Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Nagyszerű közel-keleti salátázó nemzetünk főtere mellett

2020. augusztus 09. - Zabos Muffin

Megnyitása óta szemeztem a Kossuth térhez közel található vendéglátóhellyel, amely szálláshely és étterem is egyben. Amikor végre rávettem magam, hogy kipróbáljam, annyira megtetszett, hogy másnap ismét betértem.

img_20200723_123924.jpg

A vendéglátóhely a Báthory utcában található és első pillanatra nem tűnik nagy dobásnak. Az étterem előtt van egy trolimegálló, meg azért elég forgalmas is az utca, tehát aki arrafelé jár, esélytelen, hogy ne venné észre a MIRO Rooms & Restaurant névre keresztelt helyet, ami az izraeli konyha ízvilágát ajánlja az éhes vendégek számára. 

A MIRO étterem már februárban megnyitott, de a járvány időszakára ők is bezártak. Az étterem azonban ismét kitárta kapuit, és szórólapon is hirdeti, hogy „Megnyitottunk!”. Ezen a menüre helyezik a hangsúlyt, 2 fogást 1690 forintért, 3 fogást 2150 forintért kínálva. Ez egészen barátinak mondható, és ehhez még 20% kedvezményt is adnak.

Még nincs vége a nyárnak, így hamarosan folytatjuk balatoni beszámolóinkat, de ha szívesen olvasol más érdekességekről is, kövess minket Facebookon is!

Első benyomás

Két alkalommal ettem eddig itt, mindkét esetben ebédidőben érkeztem. Tömeg egyszer sem tolongott, egy-két  személy ült bent, de viszonylag új hely révén ez még érthető is.

Belépéskor a pincér egyből készségesen fordult felénk és jelezte, hogy bármelyik szabad asztalnál helyet foglalhatunk. Az étteremben két lehetőség közül választhatunk: vagy napi menüt kérünk, ami - mint kiderült - nem olyan egyszerű dolog, vagy az étlapról választhatunk valamilyen tetszőleges ételt.

Az étterem előtt kihelyezett táblán hirdetik az éppen aktuális napi menüt, ami általában egy levest és egy főételt jelent. Amikor megkérdeztük, hogy mia  menü, azt válaszolta a pincér, hogy van még egy adag édesburgonya-krémleves, de utána már egy másik levest kaphatunk a kért menünkhöz. Már korábban is megjegyezte az egyik ismerősöm, akivel együtt ebédeltem, hogy a táblára kiírt menü a nap folyamán változott. Tehát aki ezt az opciót választja, számítson rá, hogy mire beér az étterembe, már lehet, hogy más étel fogadja, mint amire a belépés előtt felkészítette az ízlelőbimbóit. De ez azért nem akkora baki, na.

img_20200722_134730.jpg

Izraeli konyha

Az izraeli konyhaművészet viszonylag újnak számít a gasztronómia történetében, ami nagyon sokrétű, számos helyről merít. A konyha fejlődésében és alakulásában szerepet játszottak az Ibériai-félszigetről bevándorolt zsidók, az európai területekről érkező csoportok és a mezőgazdasági adottságok. A zsidó vallás szabályai jelentős hatással voltak az izraeli konyha kialakulására. Földrajzi elhelyezkedését tekintve az izraeli konyha a közel-keleti és a mediterrán konyhaművészethez tartozik. Az ételeik meghatározó alapanyagai közé tartoznak a különféle zöldségfélék, ez (is) magyarázza a leginkább salátákat és zöldség alapú ételeket tartalmazó étlapot. A csicseriborsó és a belőle készített hummusz nemcsak az arab kultúrában nagyon elterjedt, az izraeli konyhának is az egyik elengedhetetlen részévé vált. 

Visszatérve éttermünkhöz, első alkalommal egy halloumi salátára esett a választásom, második alkalommal Fattoush-t rendeltem. Míg vártam az ebédre, volt időm körbenézni a helyiségben, ráláttam a konyhára is, ahol épp friss hozzávalókból készítették a várt ételünket. Azért is emelem ki, hogy friss, mert a bő 15 perc múlva kézhez is kapott salátámról lerítt, hogy friss és üde alapanyagokat használtak, a mellé kapott bagett pedig szinte még forró volt, és puha. A saláta a megszokott zöldségekből állt össze, rajta tükörtojással és kis szelet halloumi sajtdarabokkal. Az ízvilágát szerintem nagyon jól eltalálták, megfelelően harmonizáltak egymással a zöldségek és a fűszerezés. Az elején nem tűnt valami nagy adagnak, de kellemesen csalódtam, a végén alig bírtam vele.A sajt lehetett volna picivel több.

img_20200722_124707.jpg

Másodszor libanoninak vagy levanteinek is nevezett, fattoush salátát rendeltem, aminek összetevői között megtaláljuk a paradicsomot, uborkát, lilahagymát, csicseriborsót és a fetasajtot (ami nem csak a görög ételeknek lehet a szuper hozzávalója), a tetején néhány krutondarabbal megszórva (pontosabban a néhánynál jóval többel). Aki szereti a salátákat, annak biztosan bejönnek majd, aki azonban nem tudja hova tenni a salátákat, annak javaslom: egyszer kóstolja meg.

img_20200723_124116.jpg

Nemcsak saláták vannak

Kiemelném egyik ebédpartnerem rendelését is, aki shakshukát kért, ami tipikus izraeli étel, s mi szeretjük a lecsó izraeli megfelelőjének nevezni. Alapja a paradicsommártás, kaliforniai paprika, hagyma, az izraeli konyhában használt fűszerek, és a tükörtojás. Lehet kérni egy másik változatát is, ami ötletesen a Popeye shakshuka nevet viseli az étlapon - nem nehéz kitalálni, spenót van benne, mint minden Popeynek nevezett fogásban...

img_20200723_124156.jpg

Összességében elégedett vagyok mind az ételekkel, mind a kiszolgálással, így merem ajánlani bárkinek, aki szeretne egy könnyű, de mégis laktató ebédet enni.  De azt tudni kell, hogy bár van az étlapon hal, de aki a húsos ételeket szereti, annak nem ez lesz a legjobb választás.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzést és szívesen olvasnál még több éttermi kritikát és érdekességeket különféle nemzeti konyhákról, akkor kövess minket közösségi oldalunkon és értesülj első kézből a friss bejegyzéseinkről!

Fotók: Zabos Muffin

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr7416105906
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása