapon, és az ételekbe még szlovák zászlócskát is kapunk, de a pincérek nem járnak népviseletben, és a szlovák patriotizmus itt, a nyitott felfogású pozsonyi belvárosban inkább afféle jópofa marketingelemnek fogható fel, mint beszűkült földhözragadtságnak (nem úgy északon, ahol tényleg találkozhatunk még a patriotizmus-nacionalizmus igazi szellemiségével, de ebbe megintcsak ne menjünk bele). Sok volt a magyar szó körülöttünk egyébként, ami nem meglepő, Pozsonyban ugyanis ezrével laknak szlovákiai magyarok, és szemlátomást kedvelik ezt a helyet (én is körükből kaptam az ajánlást).
Kiváló szlovák ételek egész sora
Fokhagymalevessel kezdtünk, ami egészen remek volt. Cipóban hozták a bőséges adagot, amelyben abszolút domináns íze volt a fokhagymának, és örömömre nem nyomta el az ízt a krémlevesbe sokszor sűrítőként literszámra beleöntött tejszín. Itt a fokhagyma karakteres íze volt a főszerepben, amelyhez a remek állagú, semleges ízű sajt adta a sűrítést, a cipó belső faláról a levesbe olvadó tészta pedig jó kísérője volt az ízek harmóniájának. Mivel a főételünk káposztás volt, ezért döntöttünk a fokhagymaleves mellett, de egyébként ajánlom a szlovákok káposztalevesét is, az is egy fontos fogása a szlovák nemzeti konyhának.
Jól is folytatódott: juhtúrós galuskát rendeltünk, de nem önmagában, hanem tálon, káposztás sztrapacskával és juhtúrós piroggal. A káposztás sztrapacska nekem is új volt: híres szlovák ételről van szó, de nekem korábban még nem volt benne részem. Vélhetően többé nem is lesz: egyáltalán nem volt rossz, de nekem kissé száraz volt, a juhtúrós galuskához képest erősen felejthető. A juhtúrós pirog sem volt világbajnok: jó íze volt, de inkább afféle étvágycsináló szerepe volt a juhtúrós galuska előtt.
A juhtúrós galuska viszont világbajnok volt, igazi szlovák remekmű. Mint a képen is látszik, Szlovákiában ez az étel kissé máshogy néz ki, mint odahaza. A pozsonyi verzió sokkal homogénebb és „fehérebb”, mint az északi, temérdek žintica volt rajta (észak-Szlovákiában sokszor külön kínálják a žinticát, kancsóban). Az ízélményt egyértelműen a juhtúró karakteres íze határozta meg, és ami még kiemelendő, hogy kifejezetten sós volt. Savanykás, émelygős utóhatásnak nyoma sem volt: még egyszer, ez nem az a juhtúrós sztrapacska, amit itthon eszünk. Ez egy más műfaj.
Mivel kifejezetten sós és zsíros ételről van szó, nagyon jól csúszott utána a sör. A helyen Kláštorný nevű sört csapolnak, van belőle világos és barna, én a világosra szavazok. De hogy csapolják! Roppant gyönyörű és gusztusos a csapolása: nincs akkora habja, mint Csehországban, de sokkal jobban néz ki a sör, mint idehaza bármelyik sörözőben. Az íze is jó, bár nem volt annyira karakteres sör, inkább savanykás volt, remek állaggal. Szlovákiában is elterjedt a pasztörizáltalan tanksör, ami sokkal jobb állagot ad a sörnek (Magyarországon ezzel egyelőre csak ismerkednek a kocsmák), de azért a szlovák sörkultúra még mindig messze elmarad a csehtől. Erre Brno kapcsán majd kitérek, de már korábban is írtam a cseh sörökről. (Lehet, hogy ha még pár évig egybenmarad Csehszlovákia, akkor már a szlovák sörök is sokkal jobbak lennének, és akkor nekem sem kéne olyan sokat utaznom, hogy annyira jó sört igyak.)
Ha nem akarsz lemaradni a Brno-i élménybeszámolóról, dobj egy lájkot Facebook-oldalunkra! Megéri, az a város egyszerűen fantasztikus.
Ami viszont nagyon jó a szlovák kocsmákban, hogy sokszor van cseh sör is a csapon (legtöbbször ugyanúgy pasztörizálatlanul), ami a maga karakteres malátás ízével minden más sörtípust lever. A Slovakia Flagshipben is csapolnak cseh sört, de ha már ott vagyunk, kóstoljuk meg a hely saját sörét is, estére pedig ugorjunk ki Csehországba egy jó pilsre. Én jó pár korsóval legurítottam, a végén már csak egy csapolt kofolát kértem inkább (ki nem hagytam volna), és az ebéd végén úgy éreztem, hogy rátaláltam a boldogságra.
Mondtam már, hogy Pozsony kifejezetten drága – de ez nem elsősorban az éttermekre igaz. A fenti tál 20 euróba került, ketten bőven jóllaktunk vele. A sör korsónként 2,5 euróba, a leves 6 euróba kerül. Gyors fejszámolás után hamar kijön, hogy ez inkább lefelé tér el a budapesti belvárosi áraktól (persze ez nem feltétlenül igaz minden helyre, tegyük hozzá gyorsan - nagy különbség viszont biztos nincs a régi és az új magyar fővárosok árszínvonala között). Szívből javaslom tehát a helyet, ha igazi szlovák fogásokra vágytok Pozsonyban, nem fogtok benne csalódni.
Ha tetszett a bejegyzés, dobj egy lájkot Facebook-oldalunkra. Hamarosan jön a Brno-i beszámoló, majd egy népszerű olasz tésztaétel receptje következik. Emellett jövünk még magyarországi éttermi beszámolókkal is. Ne maradj le semmiről!
Fotó: Ínyenc Fenevad
