Van, amikor egy étterem népszerűsége ellenére nem annyira jó ott az étel, mint azt előzetes várjuk. Van olyan is, hogy bizony elég csalódáskeltő valamelyik fogás, de ha nem is nagy élvezettel, azért el lehet fogyasztani. Az viszont elég ritka, hogy egy étteremben a rendelt fogásból ne tudjak egy kanállal többet enni. Az utóbbi történt velem a Római-part egyik népszerű éttermében, az Evezős Sörkertben, amely egyébként jó hírnek örvend, és ottlétünkkor is nehezen lehetett ülőhelyet találni. Talán csak rossz napot fogtunk ki, talán nem, de a jó visszajelzések és a visszatérő vendégek ellenére mi nem voltunk elégedettek.
Nyáron az ember a vízpartra vágyik, tiszta sor. Ha épp nincs kedvünk lemenni a Balatonra, mert nagy a dugó, vagy valami változatosságra vágyunk, akkor Budapest és környéke is bőven kínál csobbanási lehetőségeket. Az egyik ilyen a Római-part, amely a maga nemében eléggé varázslatos tud lenni, bár én nem annyira a fürdési lehetőség miatt kedvelem. Számomra a Duna eleve nem egy nagy durranás, a fürdést meg valahogy nem tudom összeegyeztetni fejben a széles folyóval, pedig a természetes vizek kedvelője vagyok. De ez persze csak az én privát ügyem, ettől még bátran ajánlom a Rómait a fürdőzni vágyóknak (ha akad egyáltalán valaki, aki nem ismeri).
A Római szerintem pont az a hely, ami az odatelepült szolgáltatások miatt olyan menő. Persze van köves vízpart, szép kilátás, fák, bokrok, minden – de azért ha nem egymást érnék a lampionos kis vendéglátóegységek, akkor nem sok minden említésre méltó lenne ott. Legalábbis szerintem, teszem hozzá gyorsan. De mivel éttermek és italozók is bőven akadnak, bizony érdemes kiutazni a világ város másik végére egy fülledt nyárestén, a hangulat garantált. Ha pedig hajóval mész (a BKV hajói megállnak ott), az még tutibb.
Csak éttermet kell tudni választani. Mi is választottunk, de mint utólag kiderült, nem annyira jártunk jól. A helyet nem próbáltuk korábban, így vetettem egy pillantást a Google-értékelésekre (mennyire hiánypótló ez egyébként, a bőrorvostól az étteremig mindent értékelhetsz rajta, és senki sem bújhat el az ítélet elől. Nemhiába ennyire sikeres az Alphabet, lassan már az értékelő felületek között is monopol pozícióban lesz a hálózati hatás miatt. Hacsak a szamaras kékek nem darabolják fel, persze. Egyébként meg bánja a fene…). De mindettől függetlenül már rájöttem, hogy a Google-értékelésekben sem feltétlenül bízhat az ember, főleg ha kevés értékelés érkezett eddig, akkor gyakorlatilag használhatatlan. Ezért ha étteremkeresésnél erre támaszkodtok, ne csak magát az értékelést nézzétek, hanem azt is nézzétek meg, mennyien pontozták a helyet.
Ha tudsz egy látogatásra érdemes étteremről a Rómain, vagy bárhol másutt, dobj egy kommentet a cikk alá Facebookon, és ha már ott vagy, kövesd is be az Ínyenc Fenevadat.
Az Evezős 4,4 csillagot kapott a felhasználóktól, ami egészen korrekt. Az is látszott, hogy szeretik a helyet, rengetegen ültek ott hétvégén napközben, és ez nem volt minden többi helyre igaz. A mellettünk ülők eszmecseréjéből az is kiderült, hogy visszatérő vendégei is vannak a helynek. A kínálat egyébként egész jó volt, lehetett érdekes fogásokat is választani. Lehetséges, hogy egyébként egy jó helyről van szó, csak nekünk nem volt szerencsénk, vagy az sem kizárt, hogy a járvány hatása még mindig érződik a minőségen (sajnos nem ritka, hogy egyes helyeken a tulajdonosok spórolnak az alapanyagokon, szakképzett emberekből pedig kevés van). Nem egy újhullámos étteremről van szó, sokkal inkább a klasszikus vízparti magyaros stílus dominál. Nem is asztalnál van a kiszolgálás, hanem úgy kell kikérni a pultnál, szóval abszolút büfé-fílingje van, annak ellenére, hogy jó nagy helyről van szó. Na de akkor nézzük is meg, mi nem tetszett nekünk.
Először is azzal kezdem, hogy a járvány miatt én is megbocsátóbb lettem egy kicsit. Tisztában vagyok vele, még ha átérezni nem is tudom, mit élt át ez a szektor, és mennyire életmentő volt az újranyitás. Magam a járvány alatt rendelések tömegével támogattam a helyeket, manapság pedig járom körbe az éttermeket (ha időm engedi, és érdemes is, akkor az élményekről be is számolok). Így aztán már annyira nem zavar, ha egy leves hígabb, mint a válság előtt volt, ha a parmigiano reggiano helyett grana padanót kapok, vagy ha a wok-tésztára kevesebb feltét, a szusi boxokba több uborkás maki kerül, mint tonhalas. Ez mind oké, hiszen a kisebb (és teljesen érthető) minőségromlás mellett még jó ízzel elfogyasztható egy-egy étel. De egy minimum elvárásom azért van: amit kifizettem, azt ne kelljen teljesen meghagynom. A nevezett étteremben pontosan ez történt a halászlémmel.
Tudom, kényes területre tévedtem, hiszen a paprikás magyar csodát bizony el lehet rontani, nagyon jól megcsinálni pedig kimondottan nehéz. Mindig van egy kockázat halászlérendeléskor, hogy éhen maradok, de azért ez szerencsére ritkán esik meg. Ebben az étteremben viszont megesett. Már az sem tetszett, hogy majdnem kétezerért egy kis piros lábosban kaptam a halászlét, amelyhez kenyeret külön kellett kérnem (nem bajai volt, hogy ne kelljen hozzá kenyér). Ennyi pénzért azért általában egy egész bográcsnyi halászlét adnak, mint például múltkori tiszafüredi látogatásunkkor. Az sem tetszett, hogy csípős sem járt hozzá, és ki sem volt téve sehol, utólag pedig nem akartam már kérni, mert hatalmas volt a sor (mondom, nagyon népszerű helyről van szó, és pultnál van a kiszolgálás).
Ekkora mennyiségű halászlé után akkor is éhes maradtam volna, ha megeszem. De az első kanál után abbahagytam, mert a lének számomra túlságosan iszapíze volt. Persze a halászlének mindig lehet egy kis bukéja, hiszen mégiscsak halas ételről van szó, de ez messze fölötte volt annak a szintnek, amit én elbírok. Nekem nagyon-nagyon nem ízlett. Az csak a kisebbik bajom volt vele, hogy egyébként állt a tetején a zsiradék. Nyilván a hal a bűnös ilyenkor, hiszen ha annak iszapíze van, akkor az egész halászlének az lesz. És a halnak itt tényleg erős mellékízét éreztem, szóval azt hiszem, a szakács itt nem nagyon tudott volna mit tenni. Maximum annyit, hogy nem adja el, de el tudom képzelni, hogy van, aki ezt az erős ízt szereti. Én nem. Az állagával sem voltam teljesen kibékülve, de ahogy azt már mondtam, mélyen nem tudtam megismerkedni az étellel. Rendeltünk még egy hekket is, azt sem találtuk ízletesnek, nekünk kissé sótlan volt és íztelen, a hús állaga a szokottnál keményebb volt. De a hekkre az az eset az érvényes, amire a fent kitértem: meg lehetett azért enni. A hagymakarika mondjuk kifejezetten jó volt, de az meg csak hagymakarika, nem nagy művészet.
Mindemellett azért pálcát nem törünk az étterem felett, bár mi nem fogunk visszamenni. Ha ilyen jók az értékelései és ennyi vendége van, akkor könnyen lehet, hogy egyébként egy jó helyről van szó, mi egyszerűen csak egy rossz napot fogtunk ki, amikor épp nem a legjobb alapanyag volt kéznél. Nem tudjuk, mi nem is fogjuk megtudni. Itt térnék ki viszont egy fontos dologra, ami néha-néha felmerül egy írásunknál, ha úgy alkotunk véleményt egy helyről, hogy egyetlen egyszer ülünk oda be. A kritikánkra mi is megkapjuk kritikaként, hogy egy alkalom alapján nem lehet ítélkezni. Én ezzel teljes mértékben NEM értek egyet! Lehet ugyanis, hogy tízből kilenc ember számára nagyon kielégítő szolgáltatást nyújt a pénzéért az adott étterem, de ez azt az egyet nem fogja boldogítani, akinek csalódást okozott, és akár el is rontotta a kedélyesnek szánt ebédet/vacsorát.
Persze nem mindenki lehet mindig a topon, ez igaz, mindig vannak hibák. Mindig vannak eltérő vélemények is – lehet, hogy ami nekem ehetetlen, az mások számára egészen finom. A fenti étteremnél is talán csak egy rossz napot fogtunk ki, vagy épp rossz fogásokat kértünk, amiben a hely talán nem annyira erős. Pontosan ezért mi nagy örömmel fogadjuk, ha Facebookon a bejegyzéseink alatt leírjátok kommentben a tapasztalataitokat, ezzel is értékes visszajelzést adva azoknak, akik esetleg a bejegyzéseink miatt látogatnának meg (vagy épp kerülnének el) egy helyet. Szóval várjuk a kommenteket Facebook-oldalunkon, és hamarosan jövünk további helyekkel, legközelebb például egy egészen frenetikusan jó vietnami éttermet mutatunk be. Tartsatok velünk!
Fotó: Ínyenc Fenevad
