Magyarország tele van természeti kincsekkel, sokat közülük épp most, az őszi színkavalkád idején érdemes leginkább meglátogatni. Mi is épp egy ilyen fákkal ölelt vízparton jártunk nemrég, és a látvány, ami fogadott, egészen ámulatba ejtő volt. És ha már vízparti helyen jártunk, akkor nyilvánvalóan halat kóstoltunk, méghozzá több helyen is. Vegyesek a tapasztalataink.
Amikor az ember természeti kincsekre gondol, akkor azonnal egy meredek hegyoldal, egy tengerszem, egy csodás tengerpart, vízesés vagy egzotikus sziget tárul a szemei elé. A sort sokáig lehetne folytatni, de abban biztos vagyok, hogy csak nagyon kevesek fejében fordul meg az alább felsorolt képződmények mellett egy egyszerű síkság. Mert mégis, mi szépség lehet a pusztaságban? Pedig a szépségeknek nincs határa a magyar Alföldön, amely nem egy turistacsalogató helyszínnel várja a kiéhezett lelkű utazókat. Egészen egyedi a hangulata ennek a tájegységnek, Petőfink nagyon jól ragadta meg ezt anno.
Te követed már az Ínyenc Fenevadat Facebookon? Nem?! Akkor itt tudod pótolni! Ne maradj le érdekes írásainkról!
Mi is itt jártunk most, egészen pontosan Magyarország második legnagyobb tavát látogattuk meg. A Tisza-tó egy mesterséges tó, ennek ellenére olyan ökoszisztéma épült itt ki, ami alighanem páratlan Magyarországon. A Tisza-tó nem vetekszik a Balatonnal vagy a Velencei-tóval, ami a nyári kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket illeti, ősszel azonban messze az előző kettő fölé tornyosul, és olyan élményt kínál, amelyet a balatoni tucatstrandok felejthető hangulata messze nem tud überelni. Persze nem szép dolog hasonlítgatni a vizeinket, és nem is lehet – egészen más az egyes tavaink profilja.
A Tisza-tavat azoknak ajánlom, akik szeretik a vizet, imádják megfigyelni a vízi madarakat és élőlényeket, kedvelik a zöld környezetet, de nem feltétlenül vesznének el a sűrű erdőben. A tó több partját és végigjártuk, mindegyik meglepően romantikus, de a legmélyebb benyomást egyértelműen Tiszafüred tette eddig, a város szabadstrandjától a Szabics kikötőig egy nagyszerű vízparti sétát tehetünk, ahol még akár egy gyümölcsben gazdag almafa is felbukkanhat mellettünk.
Ha van kedvünk és pénzünk, akkor akár motorcsónakot is bérelhetünk, és azon szelhetjük a tó medencéit, kanálisait vagy magát a Tiszát. Mi is kipróbáltuk, eszméletlen élmény volt az aranysárgába forduló zöldes mellett a Tisza szűk mellékágán folydogálni, hogy aztán kiérjünk egy nádasokkal határolt medencére. Ha meguntuk a csónakot, kiköthettünk egy-egy tenyérnyi szigeten, de a tó közepi lazulás a csónakban sem mindennapi érzület, miközben melletted úsznak a hattyúk (de mennyi), sirályok köröznek feletted, és ha szerencséd van, még kárókatonákat is láthatsz. Ha pedig szeretsz horgászni, ez a hely maga a mennyország számodra.
Több napot is töltöttünk ezen a meseszép helyen, és persze akkor már egy éttermet is felkerestünk. Mielőtt azonban konkrét éttermet említenék, érdemes kitérni a poroszlói ökocentrum büféjére is. Nem szeretnék sokat időzni ezen a témán, mert a kaja rettenetes volt, egy dolog azonban nem hagy nyugodni: hogy a francos életbe tudtak a hal gerince mellé, mélyen a húsába belesütni egy muslicát? Láttam én már sok dolgot – például olyan hekket, amelynek a hasában benne voltak a félig megemésztett rákok, meg volt már szép nagy bogár a levesemben, de hogy a halba hogy került be ez a kis légy, ez teljesen érthetetlen.
Az ökocentrum amúgy egyrészt remekül kiépített, és látványosan bemutatja a tó élővilágát (még egy kicsit többet is), az akváriumoknál például sokakat meglephet, mekkorára is tud nőni egy harcsa vagy egy tokhal. Másrészt kicsit csalódás is, mert a vízparti részre pedig külön jegyet kell venni, és úgy sem valami nagy attrakció. Egyébként nem ismerem az építés körülményeit, de a Sauron tornyára emlékeztető építményről el tudom képzelni, hogy kiverte a zöldeknél a biztosítékot, mert a tóról és a túlpartról elég domináns a látványa.
Na de beszéljünk az ételekről. Két helyen jártunk, de az egyik helyről nem merek általános nyilatkozatot tenni, mert oda csak egy gyors vacsorára estünk be. A Hello Hal nevű halsütő volt ez, amely nem messze található a Szabics kikötőtől, már nem is szigorúan Tiszafüred területén. A hely maga elég cuki, de csak kiülős része van, így aztán az egyre mérgesedő időjárás mellett már nem biztos, hogy nyerő a hely. A lokáció tökéletes, kevésbé lehetne hangulatosabb a Tisza egyik mellékfolyása mellett, ráadásul egy kis völgyben található a töltés oldalán, ami dob egyet a fílingen. Nem klasszikus étterem ez, a pultnál kell rendelni, aztán kis műanyagtálcán kiadják a halat, amit kértünk. Azért nem merek általánosan nyilatkozni, mert mindössze egy halászlét ettem a helyen.
Persze a halászlé nagyon sokat elárul egy halas helyről, de mivel itt a fő profil a halsütés volt, és a sült harcsa állagát, zamatát nem tudtam ízlelni, így óvatos maradok. A halászlé rendben volt, de ezzel így vége is a történetnek. Meg tudtam enni jó ízzel, bár egy kicsit nekem lightos volt, hiányzott belőle a paprika átütő íze, és szerintem nem is került annyi hal a lébe, amennyinek kellett volna (mert tiszai halászléről van szó, természetesen). Két nagyobb harcsaszelet volt benne, ebből is lehetett volna picit több. Összességében elment, az ára is kifejezetten baráti volt, de nem ez volt életem legnagyobb halászléélménye.
Egy másik napon a városon kívül eső Patkós Csárdába ültünk be. A csárda igazi nádfedeles, tradicionális épület, sötétben mentünk, de így is kifejezetten hangulatos volt. Széles parkolója és nagy terasza van, de mivel hideg volt, mi bent foglaltunk helyet. Belülről is visszaadta az évtizedekkel ezelőtti magyar falu hangulatát, nekem kifejezetten tetszett.
Tök üres volt, ami járvány-idején nyilván pozitívum, és azt is örömmel vettük tudomásul, hogy a pincér megkért minket, viseljünk maszkot (annak már kevésbé örültünk, hogy a szomszéd asztalnál ülőket egy másik pincér erre nem kérte meg). Persze, tudom, maszkban nem lehet enni, de akkor is nagyobb biztonságérzetet ad, ha tudom, hogy az amúgy kis teret nem lélegezte tele senki köcsög kis vírusokkal.
Én itt is halászlét rendeltem, mert az előbbi nem elégítette ki teljesen a vágyaim, Zabos Muffin is velem volt, ő libacombot kért lilakáposztával és tört krumplival. A halászlé emberes adag volt, kis bográcsban hozták, ahogy azt illik. Negatívum, hogy nem hoztak mellé automatikusan csípőset, pozitívum, hogy amikor kértem, háromfélét is hoztak: a jól ismert csípős krémet, amelyen István urunk tekeri a bajszát, szárított verziót és nyers paprikát, amelyhez adtak kést is – ez utóbbi különösen ínyemre volt. Belsőség sajnos nem volt hozzá, pedig lecsúszott volna egy kis tej meg ikra, nade sebaj.
Ha az előző halászlére azt mondtam, hogy csak simán rendben volt, akkor erre azt tudom mondani, hogy ez a halászlé finom volt. Csak így, egyszerűen. Hozta a kötelezőt ízben, állagban, hőfokban, sótartalomban egyaránt, az omlósra főtt harcsák is bővelkedtek benne, abszolút megfelelt azoknak a követelményeknek, amelyek után azt mondhatom egy halászlére, hogy jól készítették el. Amit kiemelnék, az az első kóstolásra is érezhető halíz, amely viszont nem volt zavaró mértékű, és arra utal, hogy a belefőtt harcsa valószínűleg igazi szürkeharcsa lehetett (vagy a léhez pépesített pontynak volt erősebb íze, eldönthetetlen). De még egyszer mondom, összességében elégedett voltam, de azért nem kerül be „halászlé best of” válogatásomba, vagy úgy is mondhatnám, hogy amennyiben ez a halászlé dal volna, akkor ezzel meg tudnám énekeltetni a közönséget egy koncerten, de semmiképp nem ezt játszanám utoljára. A hely kicsit sötét volt, ez látszik a képen is:
A másik fogással már sokkal nagyobb gondok voltak. Zabos Muffin libacombja emberes méretű volt, szerkesztőtársam mégis éhes maradt utána. Biztos tudjátok, milyen az, amikor a jól átsült libacombról csak úgy omlik le a hús, és olvad szét a nyelveden – na pont ez hiányzott nekünk is. A libacomb ugyanis annyira rágós volt, hogy nagyon nehéz volt leerőszakolni a húst a combról. Én is kóstoltam, tényleg nehéz volt vágni és rágni is a húst, így meg aztán felesleges bármit is mondani az ízéről. A krumpli és a káposzta finom volt, de ez a hús után már majdnem mindegy.
Itt kell kitérnem a kiszolgálásra. A nekünk jutó pincér kicsit életunt volt, kifejezetten kedvesnek sem nevezném, de udvariatlannak sem. Egyszerűen csak úgy tűnt, mint aki nagyon unja a munkáját, de ezen felül nem lehet rá panaszunk. Kicsit sajnáltam is, amikor megkérdezett minket, hogy rendben voltak-e az ételek, és mi elmondtuk, hogy a libacomb rágós volt – ekkor látványosan megsértődött. De hát ő kérdezte… Az árak viszont kifejezetten kedvezőek, a fentiekért - egy üdítővel és egy teával - kevesebb mint 6500 forintot fizettünk.
Ha konklúziót akarok vonni a Patkós Csárdáról, akkor azt tudom mondani, hogy vélhetően teljesen lutri a hely – a liba ugyanis ehetetlen volt, míg a halászlé egészen finom volt. Átfogó kritikát nem tudok mondani viszont, mert csak két fogást próbáltunk, de egy óvatos következtetést mégis megengedek magamnak, szigorúan személyes vélemény formájában: azt gondolom, hogy az étterem szakácsai kifejezetten ügyesek, mert a halászlé összetevőinek arányát is teljesen jól belőtték, és a libánál sem a fűszerezéssel kezdődtek a gondok (a lilakáposzta és a krumpli például kifejezetten finom volt), inkább az alapanyagok terén lehetett kis gondolatlanság. Ez magyarázná az enyhe halízt a halászlében és a vélhetően nem túl fiatal libát. Ha ez így van, akkor is azt mondom, hogy manapság sajnos ez érthető. A járvány pont az éttermeket sújtotta és sújtja legnagyobb mértékben, magam is többször tapasztaltam, amikor kiszabadultam a barlangomból nyáron, hogy sok helyen nem ugyanazt az ízélményt kapom, mint korábban. Tök logikus, a bevételkiesés sajnos tovább fog rontani az éttermi szolgáltatások színvonalán, nem szabad meglepődnünk, ha ez így lesz. Ilyen körülmények között illik szolidárisnak lennünk azokkal az éttermekkel, amelyek kiestek a nyári flow-ból (ebből főleg a Balaton részesült), és összességében azt merem írni, hogy ha épp a Patkós Csárda mellett mész el, és éhes vagy, akkor azt ajánlom, adj neki esélyt.
Azt pedig hatványozottan ajánlom, hogy amennyiben még nem jártál a Tisza-tó környékén, akkor ezt egyszer ejtsd meg, mert tényleg magával ragadó élmény – főleg, ha kedveled a vizeket és a zöld környezetet. Talán van még pár hetünk, amikor elcsíphetünk egy-egy melegebb napot, ilyenkor pedig ajánlatos a teraszos éttermeket választani. Több európai ország már meglépte, hogy az éttermek csak elvitelre szolgáltathatnak – ha csak a járványadatokat nézzük, ez itthon sem lenne meglepő.
Fotó: Ínyenc Fenevad
