Logo Pic
Libra69 2024. november 05.

James Clavell: A Sógun

Igen, ez is egy olyan könyv volt, amit a sorozat miatt kezdtem el olvasni. Rögtön az első rész megfogott, és azonnal meg akartam szerezni a könyvet. 

A könyv persze megint jobb volt. Sokkal érthetőbbek voltak az egyes szereplők tettei azáltal, hogy a T. Olvasó beleláthatott a gondolataikba. A szereplők egyébként - a legutolsó figuráig - nagyon részletesen kidolgozottak. A főszereplő kapitány nagyon emberi és nagyon nyitott. A párosa a japán hölggyel szenzációsan megírt. Jobban érthető volt a kapcsolatuk, mint ahogy azt a sorozatban próbálták ábrázolni.

A cselekmény izgalmas és nagyon jól felépített. 

Minden elismerésem egyébként az írónak. Rendesen beleáshatta magát nem csak a japán történelembe, de a kultúrába is, hogy ennyire részletesen és pontosan tudta ábrázolni a japán karaktereket, városokat, történéseket. Az is kiderült a könyv végén, hogy a könyv a szereplőit létező történelmi személyiségek alapján formálta meg az író. Maga a cselekményben is voltak valós, történelmi események, de persze nem egy fikció volt, mint ahogy néhány könyvbeli karakter a valóságban soha nem találkozott egymással. 

img_2033.JPG

Vissza a címlapra
Olvasónapló könyvmolyoknak
Nagyon szeretek olvasni. Tudom, hogy ezzel - sajnos - a kisebbséghez tartozom. Ezzel a kisebbséggel szeretném megosztani az élményeimet. Könyvekről, amelyeket olvastam, szerettem, vagy éppen nem szerettem.
Legjobban pörgő posztok
A Club Brugge elleni mérkőzés
Apuleius • 8 nap
A Napoli elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A mercato utolsó napjai viharosak lehetnek
venember83 • 2 nap
Veiga csak drága kölcsönben érkezhet?
venember83 • 7 nap
HÁZSZEMLE: Új építésű lakás 100 millióért, horror minőségben
KömKel • 3 nap
Cikkek a címlapról
Kastélyt örököltünk a sátántól!
Maggie Walsh és barátja, Pete Danner belsőépítészek, és a felső középosztálybeli Los Angeles-iek nyugodt életét élik. Maggie egy szép napon 50 ezer dolláros előleget kap egy rejtélyes, még a nevét is titkoló brit kuncsaft cégétől. Bár Pete-nek „bűzlik” a felkérés, végül beadja a derekát, és elrepül…
Juhász Gyula-breviárium
Juhász Gyula (1883–1937) költő „Mindig szemével beszélt. Aki csak egyszer látta őt, annak a szeme marad emlékezetében, amely törékeny és sovány arcát jelentőssé tette, fénybe vonta, megszépítette. Idegesen világítottak ezek a szemek. A tekintet, amely belőlük előtört, mélységekből jött, a szív…
>