Vannak olyan filmek, könyvek, amiből nem lehet (szerencsére) kigyógyulni. Nekem az egyik ilyen, a Tüskevár! Az eredeti, az 1967-ben forgatott, Bánhidy és Zenthe féle verzió. Habár fekete-fehér, ám ez a film élvezeti értékén semmit nem ront! Nem vagyok filmkritikus, de most úgy gondoltam, pár sort csak írok egy ilyen témában is. És még az sem kizárt, lesz folytatás is...
Bár nem vagyok egy mai figura, még nagyon gyerek voltam akkor, amikor a televízióban bemutatták Fekete István regényéből készült Tüskevár című filmet. Olyan szinten hagyott gyerekként mély nyomokat bennem, hogy a sorozat után (aminek részeit minden héten nagyon vártam) kezdtem el igazán olvasni - talán mondanom sem kell, az első könyv a film alapjául szolgáló regény volt.
Amennyire vissza tudok emlékezni, a film részei után a fiúk általában "Tutajos" szerettek volna lenni, és pecázni, no meg vadászni akartak. Fekete sok-sok gondolata (szerencsére) szó szerint köszönt vissza a filmből, ami még a gyerekeknek is rengeteg tanulságul szolgált! Elég, ha csak a felelőségről, a felelőségvállalásról, az őszinteségről szóló mondatokat elmítem, és akkor a barátok, a barátság fontosságát nem is említettem.
Mai szemmel talán furcsa lehet, hogy egy 13 éves gyerek puskával a vállán felszáll a lovaskocsira - már a forgatásnál jönnének az EHS szakemberei... No és hogy is jön össze a szocialista-kommunista érával a fegyvertartás... Most, hogy betegállományba kényszerültem, már az ötödik résznél tartok, de nem tudom abbahagyni, most már végignézem.
Kicsit furcsállom azért, hogy nem igazán látom a TV csatornák műsorkínálatában, pedig jól megpromózva bizonyosan lenne nézettsége - ha mások között nem is, de az ilyen vén fa*ok között, mint én is vagyok, biztosan tarolna.
No de ejtsünk szót a remake-ról is... A 2012-ben újraforgatott film... Nos hát... Habár színes, nem színezte ki azt a délutánomat, amikor megnéztem. A díszletek ugráltak az idősávok között, hol 21. századi környezet, hol meg 20. századi. A párbeszédek sok esetben köszönő viszonyban nem voltak az eredeti regénnyel. Igen, tudom, a művészi szabadság, de akkor is... És szerintem nem csak én voltam, akinek egyáltalán nem tetszett.
Szóval itt is nagyon igaz: az eredeti, és az első az igazi...