Az olasz étteremlánc, az Okay Italia főleg bevásárlóközpontokban tart fenn egységeket, de van egy éttermük a Szent István körúton is. Ezt látogattuk meg a srácokkal még múlt héten, vegyesek a tapasztalataink. A hely maga hangulatos, a pizzák is messze a magyar átlag fölött vannak, de azért a nápolyi eredetitől majdnem akkora a távolság. Ehhez képest viszont az árak picit borsosak.
A nyár közepén végre élvezhetjük a szabadságot, ami tavasszal nem adatott meg nekünk. Sokan örülnek, hogy nem kellett a kukába dobniuk a külföldi terveiket, hiszen a határok nyitva vannak, a járványhelyzet látszólag kontroll alatt van, az ízlelőbimbóink is ki vannak éhezve a külföldi ízekre, az életet pedig élvezni kell, hiszen koronavírus nélkül is épp elég rövid. Nyár meg csak egyszer van egy évben – ez az örökérvényű mondás a jelenlegi helyzetre is igaz. A helyzet azonban az, hogy bármennyire is nyár van, és bármennyire is biztonságosnak tűnik, a jelenlegi helyzetben fel kell tennünk magunknak a kérdést: tényleg megéri most külföldre menni?
Ki ne ismerné az érzést, amikor néhány felhajtott ital után leküzdhetetlen késztetést érzünk, hogy valamit együnk? Miért nyúlunk a rágcsálnivaló után a baráti összejövetelekkor, amikor nem is igazán tetszik a kínálat? Az alkohol és az evés általában kéz a kézben jár, és ennek nem csak kulturális, hanem biológiai okai is vannak, ezt mutatjuk most be.
A strandbüfék minősége az elmúlt 20-30 évben nem változott az árral egyenesen arányosan – az előzőben is van némi elmozdulás, utóbbi viszont őrületesen elszállt. Az infláció évről-évre látványosan érződik, de ez a nyár még különlegesebb lesz ebből a szempontból. Persze tudjuk, a koronavírus betesz a turizmusnak, de nem a vidéki turizmusnak, és legfőképp nem a Balatonnak és Velencének, hiszen aki nem tud (vagy nagyon helyesen nem akar) külföldre menni, az itthon fogja költeni a pénzét. Ez pedig túlzsúfolt strandokat, túlárazott büféket, sietve, mégis lassan elkészített ételeket eredményez. Ezt tapasztaltuk most meg a Velencei-tavon.
A tiramisu rendkívül kedvelt Magyarországon (még ha az sokszor nem is feltétlenül az eredeti receptet követi), és hát egyben nagy tortarajongó nemzet is vagyunk. Van egy jó hírünk – nem kell választanod, hogy egy szelet tortát, vagy egy könnyed tiramisut egyél, mert a tiramisutorta magában foglalja mind a kettőt. Az Ínyenc Fenevad házicukrásza, Édes Harapás most azt is megmutatja, ő hogyan csinálja a tiramisut, ami amellett, hogy egész jól néz ki (a képek magukért beszélnek), még rettenetesen finom is. Nézzük!
Az elmúlt időszak nem az étterembe járásról szólt, és nagyon sokan aggódtunk kedvenc vendéglőinkért, sajnos sok be is zárt. A járványveszély -egyelőre legalábbis - elült, és újra felkereshetjük a szívünknek kedves helyeket. De mióta vannak egyáltalán éttermek? Kinek jutott először eszébe, hogy ne csak a családra főzzön? Utánajártunk.
Az egyik legegyszerűbb, de talán legolaszabb étel az itthon is ismert és szeretett caprese. A pofonegyszerű receptet többféleképp variálják: van, aki balzsamecettel dobja fel, mások pestót készítenek hozzá. Én azt vallom, hogy az egyszerűség ennél az ételnél is diadalmaskodik, csak jól kell alapanyagot választani.
Az utóbbi hónapokban a futárok szerepe felértékelődött, legyen szó ételfutárokról vagy kézbesítőkről. Az étteremlátogatás tilalma és a boltzárak miatt hatalmasra nőtt a kereslet a futárokért, ez legalább részben kompenzálta a sok megszűnő álláshelyet. Az álláshirdetések között ma is gyakran találunk olyat, amely „azonnali munkakezdéssel” keres munkaerőt „sürgősen betöltendő” helyre. A rendelések száma szinte biztos, hogy nem esik vissza a válság előtti szintre, és a megnövekedett keresletet látva azt feltételezhetjük, hogy a futárok fizetése is nőtt. De a szállítóknak a bevételének csak egy részét teszi ki a bérük, jövedelmük egy részét borravalóként kapják. De mekkora ez a hányad? Nem is olyan kicsi, mint elsőre gondolnánk…
A Michelin-kalauz 2020-as válogatásában 29 ország 39 városában 1850 minőségi éttermet kínál. Korábban beszámoltunk arról, hogy a járványhelyzet hogyan érintette a budapesti csúcskategóriás éttermeket, most megnézzük, hogy az új kalauzban történt-e valamilyen változás fővárosunk éttermeit illetően.
Az éttermek egy speciális válfaja a street food, amelynek képviselői az utóbbi időben gombamód szaporodtak, és sokszor nehéz megítélni, hogy közülük hol adják a legócskább kaját, és hol lelhetünk igazi gyöngyszemekre potom áron. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a nagyobb városokban még éhesen is bátran nekivághatunk az utcáknak, biztos találkozunk a műfaj számos képviselőjével, ahol a klasszikus beülősdi-pincéresdi nélkül is gyorsan jót ehetünk.
