Nagy érdeklődést váltott ki Nánási Pál és Ördög Nóra Balatonakarattyán nyitott kisboltja, a június eleji indulás rengeteg vásárlót vonzott és igazi médiafelhajtást kapott. Mi bő másfél hónappal később néztünk le, hogy a pár karanténprojektjét hosszú hetek működése után, a kezdeti hype csillapodásával tesztelhessük. Nos, az érdeklődés azóta sem csökkent, de ez nem is véletlen, a hely megér egy misét. 

A magyar tenger hemzseg az éttermektől, és egy egész nyár is kevés lenne a végigevésükhöz. A kínálatot tekintve nagy a szórás, legtöbbjükről már messze látható, hogy felesleges  minőséget várnunk, de akad többszöri látogatásra érdemes hely is, meg olyan, amely eleinte nagyon ígéretesnek tűnik, de aztán “nagy hűhó semmiért” élmény kerekedik belőle. Talán ez utóbbi a legrosszabb, hiszen a parti büféstől csodát még nem várunk, viszont aktuális tesztevésünk alanya külsőre ennél többet ígért. Szomorúan konstatáltuk, hogy csúnya defekt lett a vége. 

Idei balatoni túránkat Siófokon kezdtük, ahol kipróbáltunk egy strandbüfét, egy városi reggelizőt, egy patinásabb(nak hitt) és egy klasszikus turistalehúzó éttermet, és ha már a magyar tenger bulifővárosában jártunk, akkor megkóstoltuk az éjfél utáni helyi partygyrost is. A fentiek közül kevés olyan hely volt, amelyikben nem csalódtunk igazán – némelyikben csak kicsit, másikban nagyot. A gyenge minőség emellett pofátlanul magas árakkal és gyakran minősíthetetlen kiszolgálással társul. Ki merem jelenteni, tapasztalataink szerint Siófok gasztronómiai szempontból nagyon nem nagy durranás, de ami azt illeti, nem csak ez nem tetszett nekünk a városban.

Az olasz étteremlánc, az Okay Italia főleg bevásárlóközpontokban tart fenn egységeket, de van egy éttermük a Szent István körúton is. Ezt látogattuk meg a srácokkal még múlt héten, vegyesek a tapasztalataink. A hely maga hangulatos, a pizzák is messze a magyar átlag fölött vannak, de azért a nápolyi eredetitől majdnem akkora a távolság. Ehhez képest viszont az árak picit borsosak.

A nyár közepén végre élvezhetjük a szabadságot, ami tavasszal nem adatott meg nekünk. Sokan örülnek, hogy nem kellett a kukába dobniuk a külföldi terveiket, hiszen a határok nyitva vannak, a járványhelyzet látszólag kontroll alatt van, az ízlelőbimbóink is ki vannak éhezve a külföldi ízekre, az életet pedig élvezni kell, hiszen koronavírus nélkül is épp elég rövid. Nyár meg csak egyszer van egy évben – ez az örökérvényű mondás a jelenlegi helyzetre is igaz. A helyzet azonban az, hogy bármennyire is nyár van, és bármennyire is biztonságosnak tűnik, a jelenlegi helyzetben fel kell tennünk magunknak a kérdést: tényleg megéri most külföldre menni?

Ki ne ismerné az érzést, amikor néhány felhajtott ital után leküzdhetetlen késztetést érzünk, hogy valamit együnk? Miért nyúlunk a rágcsálnivaló után a baráti összejövetelekkor, amikor nem is igazán tetszik a kínálat? Az alkohol és az evés általában kéz a kézben jár, és ennek nem csak kulturális, hanem biológiai okai is vannak, ezt mutatjuk most be.

A strandbüfék minősége az elmúlt 20-30 évben nem változott az árral egyenesen arányosan – az előzőben is van némi elmozdulás, utóbbi viszont őrületesen elszállt. Az infláció évről-évre látványosan érződik, de ez a nyár még különlegesebb lesz ebből a szempontból. Persze tudjuk, a koronavírus betesz a turizmusnak, de nem a vidéki turizmusnak, és legfőképp nem a Balatonnak és Velencének, hiszen aki nem tud (vagy nagyon helyesen nem akar) külföldre menni, az itthon fogja költeni a pénzét. Ez pedig túlzsúfolt strandokat, túlárazott büféket, sietve, mégis lassan elkészített ételeket eredményez. Ezt tapasztaltuk most meg a Velencei-tavon.

A tiramisu rendkívül kedvelt Magyarországon (még ha az sokszor nem is feltétlenül az eredeti receptet követi), és hát egyben nagy tortarajongó nemzet is vagyunk. Van egy jó hírünk – nem kell választanod, hogy egy szelet tortát, vagy egy könnyed tiramisut egyél, mert a tiramisutorta magában foglalja mind a kettőt. Az Ínyenc Fenevad házicukrásza, Édes Harapás most azt is megmutatja, ő hogyan csinálja a tiramisut, ami amellett, hogy egész jól néz ki (a képek magukért beszélnek), még rettenetesen finom is. Nézzük!

Az elmúlt időszak nem az étterembe járásról szólt, és nagyon sokan aggódtunk kedvenc vendéglőinkért, sajnos sok be is zárt. A járványveszély -egyelőre legalábbis - elült, és újra felkereshetjük a szívünknek kedves helyeket. De mióta vannak egyáltalán éttermek? Kinek jutott először eszébe, hogy ne csak a családra főzzön? Utánajártunk. 

Az egyik legegyszerűbb, de talán legolaszabb étel az itthon is ismert és szeretett caprese. A pofonegyszerű receptet többféleképp variálják: van, aki balzsamecettel dobja fel, mások pestót készítenek hozzá. Én azt vallom, hogy az egyszerűség ennél az ételnél is diadalmaskodik, csak jól kell alapanyagot választani.