Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Számunkra ez a balatoni étterem volt a nyár csalódása

2020. augusztus 21. - Ínyenc Fenevad

Nagyon változó a balatoni éttermek minősége: általában a nagy átlaggal nincs probléma, nem túl erős, de azért, jó étvággyal fogyasztható ételeket készítenek, de szerencsére – kis kereséssel, vagy akár teljesen véletlenül is – rábukkanhatunk egy igazi gyöngyszemre, amely kitűnik a mezőnyből. Aztán persze van a másik véglet, amikor annyira gyenge minőségű az étel, hogy még órákkal utána is a szánkban érezzük az ízét, és ez még rossz kiszolgálással, vagy egyéb anomáliákkal társul. A legjobb pedig az egészben, hogy ezért is olyan súlyosan sok pénzt kell fizetnünk, mint a tényleg nagyszerű fogásokért más helyen. Mi ennek a típusú balatoni étteremnek találtuk meg az állatorvosi lovát Fonyódon.

gyongyhalasz_fonyod_2jpeg.jpeg

Mielőtt rátérnék az étteremre, hadd írjak egy kicsit a településről. Fonyódot én nem helyezem egy polcra Lellével vagy Boglárral, utóbbiak azért igazi pezsgő, dinamikus, és ma már nagyrészt modern, megújult hangulattal várnak (szerintem ez főleg Lellére igaz). Fonyód ehhez képest kicsit le van maradva, valahogy jobban érzem a településen az előző rendszer hagyatékát, mint a fent nevezett helyeken. Ez amúgyis mintha egyre fokozódna, ahogy távolodunk a Balaton délkeleti csücskétől – Siófok és Zamárdi teljesen 21. századi (sőt, Siófok talán még kicsit disztópikus is), Lelle és Boglár már kitörtek a múlt fogságából, Fonyód még nagyrészt benne van. 

Persze az is igaz, hogy az előzőeknél kisebb településről van szó, mindenesetre a (szigorúan személyes) véleményem az, hogy Boglárnál nyugatabbra nem érdemes menni – mint ahogy a legtöbben nem is mennek. Így is vannak Fonyódnak nagy dobásai, a két kilátó például pazar, a mólóról pedig varázslatos a kilátás Badacsonyra, sokkal jobb, mint Lelléről. Annak lehet nyerő, aki az északi parti kilátásra vágyik, de kerülné a lellei zsúfoltságot. 

fonyod.jpeg

Itt, a móló mellett, remek helyszínen találtunk rá a Gyöngyhalász étteremre. A helyszín azért nagyszerű, mert a partra sétálva nem tudjuk nem észrevenni, gyakorlatilag ez az az étterem, ami mellett elmegyünk. Éhesek voltunk, láttuk, hogy rengetegen vannak, így a szkepszisünk mellett (nagy, part menti, frekventált hely, klasszikus dizájn – ezek általában turistalehúzó, gyenge minőséget kínáló éttermek) adtunk neki egy esélyt. 

Ha érdekel a véleményünk és szívesen olvasod bejegyzéseinket, kövess minket Facebookon is!

Általában ilyen helyek meglátogatása után kapjuk meg kommentben, hogy "miért ülünk be ilyen helyre, ha eleve rosszak a tapasztalataink az ilyen jellegű éttermekkel". Nos, erre két dolgot tudok mondani. Az egyik, hogy bár a legtöbb gasztroblogtól megszokhattátok, hogy a fancy, egyedi helyekről számolnak be, az Ínyenc Fenevad küldetése nem csak ez. Mi tényleg a köz emberének akarunk segíteni azzal, hogy bizony a meglátogatásra nem érdemes helyekről is beszámolunk. A másik dolog, hogy egy nyár alatt nem tudom, hány ezer ember fordul meg ebben az étteremben, így abszolút szükségesnek érezzük, hogy kritikát fogalmazzunk meg róla. És bár előítéleteink mindig vannak, de ha egy étterempróba jól sikerül, akkor végül elégedettek vagyunk, és pozitív kritika kerekedik belőle. És mi általában megadjuk erre az esélyt. Így harmadik okként megemlíthetném azt is, hogy előre sosem tudjuk, ha gyenge az adott étterem, ha tudnánk, nem ülnénk be – ennyire mazochisták nem vagyunk.

Még az alacsony várakozásokat is alulmúlta

Na de itt az ideje, hogy rátérjünk a helyre. Az étterem a szokásos dizájnnal operál, tömegtermelésben tolja a kiszolgálást. Ezzel nincs is baj, mert bár a nagy éttermekben személy szerint eddig többször csalódtam, azzal önmagában nincs baj, ha a sok vendégnek sok hely kell. Ami már kevésbé tetszett, az a mindenhova kifüggesztett árpádsávos székely és magyar zászló. Megértem én, hogy az üzemeltetőnek mély érzelmei vannak, és a Trianon emlékév kapcsán bennem is felháborodás dúl, mert bár nem érzem magam nacionalistának, de a trianoni sérelmet valahogy én sem tudom jó szájízzel elfogadni, a székelyek jogköveteléseivel pedig maximálisan egyetértek. Oké, de nem is ez a lényeg: mi van, ha egy másik vendég épp máshogy gondolja? Mi van, ha pont egy román vagy szlovák vendég tér be? Tényleg szükség van orrba-szájba tolni az üzemeltetőnek a saját politikai érzületeit? Tényleg helye van ennek egy ilyen tág vendégkört célzó egységben? Persze, a tulajnak szíve joga kitenni, de lesznek olyan vendégek, akiknek ez nem fog tetszeni.

gyongyhalasz_fonyod_1.jpeg

És akkor arról nem is beszélek, hogy ezek mellett még volt egy magyar zászlós nyíllal átlőtt EU-zászló is a falon. Erre meg aztán mégis mi szükség van? Meg egyáltalán, a mély nemzeti érzelemnek tényleg együtt kell járnia az EU, és eleve az internacionalizmus gyűlöletével? Én magyar nemzeti érzelmű emberként például az egyik legfontosabb történelmi vívmánynak tartom az EU-t, és nem értem, hogy az ilyen „mélymagyarok” (Spiró után) hogy lehetnek ennyire beszűkült gondolkodásúak. Arról meg szó se essen, hogy mit gondolhat az étterembe betérő német, akinek bizony nem egy eurója ment az adójából a magyar közterek fejlesztésére…

Eléggé felment a pumpa, de higgyétek el nekem, a kajákhoz ettől függetlenül maximális objektivitással álltam hozzá. És azt kell mondanom, hogy próbáltam objektív lenni, de egyszerűen nem tudok máshogy fogalmazni: az ételek szerintem egyszerűen borzalmasak voltak. Nem arról volt szó, hogy nem volt jól elkészítve, vagy elcsaltak valamilyen összetevőt, esetleg kicsi volt az adag, vagy hideg – az ízekkel volt bajom.

Kezdjük a harcsapaprikással. Maga az adag emberes volt, és pofára jól is mutatott. De az íze számomra azóta is felejthetetlen – a harcsának a legnemesebb részei vélhetően más ételekbe mentek, mert ebben a zsíros, kövér részei voltak belevágva, ráadásul a hal bőre sem volt rendesen lenyúzva. A szósznak pedig annyira halíze volt, hogy én egy falatnál többet nem tudtam enni belőle. És halíz alatt nem a kellemes zamatokra, hanem arra az iszapízre gondolok, amelytől annyira retteg a sok halgyűlölő ember. Ha valaki ilyen halat eszik, nem csoda, ha egy életre meggyűlöli vizeink egyébként csodálatos jószágait. Nem is nagyon tudok mást mondani róla, annyira domináns volt a halíz. Hiába volt nagy az adag, ha egyébként nem ízlett. A túrós csusza sem volt nagy akasztás, a túró darabokban állt rajta, a csusza meg túlságosan vizes volt. Ja, és a dolog non plus ultrája: 3800 forintba került.

harcsapaprikas_gyongyhalasz_etterem_fonyod.jpg

Ezen kívül megkóstoltuk a gulyáslevest is. Mit is mondjak? Ennek nem volt rossz íze, egész ehetőnek találtam. Tény, szerintem nem volt jól elkészítve, a zöldségek kissé túlfőttek benne, és a leves is sűrűbb volt a kelleténél picit, számomra az iskolai menzát idézte a minőség. De számomra nem is ez volt a kapitális probléma, hanem az, hogy disznóhúsból főzték. A gulyást, aminek még a neve is a marhacsordára utal. Persze tudom, elő szokott néha fordulni, de nem erre számít az ember, ha jó gulyást akar enni.

gulyas_gyongyhalasz_fonyod.jpeg

Nem jókedvünkből születnek ilyen elégedetlen posztok. Tisztában vagyunk vele, hogy az étteremtulajdonosok nem szeretik, ha elmondjuk, nem voltunk elégedettek az éttermükkel. De mi is csak úgy térünk be, hogy egy jót akarunk enni – ha ez nem sikerül, akkor bizony annak hangot is adunk. Tudjuk, hogy érdeket sértünk. De ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy annak az egy tucat embernek az érdeke-e a fontosabb, akik az adott étteremhez tartoznak, vagy annak a sok ezernek, akik azért fizetnek, mert jót akarnak enni, akkor egyértelműnek tűnik a választás. Mi a vendégek pártján állunk, és továbbra is őszinték és szókimondók maradunk – és ha jó éttermet találunk, hajlamosak vagyunk ódákat zengeni róla. Ha egyetértesz velünk, kövess minket Facebookon.

A kiszolgálásról nem tudok rosszat mondani, kicsit unottak voltak, de alapvetően kedvesek. A mögöttünk levő vendégek panaszkodtak a lassúságra, ezt picit mi is tapasztaltuk, de ilyen tömeg mellett ez érthető volt. 

Összességében viszont nem voltunk elégedettek, és ez leginkább az ételek miatt volt, amelyek nekünk nem ízlettek. A jóhiszeműség kedvéért illik elmondanunk, hogy lehet, hogy nem volt szerencsénk, és belenyúltunk két olyan fogásba, amit itt nem készítenek jól, vagy csak a szakácsnak volt rossz napja – ezt azonban nem tudjuk meg soha, mert mi ebbe az étterembe még egyszer nem ülünk be.

Fotó: Ínyenc Fenevad

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr116172158
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása