A színes-illatos külföldi konyhakavalkád egyik markáns képviselője az indiai, és a markáns jelző esetükben az ízekre is értendő. Magyarországon talán még nincs annyira elterjedve, amennyire egyébként nagy lenne rá a kereslet érzésem szerint, de így is lehet igazi gyöngyszemekre lelni, amelyek hamar felkerülhetnek az étteremvadászok állandó látogatásra érdemes helyeket gyűjtő listájára. Az enyémen is van egy, ezt a helyet fogom most bemutatni.

Fűszeres ízorgia

Nehéz összefoglaló jellemzést adni egy olyan ország konyhaművészetéről, amely esetén egyáltalán egységes identitásról is nehéz beszélni. „Nyelvében él a nemzet” – mondta Széchenyi apánk, és ő már csak tudhatta, hiszen még magyarul is megtanult (a közhiedelemmel ellentétben már fiatalon), hogy aztán a nemzet legnagyobbjává váljon (ezt – ugye – nem én mondom). S bár a nagy nemzetépítő sok külföldi tapasztalatot gyűjtött, nem tudjuk, hogy a fenti kijelentést akkor is elhintette volna-e, ha Indiát is töviről-hegyire végigjárja, a majd’ 1,4 milliárd lakosú országban ugyanis több ezer nyelvet beszélnek, és kulturális eltérések is vannak az egyes régiók között (Legyünk korrektek, ha már ezt a cikk szempontjából teljesen jelentéktelen, alkalmasint politikai vitákra is okot adó szálat valami érthetetlen okból behoztuk: Széchenyi idején Indiát kevesebb mint 250 millió ember lakta). Ha egy bajai is képes összeveszni egy szegedivel azon, hogy milyen is az igazi halászlé, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a kontinesnyi országban régióként eltérő konyhaművészettel találkozunk.

Ehhez képest, amikor meglátogatunk egy indiai éttermet idehaza, vagy Európa bármely városában, nagyjából egységes étlapot látunk: azon túl, hogy vannak olyan fogások, amelyek szinte egyik helyről sem hiányozhatnak, általánosságban is ugyanaz a szemlélet uralja a legtöbb hazai indiai éttermet. Ez elsőre talán meglepő lehet, de valójában teljesen érthető a jelenség: az Európába importált indiai konyha ugyanis egy jóval szűkebb és zártabb indiai közösségtől, az Egyesült Királyság indiai kisebbségétől származik. Igen, ők találták fel a Tikka Masalát is, amelyért nem lehet nekik elég hálás a világ.

Ha érdekelnek a különféle nemzetek konyhái, kövess minket Facebookon!

Barátkozzunk meg tehát a gondolattal, hogy amikor betérünk egy indiai étterembe, akkor nem egy több ezer éves kultúra ősidők óta létező, elsődleges étkezési hagyományaival, hanem ennek egy jóval modernebb társadalomba adaptált, „europaizált” értelmezésével találkozunk. De ez ne tántorítson el minket: ha soha nem ettünk még (brit)indiai étteremben, garantáltan újszerű élményben lesz részünk, amely nem is fog egyhamar feledésbe veszni. Az ízek kavalkádja ugyanis itt sokkal ütősebb, mint a legtöbb nemzet konyhájánál.

A (brit) indiai konyha korábban nem tartozott a kedvenceim közé, és ma sem ismerem olyan jól, mint amennyire megérdemelné a felfedezést. Pár éve itt is megírtam az egyik első élményem, amelyet röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy egy igazi wow-élmény volt (ha Széchenyi látná, mivé lett a nyelvünk…). Előtte fogalmam sem volt róla, hogy mennyire imádom az indiai konyhát, de nagyon éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Imádom a húst, de a panírozott, grillezett szeletek már nem mindig elégítik ki húsimádatomat. Imádom a fűszeres ételeket, ám a pörköltek és a pácolt húsok nem túl fantáziadúsak. Imádom a remek szószokat, de a végtelen, tartalmatlan tunkolás is egyhangú. A különféle rizsek és kenyerek pedig önmagukban felejthetően szárazak.

A budapesti indiai éttermek világa

Amikor megtudtam, hogy mindezt egyszerre adja meg nekem az indiai konyha, új dimenziók nyíltak meg előttem. Fűszeres, szószos húsételek végtelen sora, amelynek csípős, karakteres ízét egyszerre egyensúlyozza a különleges rizs és a naan kenyér jellegzetes íze, és amelyekben a temérdek fűszer maró intenzitása tökéletes szinesztéziát alkot a tejszín krémességével és a pácolt, omlós hús lágyságával. Fűszeres ételek ezek, nem is akármennyire – a koriander, fokhagyma, gyömbér, kurkuma uralma ez az egyhangúság felett, de ez a hegemónia nem elnyomó, hanem konszenzusos jellegű: minden szélsőség kiváló egységet alkot egy felejthetetlen aroma-konstellációban.

Nehéz nem elragadtatnom magam, ha eszembe jut a (brit)indiai konyha fenségessége, tényleg páratlanul különleges konyhakultúráról beszélünk. Ami nem lesz mindenki kedvence: aki nem szereti, vagy nem bírja a fűszeres ételeket, annak nem opció ez egy cseppet sem. Laktózintolerancia nem kizáró ok: bár a (brit)indiaiak szeretik felönteni a szószaikat egy jó adag tejszínnel, azért bőven találunk a fogások közt olyat is, amely nem tejszínnel készül. A vegetariánusok viszont kifejezetten magukra találhatnak egy indiai étteremben, az átlagoshoz képest ugyanis sokkal szélesebb a húsmentes választék a legtöbb helyen. Hovatovább, a húspótlás itt cseppet sem fantáziátlan: csicseriborsótól kezdve a különleges sajtokon át a zöldségekig különféle módokon tudják elfelejtetni velünk az indiai szakácsok, hogy a szemfogainkat nem véletlenül alkotta ilyen hegyesre a teremtő evolúció.

Az indiai konyhával történő megismerkedésem után igyekeztem feltárni a hazai kínálatot, az elmúlt években jó pár helyet sikerült végigjárnom, sok ételt kóstoltam. A budapesti indiai éttermeket – szemben például az olasz helyekkel – szinte mindig indiaiak üzemeltetik, a konyhán dolgozók többsége, és a felszolgálók egy része is indiai. A magyarországi indiai konyha különlegessége, hogy az igazán puccos éttermektől egészen a kis kifőzdékig terjed a skála, de a minőség mindenhol magas, nekem az ízek még egyik helyen sem okoztak csalódást. Arra is fel kell készülni, hogy az indiai éttermek legtöbbször nem a külsőségekkel hódítanak: a legtöbb esetben ne számítsunk dekoratív helyiségekre és csillivilli dizájnra, de még a felszolgálás terén se legyen nagy az elvárásunk – ha indiait szeretnénk enni, akkor tényleg az ételért menjünk, és minden mással kapcsolatban ne legyenek nagy elvárásaink. Ez különösen igaz arra az étteremre, amely az indiai konyha magyar rajongói szerint messze a legjobb indiai étterem Budapesten.

Ne maradj le egy étteremvadászatunkról sem: dobj egy lájkot Facebookon!

Sokak szerint ez a legjobb indiai étterem Budapesten

A Visegrádi utcában, a Vígszínház közelében található Pándzsáb Tandori helyre engem is az egyik, (brit)indiai konyhát jól ismerő barátom vitt el először, mondván, ennél jobb indiai éttermet úgysem találok idehaza. Bár sok ilyen elhamarkodott kijelentést hallottam már, ínyenc barátom véleményére mindig adok (ő hívta fel a figyelmem a KHAN-ra is például, rendkívül hálás vagyok érte), nem volt kérdés, hogy kipróbálom a helyet.

A legelső benyomás nem volt túl jó, hogy őszinte legyek. Ahogy azt fent már említettem, a hazai indiai éttermekre jellemző a dizájnbeli igénytelenség, ezáltal pedig a cseppet sem felemelő hangulat. Ez a Pándzsáb Tandorira is igaz, azzal megfejelve a dolgot, hogy – népszerűsége okán – kifejezetten zsúfolt szokott lenni, a viszonylag kis helyre nagyon sok ember fér be (tényleg döbbenetesen sok). A szűkös hely egyébként tényleg nem nagy, de nem annyira kicsi, mint amennyire annak érezzük a sok vendég miatt. Persze öröm látni, hogy egy helyet ennyire szeretnek a vendégek, de a zsúfoltság miatt nagy bent a zaj, állott a levegő. Persze ennek is van előnye, az embernek tényleg olyan érzete támad, mintha egy zsúfolt indiai város egyik éttermébe tévedt volna. Pláne úgy, hogy az egyébként sivár, jellegtelen berendezést ilyen és ehhez hasonló, giccsesnek is bátran nevezhető fali díszek tarkítják:

Ezt a hangulatot erősíti, hogy a vendégek körében bőven bele lehet futni indiaiakba – ami egyértelműen jó jel -, a konyhán indiaiak dolgoznak, és a felszolgálók közt is bőven akad indiai. A felszolgálás sem az erősségük: a pincérek kifejezetten távolságtartóak, és ez nemcsak az indiaiakra igaz, ha pedig nagy a tömeg, hosszú időbe telhet, míg egyáltalán felveszik a rendelést. A felszolgálás egyébként stílusos: az emeletre egy kis liften küldik fel az ételt, vagy egy nagy fatálon hoznak ki egyszerre több rendelést.

Az olvasónak ezek után most az lehet a benyomása, hogy épp rácáfolni készülök az indiai konyha rajongóinak véleményére. Épp ellenkezőleg: a Pándzsáb Tandori egy eszeveszettül jó hely. Ha a dizájn, a tömeg, és a felszolgálás is lefelé húzza az átlagot, mégis összességében kifejezetten jó helynek tartom, akkor már nem nehéz kitalálni, hogy az ételek eszméletlenül finomak – és nyilván az átlagban az ételeknek van a legnagyobb súlya.

Ha Te is jártál már a helyen, írd meg tapasztalataidat Facebook-kommentben!

Már választani sem egyszerű, olyan hosszú a menü. Nem ismerem túl régóta a helyet, de ha évek óta ide járnék, akkor sem lett volna esélyem végigenni az étlapot: bő előétel-választék (zöldséges, húsos, sajtos, szószos egyaránt); saláták;  levesek; legalább 14-féle sült étel, szószos ételeknél legalább 20-20 van bárányos és csirkés verzióból egyaránt; rákos és halas ételek sora; több mint 20-féle vega (köztük sok vegán) étel, több mint 15-féle lepénykenyér; különféle rizsek; és még vannak ezen felül egytálételek, többszemélyes tálak, és még desszertek is. Irdatlanul hosszú étlap ez, egy élet se elég, hogy végigegyük, hacsak nem vagyunk mindennapos vendégek (bevallom, nekem is puskáznom kellett, fejből nem tudtam volna felsorolni az ételválasztékot). A kevesebb néha több – vallom én is általában az ételek kapcsán, de az eleve egzotikus, a magyarok nagy része számára oly távoli indiai konyha misztikumát csak fokozza ez az óriási paletta, és mindig izgalmas lehet így ugyanannak a helynek a meglátogatása, mert mindig van valami, amit érdemes kipróbálni. Persze az is igaz, hogy elveszni is könnyű, és - bár velem még nem történt meg – bizonyára ekkora választéknál könnyebb lehet mellényúlni is.

Ahhoz képest, hogy mekkora az étlap, szánalmasan kevés ételt volt alkalmam megkóstolni. Ettem már lencselevest (a fenti képen), zöldséges samossát (töltött sült batyu), kétféle naant (fokhagymásat és vajasat), kohlapuri bárányt, csirke tikka masalát, csirke vindaloo-t, mindezt basmati rizzsel, természetesen – de még mindig nem volt alkalmam megkóstolni a halas és nyárson sült ételeket, és a vega, sajtos ételeknek is adnék egy esélyt (az egyik kedves barátom, aki nálam rendszeresebb látogatója a helynek – annyira, hogy egyik látogatásom alkalmával is belefutottam a helyen - , a  csicseriborsós fogásokra esküszik). Minden bizonnyal erre sor is kerül majd a jövőben, eddig ugyanis akárhányszor mentem, és akármit rendeltem, mindig mennyei volt az élmény. Egyedül a lencseleves volt a csalódás, az nekem kevésbé jött be: ne úgy képzeljük el, mint a Magyarországon elterjedt verziót, ez egy húsmentes verzió, amelynek krémes az állaga, viszont veszettül fűszeres a bukéja.

Bővebben a szószos húsételekről beszélnék. Ezekről azt kell tudni, hogy a basmati rizst, a szószos főételt, és a naan kenyeret külön szolgálják fel, és egy tányérra kiszedve mi magunk tudjuk kiporciózni az adagokat – ez a legtöbb indiai étteremben így van. A rizs adagja óriási, ha ketten vagyunk, egy elég lesz, három felnőttnek két adag rizs bőséges. A naant is egy tálban hozzák, onnan tudja mindenki elvenni a maga adagját. Érdemes mindkettőt kérni – egyrészt, mert így tradicionális a szószos fogás igazán, másrészt mert a rizsre és a naanra is szükséges lesz, hogy azt a temérdek szószt el tudjuk fogyasztani valamivel.

A szószok legtöbbje paradicsomos vagy tejszínes alapú, vagy kettő együtt (például a nagy klasszikus, a tikka masala is ilyen). Emellett szinte mindegyik ételre jellemző, hogy csíp valamennyire, amelynél pedig ez fel van tüntetve, az nagyon csíp – aki nem bírja, az mindenképp kerülje ezeket a fogásokat, mert én ugyan igazi kapszaicin-függő vagyok, a tikka masala engem is leizzasztott. És ha már szószok, egy dologra készüljünk fel: a húsimádók csalódottak lehetnek, hogy a szószos húsételek mennyire szószközpontúak. Ezt ízben is mennyiségben kell érteni egyszerre: az intenzív, fűszeres ízű szósz mellett a hús íze kevésbé érvényesül (ez a csirkés verzió esetén kevésbé, a báránynál már sokkal nagyobb kár), és nem is bánnak bőkezűen a Pándzsáb Tandori szakácsai a hússal, konkrétan 4-5 darab húskocka bújuk meg a bő szósztenger alatt. Ez nekem nem jelentett problémát, az adag így is olyan nagy, hogy garantált a teltségérzet a végén. Na igen, az indiai konyha másik jellegzetessége, hogy kitöltik a fogások a gyomrot rendesen.

Kövess minket Facebookon, mert hamarosan újabb étteremkritikákkal jövünk.

Nézzünk meg pár fogást bővebben

Nem kívánom most bőven részletezni az egyes fogásokat. Egyrészt azért, mert általánosságban igaz, hogy mindegyik általam kóstolt szószos húsétel valóban roppant ízletes volt, másrészt azért, mert egy-egy fogás kiemelése egy ennyire elvetemülten széles választékkal dolgozó helyről nem adna kellően reprezentatív képet az étteremről. Röviden mégis megemlítenék egy-egy fogást. Az egyik a tikka masala, az örök klasszikus, a (brit)indiai konyha zászlóshajója. Erről annyit kell tudni, hogy a húst joghurtba, fűszerekbe, fokhagymába és gyömbérbe pácolják, megsütik, majd paradicsomos-tejszínes (és persze fűszeres) szószban főzik. Jópárszor már én is elkészítettem otthon, cseppet sem bonyolult – a receptet megírtam ide a blogra is. A Pándzsáb Tandori tikka masalája kifogástalan volt: a hús omlós, a szósz teljesen egyben volt, nem ütött ki belőle sem a tejszín, sem a paradicsom, az íze tökéletes volt, csípőssége átlagon felüli. Láttam már furcsa tikka masalákat budapesti indiai éttermekben, de ez a hagyományos receptet követte, minőségben a jobbak közé tartozik.

A másik említendő étel az eddig kóstoltak közül pedig a kohlapuri bárány (a képen fent). Eleve ritkán adatik meg az ember számára, hogy bárányt egyen, amit őszintén sajnálok. Sokan viszolyognak a báránytól, és igazság szerint tényleg bele lehet futni rossz élményekbe, ha például faggyús hússal találkozunk. A most bemutatott étterem szempontjából alaptalan a félelem, a sovány húsok omlósak, és bő szószban úsznak, semmilyen utóíze nincs a bárányhúsnak, kifejezetten jobb az élvezeti értéke, mint a ugyanazon étel csirkés verziójának. A kolhapuri szósz állagát tekintve kissé könnyedebb, mint a tikka masala, ízét tekintve egzotikusabb, erőteljesebb. Alapvetően a fűszerválaszték adja a legtöbb étel közt a különbséget, és a kolhpaurit én a frissessége mellett a kissé csonthéjas, édeskésebb aromája miatt favorizálom. De nem győzöm hangsúlyozni: olyan széles a választék, hogy érdemes kísérletezni a leírás alapján, könnyen lehet például, hogy valakinek a savanykásabb vindaloo (vagy egészen más) jön be, amely nekem nem lett a kedvencem. Az ételek mellé pedig érdemes lassi-t inni, ami gyakorlatilag egy joghurt alapú turmix, és lehet édesen, mangóval, valamint sósan is kérni (én nem rajongok érte, de kipróbálni tényleg érdemes).

És hogy tényleg ez a legjobb indiai-e a városban? Nem akarom kielégületlenül hagyni az olvasót, de ezt a kérdést most nem válaszolnám meg. Ennek két oka is van: egyrészt még nem tudtam teljesen feltárni a főváros (brit)indiai éttermeinek teljes mezőnyét, másrészt a kifogásolhatatlan ízélmények mellől azért hiányzik nekem a környezet adta magával ragadó milliő, amely szintén része az éttermezés elvárt élményének. Mindenesetre megértem azokat a barátaimat és azokat a törzsvendégeket, akik a Pándzsáb Tandorira tekintenek úgy, mint „Az Indiai Étterem”, mert az ételek valóban nagyszerűek, és mindehhez egy elfogadható ár társul. Fájdalmas leírnom, de a 3000 forint körüli főfogások ma már bizony olcsónak tekinthetőek, főleg abban a mezőnyben, ahol az étterem versenyez (a relatíve alacsony árak mondjuk megmagyarázzák, miért van kevés hús a szószban). Őszintén szólva én nem bánnám, ha a főfogások 10%-kal többe kerülnének, ha azt a pénzt arra költik, hogy kissé feldobják a helyet, vagy a magasabb árral együtt egy-két asztalt kivesznek – így már én is azt mondanám, hogy ez a hely tényleg tökéletes. Így csak fantasztikusan jó.

Neked melyik a kedvenc indiai éttermed? Írd meg nekünk Facebookon!

Fotó: Ínyenc Fenevad