Azt a kérdést fel sem kell tenni, hogy az olasz vagy a magyar főváros éttermei képviselnek-e magasabb minőséget, annyira egyértelmű a válasz. És most véletlenül sem a legmagasabb minőségű római éttermekre kell gondolni, hanem általánosságban, egy teljesen átlagos sarki étteremre, ahova gyakran betérünk, amikor épp nyaralunk. Az olaszok valahogy sokkal jobban adnak a minőségre, mint a magyarok, és ez minden bizonnyal a nálam kevésbé italomán embereknek is feltűnik. Legyen szó akár egy külvárosi kifőzdéről, Rómában nagyon nagy az esély arra, hogy odafigyeléssel, jó alapanyagokból készült ételeket kapunk. A slusszpoén, hogy mindezt néha olcsóbban, mint Budapesten. A bérekhez viszonyítva pláne, de sajnos olykor még nominális értéken is.

Pár héttel ezelőtt volt alkalmam meglátogatni az olasz fővárost. Az örök várost nem igazán akarom most bemutatni: aki járt már ott, az tudja, mennyire magával ragadó. Aki nem járt ott, annak meg csak ajánlani tudom, nincs annyi karakter és oldal, hogy le tudjam írni az élményt. Sajnos arra sem lesz mód az írás keretein belül, hogy Róma gasztronómiáját teljességében be tudjam mutatni, olyannyira széles témakörről van szó, és még nekem is van tapasztalni valóm bőven. Így aztán megpróbálom megragadni a lényeget, mert az írás második részében kicsit bővebben akarok beszélni az árakról.

Nos, ha egy szóban kéne összefoglalnom a római gasztronómiai sajátosságát, azt tudnám mondani, hogy igényes. Itália megannyi régiójának más és más szokásai és ételei vannak, és Rómának is megvannak a maga specialitásai, de akárhány helyre tértem be az olasz fővárosban (és higgyétek el, voltam pár helyen), mindenhol maradéktalanul elégedett voltam. Látszik, hogy a rómaiak végtelenül büszke emberek, akik imádják az életet, az olasz igényesség – amely sajnos sok dologban nem jellemző rájuk – maximális kicsúcsosodását Rómában találtam meg.

Kövess minket Facebookon is és olvasd továbbra is éttermi beszámolóinkat, vagy épp valamilyen érdekességről, újdonságról szóló cikkünket! Ha még nem lájkolsz minket, kattints!

És itt kell rátérni a második fontos jellemzőre: ez pedig a tradicionalitás. Az olaszok egyébként is nagyon konzervatívak ha ételekről van szó, de a római éttermekben végképp úgy fogod megkapni a fogásokat, ahogy azokat el kell készíteni. Nincs „kis csavar” meg hasonlók, a római szakácsok arra a legbüszkébbek, ha a fogásokat az évtizedes-évszázados tradíciók szerint készítik el – és ez látszódik a tányérokon, érződik az ízlelőbimbókon. És higgyétek el, nemcsak azért voltam ennyire elvarázsolva, mert végig azon járt az eszem, hogy abban a városban vagyok, amely 2000 éve a világ középpontja volt, és amely magját adja a mai fejlett világnak is.

Jó sok dolgot megkóstoltunk

Nehéz tanácsot adnom, hogy mit érdemes ennünk, ha Rómában vagyunk. Egy dolog biztos: ha szereted a tésztát, a carbonarát ki kell próbálnod, mert ez egy igazi római tészta. Garantálom neked, hogy bárhol eszed a városban, mindenütt ugyanaz lesz benne: tojás, guanciale, bors, pecorino, és ennyi – a tészta és a minőség változhat, de az összetevők biztosan ezek lesznek. Hiszen ez a carbonara, az igazi római tészta, szóval ezt semmiképp ne hagyjátok ki. A tészták közül még javasolt kipróbálni a griciát, ami nagyon hasonló a carobanarához, csak nincs benne tojás, valamint a cacio e pepét, amiben pedig nemcsak tojás nincs, de szalonna sem. Mi ilyen sorrendben ettük végig őket, carbonarából többször is ettem.

Rugantino étterem - gricia

Érdemes ezen kívül az örökzöldeket is kipróbálni: a penne all’arrabbiatát és aglie e oliot, ezek klasszikusnak számítanak az egész országban. A római (és a legtöbb minőségi olasz) éttermekre jellemző, hogy a választék nem túl nagy, így aztán az egyik helyen lehet, hogy más tésztával kínálják a carbonarát, mint a másik helyen, érdemes lehet többet is kipróbálni, de azért a spagetti az igazi. A pestós tésztával is lehet tenni egy kísérletet, amit mi ettünk, isteni volt. Ezen kívül mi megkóstoltuk a helyiek „pizzáját”, amit nemcsak a nápolyi eredeti, de egy átlagos olasz pizza szemszögéből nézve sem nagyon értelmezhető. Voltak elég vad kombinációk, én például adtam egy esélyt a vargányás cukkinisnek is, de a lazacos, valamint a bivalymozzarellás-paradicsomos is lement. Hát, mit mondjak? Finom volt, de nem áll rá a szám, hogy pizzának nevezzem.

Rómában is lehet viszont sokkal konvencionálisabb pizzát enni, és nem is rosszak a helyi korongok (egyet említenék: egy tonhalasat, amin annyi tonhal volt, hogy valósággal lefolyt róla), de nem a pizzáiról híres a város. Persze itt is lehet találni nápolyi pizzát, nem kevesen vándoroltak fel a dél fővárosából Rómába – érdemes egy ilyen helyet is meglátogatni.

Coming Out Étterem

Apropó pizza, a Pantheonban nyugszik Savoyai Margit, Umberto király férje, akiről a legenda szerint az első (és máig a legeredetibb) pizzát a legenda szerint elnevezték:

Pantheon

Ezen kívül kihagyhatatlanok a fagylaltok, mi is ellátogattunk az egyik leghíresebb helyre, a Giolitti nevű cukrászdába, és persze a kötelező cornetto a reggeli cappuccino mellé szintén mennyei. Ha összegezni akarom, azt tudom mondani, hogy én bár Észak-Itáliát kedvelem igazán (nem véletlenül, Lombardia, Piemont és Veneto a leggazdagabb olasz tartományok, és európai viszonylatban is kimagaslóan fejlettek), de a multikulturális Milánóban már bizony nem érzi az ember annyira azt az igazi, napsütötte olasz életérzést, mint Rómában – na meg persze Milánóban és Velencében a bolognai spagetti is hamarabb jön szembe az étlapon, mint Rómában. Egy szó mint száz: menjetek Rómába, és egyétek végig a várost!

Giolitti cukrászda - Róma

És tényleg olyan olcsó?

És a legjobb rész, amit a címben is kiemeltem, csak most jön: azon túl, hogy a római éttermek mesés élményeket kínálnak, még egy átlagmagyar számára sem megfizethetetlenek. Mondok egy kiváló példát: Trastevere negyedben, ahol éjjelente összeverődnek a turistahordák és a helyi fiatalok (köztük a lenge, színes ruhás lányok nagy fekete bőrcsizmákban – komolyan, ez a helyi divat), a fergeteg közepén, egy macskaköves kis utcában beültünk egy kifejezetten igényes étterembe a Vecchia Trastevere-be. A teljes fogyasztásunk a következő volt: előételnek bruschettát kértünk (három kenyér volt), első fogásként carbonarát és pestós tésztát, második fogásként saltimboccát (zsályás borjúszelet) rendeltünk, ezen kívül ittunk még két Aperolt Spritzt és egy nagy üveg vizet. 4 fogás, két kotkél és egy víz, mindezt olyan helyen, amely hemzseg a turistáktól. Ha itt nem fizettünk egy vagyont a fenti fogyasztásért, akkor sehol, gondolhatnánk – de mielőtt lelövöm a poént, hagyom kicsit számolgatni a Kedves Olvasót. Rakd össze gyorsan fejben, hogy itthon egy ilyen vacsoráért mennyit fizettél volna.

Vecchia Trastevere

Vecchia Trastevere

Addig elmesélek egy vicces történetet, ami nagyon jól jellemzi a Trasteverét és egész Rómát, amely úgy tudott egészen nagyvárossá nőni, hogy közben megőrizte az olasz történelmi kisváros jellegét is. Történt ugyanis, hogy miközben a nevezett helyen vacsoráztunk a szűk, macskaköves utcára kirakott székeken és asztalon, megjelent az utcában egy Tesla, egy S-modell, ami ugye nem egy 500-as Fiat. Nem is fért el a szűk utcában, így hát mit lehetett mást tenni, fogtuk magunkat, és a többi vendéggel együtt felálltunk, félrepakoltuk a székeket, hogy az autó elférjen a macskaköves utcán. Mert nem volt ám tilos neki bejönni, és nem is volt ezzel egyedül. Az autós közlekedés valami rémálom Rómában, máig nem értem, hogy tudnak az autók három sávban 60-al belehajtani egy olyan négyágú kereszteződésbe, ahol nemcsak lámpa és tábla nincs, de még sáv sem. És soha nincs baleset, soha nincs dudálás és idegeskedés, ez a legfélelmetesebb az egészben.

Vecchia Trastevere

Na de térjünk vissza a vacsorához. Remélhetőleg eddig a pontig összeszámoltad, mennyibe kerülne itthon egy ilyen vacsora. Rómában a borravalóval együtt ötven euro volt, anélkül negyvennégy lett volna. Mai árfolyamon nagyjából 16 ezer forint. Ennél egy budapesti étteremben, ahol borjúszeletet eszel, eredeti carbonarát eredeti pecorino sajttal, két koktélt iszol és még előételt is eszel, sokkal többet fizettél volna. És nem is a legolcsóbb helyre mentünk: volt étterem, ahol egy osso bucco-t már 7 euróért elénk tettek volna, a tésztaételek ára pedig 4 és 8 euró között mozgott. Ezt már gyanúsan olcsónak találtuk, pedig ez is a Trastevere negyed közepén volt.

Kipróbáltunk azért drágább éttermet is: a Trattoria Da Danilo kis étterme például messzeföldön híres, a focirajongók imádni fogják a Serie A (és más bajnokságok) játékosai dedikált mezeit a falon, valamint a hírességek fényképeit a tulajdonossal szintén szép nagy részt foglalnak el a falon. Danilo maga szintén ott dolgozik, és nem kifejezetten kedves – a carbonarája egészen jó volt, bár megmondom őszintén, hiába a nagy hype, nekem a Trasteverén fogyasztott carbonara jobban ízlett: a tészta is roppanósabb volt, és a szószban is dominánsabb íze volt a sajtnak. Danilóét annak ajánlom, aki a tojás erős íze miatt kedveli a carbonarát, nekik ez lesz a nyerő.

Trattoria Da Danilo

Utóbbi étteremben már fajlagosan drágább volt a fogyasztás: két carbonaráért, egy üveg borért, egy üveg vízért és egy pohár tiramisuért 60 euro felett fizettünk – de vészesnek ezt se mondanám. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy még a fagyi is olcsóbb gombóconként, mint idehaza, és – bár semmi köze az ételekhez – a tömegközlekedés is meglepően olcsó (mondjuk ha van valami, amiben Budapest toronymagasan veri Rómát, akkor az a tömegközlekedés, így talán érthető, hogy drágább is).  

Ha tehát egymás mellé tesszük az árakat, akkor azt látjuk, hogy bizony az olasz főváros éttermei cseppet sem drágábbak, mint a budapestiek, miközben az ételek minőségében, a kiszolgálásban és úgy általában az egész millióban messze-messze veri a magyar főváros éttermi színvonalát a római. És ne feledjük el azt sem, hogy ez az árbeli különbség sokkal fájdalmasabb annak tudatában, hogy a római átlagfizetés nagyjából 80%-kal magasabb, mint a budapesti. Nem tudom, mi lehet az oka annak, hogy árban nem ilyen nagy a differencia, egy nyugati ország fővárosában ugyanis ez nem látható (vagy említhetném az ár szempontjából legőrültebb Egyesült Államokat, ahol minden éttermezés után azonnal magáncsőd-kezdeményezésen gondolkodtam).

Kis nyomozással biztosan kideríthetném az okát, és a statisztikai hivatalok adatbázisát böngészve megtalálhatnám az átlagos éttermi fogyasztói kosarat is, de én a semmitmondó „átlagos fogyasztói” mérőszámok helyett a saját benyomásomra támaszkodom. Ez alapján talán az lehet az oka az olasz éttermek relatív olcsóságának, hogy a szokások ott egészen mások. Az olaszok tudniillik esténként kiülnek éttermezni, ez mélyen benne él a kultúrájukban. Ilyen életvitel mellett nem tehetnék meg az éttermek, hogy az otthoni fogyasztás ára felett kínálják a fogásokat, mert az megváltoztatná a fogyasztói szokásokat, és mivel rengeteg étterem van a fővárosban (de tényleg rengeteg), a nagy verseny hamar megölné az áremeléssel kísérletezőket.

Ellenben Magyarországon, ahol a helyi lakosok többségének még mindig különleges alkalomnak számít az éttermezés (emiatt az igények is alacsonyabbak, amelyhez sajnos idomul a kínálat is), az éttermek árazási technikájába ezt a „különleges” jelleget bele lehet emelni – na meg magyar vendégek híján meg lehet célozni a módosabb nyugatiakat. Nem a római éttermek olcsók tehát, hanem a budapestiek pofátlanul drágák. Nem véletlenül pánikoltak az éttermesek, amikor elmaradtak a koronavírus miatt a külföldi vendégek, ilyen üzleti modellel csak a magyarok egyszerűen nem tudják fenntartani a budapesti éttermeket. Rómában – ha kacagva nem is – de valahogy az olaszokból is megélnek a helyi éttermesek, pedig ott aztán van turista.

A boltok árain viszont látszik a magasabb általános árszínvonal, Rómában azért sokkal fájdalmasabb volt egy bevásárlás, mint Budapesten. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy nemcsak az éttermek, de a boltok is elkápráztattak a kínálattal: amikor megláttam azokat a friss, csodás, fényes, duzzadó gyümölcsöket és zöldségeket, a csodás sajtokat és az ínycsiklandó, láthatóan nagyon jó minőségű húsárut, mindezt nagyon ízlésesen elrendezve, mindenféle szépséghibás vagy kicsit fonnyadt termék nélkül, akkor éreztem igazán úgy magam, mintha egy dimenziókapun léptem volna át, és Olaszország és Magyarország nem ugyanazon világban létezik.

Néha kimozdulunk a határon kívülre is, ezért itt-ott befigyelnek külföldi beszámolók is. Te mit tapasztaltál az utazásod során? Írd meg nekünk kommentben vagy az inyencfenevad@gmail.com e-mail címre. Ha a Facebookon vagy, nyomj egy lájkot is és kövess be minket, hogy első kézből értesülhess legfrissebb bejegyzéseinkről. 

Fotó: Ínyenc Fenevad