A nápolyi az igazi, ha pizzáról van szó - és ezzel szerencsére egyre többen tisztában vannak. A nápolyi pizzázók száma is szaporodik Magyarországon, és bár a kínálat tágabb, mint egy nápolyi őspizzeriában, azért az igazi pizzarajongók számára bőven szívmelengető a tény, hogy nem kell repülőre szállnunk egy remek (és igazi) pizzáért. Mi most az egyik ilyen budapesti helyre tértünk be, és várakozásunknak megfelelően elégedetten távoztunk.

Miért a nápolyi?

Nápoly a pizza őshazája, ehhez nem férhet vita – és mindmáig ebben a városban készítik a legcsodálatosabb pizzákat. Ne tévesszen meg minket, ha Olaszországban pizzát eszünk, a legtöbb régió legtöbb éttermében ugyanaz a gyenge utánzat kerül elénk, mintha idehaza ülnénk be egy kamuolasz étterembe. Az eredeti és utánozhatatlan pizzát ugyanis Nápolyban készítik, Milánóban, Firenzében, Velencében legfeljebb akkor kapunk autentikus pizzát, ha egy nápolyi migránscsalád éttermébe sikerül eljutnunk.

Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le egy bejegyzésünkről sem!

Innen, a kis Magyarországról fura lehet, hogy egy országon belül ekkora különbségek vannak a gasztronómiában, de ne feledjük: Olaszország egy 60 milliós ország, és a Dél mind gazdaságilag, mind földrajzilag messze van az Északtól. Az itáliaiak ráadásul a Római Birodalom bukása után csak a 19. században találták magukat újra egy országban, de akkor jobbára még egymás nyelvét sem értették. És bizony ma is az a helyzet, hogy még mindig nem szeretik egymást annyira, mint amennyire a külvilág szereti őket, köztük az olyan italomán lelkek, mint jómagam. Mindenesetre ha meg akarjuk érteni, hogy mennyire jelentősek is tudnak lenni a nemzeten belüli regionális különbségek, gondoljunk csak a töltött káposztára, ami teljesen más Győrben, mint Nyíregyházán, és akkor a székely verzióról még nem is beszéltem (amely személy szerint nekem a kedvencem).

A legtöbb ételnek, így a pizzának is megvan a régiója, és az Campania, Nápoly. Gondoljon bármit a római a szögletes lepényéről (amit azért próbáljatok ki, ha Rómában jártok – és ha nem akarjátok elrontani a nyaralást, ne mondjátok azt az éttermesnek, hogy az nem pizza, elég csak gondolnotok), az eredeti a nápolyi. Van is ennek egy sztorija, ami vagy igaz, vagy nem, de olyan romantikus, hogy az ember azt kívánja, bárcsak igaz lenne. Állítólag I. Umberto király nápolyi látogatása során feleségével, Savoyai Margittal ellátogatott egy étterembe, ahol az egyik helyi pizzaiolo Raffaele Esposito az olasz egyesítés diadalára zöld-fehér-piros pizzát készített a királyi párnak. A piros alap egyértelműen a paradicsom volt, nem nehéz kitalálni. A fehérnek a kiváló bivalymozzarella felel meg, a zöldet pedig a gazdagon rászórt bazsalikom-levelekből sikerült abszolválni. Állítólag a királynének annyira ízlett ez a pizza, hogy ezután szinte már csak erre volt kereslet, és így terjedt el A Nápolyi Pizza. És igen, jól tippeltél: a pizzát a királynő után nevezték el Margheritának. Ha Rómában jársz, a Pantheonban ródd le a kegyeleted eme csodás asszony sírja előtt, aki nélkül ma nem létezne ez az isteni étel.

Hogy mik a nápolyi pizza kritériumai, arra most nem térnék ki. Tele van vele az internet, keress rá, ha érdekel. Röviden annyi a lényeg, hogy a nápolyi pizza elkészítésének, az alapanyagoknak, de még a kemencének és a belevaló fának is szigorú követelményei vannak. Nemcsak arról van szó tehát, hogy a nápolyi az a margherita és kész – a margherita se lesz margherita, ha ezeket a dolgokat nem tartjuk be. Ez már csak ilyen, kemény az élet – de hát mi értelme van valamit valaminek nevezni, ha még pontosan lehatárolni sem tudjuk a definícióját, nem igaz? Nincs értelme tehát arról vitázni, hogy mi az igazi pizza: a vitát eldöntötték a nápolyiak, és be is vésték a megoldást az UNESCO világörökségi ranglistájára. Sajnos azt még nem sikerült elérni, hogy a többi tésztakorongot ne nevezzük pizzának, de talán ez már egy olyan lehetetlen vállalkozás, ami elfajzott világunkban nem is érné meg az energiát. Elég ha mi tudjuk, hogy mi az igazi. Hogy a nápolyiak mit gondolnak róla, arról meg győződj meg magad.

Nemcsak olasz éttermekre vadászunk: kövess minket Facebookon, hogy értesülj többi étteremlátogatásunkról is.

Persze kisebbségben vagyunk bőven, mert az ember néha ott is csalatkozni kényszerül, ahol nem számít rá. Tipikus – és nagyon sajnálatos – példa a következő: egyik ismerősöm nyáron Nápolyban nyaralt, és természetesen az első kérdésem az volt: „Na, milyen a pizza?” A válasz eléggé meglepő volt: „Remek, életem pizzája volt ez a szalámis”. Na nem az ismerősben csalódtam, megszoktam már, hogy az átlagmagyar nem bírja felfogni, hogy az igazi nápolyi pizzára nem kerül más, csak paradicsom, bivalymozzarella és bazsalikom (a marinarára még az se, viszont kerül rá fokhagyma). Nehéz ezt nekem megértenem, hogy ha már az ember kiadja a pénzt és a szabadságát is felveszi, hogy Nápolyba utazzon, miért nem eszik valóban nápolyi pizzát. Nem, a hülye turistának szalámi kell rá – a turistalehúzó nápolyi éttermestől pedig meg is kapja.

És itt jön a nagy csalódás, mert ha a nápolyi még a saját kultúrájának egyik legfontosabb örökségét is semmibe veszi, akkor tényleg nem tudom, merre tart ez a világ. Úgy látszik, a nápolyi turistalhúzó helyeknek is fontosabb az amerikai, német és kínai turisták pénze, mint a pizzaetika. A turista szalámit akar a pizzájára, hát megkapja. Mindenesetre egy dolgot fogadj meg: ha elmész Nápolyba, csak olyan helyen egyél pizzát, ahol kizárólag marinara vagy margherita van – mert ha az éttermes szalámit rak a pizzára, akkor azt a legkevésbé sem érdekli, hogy a pizzája valóban autentikus legyen. Kamuolaszt meg idehaza is tudsz enni, azért nem kell Nápolyig menni. Szerencsére megvannak azok a helyek, ahol tényleg megkapod azt a pizzát, amiért kiutaztál – csak ki kell állnod a sort. 

Mit tud a Donna Mamma?

A pizzéria nem ismeretlen előttünk, a koronavírus-járvány miatti otthonlét idején gyakran rendeltünk tőlük, hiszen a kevés budapesti nápolyi pizzéria közül ők az egyik, amelyik házhoz is szállítanak. Egyszer már írtunk róluk, de egészen mostanáig nem volt alkalmunk meglátogatni őket, de ezt pár hete bepótoltuk. Amit már akkor is kifogásoltunk, az a túl nagy választék – ha echte nápolyi pizzéria jelleget akarnának ölteni, akkor csak marinara és margherita lenne az étlepon. Persze tudjuk mi, hogy megy ez, margheritából Magyarországon nehéz megélni – és őszintén sajnáljuk, hogy így van.

Neked melyik a kedvenc magyarországi pizzériád? Írd meg Facebook-kommentben, vagy dobj egy üzenetet.

Mielőtt a pizzákra rátérünk, beszéljünk egy kicsit a helyről. A lokáció príma, az Astoriánál a Burger King és a Bamba Marha mellett található, utóbbival egybenyitva (ez nem véletlen egyébként). Nem sokat tudok mondani a dizájnról: tök egyszerű az egész, bennem nem kelti klasszikus olasz pizzéria érzetét, de ez nem is feltétlenül baj. Kicsit kicsi, bár amikor jó idő van, akkor az étterem előtt, kint is helyet lehet foglalni, a belső tér viszont talán picit zsúfolt. Mi az utcával szemben helyezkedtünk el, innen az utcára néz a kilátás. A helyiségben van egy jó nagy kemence, ez a lelke a helynek, a szíve, a motorja, ennek megfelelően kifejezetten jó ötlet volt azt jól láthat helyre tenni, a másodpercek alatt elkészülő csodás pizzák készülési folyamatát kár lett volna elrejteni. A hülye névválasztást viszont nem tudjuk kommentálni.

Na és akkor térjünk rá a pizzákra: természetesen margheritát kértünk, hiszen mi másért menne az ember egy nápolyi jellegű pizzériába? A pizzákat ízléses fatányéron hozták ki, nekem kifejezetten bejött ez a megoldás. A méret és az alapanyagok is adottak, ettől függetlenül viszont rosszul is el lehet készíteni sajnos a nápolyi pizzát is – van is egy viszonylag friss, kellemetlen élményünk egy nápolyi pizzázóval Budapesten, de azt egy másik posztban írjuk meg.

A Donna Mamma pizzájával az a helyzet, hogy szerény véleményem szerint nagyon kevés hiba van benne. Mind a tészta állaga, mind a feltét íze és mennyisége kiváló. A paradicsom se nem túl édes, se nem túl savanyú, a sajtot nem tolják túl, a tészta közepe nincs eláztatva, de nem is ropog, és nem is tocsog olívaolajban az egész – majdnem tökéletes. És ami a legjobb az egészben, hogy nem spórolják le róla a bazsalikomot sem. Sok nápolyi jellegű hazai pizzéria ott követi el a legnagyobb hibát, hogy lebecsüli a lehelletvékony bazsalikomlevelek szerepét a pizzán, pedig azok nem csak dísznek vannak rajta. Tökéletesen kiegészítik a paradicsomot és a mozzarellát, és ez a trió megannyi olasz étel receptjében is együtt szerepel. Ezen a helyen bőven van bazsalikom a pizzán, és ezért jár a piros pont.

De akkor miért csak majdnem tökéletes? A legfőbb ok a parmezán. A margherita pizza tökéletes lenne a csodás olasz sajt nélkül is, és az eredeti recepten nem is szerepel belőle. Ne tessék félreérteni, én aztán igazán nagy rajongója vagyok a parmigianónak, de nem teszem olyan ételre is, amin az eredeti recept szerint semmi keresnivalója – akkor sem, ha egyébként prímán passzolna rá. Igen, a margherita pizzára is nagyon prímán passzol, de az igazi, minőségi san marzanóval, a jó extraszűz olívaolajjal és remek minőségű (bivaly)mozzarellával készített pizza önmagában is van annyira fantasztikus, hogy kár az ízek dominanciáját a parmigiano felé eltolni. Hovatovább, azt gondolom, hogy egy remek parmezánnal megbolondítani egy jó pizzát övön aluli ütés, hiszen a sajt domináns íze akkor is örömöt okoz a vendég ízlelőbimbóinak, ha a pizza esetleg mégsem fenséges. Ha tényleg fenséges az a pizza, akkor meg végképp nincs szükség a parmigianóra. De ez legyen a legnagyobb baj, elnézhető hibáról van szó, hiszen sajnos már Nápolyban is hajlamosak elkövetni ezt a kis huncutságot. A legtöbb vendégnek mindegy lesz, csak finom legyen – sajnos ennyi is elég, teszem hozzá.

Térjünk vissza a tárgyhoz: összefoglalásul azt tudom mondani, hogy a Donna Mamma pizzáját bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a nápolyi pizzát, vagy szeretné kipróbálni. Nem fog csalódni, mert megannyi eset közül én egyszer sem csalódtam. A pizzák itt mindig hozzák az elvárt szintet, és közel vannak ahhoz, mint amit a legrégebbi nápolyi pizzériákban kóstolhatunk. Az áruk sem vészes, de sajnos sokat drágultak itt is a pizzák az elmúlt időszakban – bár mi nem drágult manapság? Az már evidens, hogy a jó pizza idehaza drágább, mint Olaszországban, és ezen a mostani magyar drágulás mértéke csak rontott (tudom, Olaszhonban is nő az élelmiszerek ára, de messze nem ennyire). A Donna Mamma még egyébként kifejezetten jó áron adja a pizzákat a versenytársakhoz képest.

Hogy ez lenne a legjobb nápolyi idehaza? Ezt nem mondom, nekem legalábbis nem ez a kedvenc helyem – de a másikról majd egy későbbi posztban fogok beszámolni. Viszont az, hogy a legjobbak között van, nem igazán vitatható.

Ha tetszett a bejegyzés, dobj egy lájkot Facebook oldalunkra, és akkor biztosan nem maradsz le legújabb bejegyzéseinkről.

Fotók: Ínyenc Fenevad