Az energiaválság újabb áldozata a Vidra Csárda, a Győr vonzáskörzetében, festői környezetben található, remek halas ételeiről elhíresült étterem. A csárdát nekem is volt alkalmam többször meglátogatni, és bár az utóbbi években veszített fényéből, mégis bátran mondhatom: hatalmas veszteség ez a magyar éttermi szférának.

Sorra szedi áldozatait a magas rezsi, nem egy éttermet sodort már el nagy bánatunkra. most a Vidra Csárda esett el a sorban, nem tudták tovább fedezni a megemelkedett energiaszámlát. A bezárásról Facebook-oldalukon tájékoztatják a vendégeket:

„26 év nyitva tartás alatt sok örömön, nehézségen átmentünk. Túléltük a nagy árvíz, a Covid okozta bezárást, veszteséget és munkaerőhiányt is, de most a megemelkedett energia- és nyersanyag árakkal már NEM tudjuk felvenni a harcot. A tulajdonosok döntése alapján Csárdánk és a Vidra Kft. 2022. DECEMBER 23-ÁN VÉGLEG BEZÁRJA KAPUJÁT.„

A Vidra (a törzsvendégek csak így nevezték) köszöni a vendégeknek és a munkatársaknak az elmúlt éveket, és arra buzdít mindenkit, hogy még egyszer utoljára látogassanak el az étterembe.

Te is ismersz olyan éttermet, ami nemrég bezárni kényszerült? Írd meg Facebook-kommentben, vagy e-mailen.

A lejutás azonban nem lesz könnyű: ha nem laksz Győr környékén véletlenül, akkor egészen sokat kell utaznod, hogy meglátogathasd, a Vidra ugyanis a magyar-szlovák határon van nem messze a Dunától, egy kis erdő kellős közepén (Vámosszabadi, pontosabban Patkányospuszta a lokáció neve). Ezzel még nem vagy beljebb, meg is kell találni azt, és ez sem egyszerű feladat. Az étterem a határátkelő előtt van rögtön, itt kell egy balost venni egy változó minőségű úton, ami hamarosan felvezet a töltés tetején húzódó köves útra. Ezen menni kell pár száz métert, majd egyszer csak eltérni balra, le a töltésről, be a semmibe. Ha jól emlékszem, a letérőnél már felhívja a figyelmed egy tábla az étteremre, de ha ott nem, az erdőben biztosan. Egyébként meg használd a GPS-t, az a tuti.

A környezet tényleg festői, az étterem valóban az erdő közepén áll egyedül, két tó is szegélyezi. Ezekben horgászni is lehet, egyszer egy közelben lakó ismerősöm szerencsét is próbált, de nem volt még kapása sem (ez nem jelenti azt, hogy nincs benne hal, lehet, csak pechje volt az illetőnek). Maga az étterem is hangulatos, igazából egy fabódé. 20-25 éve, amikor először jártam arra, még sokkal pöpecebb volt (vagy annak tűnt), de azért most is magával tudja ragadni az embert. Előttem van a belső dizájn: fa elemek mindenütt, a padok is fából vannak, a lambériát preparált halfejek, halászháló díszíti. Íme:

Ez egy vérbeli halászcsárda, ahol már a kezdetekkor, bőven a magyar gasztroforradalom előtt olyan halételeket szolgáltak fel, amelyről a versenytársak még csak fantáziálni sem tudtak. A halválaszték elképesztően bő volt, a süllőtől a csukán át a cápáig mindent lehetett itt kapni. Imádtam az egészben sült süllőt és a csukát (a csukát, amit ma már nagyon sok keresés árán is nehezen találunk egy étteremben), de az abszolút favorit a fogasfilé volt, mindenféle kreatív mártással. Volt rákos-kakukkfüves mártás, de céklás-almás is, és ez mind nagyon jól áll a fogasnak – amelyhez fogható fogast egyébként azóta sem ettem. De máig a számban érzem a csőben sült csuka ízét a bormártással, vagy a fokhagymás szürkeharcsáét. Pazar volt.

A remek szószok hatalmasat dobtak az élményen, de a központban a hal volt, amelyből bármilyet rendeltünk, mind első osztályú, kifogástalan minőségű volt. Még a ponty is csúcsminőségű volt, sosem volt iszapíze, és a zsíros, sötét bőr alatti részekkel sem találkoztunk soha. A Vidra Csárda kockásterítős csárda volt a javából, de sok társával ellentétben ennek a helynek volt lelke, az üzemeltetőknek pedig elképesztő igénye a minőségre. Nem tudom pontosan a titkot, de egészen biztosan sokat dobott az élményen, hogy két kanyarra az erdőben ott volt egy haltelep, ahonnan élve kerültek az étterembe a friss halak. Hatalmas különbséget tud ez jelenteni.

Voltak persze gyengeségei is: a halászlé nem volt világverő. Elképesztően sűrű volt, és nekem volt egy kis paradicsomos utóíze. Nem mondom, rossz sem volt, de csak erről nem maradt volna emlékezetes a hely. Az is jellemző volt, hogy bármikor mentem, a pincérek mindig közvetlenebbek voltak a kelleténél, de ez valakit nem zavar (én annyira nem szeretem, ha már két mondat után a politika kerül szóba például).

Jaj, szép emlékek, de régről törtetek fel. Rég volt ez, bizony, mert nem ma volt, amikor megváltozott az étlap, és nem az ételek előnyére. A fent felsorolt fogások már a régmúlt homályába vesztek, a megújult kínálat nálam nem ért fel a régihez. Én még a koronavírus-járvány előtt jártam ott utoljára, meglepő módon teljesen üres volt a hely egy őszi, vasárnapi délutánon (igen, ennyire jól emlékszem rá, akármilyen hihetetlen). Az ételek teljesen rendben voltak, de sehol sem volt már a régi idők világverő minősége, a hangulatról nem is beszélve: hiányzott a nyüzsgő vendégsereg, utóbbival lehet, hogy csak pechem volt. Egy dolog nem változott, a halászlé ugyanúgy sűrű volt, és számomra megvolt a paradicsomos utóíze is. De egyébként nem volt rossz.

Nem akarok rosszat mondani a Vidra Csárdára: egyrészt a halottról vagy jót, vagy semmit, másrészt rossznak semmiképp nem nevezhető, harmadrészt olyan sok szép élménnyel gazdagított engem, hogy még a nem várt minőségbeli visszaesés ellenére is fájdalommal gondolok arra, hogy itt a vége. Ha nem fognám vissza magam, még a könnyem is eleredne, hiszen most tudatosult bennem, hogy az életem egy szakasza ért most véget (noha valójában a hellyel fennálló különleges kapcsolatom már az első étlapcserénél meghalt).

A Vidra a helyiek körében egy igazi legenda volt, csúcsidőszakában egy viszonyítási pont, az abszolút etalon a Dunán innen és túl is (rengetegen jártak át Szlovákiából). Magam több szállal kötődöm Győrhöz, ezért voltam arrafelé ismerős, és sok, a helyiek által kedvelt halas éttermet próbáltam ott (arrafelé egyszerűen imádják a halat), a Vidrát semmi nem verte meg akkoriban. A távolság és az utóbbi évek kevésbé kimagasló (hangsúlyozom: azért rossznak így sem mondható) élményei után persze senkit nem biztatnék rá, hogy induljon, és próbálja ki egyszer és utoljára, de aki helyben lakik, és szerette, annak mindenképp kötelező még egy látogatás. Én most erősen elgondolkodtam rajta, hogy formálisan is elbúcsúzzam a Vidra Csárdától, pedig elég messze lakom.

Amire viszont feltétlenül biztatlak: becsüld meg a kedvenc éttermed, amelyhez kedves emlékek, remek (íz)élmények kötnek, mert lehet, hogy nem is tudsz róla, de az imádott hely épp most járja haláltusáját, és bármelyik pillanatban jöhet a bejelentés, ami a Te életedben is akkora törést hoz, mint az enyémben ez a hír. Hiszen a kedvenc éttermünk több mint egy hely, ahova enni járunk: a részünkké válnak, szebbé teszik az életünket.

Viszlát, Vidra Csárda, köszönök mindent!

Fotók: Vidra Csárda Facebook