Szeretjük, ha az olvasóink is megosztják a tapasztalataikat egy-egy étteremről, hiszen több szem többet lát. Így tett most Julcsi is, aki férjével együtt látogatott meg egy sor magyarországi éttermet, és nem volt rest szép kerek beszámolókat írni róla. Mi az Ínyenc Fenevadnál pedig természetesen közzétesszük az ő beszámolóikat is, a terjedelemre tekintettel több részletben. Ma például egy olyan balatoni étterem kerül terítékre, ahol korábban, a pandémia előtt mi is jártunk. Akkor kifejezetten elégedetten távoztunk, még annak ellenére is, hogy az ételek nem idézték az olasz konyha hangulatát, és annyira frenetikusan jók sem voltak. Olvasónk viszont kifejezetten elégedetlen volt: hogy ez az eltérő vélemény a pandémia utáni újranyitás hatása, vagy csak a rendelt fogásokban volt különbség, azt nem tudjuk.

Olvasónk, Julcsi, aki férjével közösen számol be gasztroélményeiről a blogunkon, Leopold legendás mondatával kezdi a beszámolóját, amely a Kate és Leopold c. filmben hangzik el: "A kulináris művészet nélkül a nyers valóságot nem lehetne elviselni." Nem tudunk nem egyet érteni, én például szintén ennek jegyében élem az életem. Julcsiék számos éttermi látogatásukat követően azt látják, hogy 30 évvel a rendszerváltás után hazánkban - noha fejlődött - még mindig gyermekcipőben jár az éttermi kultúra. Nos igen, ha nem így lenne, akkor az Ínyenc Fenevad sem jöhetett volna létre – tegyük hozzá, mert sajnos be kell ismerni, hogy a blogunk megalakulásához kellett egy adag csalódottság, egy csipet harag, és a szándék, hogy a kerülni érdemes helyekre felhívjuk a figyelmet, a meglátogatásra érdemes helyeket pedig bemutassuk.

Julcsiék magyarázatot is próbálnak adni a hazai éttermi szféra problémájára, ez pedig az identitás hiány szerintük: magyarul, a különféle étkezdék, kifőzdék, éttermek nagyon sokszor nem tudják eldönteni, hogy mik akarnak lenni, milyen kategóriába akarnak tartozni. „Vannak helyek, amelyeknél látjuk az innovációt, de sokszor az erőlködést érezzük, nem pedig azt, hogy igen, ez sikerült. Pozitív példa az egykori perbáli Walter vendéglő, amely a maga fine dining stílusával ugyanolyan értékes volt, mint a kalocsai Nyárfa vendéglő. Miért? Azért, mert az említett helyek közül egyik sem akar más lenni, mint ami. Jó lenne, ha minden vendéglátóhely megtalálná a saját hangját és ezzel magasabb szintre emelné a magyarországi éttermi kultúrát.” – írják.

Ha neked is van megosztani való éttermi sztorid, ne habozz. Küldd el nekünk az inyencfenevad@gmail.com email címre, és mi lehozzuk!

Il Mercato Ristorante e Gelateria (Balatonakarattya)

János és Julcsi július elején látogatták meg a balatonakarattyai olaszos éttermet (olasz étteremnek kissé túlzás lenne nevezni), amelyet tavaly mi is felkerestünk. Mi akkor elégedettek voltunk a hellyel, de leginkább az udvarias kiszolgálás és a profizmus miatt, a kóstolt ételek csak távolról idézték Itália ízeit (a tészta például botrányosan nagy volt, a carbonara pedig emellé elég gyengére is sikerült). Ez persze csak egy, számomra nagyon fontos szempont. Valakinek elég annyi, hogy egy jót egyen. Olvasónk is vélhetően egy jót szeretett volna ott enni, de beszámolója alapján nem sikerült neki. Értékelése alább látható, innentől az övék a szó:

„Régóta készültünk ebbe az étterembe, amelyről ismerőseink mindig csak áradoztak. Pár éve voltam ott, de csak pizzát ettem, amely nagyon finom volt, de ez a minőség máshol is megtalálható (pl. Mauro étterem, Székesfehérvár). Most viszont kifejezetten azért mentünk el, hogy ne pizzát együnk. Utazás előtt a neten végigböngésztük az étlapot, felkészítve a gyomrunkat és az ízlelőbimbóinkat. Többnyire mindig ezt tesszük, így nem kell ott először szembesülni az étlappal és hirtelen dönteni, mert a pincér ott áll feletted.

Maga az étterem nagyon szép, mediterrán stílusban kialakított, látványos, vonzó a szemnek. Mivel János, a férjem dohányzik, így dohányzó asztalt választottunk. Ezek az asztalok teljesen mások voltak, mint a többi. Itt nem volt kirakva só, bors, sem olívaolaj, sem balzsamecet, amit nagyon hiányoltunk. Üres asztalok fogadták a dohányzókat a hátsó bejáratnál közvetlenül. A pincérek kedvesek voltak, sőt talán már túl kedvesek is. A klasszikus magyar "pincér hiba", a modorosság sajnos itt is előjött.

Mindketten nagyon szeretjük a fekete kagylót, főleg fehérboros-fokhagymás mártásban. Itt is volt, főételként szerepelt az étlapon. Főétel, mert az étlap szerint egy adag fél kiló kagylót jelent. Amíg vártunk a kagylóra, kaptunk 4 szál grissinit egy pohárban. Az olívaolajat viszont elfelejtették kihozni hozzá. Megjegyzem, egy másik pár - úgy tűnt már ismernek ott mindenkit - kapott hozzá szép tálkában, sőt az egész üveg olívaolajat is otthagyták nekik.”

Követed már az Ínyenc Fenevadat Facebookon? Nem?! Hát akkor itt az ideje! Nyomj egy lájkot, hogy értesülj legfrissebb éttermi beszámolóinkról!

„Az ételt hamar kihozták és ekkor jött a második csalódás. Arra számítottunk, amit a Rosettában (Székesfehérvár, amelyről később bővebben írunk) megszoktunk. De nem. Itt egy nagy tálban fél kiló héjától megszabadított kagyló volt, és kb. 4-5 kagylón hagyták csak rajta a héját. A kagylók túlfőttek, így rágósak lettek, a bajszuk pedig szépen kikandikált belőlük. Fehérborosan kértük, ehhez képest sok paradicsom volt benne. Só nem volt az asztalon, az étel sótlan volt és citromot sem kaptunk hozzá. Összességében elmondhatjuk, hogy nem kellő odafigyeléssel készítették el. Az összhatás kiábrándító volt, nem volt élvezet az evés, magyarul: egy rakat ízetlen, tisztességesen meg nem tisztított mirelit kagyló. Főételként egy adagnak rengeteg a fél kiló kagyló. Persze nem tagadjuk, hogy "de gustibus non est disputandum", hisz egy ismerősünknek ez ízlett.

Második fogásként az előételek közül forró olajban sült tenger gyümölcseit (Fritto misto frutti di mare), valamint a grill ételek közül báránybordát rendeltünk. A sült herkentyűk tintahal karikákat, 4 db rákfarkat és többnyire apróhalat tartalmazott. Kapribogyós remuláddal szervírozták, amely olyan sűrű volt, hogy nem lehetett belemártani semmit, a tintahal karika - amely kissé "gumis" volt -  visszaugrott róla. Emellett émelygősen majonézes volt. Citromot és sót ehhez sem kaptunk, külön kellett kérni. A sült herkentyűk ízét a citrom nyilván feldobja, így számunkra ez azért kötelező elemnek számítana. Sót úgy kaptunk, hogy jött a pincér egy fél méteres sóőrlővel és annyit adott, amennyit kértünk, amit igazából más éttermekben sem értettünk (biztos valami menő, az adott hely színvonalát emelő extrának hiszik), mert én akarom eldönteni, hogy mikor és mennyire szeretném még tovább sózni, ízesíteni az ételemet.

A báránybordához az étlap szerint rozmaringos burgonya járt. Ez is tipikus magyar szokás szerintünk, hogy a húshoz krumpli jár, slussz-passz... Viszont rugalmas volt a kiszolgálás e tekintetben, így a krumpli helyett vajas spárgát kértünk. A bárányborda kettő(!) olyan kicsi darabból állt, amelyhez külön nagyítót akartunk kérni. (Egyébként más ételeknél, ahogyan körülnéztünk az étteremben, pl. báránycsülök, ugyanezt láttuk, illetve alig láttuk). Közepesen átsütve kértük, amely majdnem úgy is lett, a bordacsontoknál a hús nyers maradt.

A spárgán viszont majdnem "spárgáztunk" egyet: hogyan lehet ennyire elrontani valamit! Vaj nem volt rajta, kb. fél centi átmérőjű zöld spárgát kaptunk, amely meg volt hámozva (!!). Blansírozás jeleit véltük felfedezni rajta, de szerintünk fél percet sem töltött a forró vízben, mert a legfinomabb része, a csúcsa kemény volt, így a nyers spárga ízét lehetett csak érezni. Két-három falat után feladtuk a vele való küzdelmet, botrányosan vacakra sikerült.

Működik az étteremben fagyizó is, így lezárásként 1-1 gombóc fagyit ettünk, amely viszont tényleg finom volt.

Összességében 3 korsó sörrel és a felsorolt ételekkel együtt (fagyit leszámítva) 25 ezer forintot fizettünk, ami finoman szólva is lehúzás! Nem jó szájízzel, nem kellemes élményekkel távoztunk.

Figyeltük a többi vendég ételét. A tálalások látványosak voltak, a tésztaételek nagy adagok, a pizzák látványkonyhán készülnek szinte a vendég előtt. Örvendetes volt látni, hogy a bivalymozzarellát előszeretettel használják a pizzákon. Egy pizzáért talán még mi is visszatérünk. Talán...”

Ezúton köszönjük Júliának, hogy megosztotta velünk élményeit. Nem is ez volt az egyetlen hely, amelyet leírt nekünk, mi viszont – ahogy az evésben, úgy az írásban is – a mértékletesség híve vagyunk, úgyhogy Julcsi és János tapasztalatait részletekben fogjuk megosztani, éttermenként külön-külön. Ha Te is meglátogattál nemrég egy éttermet, és másokkal megosztani való tapasztalataid vannak róla, ne habozz, küldd el nekünk élményeidet, és mi lehozzuk. Ha pedig csak az éttermi beszámolókra vagy kíváncsi, kövess minket Facebookon!

Fotó: Ínyenc Fenevad