Hitmakers • 1 nap
Az elmúlt évben hírportálok sokasága adott hírt egy új kígyófaj felfedezéséről. Bár mindig izgalmas dolog új állatfajról tudomást szerezni, megtalálásuk körülményei gyakran nem világítanak rá az addigi ismeretlenségük mélységeire. Ez a felfedezés azonban tanulságokkal szolgál tudományról, gyűjteményekről, és arról, hogy milyen sok mindent nem tudunk még a bolygónkat benépesítő élőlények sokféleségéről.
Szerző: Babocsay Gergely (Mátra Múzeum, Gerincesgyűjtemény)
Arábia kietlen sivatagja valószínűleg mindig is nagy falat volt az európai utazó számára. A perzselő térítői nap,
a végtelen homokdűnék, a 60-70 C°-ra melegedő növénytelen hegyormok sziklái csak a legelszántabbakat engedték közel magukhoz. A különleges helyi kultúra azonban nem a futóhomokból táplálkozott.
Arábia bővelkedik kies tájakkal is: oázisokkal, monszun öntözte hegyvonulatokkal, futózáporok vizét összegyűjtő vádikkal, sivatagi aszóvölgyekkel, ahol az arab törzsek állataikat legeltetik, vagy növényeket termesztenek.
Ez a zárt iszlám világ sem volt soha túl megengedő a nyugati kíváncsiskodókkal szemben, nem véletlen, hogy a majd kontinensnyi félsziget élővilágát a mai napig nem ismerjük mélységében. Voltak azonban olyanok, akik, ha fő céljuk más is volt, sok ismeretet gyűjtöttek Arábia természetrajzáról, és még állatokat és növényeket is küldtek hazájuk múzeumainak.
Egyikük volt a XIX. század közepe táján munkálkodó Sir Richard Francis Burton brit felfedező, orientalista és katona, aki keresztényként titokban bejutott Mekkába, és aki például az arab fűrészpikkelyes-vipera (Echis coloratus) és a díszes haragossikló (Platyceps elegantissimus) első, a fajuk típusává avanzsált példányát küldte el az akkor még a British Múzeum alegységeként működő Londoni Természettudományi Múzeumba (bár az előbbinek ekkor már volt egy feledésbe merült példánya Egyiptomból a Párizsi Természettudományi Múzeumban).
Az arab fűrészpikkelyes-vipera (Echis coloratus) típuspéldánya, amelyet Sir Richard Francis Burton küldött el a Londoni Természettudományi Múzeumba a díszes haragossiklóval (Platyceps elegantissimus) együtt. Albert Günther a múzeum akkori zoológus kurátora a két faj leírását egy helyen , egy időben publikálta 1878-ban.
Díszes haragossikló (Platyceps elegantissimus) első, typuspéldányának ábrázolása a faj leírása mellett. (Kép: Robert Mintern. Forrás: Wikimedia Commons, Közkincs.)
Díszes haragossikló az dél-izraeli Arava-vádiból
Ugyan Burton után sem járt túl sok nyugati kutató az Arab-félszigeten, néhány expedíció során azért gyűltek adatok az alig ismert élővilágáról. A legjobban kutatott részek Omán, az Egyesült Arab Emírségek, de ezek Arábiának csak kis szeletét teszik ki. A félsziget nagy részét lefedő Szaud-Arábia jelentős része és Jemen továbbra is sok titkot tartogat. Szaúd-Arábia kapcsán John Gasperetti, amerikai mérnök nevét érdemes megemlíteni, aki 1960-as évektől kezdődően több mint 20 éven át számos fejlesztési projektben vett részt a Szaúdi Királyságban, és mint amatőr herpetológus, szép számmal gyűjtött hüllőket, amelyeket a világ nagy herpetológiai gyűjteményeinek adományozott: például Londonnak és a Kaliforniai Tudományos Akadémia gyűjteményének. A kígyókról hosszú évek alatt összegyűlt adatait 1988-ban a Fauna of Saudi Arabia (Szaúd-Arábia Faunája) című folyóiratban 282 oldaton publikálta Snakes of Arabia (Arábia kígyói) címmel. A vaskos monográfia a mai napig a legalaposabb összefoglalója a félszigeten előforduló kígyók elterjedésének és biológiájának. Az elmúlt évtizedben azonban a Szaúdi Királyság nyitogatni kezdte kapuit a turizmus felé, amelynek nyomán egyre több kutató és amatőr természetbúvár járja az Ezeregy éjszaka meséinek varázslatos helyszíneit. Mi több, helyi mecénásoknak vagy intézményi kutatási támogatásoknak köszönhetően ma számos nyugati és most már arábiai kutató is betekintést nyerhet a Közel-Kelet e még mindig kevéssé ismert darabjának természetébe.
Egy ilyen, az elmúlt években több szakaszban lebonyolított zoológiai felmérés eredményeként került napvilágra a tudomány előtt addig ismeretlen, a valódisikló-félék (Colubridae) családjába tartozó kis kígyó. Szemben a modern kori fajfelfedezések többségével, amelyek elsősorban ismert fajok újravizsgálásának nyomán történnek, ezt az új kígyót hozzáértő eddig még nem látta (a fajfelfedezések módjáról korábban itt írtunk. Megtalálói 2024 májusában írták le és publikálták a felfedezésüket Rhynchocalamus hejazicus néven, köznapi névként a hidzsázi feketegalléros kígyó nevet adták neki.
Hidzsázi feketegalléros kígyó (Rhynchocalamus hejazicus) Mohammad Bin Salman Herceg Királyi Rezervátum, Tabuk tartomány, Szaúd-Arábia. (Fotó: Lukaš Pola)
A név a kígyó elterjedésére (Arábia Hidzsáz régiója, ahol az iszlám legszentebb helyeinek számító Mekka és Medina városa is megtalálhatók), valamint fekete nyakára utal.
A hidzsázi feketegalléros kígyó elterjedése. A körök és négyzetek a megtalált kígyókat jelzik, a sárga felhő egy elterjedési modell alapján becsült potenciális előfordulásait mutatja. (Forrás:Licata et al. 2024.; DOI 10.3897/zse.100.123441)
De miért érdekes ennek a kígyónak a felfedezése? Közeli rokonsága a Közel-Keletet népesíti be: a széles elterjedésű R. melanocephalus (feketefejű kígyó) a Sínai-félszigettől a Levantén át Azerbajdzsánig fordul elő, a R. arabicus csak egy-egy példányból ismert Jemenből és Ománból, a R. dayanae-t nemrég írták le az izraeli Negev-sivatagból, a R. levitoni Irán délnyugati részén honos, míg a R. satunini Törökországban, Irakban, Örményországban, és Nyugat-Iránban él.
Feketefejű kígyó (Rhynchocalamus melanocephalus) az izraeli Gilboa-hegyről
Rokonainak elterjedése hézagosan ugyan, de szinte körbeöleli az új kígyóét, amely mintegy utolsó puzzle-darabként illeszkedik a (tér)képbe. A megtalált egyedek igen nagy területen szóródnak szét, és a cikkben leírt elterjedési modell alapján még nagyobb területen valószínűsíthető az előfordulásuk. Mindennek ellenére néhány évvel ezelőttig ez a faj ismeretlen volt a világ számára. A helyi lakosok bizonyára rendszeresen találkoznak vele, de a törzsi kultúrában élő pásztorokat vajmi kevéssé érdeklik ezek az állatok, többnyire veszélyesnek is tartják őket. Nem véletlenül, ezen a vidéken 5 mérgeskígyófaj is előfordul.
Korábban már írtunk a természettudományi gyűjtemények jelentőségéről, különösen olyan országok szempontjából, amelyek a kutatók számára nehezen megközelíthetők. Arábia kulturális és politikai elszigeteltségéből fakadó adathiányt a világ nagy gyűjteményeiben az elmúlt másfél évszázadban lassanként összegyűlt példányok valamelyest csökkentették, hiszen azok hozzáférhetők a kutatások számára. De amiből valamilyen oknál fogva egy példány sem került gyűjteménybe, azt nemhogy vizsgálni nem tudjuk, de még csak nem is tudunk róla. Ilyen volt eddig a hidzsázi feketegalléros kígyó is. Azt már említenünk sem kell, hogy az életmódjáról sem tudunk semmit. Az ismert 14 példány leghosszabbika farokkal együtt alig haladja meg a 40 cm-t. Az észlelések és a rokonok életmódja alapján éjszakai kígyóról lehet szó, ami nem meglepő a térítői sivatagi környezetben. Táplálékát sovány ismereteink alapján rovarok képezhetik, de talán kisebb gyíkokat is zsákmányol.
A hidzsázi feketegalléros kígyó egy újabb példája annak, hogy a bolygónknak még a szárazföldjein is akadnak feltérképezetlen helyek, ahol a tudomány előtt ismeretlen élőlények élnek. És bár apró kígyóról van szó, igencsak feltűnően piros, (koromfekete példányai is akadnak), meglepő, hogy a 21. század harmadik évtizedéig szakértő nem botlott bele. E történet is rávilágít a természettudományi gyűjtemények jelentőségére. Ha nem lennének, sokkal több olyan élőlényről hallanánk, amelyekről eleddig fogalmunk sem volt, és még többen lennének azok, amelyekről még hosszú évtizedekig továbbra sem lenne. Ha pedig veszélybe kerülnének, megvédeni sem tudnánk őket.
