Az olasz konyha már rég belopta magát a szívünkbe, imádjuk a tésztát és a pizzát, manapság már a klasszikus olasz vacsora második fogásait is elkezdtük megismerni, de a salátákkal még gondban vagyunk. A capresét mindenki ismeri, de idehaza főleg szendvicsekben, húsok mellé, vagy előételként fogyasztjuk nagyon minimális adagban. Pedig a caprese önmagában is megállja a helyét, de csak akkor, ha – mint ahogy a többi olasz fogásnál – kiváló alapanyagokkal dolgozunk.

Az olasz konyha fogásainak általában szigorú receptje van: mind a hozzávalók, mind az elkészítési mód nagyon kötött. Ez a közhiedelemmel ellentétben épp nem a kellemetlen kékvérűségre utal, hanem az egyszerűségre: a külföldi (értsd: nem olaszországi) „olasz” éttermek jellemzően épp ott rontják el az olasz ételeket, hogy olyan dolgokat tesznek bele, aminek semmi köze az adott fogáshoz. És elkerülhetetlenül túlárazzák. Pedig ha valami elmondható az olasz konyháról, az az, hogy végtelenül egyszerű elkészítési módokkal és kevés alapanyaggal dolgoznak. És mivel kevés változó van az egyenletben, egy-egy elem nem megfelelő kiválasztása a végeredményt teljesen eltéríti a céltól. Magyarul: az összetevők terén nem köthetünk kompromisszumot.

Ez igaz a caprese salátára is, azzal a különbséggel, hogy itt az összetevőkkel szemben csak a minőség elvárt, nincsenek ugyanis olyan eredetiségi vagy lokális kritériumok, mint mondjuk egy pasta al ragú-nál (aminek eltorzított változatát itthon bolognai spagettiként vélik ismerni), de említhettem volna a carbonarát vagy az amatricianát is (pláne). A capreséhez remek minőségű alapanyagok kellenek, különben élvezhetetlen lesz, de viszonylag szabad kezet kapunk.

Ami az összetevőket illeti: paradicsom, mozzarella és bazsalikom az alapja az egésznek. Nem is az alapja, hanem ez a három összetevő maga a saláta. Különböző változatai vannak, többféle mozzarellával, különféle paradicsomokkal készítik, és az is változó, hogy mivel ízesítik – a tálalás módjáról nem is beszélve. Az viszont fontos, hogy a paradicsomnak pirosnak kell lennie, hiszen a legenda szerint Capri szigetéről származó capresével (aminek magyarul jelentése annyi: Capriról származó) kapcsolatos egyik legfontosabb kritérium, hogy színezetében kiadja a zöld-fehér-piros olasz zászlót.

Ha érdekelnek receptjeink, kövess minket Facebookon! Így egyetlen kiváló fogásról sem maradsz le.

A következőkben én a szerintem legjobb verziót készítem el, ami tulajdonképpen az alap verziót jelenti. (Aki olvassa a blogot, tudja, hogy ezen a téren eléggé konzervatív vagyok.) Ehhez én jó nagy húsparadicsomokat használok, amivel a széles mozzarellaszeletek méretben is harmonizálnak. Nyáron erre rengeteg lehetőségünk lesz, de mindenképp érett, zamatos paradicsomot válasszunk, az ízélmény nagy része ugyanis ebből származik. Az olaszok egyébként a salátát készítik húsparadicsom mellett san marzanoból és koktélparadicsomból is, de ezek mérete kevésbé harmonizál a mozzarellaszelettel (van persze az a rusztikus elkészítési mód, amikor egyszerűen belebasszuk az összevágott darabokat egy tálba, és annyi). Nagyon fontos, hogy a paradicsomunk legyen érett, elég illúzióromboló ugyanis a ropogós, nyers ízhatású paradicsomra ráharapni ebben a salátában.

A mozzarella is kritikus kérdés. Semmiképp nem szabad rajta spórolni, így ne a legolcsóbb sajátmárkás termékeket válasszuk. Én bivalymozzarellát szoktam, de abból keményebb verziót: ha nagyon folyékony a közepe, egyszerűen szétfolyik a tálon. Javaslom az olasz boltokat, ahol be tudtok vásárolni, és segítséget is kaptok hozzá.

A bazsalikomot nem lehet túlmagyarázni. Érdemes minél nagyobb, minél zöldebb leveleket vásárolni, a szupermarketekben gyakran kapható kis satnya levelecskék sem zamatukban, sem illatukban, sem méretükben nem tökéletesek (sajnos legutóbb nekem is csak ilyet sikerült venne, mea cupla). Beszerzés tekintetében ez sem lesz egyszerű, de nagyot dobhat az élményen a jól kiválasztott bazsalikom. Ha tudsz, nevelhetsz otthon is, de sok lesz vele a macera, elég kényes növényről van szó (ha nem is döglik ki, nagy eséllyel nem nő meg). Sok sikert hozzá!

Szükség lesz még extraszűz olívaolajra, abból is jobb minőségűre. Hogy mennyire gyümölcsös vagy mennyire erős, ezt mindenkire rábíznám, nyilván árfüggő is. De semmiképp ne a legolcsóbbat használjátok, azt inkább hagyjátok meg a sütésre (igen, lehet vele sütni, ahogy az olaszok is ezt teszik), a saláták és a kész tészták, húsok tetejére mindenképp jobb minőségű olívaolajat használjatok. Olasz boltban ebben is kaphattok segítséget, de az olaj tekintetében behunyt szemmel a spanyol és görög verzió is jó lesz (olaszmániásként fáj ezt kimondani, de a spanyol és görög olajokkal jobb a tapasztalatom). Ezen kívül só kell hozzá, balzsamecet (ebből is inkább jobb minőségűt válasszatok: ha drágának tarjátok, inkább vegyetek kis kiszerelésűt, de jót), ízlés szerint bors, valamint szárított oregánó (ebből a friss nem működik sajnos).

Elkészítés

Az elkészítés pofon egyszerű. A sajtot és a paradicsomot egyenlő vastagságú szeletekre vágjuk, és egymásra rakjuk őket úgy, hogy az egész bazsalikomlevelet egy sajtszelet, azt egy paradicsomszelet kövesse. Lehet körkörösen is elrendezni, én most a hosszúkás megoldás mellett döntöttem. Ha megvan, szórjunk rá sót (sok olasz durva szemű sót használ, az nekem kicsit erős lenne), oregánót, öntsük meg vékonyan olívaolajjal és balzsamecettel. Hagyjuk 5-10 percig állni szobahőmérsékleten (hidegen nem az igazi), és mindenképp azonnal fogyasszuk el.

Lehet mellé enni olasz fehérkenyeret, ha önmagában tömény lenne. Az ízélmény semmihez sem fogható: a bazsalikom, mozzarella és paradicsom tökéletesen illenek egymáshoz, az olívaolaj pedig selymessé és aromásabbá teszi az összhatást, amit jól kiegészít a balzsamecet fanyarsága. Jó étvágyat!

Legközelebb az eredeti olasz paradicsomlevest mutatjuk be. Kövess be minket Facebookon, és akkor garantáltan nem maradsz le róla!

Fotók: Ínyenc Fenevad