Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Mi a magyarázat a MÁV elsőre érthetetlen ültetési rendszerére?

2020. augusztus 04. - Ínyenc Fenevad

Épp a balatoni gasztrotúránkból utazott haza egyik szerkesztőnk, a MÁV nemzetközi gyorsvonatán egy román fülkés kocsiba kapott helyet. A fülke teljesen megtelt, minden helyet elfoglaltak. Szerkesztőtársunk a vonat megérkezésekor látta, hogy a hátsó, vadiúj és valóban szuperszexi magyar kocsik teljesen üresek, ezért fogta magát, és átült oda. A kocsi a másfél órás út alatt még csak részben sem telt meg. A kérdés csak az: mi a magyarázat arra, hogy az  első kocsik csordultig vannak, míg az utolsó kocsik – ráadásul pont a szebbek, kényelmesebbek – teljesen üresek? Megkérdeztük a MÁV-ot.

mav2.jpg

A Balaton északi partjáról mentünk haza Zabos Muffin kollégámmal még pár hete, aki Győrből vonatozott Budapestre. A győri vasútállomáson beállt a nemzetközi gyorsvonat, és utasunk helyjegye pont egy román kocsiba szólt. Ezzel még magában nincsen baj, hiszen attól még, hogy valaki vagy valami román, állítólag még lehet jó*, de ez a kocsi pont nem volt az. Az utasok ennek ellenére szépen megtöltötték a kocsit, minden széken takarosan helyet foglalt valaki. Fülkés kocsi volt, ami világjárvány idején, egy nemzetközi gyorsvonaton eleve nem jó ötlet (főleg, hogy az utasok egy része nem viselt maszkot, pedig az kötelező). 

A MÁV büfékocsijáról írt korábbi kritikánkat itt tudod elolvasni!

Kollégánk azonban látta, amikor beállt a vonat, hogy a hiperszuper MÁV IC+ kocsik a vonat végén teljesen üresek (volt belőlük vagy 3). Ezek a kocsik egyébként tényleg szépek, egyszer volt hozzá szerencsém, nem is értem, a MÁV miért a Flirt-öt erőlteti a kocsis megoldással szemben. Persze a Flirt is menő, meg sokkal praktikusabb is, hiszen nem kell mindig mozdonyt cserélni, de nekem kicsit személytelen, míg ez igazán MÁV-os, de modern kivitelben. Na de mellékvágányon vagyunk. Muffin beült az utolsó kocsik egyikébe, amely majdnem teljesen üres volt, senki nem ült mellé a négyes ülésben végig. A kalauz sem csinált ügyet abból, hogy helyet cserélt – egyébként nem szoktak ezen problémázni, általában egészen jófejek a kalauzok. 

Na de a kérdés: miért lehet az, hogy az első kocsik csordultig tele vannak, míg a hátsók totál üresek?

Megkerestük a MÁV-ot, akik válaszoltak is kérdéseinkre. Először is megjegyezték, hogy a járványhelyzetre tekintettel a szabadon maradt ülőhelyekre átülhetnek az utasok, amennyiben azokra a helyekre nem jelentkezik más utas. „A jegyvizsgáló kollégánk így helyesen alkalmazta ezt a szabályt.” – írták. Hozzátesszük, ebből tapasztalataink szerint korábban sem csináltak problémát a kalauzok, ha nem volt belőle konfliktus.

Hamarosan bemutatjuk a balatoni gasztrotúránk következő állomásait: ne maradj le, kövess minket Facebookon!

Elmondták továbbá, hogy a Dácia nemzetközi vonatban (amelyen kollégánk utazott) egy román kocsi Bécs–Bukarest viszonylatban és 4 MÁV-os kocsi Bécs–Budapest között közlekedik. A MÁV válasza szerint a vonat helykészlete az osztrák vasútnál van. „A MÁV-START kérte, hogy a Bécs–Budapest viszonylaton belül utazóknak a MÁV kocsikba értékesítsék a helyeket. Egy rendszerhiba miatt fordult elő, hogy a román kocsiba kaptak helyjegyet, a hiba már javítás alatt van a helyfoglalási rendszerben” – hangzott akkor a válasz.

De azért mi is tudjuk, hogy nem ez volt az első eset

Bizonyára veletek is történt már hasonló eset, hogy a vonaton az épp aktuális helyetek körül nagy volt a zsúfoltság, míg másutt tátongott az ürességtől a vonat. A MÁV válasza szerint ez a jegykiadó rendszer miatt van: 

„A helybiztosítási rendszer fülkés kocsiban először az ablak melletti helyeket értékesíti, majd az ajtó mellettieket, utána a középső helyekre ad ki helyjegyet. Az ülőhelyek foglalása általában az első fülkénél kezdődik és halad sorban az utolsóig. Vannak olyan rendszerek, amikor a kocsi középső fülkéjénél kezdik a helykiadást. A nemzetközi vonatokon a belföldi viszonylatban közlekedő kocsikban értékesítik elsőként a helyeket, amikor az ülőhelyek elfogynak, a nemzetközi forgalomban közlekedő kocsik helyeire foglalnak.” – írják válaszukban.    

Az esetleges kellemetlenségért a válaszban a MÁV-START elnézést kért. Nagy kellemetlenség nem történt, hiszen volt ülőhely, és minden működött, csak ugye fura, hogy miért egy helyre kerültek kiosztásra a helyek, ez így a vasútnak sem volt helytakarékos megoldás, és az utasnak is kevésbé kényelmes. Mindemellett a korrektség jegyében érdemes elmondani, hogy bár sokan szeretik szidni a vasutat, és előfordulnak bizony kellemetlenségek meg érthetetlen dolgok, de amikor az ember egy román kocsiba kap helyjegyet, és valósággal menekül át a magyar vagonba, akkor azért gondolkodjunk el azon, hogy talán nem is minden annyira rossz körülöttünk, mint amilyennek elsőre gondoljuk.

*irónia alert



A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr8616042506
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása