Az utóbbi hónapokban a futárok szerepe felértékelődött, legyen szó ételfutárokról vagy kézbesítőkről. Az étteremlátogatás tilalma és a boltzárak miatt hatalmasra nőtt a kereslet a futárokért, ez legalább részben kompenzálta a sok megszűnő álláshelyet. Az álláshirdetések között ma is gyakran találunk olyat, amely „azonnali munkakezdéssel” keres munkaerőt „sürgősen betöltendő” helyre. A rendelések száma szinte biztos, hogy nem esik vissza a válság előtti szintre, és a megnövekedett keresletet látva azt feltételezhetjük, hogy a futárok fizetése is nőtt. De a szállítóknak a bevételének csak egy részét teszi ki a bérük, jövedelmük egy részét borravalóként kapják. De mekkora ez a hányad? Nem is olyan kicsi, mint elsőre gondolnánk…
Tegye fel a kezét az a Kedves Olvasó, aki az elmúlt három hónapban nem rendelt semmit. Ha nem választana el minket a köztudottan nem létező tér és idő, feltételezem, most nem sok kezet látnék a magasban. Az online rendelés már a vírus előtt is egyre népszerűbb lett, a kényszerhelyzet azonban sokakat ráébresztett arra, hogy a fotelből ülve, két kattintással intézzék el a bevásárlást (mekkora nyűg!).
A futárok és futárcégek azon kevesek közé tartoznak, akik a járványhelyzet nyerteseinek nevezhetik magukat (rajtuk kívül talán csak a gyógyszergyártók, a brókercégek és a zavarosban halászó politikusok mondhatják el ugyanezt). De mennyire jártak jól? Nyilván a sok munka miatt az egy főre jutó bevételtermelés is nőtt, és azt reméljük, hogy ez a bérnövekményükben is lecsapódott. Ez oké, de minket most az érdekel, hogy vajon abból az 1-200 forintból, amit hetykén odadobunk nekik, vajon mire futja ezeknek a srácoknak (vagy épp csajoknak)? Mennyi jöhet nekik össze egy nap? Gondolkodtatok már ezen?
Közösségi oldalunkon minden friss bejegyzésünkről azonnal értesülhetsz, és megoszthatod velünk véleményed is. Kövess minket Facebookon is!
Hadd meséljek el egy sztorit. Ez még bőven a koronapara előtt volt, de a helyzet azóta csak a futárok javára változhatott. Egy-két éve az akkori lakótársam (mert hát nem mindig tellett önálló albérletre, ugye) elköltözött, és a könnyes búcsú közepette rámutatott egy dobozra, amit rám kívánt hagyományozni. Tele volt apróval, de a marha nem akarta magával vinni, mert szerinte túl nehéz volt – nekem adta, hogy váltsam be magamnak. Nem akartam a srácot lehúzni, a doboz súlyából éreztem, hogy ez nem egy kis összeg. Mondom neki: „Peti, te hülye vagy hallod, ez több tízezer forint.” De ő állította, hogy mit beszélek hülyeséget, csomó 10-es meg 20-as van a dobozban, maximum egy ötezres lehet, én meg úgyis csóró vagyok, jól jön. Oké – mondtam, és köszöntem szépen.
A sztori igazából itt kezdődik: elmentem az aprót beváltani. Megjártam a hadak útját 10 kiló fémmel a hátamon, ami minden lépésemnél úgy zörgött, hogy máig nem értem, miért maradtam életben a koraőszi estében. Elkövettem minden hibát, amit te ne kövess el, ha pénzt akarsz váltani – bementem a bankba, ahonnan elzavartak, mert ők egy címletből csak 50 darabot fogadnak el (ahogy nézem most a szabályozást, a bankokra és a postára ez már nem így van). A posta elfogadta volna, busás díjért cserébe. Téptem a hajam, hogy mégis miért nem kell senkinek az apróm? Bementem egy pénzváltóba, ahonnan szintén kizavartak, végül egy dohányboltba mentem, ahol a pultoshölgy azonnal ránk zárta az ajtót (kicsit meg is ijedtem), majd a nagyjából 2 órás számolás után megköszönte, és arra kért, hogy legközelebb is ide hozzam az apróm. Mi a tanulság? Ha 10 kiló aprót cipelsz a hátadon, a legközelebbi dohányboltba menj beváltani… Apropó, 27 ezer forint volt. Innen is üdvözöllek, Peti!
Na és akkor mennyit keres a futár?
Nyugi, a futárról sem feledkeztem el, vele a pénzváltóban futottam össze, ugyanazzal a céllal jött, mint én – be akarta váltani a borravalóul kapott apróját. Nevettem is rendesen, de még a pénzváltóban a pultos is, nem minden nap megy be hozzá két ilyen elvetemült. A pizzafutár viszont sokkal nagyobb bottal járta a várost, mint én: saját elmondása szerint 200 ezer forint volt nála apróban, csupa 200-as és 100-as. Elmondása szerint ezt ő és egy másik kollégája kereste meg másfél hónap alatt. Ha ez igaz, akkor a pizzafutár másfél hónap alatt 100 ezer, azaz egy hónap alatt cirka 67 ezer forintot keresett a borravalóból.
Ez tök reális, ha számolgatunk egy kicsit: egy átlagos rendelés nagyjából 1800 forint lehet, számoljunk úgy, hogy a futár megkapja a maradék kétszázast. Ha egy nap alatt 10 kiszállítása van (azaz 8 órás munkaidővel számolva 48 percenként fordul egyet), akkor naponta megkeres 2000 forintot. Ha 20 napot dolgozik, akkor az már 40 ezer forint. Persze ha csak 10-et visz egy nap alatt, 20 munkanappal (20*8 munkaóra, vagy 20*10 kiszállítás) számolva, akkor az azt jelenti, hogy egy hónap alatt, 1800-as átlagos rendeléssel számolva egy hónap alatt a futár 360 ezres forgalmat generál a cégnek. Ha ennyiből levonjuk az inputok költségét (mint az ételhez az alapanyagok, az üzemanyag a motorba, ha nem bringáról van szó, és hasonlók), akkor nagyjából 150 ezernél tartunk. Ehhez még jön a bér (amiről reméljük, hogy bejelentett, és akkor bruttó, meg szuperbruttó, meg minden ilyen), és már nem rentábilis az egész. Tehát azt gondoljuk, hogy egy futárnak átlagosan azért 10-nél több rendelést kell teljesítenie egy nap.
Felkerestem egy kedves barátomat, Gábort, aki futárként dolgozik. Elmondása szerint a fenti számítás helyes – ha valaki 8 órában tolja, az tényleg megkereshet 40 ezer forintot csak a jatton, de sokan nem 8 órában dolgoznak. Azt is elárulta, hogy nála az átlagos borravaló 300 forint, de mivel a szolgáltatásban eleve van szállítási költség, és az őt foglalkoztató cégnél ez elég magas, el tudja képzelni, hogy az átlagos jatt más cégeknél magasabb. Az ő rekordja egyébként 37 kiszállítás volt egy nap, de ezt 12 óra alatt teljesítette.
Mindegy is, ha esetleg ordas mód el is számoltuk volna magunkat, akkor se gondoljuk, hogy az a 100 vagy 200 forint, amit a futárnak adunk, csekélység, mert bizony kiegészítő jövedelemnek nagyszerű. Persze, tudjuk – fekete jövedelem, nem adózik, rontja a hatékonyságot, bla bla. Na és? Politikai hovatartozástól és lakhelytől függetlenül biztosra mondható, hogy az adóforintjainknak is van egy tekintélyes része, ami nem a legjobb helyre megy. A futárnak adott borravaló talán belefér.
A magyarok imádnak mások zsebében turkálni. Rossz szokás ez, de kicsit mi is megtettük most, hogy érzékeltessük, a futároknak igenis fontos jövedelmi tényező az a pár száz forint. Az írásban megemlékeztünk róluk kicsit, mert eddig nem esett sok szó róluk. Becsüljük meg őket, mert ők tették lehetővé, hogy a válsághelyzet alatt is eljusson hozzánk az étel, ital, új telefon, ikeásbútor, akármi. Köszönjük Nektek, hogy ott voltatok, és álltátok a sarat, és álljátok ezután is!
Ha esetleg futárként olvasod ezt a cikket, és szívesen szeretnél megosztani velünk valamit, vagy csak fontos kiegészítenivalód van, írj nekünk Facebookon. Ha pedig a szolgáltatást igénybe vevő olvasóként vagy itt, ezúton kérünk: becsüld meg a futárokat, és ne spórold meg a jattot!
Fotó: Pexels
