Lángos, hekk, hamburger, keszeg – csak néhány a klasszikus balatoni ételek közül. Ha valaki a balatoni strandbüfékre gondol, azonnal a műanyagszékes és műanyagtálcás, minőségben az ehetőtől az ehetetlenig terjedő, túlárazott ételek jutnak az eszébe, nem alaptalanul. Külön öröm, amikor valaki egy igazi gyöngyszemre talál a tömegbüfék rengetege között, ahol a pénzéért ízlésesen tálalt, remek ételeket kap. Mi is egy ilyen helyre bukkantunk Balatonakarattyán.
Idén viszonylag későn kezdődött számomra a balatoni szezon, csak július első felében sikerült lejutni, a június teljesen kimaradt. Vonattal mentem, a célpontok közül adta magát Balatonakarattya, hiszen ez van legközelebb. Egyébként Akarattya kiváló hely, a tóból nagyszerű kilátás nyílik a sziklafalra, a sziklafalról pedig a tóra – megéri megállni kilátni itt akkor is, ha nem ez a hely az elsődleges célpont. A strand kicsit túlzsúfolt, de hát istenem, ilyen a balatoni nyár.
A Bercsényi strandra mentünk, egy nem túl nagy, de nagyszerűen kiépített balatoni strand, ahol van röpipálya, lábtenisz-pálya, ugrálóvár – minden, ami kell (és ami nem). Többször voltam már itt, több büfét is kipróbáltam a strandon, hasra eddig egyiktől sem estem. Most is csak a kánikula miatt mentem le, és úgy voltam vele, hogy valahol majd eszek valamit. Nem voltak elvárásaim, egy lángos például ritkán okoz csalódást. Nem úgy az ára, egy sajtós-tejfölös már 1600 forintba kerül.
Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le friss bejegyzéseinkről.
Ehhez képest sikerült egy tényleg remek helyet kifognom. A strand eldugott részén, a főbejárattól a legtávolabb eső szegletben húzódik a Tengósok Kikötője nevű hely, ami azzal hívta fel magára a figyelmem, hogy a többi hellyel ellentétben egyáltalán nem volt sor. A legtöbb büfénél kígyóztak a sorok, addig ezen a helyen alig állt valaki, és ülőhely is van bőven.
A sor hiányát nem a gyenge minőség magyarázza, sokkal inkább az, hogy ez nem egy klasszikus balatoni büfé: sem fazonra, sem az ételeket tekintve – de árban sem. Emellett amiatt sem tolonganak az emberek, mert kissé kiesik, de őszintén szólva a kevés ember ebben az esetben pozitívum volt, hiszen várni sem kellett annyit, és ülőhelyért sem kellett harcolni. A hely egyébként szerintem sokkal hangulatosabb, mint a többi étterem: az árnyékot itt a fák szolgáltatják, és a szabadon álló asztalok biztosítanak némi privát teret is. És ami nekem kiemelten fontos: nem az undorító, ’90-es éveket idéző műanyag piros vagy fehér székek vannak, sokkal eredetibb a dizájn.
A menü is egészen jó, nem a hagyományos fogásokat tudjuk itt enni. Persze van halászlé, rántott csirke, kolbász, de ezen felül olyan ételeket is ehetünk, mint a sertésszűz borsmártásban, fogasfilé, vagy rántott ponty. De ami igazán hozzáad az élményhez, az a külcsín: nem egy papírtányéron eléd dobott darab húst eszel, hanem gusztusosan tálalt fogásokat kapsz – minden túlgondolás nélkül. Az én csípős-sajtos mangalicakolbászomnak például jót tett, hogy a mustárt a tényárra csíkokban vitték fel, nem pedig melléhányták egy kupacra, és még némi rukkola is járt mellé díszként. Ami a dizájnt illeti, ennél több nem is kell, azt gondolom. Ötletes volt továbbá, hogy a köretet – jelenesetben sültkrumplit – külön tálban adták, és ötletesen fűszerezték, nem kizárólag só volt rajta.
Remekül festett a borsmártásos sertésszűz és a kolbásszal töltött rántott csirke is, ami mellé majonézes burgonyát kértek étkezőtársaim. Ennek csak a látványáról tudok beszámolni, nem volt pofám beleenni az étkezőtársam tányérjába - de ők elégedettek voltak az ízekkel.
Ami az ízeket illeti, a kolbász finom volt: semmi különleges vagy kiugró minőség nem volt benne, viszont nem is a mócsingos, ehetetlen verzió volt, amit sok helyen kínálnak. Hatalmas pluszpont, hogy a mellé kért kenyeret megpirították, ezáltal az egyébként nagyszerű fehérkenyér kapott egy ropogós kérget – ötletes, és nem kerül semmibe. Nagyon jól esett az ebéd, és a tálalás sokat dobott az élményen – hiszen a vizuális szempontok is fontosak az étkezés során, én legalábbis azt vallom, hogy enni mind az öt érzékszervünkkel szoktunk, nem csak eggyel.
És ami kifejezetten nagy pozitívum a helyben, az az, hogy remek pilseni sört csapolnak: a cseh arany friss, jóízű, és bár szakszerűen csapolni nem tudják, így is jó a sörélmény, mert a sör tényleg a jobbak közül való. A látvány pedig, ami sörözés közben tárul elénk, szintén remek:
A hely nem olcsó, egy kategóriával drágább, mint a többi strandbüfé, de minőségben legalább kettővel felettük van. A sör például kifejezetten olcsó, olcsóbb a pils, mint sok helyen a budapesti belvárosban, miközben itt valóban jó állagú, ízű és frissességű sört ihatunk. De ami a legnagyobb pozitívum, az az, hogy ez a hely tökéletesen reprezentálja, hogy kis odafigyeléssel és némi ötlettel mennyivel igényesebbé lehet tenni az olyan egyszerű ételeket is, mint a sült kolbász. Ha csak ennyiben előre lépne a legtöbb balatoni büfé, már jobb hely lenne a magyar tenger.
Megyünk még a Balatonra idén: ha nem akarsz lemaradni bejegyzéseinkről, kövess minket Facebookon!
Fotók: Ínyenc Fenevad
