Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Így csinálj igazi pestót: százszor jobb, mint a bolti, és két perc alatt kész

2020. április 19. - Ínyenc Fenevad

Liguria azon olasz tartományok közé tartozik, ahol még soha nem voltam, és töredelmesen bevallom, Genován kívül nem is nagyon tudom, hogy mit érdemes ott megnézni. A városról sem tudok annyit, mint általában az olasz városokról – de még így látatlanban is imádom. Hogy miért? Hát azért, mert ők adták a világnak a pestót, amiért nem lehet nekik elég hálás az emberiség.

img_20200411_210747.jpg

Ha ide látogattál, akkor minden bizonnyal ismered és kedveled is a pestót. Nem is húznám sokáig a bemutatását: a ligúr csoda egy bazsalikomos krém, amelyben az összetevőket úgy válogatták össze, hogy az ízek harmóniája ennél nem is lehetne jobb. Hogy ki találta fel, nem tudom, de egy géniusz volt, vitán felül áll.

A pestóra is jellemző, mint sok olasz fogásra, hogy rettenetesen egyszerű elkészíteni – de ahogy azt sok olasz receptnél írom – az alapanyagokon és a gondos odafigyelésen nagyon sok múlik. Itt nem játszhatunk olyat, hogy „nem volt parmezán, teszek bele trappistát”, vagy „fenyőmag? Áh, a kesudió is majdnem olyan…” Nem, a pesto attól pesto, hogy az kerül bele, aminek bele kell kerülnie. A paradicsomos pesto sok szempontból emiatt értelmezhetetlen is, de amit Olaszországban esznek, szárított paradicsommal, az még mindig kevésbé büntetendő, mint a bolti verziók.

A bolti verzió messze nem az igazi

Ha használtál már pestót bármihez, akkor tudod, hogy a boltban viszonylag nagy a választék. A legtöbb dobozos vagy üveges pesto Olaszországból származik, de sajnos ez sem garancia a minőségre. Félreértés ne essék, a pesto frissességét nem is tudná visszaadni az üvegezett és az országokon átszállított változat, így a bolti eleve nem veheti fel a versenyt a friss pestóval – van azonban a boltiakkal egy nagyobb baj is: mindennel teletolják, aminek semmi keresnivalója nincs benne, ami pedig kéne bele, azt kispórolják belőle.

További érdekességekért és receptekért kövess minket Facebookon is! Ne maradj le semmiről!

Fogjunk meg egy jobb minőségűnek ítélt (=drágább) pestót, és nézzük meg az összetevőket. Mit ad isten, én is épp a kezemben tartok egyet. Nézzük hát: bazsalikom…, eddig oké. Tovább: grana padano sajt… hmm, majdnem parmezán, de csak majdnem. Menjünk tovább: olívaolaj – aha! Nem szűz olívaolaj, nem extraszűz olívaolaj, hanem olívaolaj, és ez rossz – gondolhatnánk, de nem feltétlenül van ez így. Adjunk ennek is egy piros pontot. Menjünk tovább: napraforgóolaj.. na köszönöm szépen, itt kezdődik a baj. A spórolás aztán olyan dolgokra készteti a gyártót, mint a kesudió, a SAJT (itt már szó sincs grana padanoról – azt csak mutatóba beletették, hogy ráírhassák, majd elegánsan odaírják a továbbiakhoz, hogy sajt, ugye...), BURGONYA (mi a jó istennyila???), CUKOR (neeee), fokhagymaPOR (miért? miért?), és a triumvirátus: emulgeálószerek, stabilizátor, savanyúságot szabályozó anyag…

Az alábbi képen baloldalon látjátok a friss pestót, a jobboldalon pedig egy bolti verziót. Szembetűnő a különbség.

img_20200411_210858.jpg

Hát igen. Az a pesto, amelyik hónapokat kibír a szekrényben, az bizony így néz ki. A kérdés csak az, hogy mi értelme van ennek, ha a pesto friss, üde ízét ennyi időn át, ilyen hozzávalók mellett nem tudja megőrizni? Nem tagadom, olykor én is használok bolti pestót, de azt javaslom, ha igazi pestóra vágysz, akkor csináld meg magadnak, mert egy perc alatt elkészül, és bár magasabb az ára, de nem feltétlenül sokkal több, mint az üveges társának – az ízélmény pedig megfizethetetlen.

Hogy kell elkészíteni?

Annyira egyszerű, hogy azt elsőre nehéz elhinni. Aki evett már bolti pestót, arra gondolhat, hogy speciális fűszerekre, hosszú főzésre lehet szükség, pedig egyáltalán nem. Nézzük is meg a hozzávalókat:

  • Friss bazsalikom – két személyre két kis cserépnyi bőven elég, de ha egy nagyon nagyot vesztek, az is elég lesz. A szárított, zacskós verzió nem nyerő.
  • Parmezán (azaz parmigiano reggiano, és csak az) sajt. A parmigianót egész hengerszelet alakban vegyétek, sőt, így könnyebb is megtalálni a boltokban. Tehettek bele pecorino sajtot is a parmezán mellé, az olaszok is szoktak, bár ez nem tradicionális – a pesto északi étel, a pecorino déli sajt. A parmezán nagyon drága, de a nagy szeletből nektek csak egy kicsire lesz szükségetek, a többit pedig eltehetitek további isteni tésztákhoz, sokáig eláll a hűtőben, elvégre érlelt sajtról van szó (csukott szemmel írom, hogy ha grana padanót használtok parmigiani reggiano helyett, talán akkor sem kaptok életfogytiglant – de ha tehetitek, szánjátok rá azt a plusz 500 forintot, higgyétek el, megéri). 3-4 evőkanál kell két személyre a parmezánból (értelemszerűen miután apróra reszeltétek), így ha kis darabot vesztek belőle, az is bőven elég lesz – sok boltban van kimérős a sajtpultban.
  • Fenyőmag – ezt nem lehet megspórolni. Szokták dióval helyettesíteni, de a fenyőmagnak annyira karakteres az íze, hogy a pestónak egy rendkívül fontos összetevője. Egy-másfél evőkanál kell belőle, de az sem lesz olcsó.
  • 1-2 gerezd nyers fokhagyma, ízléstől függően.
  • Olívaolaj – nem extraszűz, hanem sima. A bazsalikomnak és a fokhagymának egyébként is karakteres íze van, így a csípős, erős aromájú extraszűz olívaolaj elviheti a bulit. Viszont ha van otthon olyan extraszűz olívaolajatok, amelyik picit tompább, mélyebb ízű, azt bátran használhatjátok, de leginkább a sima olaívolajjal vegyítve. Én is ezt tettem. Kezdetnek 4-5 (vegyesen a kettőből) evőkanalat mondanék, de ezt így nehéz előre megmondani, mert a szósz dönti el, hogy mennyi olaj kell bele – a lényeg, hogy az állaga tökéletes legyen.
  • Csipet só, mert az ugye mindenhez kell. De tényleg csak pici, mert a parmezán egyébként is sós.

img_20200411_204925.jpg

És akkor szóljunk az elkészítésről. Baromi egyszerű az egész: fogsz egy aprítógépet, beleteszed a fenyőmagot és az egész gerezd fokhagymát. Ráküldöd az áldást 2-3 másodpercig, majd hozzáadod a bazsalikomot, és megint megküldöd 2-3 másodpercig. Ezután hozzáadod a sajtot, az olajat, és tovább kevered egy rövid ideig (ne told túl) – ha nem elég híg, akkor adhatsz hozzá még bátran az olívaolajból.  Ha kész, kiszeded az aprítógépből, megkóstolod, és ezt mondod:

Mamma mia, ez mennyivel jobb, mint a bolti! 

A pestot hűtőben akár 1-2 hétig is tárolhatod, de ha megízleled, úgysem fogja megérni a holnapot. Ezután már csak egy dolgod marad hátra: felmész az istenadta internetre, és beköveted az Ínyenc Fenevadat Facebookon, hogy lásd majd, én milyen tésztaételt készítettem a friss pestómból. Ha tetszett a recept, lájkold az oldalunkat, tarts és velünk legközelebb is.

És ha észrevettétek, a bejegyzést szándékosan nem úgy kezdtem, hogy „itt a koronavírus, és ilyen nehéz időkben arra kényszerülünk, hogy mi főzzünk magunknak, blabla…” Mindenesetre ezt azért itt hagyom, hogy ne feledkezzünk meg a fontos dolgokról:

Az Ínyenc Fenevad szerkesztősége elkötelezett a koronavírus elleni harcban. Minden eszközt megragadunk, hogy arra buzdítsuk az olvasóinkat, ha tehetik, maradjanak otthon. A vírus az emberi találkozások során terjed: ha minimalizáljuk az interakciókat, akkor a vírus terjedése is lassul. Emiatt a következő hetekben nem teszünk közzé étteremkritikát, cserébe színes ötletekkel, izgalmas receptekkel jelentkezünk majd, hogy az ízlelőbimbóink se szenvedjék meg a bezártságot. Ha pedig vége ennek az őrületnek, teljes erővel visszatérünk az éttermekbe.

Fotó: Ínyenc Fenevad

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr8415614706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.05.07. 17:58:14

A fenyőmagot, ha megpirítod kissé, erőteljesebb ízt kapsz, már ha szereted az erőteljesebb ízű fenyőmagot ;)

bouquet 2020.06.15. 13:23:13

Ha már olyan szépen leírtad a hozzávalókat, akkor az elkészítésnél miért kellett az aprítógép? Gondolom van mozsarad.
süti beállítások módosítása