A vietnami konyha meglepően népszerű Magyarországon, amit semmi sem bizonyít jobban, mint a rengeteg vietnami étterem. A minőség változó: a nagyon jótól a nagyon rosszig ki lehet fogni bármit, de a legszélesebb választék inkább a középszer kategóriában található. Emiatt is jó érzés, ha egy igazi gyöngyszemre bukkan az ember ott, ahol nem is számítana rá: most egy ilyen helyet mutatunk be, valamint kitérünk egy másik kedvelt vietnami étteremre is.
Most, hogy november végére megérkezett az ősz, lassan véget is ér: vészesen közelít a tél. A csípős hideg levegőről bizony nagyon jól esik betérni egy kellemes kis étterembe, és ilyenkor jobban esik a forró leves is. Az ázsiai levesek egyik uráért látványosan rajong a magyar étteremlátogatók közössége, de ilyenkor őszutón még a szokásosnál is jobban tud esni egy nagy tál vietnami marhahús-leves. Na de ennyi elég is volt a klisékkel teletűzdelt bevezetőből, nem kínzom tovább az olvasót a fentihez hasonló, elnyújtott bevezetővel, amelyen a legtöbb tucatblogon végig kell szenvednie magát (bevallom, itt is csak azért nyúltam az elcsépelt frázisokhoz, hogy a bekezdés utolsó mondatát leírhassam).
Igazi ázsiai életérzés, ahova tényleg csak az ízekért érdemes ellátogatni
Csapjunk is bele a leves közepébe. Nagy pho-rajongó vagyok, ezt már bizonyítottam többször is a blogon. Nem vagyok ezzel egyedül, ismerősi körömben többen is rajonganak a vietnami gasztronómia fő exportterméke iránt. Ismerősi ajánlásra látogattam meg az Emoi Pho nevű helyet, ezúton is köszönöm a tippet barátomnak, aki amúgy vega létére literszámra nyeli a marhahúsból készült pho-t, kárenyhítés gyanánt lábszár helyett tofuval.
A hely Keleti pályaudvarhoz közeli lokációja egyszerre előnyös és előnytelen: előnyös a könnyű megközelíthetőség miatt, előnytelen a 7. kerület nem épp legfelemelőbb utcáinak közelsége miatt. Én kifejezetten kedvelem a kerületet, gyakran fordulok meg arra, de ha valaki egy idilli estét töltene el egy remek vietnami étteremben, annak tudok jobb helyet is ajánlani. Ez az étterem amúgy sem a hangulatos, hosszúra nyújtott beülésről szól, hanem az ízélményekről, és nemcsak a környék miatt: a berendezés egyszerű, az olcsó kínai gyorsbüfék hangulatát idézi. Némi thai életérzést is kapunk azáltal, hogy némelyik asztalról egyenesen rálátunk az ételünkön dolgozó szakácsokra.
Korábbi vietnami beszámolóinkat itt, itt és itt éred el. Ha nem akarsz lemaradni következő éttermi beszámolónkról, kövess minket Facebookon!
Valamiért mégis megtalálják a külföldiek és magyarok egyaránt, látogatásomkor nehéz volt helyet találni, és a hely értékelései is azt üzenik, hogy itt valami nagyszerű dolgot alkotnak a szorgos vietnami kezek. Mert a helyet – sok vietnami étteremhez hasonlóan – valóban vietnamiak üzemeltetik, és ez már eleve jó kiindulópont. Akinek nagy gondja van az angol nyelvvel, az a pincérekkel történő kommunikáció során is bajban lehet, de ha máshogy nem, kézzel-lábbal meg tudjuk értetni magunkat.
A klasszikus vietnami menüt kértem – a klasszikus az én esetemben értendő, mivel nagyon gyakran választom ezt a kombinációt –, tavaszi tekercs és marhahúsos pho (hiszen az az eredeti). A vietnami tavaszi tekercset egyszerűen imádom: a ropogós rizspapírba tekert üvegtészta, hús és zöldség remekül kiegészítik egymást, főleg ha mindezt kis halszószban is megfürdetjük. Páratlan ízélmény, és szerencsére a legtöbb vietnami étteremben ugyanazt az ízt tapasztaljuk (hogy emögött valamilyen nagykeres beszerzés áll-e, azt nem tudom).
A lényeg azonban a pho, és ezen a téren már jelentős különbségek látszanak az egyes éttermek között. Emiatt a pho-rendelés mindig lutri kicsit: noha a vietnami húslevesnél nincsenek akkora regionális különbségek, mint például a japán rámennél, és a szakács keze is jobban meg van kötve a receptnél, mégis jelentős különbségek mutatkoznak az egyes éttermek kínálatai között. Pho-rajongó barátom határozottan állította, hogy ez az egyik legjobb pho Budapesten. A leves valóban kitűnő: egyensúlyban van a hosszan főtt alaplé íze a roppanós zöldségek frissességével, feltétekkel gazdagon meg van rakva a leves. Ha a mellé kínált fokhagymával, lime-mal és csilivel is megküldjük, megkapjuk azt a klasszikus pho-ízt, amelynek valóban a függőjévé lehet válni. A feltétként adott hús nem túl emlékezetes, de megteszi a dolgát, a tészta viszont kimagasló: nem olyan ellenálló és makacsul rugalmas, mint sok helyen, hanem omlós, ezzel pedig szerves elegyévé válik a levesnek.
A pho-kedvelők, akiknek még nem volt alkalmuk ehhez a helyhez, aligha fognak csalódni benne. Elsősorban nekik javaslom a helyet, az igazi pho-zarándokoknak, akik megszokták és megszerették az ázsiai éttermek hangulatát. Itt ugyanis nincs hangulatos dekoráció, csillivilli berendezés, az egyszerűség dominál mindent. A kiszolgáláson is érződik a kelet-ázsiai hatás: a pincérek udvariasak, de távolságtartók, és az ételeket elkészülési sorrendben hozzák ki: nem fogják megvárni, míg megeszed a tavaszi tekercset, a pho-t máris leteszik az asztalodra (jobb esetben, rosszabb esetben előbb érkezik meg a pho), és arra sem figyelnek, hogy a partnered és a te rendelésed egyszerre hozzák ki. Engem egyáltalán nem zavar ez a hozzáállás, hiszen pont arról árulkodik, hogy az üzemeltetők nem adják fel saját szokásiakat az alkalmazkodás jegyében, ennélfogva ez egy jó jel arra nézve is, hogy az ételek készítésénél is így járnak el. Ezt a gondolatmenetet követve azon sem szabad megakadni, hogy a feltéteket puszta kézzel dobálják rá az ételekre. Akit ezek zavarnak, azoknak nem ajánlom az Emoit, egy délkelet-ázsiai utazást meg végképp nem.
Te melyik vietnami éttermet ajánlanád látogatásra? Írd meg Facebook-kommentben, és ha már ott jársz, kövess be minket!
Egy vietnami étterem, ahol van értelme eltölteni hosszabb időt
Az europaizált ázsiai éttermek rajongóinak viszont tudok ajánlani egy másik éttermet, aminek a lokációja és a miliője is pár fokkal jobb (persze ez csak nézőpont kérdése). Az Andrássy úton a Kodály körönd közelében levő Vin.Vin City általam már bejáratott hely, többször is ellátogattam oda, ha egy jó vietnamit akartam enni (mármint ételt, nem embert – ha ez egy percig is kérdés lett volna). A Vin.Vinnek több étterme is van Budapesten, és itt a láncon belül is igaz, hogy változó a minőség – és a profil is.
Az Andrássy úti egység egyértelműen a hangulatával igyekszik megfogni az embert. A berendezés igényes, a fali dizájn frappáns és informatív (lásd a lenti és fenti képet), a galériás megoldás kifejezetten igényes. Europaizált az étterem abban az értelemben, hogy az ételen túl a körítésre is odafigyelnek, és ez meg is hozza a várt eredményt: ide tényleg érdemes beülni egy hosszabb ebédre és vacsorára is. A tudatos profil-alakítás látszik a kiszolgáláson is: egységes ruhába öltözött, ázsiai értelemben szokatlanul kedves – szintén ázsiai – pincérek szolgálják itt ki a vendéget, látszik az egész helyen a profizmus.
A lényeg azonban itt is az étel, amely bár nem hagy maga után kivetni valót, ezen is érződik a kompromisszum. Az ételek íze jó, mindig kedvemre lelik itt étkezni, de nekem valahogy hiányzik belőle az a karakteres íz, ami jellemző a sok vietnami étteremre. Azt sejtem, hogy óvatosabban bánnak a fűszerezéssel, emiatt az ételek íze egyhangúbb lesz. Volt alkalmam már itt tésztás és rizses egytálételt enni, legutóbb pedig a „klasszikus menüt” ettem. Utóbbiról fogok csak bővebben írni, a tésztás és rizses fogásokra is igaz, amint korábban írtam: finomak, de nem kimagaslóak. A kompromisszum pedig nemcsak az ízeken, hanem az adagokon is látszik: egy tésztás vagy rizses fogás itt nem kifejezetten nagy.
A tavaszi tekercs hozta a szokásos minőséget, bár hiányzott mellé némi zöldköret: kis káposzta vagy más zöldségsaláta (ezt az Emoira is elmondhatom). A hely sajátossága, hogy a tavaszi tekercset itt egyben adják, nem szeletekre vágva, így kissé nehezebb evőpálcával megfogni, de nekem bejött ez a felszolgálási mód.
A pho is kifejezetten sajátos, ami abban mutatkozik meg, hogy édes. Nagyon édes. Különleges élmény volt ez, a pho-t ismerő olvasók ugyanis tudhatják, hogy ez nem kifejezetten jellemző erre az ázsiai leveskülönlegességre. Számomra kissé rontott is az élményen, a szokásos pho-ízbe nekem ugyanis kevéssé fér bele az ennyire édes ízvilág. Emellett a fokhagymát sem mérték mellé bőséggel, és a tésztával sem voltam tökéletesen megelégedve. Mégsem akarom azt sugallni, hogy az összhatás rossz volt, a leves jól esett, de nem ütötte meg azt a szintet, amit ahhoz kell, hogy a legjobban közé soroljam az adott étterem pho levesét. Kivéve a húst, az kifejezetten jó volt benne.
Kövess minket Facebookon: éttermi beszámolók mellett izgalmas recepteket is bemutatunk. Csak egy kattintás.
Hol helyezkednek el a most bemutatott éttermek a mezőnyben?
Amint a fentiekből kiderült, két nagyon különböző profilú helyet mutattam be. Az Emoiban kifejezetten jó volt az ízélmény, cserébe nem volt annyira felemelő magának a helynek a hangulata. Természetesen az igények egyénileg eltérőek, de számomra akkor lehet ideális az étterem meglátogatása, ha épp a környéken járok, és megkívánom a pho-t. Hosszú baráti beszélgetésekhez (vagy randikhoz) biztosan nem ezt a helyet választanám. És hogy igaza volt-e barátomnak, hogy ez az egyik legjobb pho a városban? Nos, mindenképp a legjobban szűk rétegéhez tartozik, de nálam még mindig a Hai Nam a bajnok, ár-érték arányban pedig kimagaslóan.
A Vin.Vin ezzel szemben pont egy olyan hely, amely alkalmas akár egy hagyományosabb éttermi alkalmakhoz is, és ahol az ételre várva is kellemesen fogjuk érezni magunkat. Az ízélmény sem rossz, de ide nem pho-t fogyasztani mennék elsősorban, másféle ételt választanék. A hangulatban, dizájnban, kiszolgálásban – egyszóval a külcsínben – mindenképp a legjobbak közt van a vietnami éttermek közül, az ételeket tekintve viszont inkább a közepes mezőny felső részébe sorolnám.
Az árfekvést tekintve mindkét étterem hasonló szinten mozog, egy leves 3000 forint körül van, ami elsőre soknak tűnhet, de ne feledjük: a pho leves jellemzően nem kicsi, egy madárétkű ember nem is biztos, hogy bírni fog egy nagy adaggal. Persze a számlát megtolhatják a nyalánkságok, üdítők és a teák, de tapasztalatom szerint utóbbiakkal nem érdemes kísérletezni: az italok terén a legtöbb vietnami étterem egyszerűen a klasszikus európai felhozatalt kínálja, és ahol vannak különleges vietnami teák, ott sem a választék, sem a minőség nincs azon a szinten, ahol az ázsiai teakultúra maga. (Az ázsiai teákról egyébként hamarosan jön egy külön bejegyzés).
Ha tetszett ez a cikk, dobj egy lájkot Facebookon. Neked egy kattintás, nekünk viszont jó visszajelzés arra, hogy érdemes volt megírni ezt a beszámolót.
Képek: Inyenc Fenevad
