Általánosan elterjedt mítosz, hogy a magyar ember kevés halat eszik (meg ez azért látszik az eladásokból is, na), mégis van a lakosságnak egy olyan jelentős szelete, amelyik imádja a halat, és ez a halevő réteg igenis nagy elvárásokkal ül be egy-egy halászcsárdába, halsütőbe, vagy bármilyen halakat kínáló helyre. Én szintén azok közé tartozom, akik imádják a jól elkészített halakat, és örömteli melegség árasztja el a szívem, ha ezeket a hófehér húsú csodákat (elnézést kérek a tonhaltól és a lazactól, ők is nagyszerűek!) tökéletesen elkészítve teszik elém. Sajnos azt kell mondanom, hogy az éttermek többségében nem kimondottan felejthetetlen halas fogásokat kapunk, és ez szomorú. De a többség azt feltételezi, hogy létezik egy kisebbség – és én pont ennek a képviselőjére találtam rá nemrég a budapesti belváros közvetlen szomszédságában.
