A MÁV néhány évvel ezelőtt megszüntette a büfékocsikat, majd pár hónapja újra üzembe helyezte őket. Nem csoda, hogy anno nem volt rá kereslet, a válsággal sújtott (meg azért a korábbi éveken sem feltétlenül a nyugati jólétről ismert) Magyarországon a legtöbben érthetően még a helyjegy árát is megspórolták, ha volt az azonos vonalon egy gyorsvonat, ami egyébként csak egy megállóval állt meg több helyen – vagy ugyanott, ha épp összekapcsolták az InterCityvel, mert ugye még ma is látunk ilyet. Ilyen körülmények között, egy olyan országban, ahol nem lehet egy irányban három óránál többet utazni (persze néha azért a MÁV-nak sikerül) érthető, ha nem volt kereslet a büfékocsira.
De most megint nagy a jólét, nőnek a bérek, a magyarok fogyasztanak, így kúsznak fel az árak is. A MÁV tehát újra felcsatolta a büfékocsit, nekem pedig a napokban volt szerencsém kipróbálni azt. Jó Fenevad módjára meg is osztom veletek az élményt. Egyébként nem céltudatosan vettem a vonatjegyet csak azért, hogy aztán egy posztban kritizálhassam a menüt, hanem egyszerűen így hozta az élet. Bécs irányából utaztam egy nemzetközi járaton, amelyre elfogyott a helyjegy. Amikor odaértem, akkor már csak egy fülkés román kocsiban volt ülőhely, amely pont úgy nézett ki, mintha ahogy egy román vasúti kocsit elképzeltek, és ott ültem le egy román fazon mellett, aki annyira részeg volt, hogy a szemét nem tudta kinyitni, miközben a piásüveget ott szorította a kezében, a román shitpop pedig üvöltött a füléből. Egyébként vicces dolog szidni a MÁV-ot (egy szinting), meg minden, de aki ebből sportot űz, az utazzon egyszer vonaton Romániában vagy Ukrajnában, visszasírja majd a fecskét meg a halberstadti kocsikat. De nincs ezen mit csodálkozni, minél fejletlenebb egy gazdaság, annál gyengébb minőségűek a közszolgáltatások is. Én sem voltam boldog, hogy az ÖBB kocsik helyett MÁV- és CFR-vagonban kellett utaznom.
Ne maradj le semmiről: kövess minket Facebookon is!
Nincs mit szépíteni, kurvára le vagyunk maradva gyerekek. Nem elsősorban a vasútra gondolok, hiszen nekünk is van FLIRT-ünk meg Stadlerünk, és társai, de ami talán a legszemléletesebben mutatja be, hogy mennyire is a sógorok mögött kullogunk, és amiről nekem e blog keretében írnom illik, az az ételek minősége. Ott még az út menti hotdogárus is kifogásolhatatlan minőségű ételt tesz le elém (és nem mellesleg sokszor kártyával is fizethetek nála), a piaci termékekről nem is beszélve. Mert az oké, hogy a mediterránok mindenkit vernek a kaják minőségében, de könyörgök (igen, K-val, mert a könyörögni nem ikes ige, én meg esem bele a hiperkorrekció csapdájába), Ausztriában sem őshonos az olíva meg a lepényhal, mégis tele van velük a piac. Pénztárca kérdés, tudom, hiszen mindig ez a válasz. De én csak remélni merem, hogy a jólétünk növekedésével majd az igényeink is növekedni fognak.
Na de mellékvágányon vagyunk, úgyhogy gyorsan visszarántom a váltókart, hogy újra a MÁV büfékocsijában találjuk magunkat. Nos, ahogy a fenti helyzet leírja, jó döntés volt a büfékocsiba beülni. Nem is értettem azt a sok embert, aki vagy a vagonokban zsúfolódott, vagy a folyosón ÁLLT, órákon át, miközben a büfékocsi tök üres volt. A helyjegy kb. 1000 forintba kerül, a büfékocsiban meg 490-ért ihatsz egy sört, és nem is fognak kizavarni. Meg amúgy is, szinte teljesen üres. Most is volt egy csomó szabad hely.
A miliőről túl sokat nem tudok mondani, a classic MÁV-os kocsikhoz képest sokkal kényelmesebb, hangulatosabb, sokkal tágasabb. A kiszolgálás picit lassú volt, de ez nem csoda: ketten dolgoznak egy büfékocsiban, a vállalat összes büfékocsijában pedig 30-an – tudtam meg az ottani dolgozótól. Aki amúgy elég barátságtalan volt az elején, konkrétan rám kiáltott, hogy „neviddmáárelazétlapoooot!”, de aztán a végére egész kedves lett. Mondjuk ez nem csoda, hiszen meglehetősen sármos vagyok, meg a dumám is jó (ezért írok blogot), ő pedig fiatal és szőke, szóval csak idő kérdése volt az enyhülés foka és mikéntje. Na de viccet félretéve, objektíve is azt kell mondanom, hogy a kiszolgálás rendben volt.
De a kaja… hát nem tudom. Igazából azt sem tudtam, hova lőjem be az elvárásaimat. Az ÖBB-n ugye Wiener Schnitzel van, amit én szeretek, meg az ugye az ÖBB, de itt nem tudtam, mire számítsak.
Az árak egészen rendben voltak. Olcsónak nem voltak olcsó, hiszen egy rántott sajt 1890, amit egy hasonló minőségű ételt kínáló helyen már 1200 –ért megveszel. Mondjuk a marhaprökölt 2300 volt, és nem volt hozzá savanyúság – ami azért rohadt érdekes, mert a rántott csirkéhez meg volt, és amikor külön kértem volna a marhához, akkor nem adtak. Erre én így a mai árak mellett azt mondom, annak tekintetében, hogy órákon át nincs lehetőséget mást enni, az ajánlat elég korrekt.
De amivel nem tudtam megbirkózni, az a bolognai spagetti. Minek? Miért? Miért???? Miért kell mindig, minden elcseszett, magyaros ételeket kínáló helyen bolognai spagettit árusítani? Ilyen étel eleve nem is létezik, hogy a talján séf verje bele, de ha már ilyet kínálunk, legalább ne a sűrített paradicsomos – trappistás okádékot. Annyira klasszikus. Ahh, ezt a bekezdést inkább le is zárom. Szóval ez van: bolognai, rántott csirke, rántott sajt, grillezett csirke, palacsinta, marhapörkölt. Igen, klasszikus büfé á la Balaton Dél.
A választékot ennél pontosabban nem jegyeztem meg, de alapvetően klasszikus büfémenüre készüljetek, ahogy azt már kifejtettem. Mi rántott csirkét és rántott sajtot rendeltünk, biztos ami biztos. Nagyjából tíz-tizenöt perc alatt érkezett meg az étel – arról ne feledkezzünk meg, hogy ott helyben kell megsütniük a kocsiban. Hát, mit is mondjak? Talán egy szó tudja a legjobban leírni az élményt: mirelit. A csirke is és a sajt is fagyasztott termék, ami annak fényében, hogy valóban ott kell frissre sütnie a két dolgozónak a kocsiban, egyáltalán nem meglepő, de azért a klasszikus, panírozott mirelitcsirke és sajt helyett ezt megoldhatták volna elegánsabban is. Na mindegy.
Az ízélményről így konkrétan ennyit tudok mondani. Aki evett már jobb minőségű mirelitsajtot, rántottcsirkét és sültkrumplit, az pontosan tudja, hogy mire számítson. Nem egy nagy ízélmény, de ott, akkor, annak fényében, hogy a menü kiváltotta a helyjegyet, jó volt. A filléreskedőknek persze nem fog tetszeni, hogy 1900 forintot számolnak fel egy mirelit rántott sajtért, de korántsem kell ezen meglepődni: a vonaton nincs más lehetőségünk, ha enni akarunk. Így már nem is olyan is sok az a majdnem 2000 forint. A sör egyébként 490 volt, amihez adtak egy foltosra száradt poharat is.
És hogy a megszállott MÁV-fikázóknak is adjak egy kis csámcsognivalót, el kell mondanom a teljesség kedvéért, hogy – akárcsak azt sok más vasúti szolgáltatásnál is megszoktuk – nem minden ment zökkenőmentesen. Kártyával ugyanis lehetett fizetni, csak épp a terminál nem működött. Készpénz pedig nem volt nálam (sosincs, és ha rajtam múlna, az összes agyontapogatott, elavult bankjegyet kivonnám a forgalomból), így reménykedtem abban, hogy a terminál megjavul, különben mehettem volna mosogatni (amit amúgy a szőke lány nem is bánt volna). De két próbálkozás után megjavult, így aztán nem maradtam hoppon.
Összességében a színvonal pont olyan, mint bármelyik fapados büfében: ne készüljünk fejedelmi fogásokra, de jó esetben kellemetlen meglepetés nem fog érni minket. A MÁV büfékocsi azonban nem fogja megváltani a világot, ez tisztán látszik. Alig elképzelhető, hogy a belföldi járatokon értelmezhető forgalmat bonyolít majd le, a nemzetközi járatokon pedig azokat az utasoknak jelenthet megoldást, akiknek nem jutott helyjegy, és egy kávé vagy sör áráért kényelmesen akarnak utazni.
Fotó: Ínyenc Fenevad
