Volt szerencsém egy hétre kiszakadni a hétköznapokból egy franciaországi út keretében, ahol nem szenvedtem hiányt a gasztroélményekből. Baguette-től a fondue-ig sok minden kóstoltam, és van miről beszámolnom, még egy lenyűgöző síparadicsom is terítékre kerül.

A húsnak is rengeteg műfaja létezik, ezek közül kétségkívül az egyik legnépszerűbb a barbecue. Idehaza ez a műfaj még kevésbé elterjedt, mégis van már egy megszállott rajongói köre ennek az angolszász típusú eljárásnak. Nekik nem fogok ma újat mutatni, aki viszont még ismerkedik a műfajjal, vagy egyszerűen csak szereti a húsos ételeket, annak érdekes lehet a ma bemutatott étterem.

Sokan sok helyen leírták már, hogy mi a baj a magyar állami egészségüggyel, és nem egy bejegyzést lehet találni az interneten a kórházi kosztról. A legtöbb ilyen poszt kifejezetten szegényes, rosszabb esetben egyenesen ehetetlennek tűnő ételekről árulkodik. Magam is rengeteg ilyen bejegyzéssel találkoztam már, nem csoda, hogy félve vártam az ebédidőt a minap, amikor be kellett feküdnöm az egyik ilyen állami intézménybe. És hogy mennyire volt ehetetlen? Erről szól most ez a cikk.

A színes-illatos külföldi konyhakavalkád egyik markáns képviselője az indiai, és a markáns jelző esetükben az ízekre is értendő. Magyarországon talán még nincs annyira elterjedve, amennyire egyébként nagy lenne rá a kereslet érzésem szerint, de így is lehet igazi gyöngyszemekre lelni, amelyek hamar felkerülhetnek az étteremvadászok állandó látogatásra érdemes helyeket gyűjtő listájára. Az enyémen is van egy, ezt a helyet fogom most bemutatni.

 „Az angol gasztronómia egy mondatban: ha meleg, akkor leves, ha hideg, akkor sör.” A közismert – és nem kicsit sztereotip - vicc talán meg sem született volna, ha a szerzője tudná, mennyire igaz lehet ez a magyar gasztronómiára is. A 17. század végén legalábbis valaki biztosan fogyasztott idehaza sörlevest, máskülönben nem került volna bele a kor egy ismert szakácskönyvébe. Szerencsénkre az ELTE BTK történész doktorandusza rátalált erre a remekműre, és volt olyan serény, hogy meg is írta nekünk a receptet. Banai Zsófi írása következik, de mielőtt átadom neki a szót, hadd fűzzek hozzá egy megjegyzést jómagam is: a receptet látva én úgy vagyok vele, hogy továbbra is inkább iszom, mint eszem. A cikk végén videó is látható a remekműről.

A vietnami éttermekből bőségesen találunk a fővárosban, és bár a vietnami konyha (vagy legalábbis az a része, amelyet kis hazánkba elhoznak a helyi éttermesek) rabul tudja ejteni az embert, az éttermek minősége sajnos kifejezetten változó. Most a nagykörúti Quan Nónt próbáltuk ki, amely már csak kiváló elhelyezkedése miatt is nagy népszerűségnek örvend.

Unod, hogy az olcsó, jó minőségű árukat kínáló diszkontokban egymást érik az emberek? Nincs kedved kiutazni a város szélére a nagy választék és a tágas bevásárlótér kedvéért? Utálod hazacipelni a sok élelmiszert és háztartási kelléket? Mert én rohadtul. Szerencsére a házhoz rendelt bevásárlás óriási fejlődésen ment keresztül idehaza, de még mindig van hova fejlődni – kinek a szolgáltatás minőségében, kinek az árazásban. És bár szeretem én is megcsodálni, a szememmel megtekinteni, kezemmel megtapintani az élelmiszereket vásárlás előtt, azért nagyon remélem, hogy a fizikailag létező boltok megmaradása mellett azért a kiépült online bevásárlásé lesz a jövő.

A húsimádók örömére Magyarországon bőven van választék hamburgerezőkből, és az ismert láncok (és itt véletlenül sem az amerikai gyorséttermi duóra gondolunk) mellett számos kisebb helyen is igazi gyöngyszemekre lehet lelni. Persze előfordul az is, hogy a megnyerő látszat, a nagy várakozás és a díszes menü után csalódnunk kell, miután beleharaptunk a burgerünkbe, de a most bemutatott helyen csalódásra biztosan nem kerül sor.

Az energiaválság újabb áldozata a Vidra Csárda, a Győr vonzáskörzetében, festői környezetben található, remek halas ételeiről elhíresült étterem. A csárdát nekem is volt alkalmam többször meglátogatni, és bár az utóbbi években veszített fényéből, mégis bátran mondhatom: hatalmas veszteség ez a magyar éttermi szférának.

Épp a koronavírus-válság előtt nyitotta meg a nápolyi pizzériáját, hogy idehaza is népszerűsítse a nápolyi pizzát, amelynek maga is nagy rajongója. Noha azt nem szereti, ha egy gyenge minőségű pizzát is nápolyiként próbálnak eladni, alapvetően nyitott a szemlélete a pizzák világával kapcsolatban, szerinte ugyanis nehéz éles határokat húzni az eredetiség kérdésében. Tapasztalatai szerint a nápolyi pizzák iránt nő a kereslet idehaza, de sokan még mindig a megszokott, nápolyihoz nem illő alapanyagokat keresik. Jancsa Jánossal, a Donna Mamma és a Bamba Marha egyik alapítójával készítettünk interjút, amely során Jani azt is elárulta, hogy szerinte mi vár az éttermi szférára az energiaválság közepette, mik a jövőbeli tervei – és azt is elmondta, hogy mit gondol az ananászos pizzáról.