Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Bombasztikus balatoni éttermet találtunk ott, ahol nem is számítottunk rá

2020. augusztus 19. - Ínyenc Fenevad

A Balaton-parti éttermek közül a legtöbb a futottak még kategóriába tartozik, de ha nincs szerencsénk, akkor egészen rosszat is kifoghatunk – persze mindezekért kemény ezreket kell fizetnünk, hiába vagyunk elégedetlenek. Az ilyen mezőnyben valódi felüdülés egy tényleg minőségi étteremre bukkanni, főleg akkor, ha arra előzetesen nem is számítunk. Mi Balatonkenesén futottunk bele teljesen véletlenül egy ilyen étterembe, és annyira elégedettek voltunk, hogy kétszer (!) is visszamentünk három napon belül. Az idei balatoni túránk abszolút nyertese a balatonkenesei Gastrocker & Csálinger.

received_1262857827389185.jpeg

Balatonkenese igazi egzotikum számomra, ha a déli partra megyek, akkor elkerülöm Kenesét, ha az északira, akkor pedig egyszerűen elmegyek mellette – az eddig eszembe se jutott, hogy itt is érdemes megállni. Pedig érdemes, mert a hely is egészen cuki, de az étterem - amit tök véletlenül találtunk - magában is megér egy kitérőt.  

Egyébként nagyon sok, számomra felfedezetlen része van még a Balatonnak, nem tudom, hányszor utaztam körbe életemben, de a legtöbb településsel az átutazásban merül ki a kapcsolatom. Csopak például csak annyit jelent nekem, hogy utána jön Balatonfüred, de több ilyet említhetnék még. Pont ezért esett most a választásom Kenesére, mert ezt a részét a Balatonnak még nem próbáltam. És milyen kár, hogy nem tettem – a kenesei parti sétány egészen hangulatos, a strand is jó, ha pedig van kedvünk felmászni a falu melletti dombra, a kilátás is pazar. Akarattya szintén pozitívan meglepett, a Bercsényi strand bekerült a kedvenceim közzé a parton, a világosi kilátás pedig szerintem veri a szigligetit és a fonyódit is (százszor). Szóval a keleti part abszolút lenyűgöző, ez vitán felül áll.

balatonvilagos.jpeg

Kenesén bóklászva be akartunk térni egy vacsorára, és mivel kis településről van szó, a választék nem olyan nagy, mint a felkapottabb településeken. Már elsőre szemet ütött a Gastrocker & Csálinger nevű barbecue étterem, de mivel este nem kívántam a húsos, nehezebb ételeket, inkább adtunk egy esélyt a part menti étteremnek, amelyiknek a nevét sem jegyeztem meg, annyira jellegtelen volt. Számítottunk rá, hogy nem lesz nagy eresztés, de azt azért nehezen értjük, hogy egy olajban sült fogas hogy lehet ennyire gyenge, meg egyáltalán, miért kell ezt a nemes halat így elrontani? Szomorúan nyugtáztunk, hogy talán mégiscsak a Gastrockerbe kellett volna menni.

Ősszel sem maradnak el étteremkritikáink, és bőven hozunk még érdekességeket. Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le róluk!

Ami egyébként szemet szúrt az étteremben, az a dizájn: a Gastrockerc & Csálinger épületében nincs semmi extra, és maga a hely is egészen kicsi, de a dizájn szembetűnő: a padok ugyanis pirosak, és ez messziről odavonzza a tekintetet. A bejárat előtt ott a smoker, a bogrács és néhány kis pálma. Nem a hagyományos (szó szerint és átvitt értelemben is) fapados étteremről van szó. Aztán ami még felkeltette a figyelmemet, azok a sokat ígérő fogások voltak a hely előtti kis táblára kiírva, látszott rajtuk, hogy itt egyedi ételek készülnek – és egyedi alatt nem magát a fogást értem, de erről később.

Aki a lecsót ilyen jól készíti, ott minden másnak is finomnak kell lennie

Másnap strandolás után be is mentünk. Hangsúlyozom, ekkor még semmit se tudtunk a helyről, csak annyit láttunk, hogy nem egy hétköznapi balatoni büféről van szó, mi meg csak be akartunk kapni valamit. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy a végén kritika születik belőle a Fenevadra. 

Könnyű kis ebédre vágytam, a felszolgáló mondta, hogy frissen készült a lecsó a bográcsban, így pont kapóra jött. Zabos Muffin kollégám hamburgert rendelt. Teljesen egyszerű, hétköznapi választás, nem? Aztán amikor megérkezett a lecsóm a kis piros fazékban, és belekóstoltam, akkor egyből az a kérdés hasított belém: hogy lehet egy lecsó ennyire finom? Ez csak paprika meg paradicsom, meg hagyma, meg szalonna, meg mangalicakolbász – aha, így már kezd összeállni. A lecsóban igazán remek minőségű alapanyagok voltak, különösen a kolbász volt nagyszerű, és bár szalonnazsíron készült, egyáltalán nem volt sok a füstös ízből, pont ideális volt. A paradicsom krémesre főtt, a paprika roppant – egy lecsó ennél finomabb nem lehet. Persze hatalmas plusz, hogy bográcsban készült, de éreztem, hogy a bográcson és a minőségi alapanyagokon túl azért ehhez a lecsóhoz kellett más is – odafigyelés és alázat. Ha egy lecsót valaki így tud elkészíteni, az bizony nagyon tud, már akkor is így gondoltam. Tettem rá bőven csípős paprikából, mert én úgy szeretem:

lecso_gastrocker_csalinger.jpg

A hamburger sem az a klasszikus strandburger volt ám – a szezámmagos burgerzsemle között nem bújt meg semmilyen varázslat, a szokásos zöldségek voltak benne, ketchup, de nem a legolcsóbb, mint ahogy sok parti büfében szokás, cheddar volt benne, nem trappista, a hús pedig kimagasló minőségű volt, nem is  volt átharaphatatlanul vastag. Azt kell mondjam, abszolút átlagon felüli volt. De nálam mégis a lecsó vitte prímet. 

hamburger_gastrocker_csalinger.jpg

A halászlé is ütős volt

Mint ahogy a bevezetőben is írtam, kétszer is visszamentem. Miközben ettem a lecsót, hallottam, hogy a hamburgert készítő Gastrockerc (mert az életnagyságú festésről, amely közvetlenül mellette állt a falon, felismerhető volt) az egyik vendégnek meséli, hogy egész éjszaka főzni fogja bográcsban a tiszai halászlét. Én nyáron annyira szomjazom a halászlére, mint árvalányhaj az esőre, így nem volt kérdés, hogy visszamegyek, a lecsó után már nagyok voltak az elvárásaim.

halaszle_gastrocker_csalinger.jpeg

Amit a halászlé meg is ütött – nem ordított a paprikától, kevésbé volt élénkpiros, de a selymes narancsszínű árnyalat nagyon jót tett neki. Homogén volt és krémes, nem ütköztek ki az összetevők – a lén érződött, hogy gondos munkával, türelemmel készült, és halászlét bizony csak így érdemes készíteni. Volt benne bőven harcsából (pontyból is kérhettem volna, de én inkább a harcsára szavazok). Hatalmas pluszpont, hogy hegyes erős járt hozzá, és nem a „pisti”, ami csak kinyírja a halászlé ízét. Hogy az objektivitás jegyében kritikát is megfogalmazzak, talán picivel több sót elbírt volna, de ezt könnyű pótolni. Összességében remek halászlé volt, rég ettem ilyen jót.

A legjobb csak ezután jött

A szomszéd fűje minden zöldebb – mondják, és van benne valami. Hiába laktam jól a halászlével, amire előtte ki voltam éhezve, már a mellettem ülő társaság barbecue tálát néztem. Ekkor el is döntetett, hogy másnap visszamegyek. Így is lett, ekkor már útba sem esett Kenese, de a nyaralásom utolsó napján már úgy voltam vele, hogy nem kockáztatok, olyan helyen eszem, amelyik biztosan nem okoz csalódást. Így volt alkalmam kipróbálni a barbecue tálat is a Gastrockerben.

barbecue_tal_gastrocker_csalinger.jpeg

Amint azt látjátok, az étel elrendezése ötletes, dizájnos, nagyon ínycsiklandozó. Mielőtt rátérnék a húsokra, muszáj megemlítenem a rozmaringos krumplit, ami szintén telitalálat. Puha állagával tökéletes kísérője volt a húsoknak. Amelyekből háromféle is volt: csirkecomb, oldalas és tarja - lehetett volna marhaszegyet is kérni rá, de én most ennyit bírtam. A csirkecombért nem vagyok oda, ezt Zabos Muffin ette, de neki nagyon bejött, tolta be mint kacsa a nokedlit. Egyet csíptem belőle én is, tényleg nagyon ott volt, omlós volt és ízletes. Az oldalas fűszerezése nagyon eltalált volt, a szósz is faszán ment hozzá – és ami a legjobb volt benne, hogy semmi nem volt túltolva, a zamatos hús íze nem volt elnyomva kicsit sem. Mérnöki munka!

A főnyeremény azonban a tarja volt, amivel szkeptikus voltam, mert ez a rész bizony tud nagyon rosszul is sikerülni. De ez igazán mesés volt, kívül enyhén ropogósra sült, belül meg úgy olvadt a hús, hogy öröm volt nézni. Nagyon nehéz kajáról van szó ugye, de úgy lecsúszott, hogy szinte észre sem vettem, hogy elfogyott. Két személyre pont ideális a tál mérete, én nagyevőként  pont jóllakva keltem fel a végén, és nem is voltam már éhes a nap hátralévő részében. A húsok és a krumpli is egyaránt tökéletes állagúra volt sütve, a fűszerezést hibátlanul belőtték, a fogást érezhetően jó minőségű alapanyagokból, valódi szakértelemmel készítették el, és a végeredmény hibátlan volt. Az dekorációnak szánt erdei gyümölcsök pedig dobtak egyet a dizájnon is.

Hogy lehet, hogy ennyire jó volt minden?

Aki olvassa a Fenevadat, az tudja, hogy rettenetesen kritikus vagyok az éttermekkel szemben. A legtöbbször akkor is megfogalmazok kritikát, ha egyébként elégedett vagyok, hiszen az objektív tájékoztatásnak szerintem az a fő követelménye, hogy a kevésbé jó dolgokat is megemlítsük. A Gastrockerc & Csálingerben viszont nagyon kevés ilyen volt, és ez nem véletlen.

gastrocker_csalinger_balatonkenese.jpeg

Azt tudni kell a helyről, hogy nagyon családias, a kiszolgálásra nem tértem ki külön, de az ott dolgozók nagyon lazák és jófejek, ezzel együtt nagyon profik – és elég kevesen vannak. Mindháromszor, amikor bementünk, egyszerre ketten dolgoztak, ebből az egyik mindig a Gastrockerc volt. Ő maga készíti a kajákat, ő követte el a fenti remekműveket is. Van egyébként egy televíziós műsora is és rengeteget utazik, sokszor főz különféle egzotikus tájakon.

A csávó nagyon közvetlen, gyakran dumál a vendégekkel – de egyáltalán nem tolakodó módon -, mi is szóba elegyedtünk vele. Pár mondat után látszott, hogy a főzés a vérében van, imádja, amit csinál, és a szívén viseli, hogy mit ad ki a kezéből és mit tesz a vendég elé, és ezért lehetséges az, hogy bármit is kóstoltam, nagyon elégedett voltam. Mondanám, hogy minden balatoni étteremnek ilyennek kéne lennie, de ebben az utópisztikus világban nem tudnánk értékelni, ha egy ehhez hasonló gyöngyszemre bukkanunk. Részben óriási szerencsénk volt, hogy megtaláltuk, másrészt megtalálhattuk volna korábban is, de így legalább tudom, hogy amikor az északi partra megyek, akkor meg kell állnom Kenesén egy jó barbecue tálra.

Összességében tehát milyen hely a Gastrockerc & Csálinger? Profi módon elkészített ételek, nagyon jófej kiszolgálás jellemzi, és mindennek tetejébe még nem is drága. Egészen hihetetlen, de 2500 forintért már ehetünk barbecue oldalast vagy tarját – a legtöbb balatoni étteremben ennyiért levegőt sem vehetünk, és a minőség szinte biztosan nem üti meg ezt a szintet. Itt ennyi pénzért valódi ízélményeket kapsz a tányérodra. A hely maga egyébként annyira nem csillivilli, mint például a Mercato, de így is egészen hangulatos a balatoni kilátással, meg egyébként se dőljünk be a dizájnnak. Gastrockerc Zoli amúgy azt mondta, hogy jövőre ki akarja bővíteni a helyet, amire szerintem szükség is lesz, mert nem egy visszatérő vendég volt már akkor is, amikor ott voltunk. 

Ha akarsz enni igazán remek húsos fogást, akkor őszintén ajánlom neked a helyet. Ha szívesen olvasnál még étteremvadászatainkról, kövess minket Facebookon!

Fotók: Ínyenc Fenevad



A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr5216168680
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása