Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik földrajzi terület tekinthető Európa sörkánaánjának, és bár minden tiszteletem a brit és belga sörkultúra iránt, én az alsó erjesztésre esküszöm. Azon belül is a pilseni nálam az abszolút favorit (éljen a vastag hab és a dús komló), ennek őshazája pedig Csehország. Szerencsére több alkalommal is volt módom a cseh csapokból áradó folyékony aranyat megkóstolni, ami után sajnos a hazai kínálat elég gyengusznak nevezhető. Ezt az űrt próbálják betölteni idehaza a gombamód szaporodó cseh sörözők, változatos sikerrel. Mi most ezek közül mutatjuk be a kedvencünket.

Milyen magas polcra is tegyük a söröket?

Kevesen várták, mégis megérkezett az ősz, ez az évszak pedig a sör egyik főszezonja (akárcsak a nyár, a tavasz, vagy a tél). Aki imádja a sört, annak mindegy, hogy tűz a nap vagy esik a hó, a habzó korsók mindig passzolnak a hangulathoz. Én a magam részéről télen, a fűtött kocsmában is ugyanolyan jólesően gurítom le a folyékony kenyeret, mint a nyári nagy melegben.

A lényeg a kocsmán van: persze az üveges meg a dobozos sörök is jól tudnak esni akár odahaza is, de sajnos a hazai sörfogyasztás zömére még mindig nem az igényesség a jellemző. A legtöbben (főleg nyaranta) úgy isszák a sört, mint a vizet, szomjoltásra vagy a hangulat fokozására. Noha a sörre sokan egyfajta alantas italként tekintenek, mint az a szeszfajta, amelyből nyugodtan le lehet dönteni sokat érdemi hatás nélkül, és még olcsó is. Bizony, a sör az egyik legkevésbé nagyra tartott ital: ha minőségi szeszt akarunk inni, akkor vagy valamilyen fancy égetett szeszhez (mondjuk jóféle whiskyhez), vagy egy minőségi borhoz nyúlunk.

A gasztronómiához hozzátartozik az italozási kultúra is: ha szívesen olvasnád még beszámolóinkat, dobj egy lájkot Facebbok-oldalunkra, ahol azonnal láthatod friss bejegyzéseinket. Tarts velünk!

Pedig a sörivásnak is van ám kultúrája - hajjaj, nem is akármilyen! Aki járt már Prágában, és hozzám hasonlóan végigitta a leghíresebb kocsmákat, az tudja, miről beszélek. Nekem szerencsére több alkalmam is volt erre, és a verhetetlenül gusztusos, vastagon habzó, nem túlzóan szénszavas (ezért nagyon könnyen sikló), aranybarnán csillogó korsók után még percekig fennmaradó, és dinamikusan változó aromákat egyszerűen nem lehet kiverni az ember emlékezetéből.

A cseh sörök varázsa

És hogy mi a titkuk? Talán most meglepem a nagyérdeműt, de a titok nem is elsősorban a sörben keresendő: a leghíresebb kocsmákban például ugyanazt a sört – és csak azt - csapolják, ami sok magyar kocsma csapján is elérhető (a „P” betűs termékről beszélek, amelynek neve erősen hajaz Plzeň városára, ahonnan a pilseni típusú sör származik). Nyilvánvaló, hogy ez a sör nem a megfizethetetlen felsőkategóriához tartozik, mégis ez folyik tömegesen a leghíresebb prágai kocsmák (mint például az U Hrocha vagy az U Zlatého Tygra (Az Aranytigrisnél)) csapjaiból. És teljesen más élményt nyújt, mint idehaza. De mondhattam volna az S-szel kezdődő sörmárkát is, amit idehaza úgy reklámoznak manapság nyakra-főre, mint „a prágai sör” – pedig nem az, a piacvezető egyértelműen a P betűs -, az is teljesen más odakint. (Nem írom le a konkrét márkákat, mert nem fizetett tartalomról van szó. Nyilvánvalóan nem zárkózóm el attól, hogy bárki fizessen nekem a reklámért, hiszen a kibontakozó gazdasági válság közepette is szívesen fenntartanám hedonista életmódom. Persze ettől még nem írnék jobbat a termékről, mint amennyire jó – lehet, hogy ezért is nem keres meg senki. No mindegy.)

Na nem mondom, vannak kocsmák, ahol a hely saját főzdéjének sörét csapolják (például a szintén méltán híres U Tří růží (A Három rózsánál), vagy az egyre kevésbé méltán híres U Fleků), de ezek sem a megfizethetetlen kategóriában vannak. Sőt, a prágai sörök elképesztően olcsóak: bármelyik kocsmában jó eséllyel kevesebbet fogsz fizetni egy korsó sörért, mint fél liter ásványvízért. Ide kapcsolódik egy friss sztori: épp a minap söröztem (sajnos nem Csehországban) egy bankár ismerősömmel, aki nevetve mesélte, hogy a 10% feletti átlagos drágulás mellett Csehországban a sörök éves áremelkedésének mértéke 1-2%. A sör Csehországban alapvető élelmiszer, nem olyan könnyű emelni az árát.

Na de a fő kérdés: ha nem maga a sör, akkor mi a cseh kocsmák titka? Alapvetően három dologban keresendő a minőségbeli különbség:

• a sör tárolásának módjában,
• a sörcsapban,
• és a csaposban.

A cseh kocsmákban nem széndioxiddal csapolnak, miközben idehaza még ez a jellemző. Ha széndioxiddal csapolod a sört, akkor megfejeled egy jó adag buborékkal, ami megtöri e nedű selymes állagát, és nehezebben ihatóvá silányítod az eredendően krémesebb italt. Nemcsak jó csapra van szükség, de jó csaposra is, aki tudja kezelni. Mi a csapolási gyakorlat, amit zömmel idehaza látsz? A csapos megdönti az üveget, a sört a pohár falának engedi, majd a hab nélküli lötty tetejére enged néhány centi habot. Rosszabb esetben a habot a végén lehúzza, legrosszabb esetben egy kis lapáttal kihajtja a sörből. „Nem habot, sört akarunk inni” – mondják. A végeredmény egy buboréktól hemzsegő, a habját másodpercek alatt elvesztő, nem túl gusztusos ital lesz. Pont úgy néz ki, mint egy pohár almalé.

A fenti képen: két korsó sör egy - egyébként remek - magyar pizzériában. Az hagyján, hogy a sörválaszték botrányos, de hogy képesek úgy kihozni a sört, hogy a hab ennyire eltérő, egy vizuális csőd, és személy szerint elég kiábrándítónak és igénytelennek érzem. 

A cseh gyakorlat egészen más: fogják a vízzel öblített korsót (nem poharat, korsót), nagyjából félig-harmadik engedik habbal, majd belenyomják a csapot az aljára, és felengedik sörrel. A végeredmény tartósabb hab, krémesebb sör, csodás látvány. Persze a sör így is elveszíti a habját, de az ital tetején így is megmarad egy része a felszínen úszva, ami egyértelmű és csalhatatlan jele annak, hogy sört és nem almalevet iszol. Nem csak látványra csodás, ízre is egészen más. A következő képen az én söröm látható, de az igazi látvány az, amikor a pincér négy-öt ilyen korsót hoz egymás mellett. Nem lehet neki ellenállni.

A fenti képen a cseh etalon az U Hrocha (A Vizilónál) nevű ikonikus helyen. 

Nem értjük a söröket

Amit a magyar kocsmák többségében művelnek, az egyenesen megalázó a lagerekre nézve. Na nem mondom, sok gyártó lőréje nem is érdemel jobb bánásmódot (köztük nagyon sok magyar sör), de a többre hivatott cseh sörök többsége igazán megérdemelne egy valódi korsót, egy jó sörcsapot, és egy valamirevaló csapost. A legalja mindennek viszont szerintem a műanyagpohár – köztük a repohár is. A repohár egyébként irdatlan nagy lehúzás: fizetsz egy betétdíjat azért, hogy visszaváltható poharad legyen, de az azért fizetett pénzt sose kapod vissza – kapsz egy kupont, amit jóeséllyel soha az életben nem viszel magaddal, ha legközelebb italozni mész.  Végeredményben veszel egy repoharat, amely ugyanúgy műanyag (környezetszennyező), és még szar is inni belőle a sört. Főleg az ízléstelen csiricsáré színes poharakból, amelyekben meg a sör gyönyörű színét sem látod. Ha azt mondtam, hogy a hazai sörkultúra nem kifinomult, akkor a gondolatot folytatva most azt mondom: a repohárból ivás a legalja. Valódi korsót azoknak a csodás söröknek!

Szerencsére vannak, ahol komolyan veszik a sört. Nem a különféle kézműves sörözőkre gondolok itt, ahol 30 féle (főleg felső erjesztésű) sör van csapon, amelyek többségének nevét sosem hallottad és sose fogod többé, és amelyek egy része kifejezetten ihatatlan, cserébe kurva drága. Vannak híres magyar sörözők, amelyekről mind a mai napig nem értem, hogy mit lehet rajtuk szeretni. Személyesen például a Rizmajer-jelenséget nem értem: szerény véleményem szerint sem a hely lokációja, sem hangulata, de legfőképp a sör íze nem teszi indokolttá azt a nagy rajongást, ami a helyzet övezi.

Egy korsó cseh sör a Szimplában. Meglepő módon itt tudják, hogy kell csapolni a sört, és a cseh hozzáállást idézi, hogy "csak az a sör" van csapon. Sajnos az ízélmény itt sem ugyanolyan, az ára pedig még a habjánál is vastagabb. (A kép minősége elég gyenge lett sajnos).

Nem is az ír meg brit sörözőkre gondolok, amelyet kétségkívül nagyobb tiszteletnek örvendenek idehaza, és amelyekkel szemben a közönségnek is nagyobbak az elvárásai. Pils rajongóként magam is fejet hajtok a stoutok és egyéb, krémes és édeskés ale-k előtt, de elvárom, hogy a lager is kapja meg azt a tiszteletet, ami neki jár, még ha a múltja nem is oly jelentős, mint felső erjesztésű társaié.

Szóval bizony lehet olyan helyeket találni kis hazánkban is, ahol jóféle pilseket csapolnak, jóféle csapból, jóféle módon. Ezek a helyek magukat „cseh sörözőknek” nevezik, de minden igyekezetük és a cseh sörkultúra minden ismerete mellett sem érnek fel egy nagyon egyszerű prágai söröző minőségéhez. Több példát is említhetnék, de én most a kedvenc helyemet fogom említeni – de mielőtt felfedem a kilétét, hadd tegyek még egy utolsó kitérőt a leghíresebb prágai sörözők világába.

De előtte még hadd hívjalak meg Facebook-oldalamra egy jó lájkra!

A cseh kocsma, amelynek párja nincs

Amennyiben még nem jártál csehországi kocsmában, nagyon kíváncsi vagyok, hogy képzeled el a sör fellegvárának erődítményeit. Mert alighanem teljesen pontatlan az elképzelésed: a leghíresebb cseh kocsmában kényelmetlen fa padok vannak kevés hellyel, nehéz a levegő, omlik a vakolat, a dizájn a Monarchia vagy a szocializmus korszakát idézi (és itt nem mesterkélt redizájnolásról van szó, sokkal inkább lepukkantságról), a pincérek rosszul öltözött, életunt 50-esek, a csapból egyetlen egy fajta, a kereskedelemben is széles körben árult sör folyik. Ez a cseh kocsma, amely mindezek fejében még túlzsúfolt is, és a legtöbb esetben idegen emberek között, hangzavarban fogod inni a söreidet – ha találsz helyet. Az Aranytigrisbe egy véletlenszerű időpontban betérve például nagy eséllyel nem találsz helyet, csak fél- egy óra sorban állással (ami közben majdnem kötelező sörözni).

Rosszul hangzik? Pedig ez egyszerűen csodálatos. Nehéz visszaadni ezt az élményt, amelyet minden esetben a tökéletesen kicsapolt nedű koronáz meg. Először betérve lehet, hogy arra gondolsz: „fú, erről a dohos kocsmáról áradoznak a turisták?” Aztán amikor a hatodik sörödet iszod a harmadik helyen, olyan mélyen belédivódik a több évszázada érlelődő cseh kocsmaélmény, hogy még hetekkel később is érezni fogod a komló kellemesen keserű utóízét a szádban. És ami még szebbé teszi az egészet: amikor a kis cetlire behúzott söröket kifizeted, meglepően tapasztalod, hogy itt a sört nagyon jó áron mérik. Pedig az átlag csehek azért bőven jobban élnek mi.

Hol találsz itthon ilyet?

Magyarországon eddig csak egy helyen találtam meg igazán ezt a bizarr élményt. Sok magyarországi cseh sörözőt végigjártam, de a legtöbb helyen mindig azt éreztem: oké-oké, majdnem minden stimmel, de kicsit olyan mesterséges az egész. Túl mű, túl tiszta. Ráadásul akárhogy igyekeznek, a sör mégsem lesz olyan. A csapolás a legtöbb helyen rendben van, a sörökre sincs panasz, valami mégis hiányzik. Ez a valami pedig alighanem az évszázados hagyomány, ami Csehországban a sörök köré épül. Főleg a Jaromírban éreztem ezt: a hely a cseh kocsma brandjét szerintem egészen más polcra lőtte be, mint ami a cseh kocsma maga – ez pedig látszik az árazáson is. Ez a hozzáállás viszont lehetetlenné teszi, hogy megkapjuk ugyanazt az élményt. Pedig – és mondom ezt teljesen őszintén – a Jaromír a templomhoz nem egy rossz hely. Hasonló még a Čech In, ami szintén egy jó hely, de összességében itt is kifejezetten hiányzott nekem az a prágai fíling.

Dobj egy lájkot Facebook-oldalunkra, ha tetszik a bejegyzés. A visszajelzésed sokat jelent számunkra!

A Hrabal már közelebb van kicsit a cseh hangulathoz, az viszont annyira bosszantóan pici, hogy sokszor nem találni ott helyet. De nem is ez a hely az, amelyről beszélni szeretnék, hanem a 6. kerületi Öszvér. Erre a helyre betérve pont azt éreztem, amit a cseh kocsmákban is nagyon szeretek: az eredetiséget. Az Öszvér nem akar túl sok lenni: az egyszerű, tényleg a cseh kocsmákat idéző dizájn, a hagyományos cseh menü, a remek sörök (pláne) biztosan megérintik a prágai sörcsapokhoz szokott embert, azokról az apróságokról nem is beszélve, amelyek azt bizonyítják: a hely üzemeltetője tényleg ismeri a cseh sörkultúrát (ilyen például a táblára krétával írt menü, a cetlire húzott fogyasztás, stb.).

Egy jóféle pils az Öszvérben. A kolléga barna sörrel kísérletezett, de abból sajnos csak üveges van nekik.

A bizniszt egyébként egy fiatal szakállas rockersrác viszi, aki nagyon passzol a helyhez (legtöbbször ő csapol). Noha általában a neves cseh kocsmákban idősebb a személyzet, az Öszvért vezető srác szemlátomást érti a dolgát, és távolságtartó stílusa (amely egyáltalán nem barátságtalan) a cseh csaposokat idézi. A zenei aláfestést is az ő ízlése dominálja, általában metál szól a kocsmában (de ez cseppet sem zavaró), ettől a hely hangulatos lesz, bár az autentikus jellegén valamelyest ront. A helyről magáról nem tudok sokat írni, tényleg abszolút a cseh sörözők hangulatát idézi. Talán egy kicsit újszerű még – kell még neki 10 év padkoptatás, hogy még inkább egy prágai sörözőben érezd magad. De az irány kiváló:

És akkor jöjjön a lényeg: a sörök. A legtöbb magyarországi „cseh” söröző elköveti azt a hibát, hogy idehaza ritkán, vagy egyáltalán nem forgalmazott cseh söröket tartanak csapon. Érthető ez persze, hiszen miért érezné a magyar vendég különlegesnek az adott helyet, ha ugyanaz a P-betűs márka lenne a csapon, mint amit a körúti csehóban csapolnak. Pedig hajjaj, hát pont ettől lesz varázslatos a prágai kocsma: mindig ugyanazt kapod, mindig ugyanúgy – és mindig nagyon remek. Az Öszvér is beleesett ebbe a hibába, de hogy őszinte legyek, itt azért jár a piros pont, mert Rychtářt is tartanak csapon, ami az egyik legjobb kereskedelemben kapható cseh sör, még Prágában is ritka, nem még itthon. Ezt javaslom kipróbálni (nem, ők sem fizettek nekünk). A Bertranddal én személy szerint kevésbé vagyok megbékélve, ráadásul az nem is annyira ritka, de ezt is lehet kérni.

Lehet kapni nakládaný hermelínt, ami kicsit közelebb áll a prágai eredetihez, mint mondjuk a Čech Inben, a Ferdinándban (ami nem nevezhető cseh süörözőnek) vagy a Jaromírban, de a Hrabalban kapható hermelíntől szerintem kicsit elmarad. Mielőtt megijednél, a hermelín nem a cuki fehér állat, hanem egy cseh kocsmai étel: tulajdonképpen olajban marinált penészes sajt, némi hagymával. A magyarok persze ezt is túlgondolják: hol salátával, hol túl sok hagymával bolondítják, valamint pirítóssal kínálják. Az is jellemző idehaza, hogy a hermelínt túlárazzák, cserébe kifejezetten nagy adagot adnak, ami így egész főételnek is elmegy. Különösen igaz ez az Öszvérre, ahol a hatalmas hermelín hibája még a túl sok fűszerpaprika és a jalapeno.

Prágában ehhez képest kapsz egy kis sajtkorongot némi marinált hagymával, rozskenyérrel (nem pirítóssal), és a csehek nem is annyira omlósra erjesztve eszik, mint ahogy mi idehaza. Mondjuk ott azért gyorsabban forog a kocsmai készlet, az is biztos. Itt van két prágai példa, de a legtöbb helyen nagyon hasonló:

Egyébként aki Prágában jár, a kötelező hermelín mellé még javasolt kipróbálni a préssajtot és a bifszteket is – előbbit egészen máshogy csinálják a csehek, mint mi: sokkal frissebb, húsosabb az élmény. A bifsztekjük pedig egészen zseniális. Különleges ételük még az utopenec is, amely ecetes lében úszó, befőzött krinolint takar. Kiskoromban nagyon szerettem (akkor még nem sör mellé ettem), ma már nem igazán vagyok oda érte, de nem hétköznapi fogás, az is biztos. 

A prágia bifsztek, amit nem érdemes kihagyni. A hermelínnel ellentétben ezt pirtóssal adják, a helyiek a pirítósra kenve fogyasztják. A pirítóst érdemes előtte fokhagymával is megkenni.

De térjünk vissza az Öszvérre, és jöjjön egy gyors értékelés. Az Öszvért imádják a hazai cseh kocsma rajongók, és ez nem véletlen. A remek sörök mellett azt gondolom, pont az adja a hely varázsát, hogy a cseh hangulat az összes (legalábbis általam kipróbált) „cseh” kocsma közül itt köszön vissza leginkább. Nem tudom ezt túlmagyarázni, ennyi a nyitja a dolognak. Hogy felér-e a prágai kocsmák szintjére? Semmiképp. De hogy azt a maradandó élményt megtapasztald, amit a prágai kocsmák nyújtanak, az csak egyféleképp lehetséges: oda kell utaznod. Amit itthon vissza lehet adni ebből a hangulatból, azt az Öszvér visszaadja – és ez bőven megsüvegelendő.

 Fényképek: Ínyenc Fenevad