Kiváló hangulatú és remek termékeket kínáló helyet találtunk idén nyáron a Balatonnál, ami ugyanakkor az árazásával egyértelműen nem a középosztályra lő. Ha nem fáj egy reggeliért 10 ezer forintot fizetni, akkor ez a cikk neked szól. Ha viszont te is a magyarok többségéhez tartozol, akkor bizony nem te vagy a célcsoport.

A menő reggelizők elérték a Balaton-partot is, nem is csoda, hiszen a magyar tengert (irónia alert) ellepő gazdag budapestieknek – bár inkább budaiaknak – is el kell különülniük valahol a pórnéptől. A budapesti legendás reggelizők, a VAJ vagy az Artizán már eléggé ellakosságiasodott (és elturistásodott), a Balatonon viszont még mindig belefuthatunk olyan helyekbe, ahol az ember tényleg gazdagnak érezheti magát, és szemlátomást gazdagokkal is van körülvéve.

Idén nyáron felfedeztem már a szigligeti Kenyérbárt, ami ugyan egyáltalán nem luxus kategória, és szerintem minőségben nem is versenyezhet mondjuk a két fent említett fővárosi pékséggel, de az, hogy egy hangulatos, Szigligetre nagyon jellemző nádfedeles házikó mellett egy kis parkban fogyaszthatod el a reggelid, a szomszédoktól akár több méter távolságban, a fűre kihelyezett kis asztalodnál, az sokkal jobban tud esni, mint amikor Budapesten a keskeny járdán egymásra baszkodott kis asztaloknál a napon nyomorogva fogyasztod a mindenféle csudával megkent, kiváló kovászos tésztából készített péksüteményed, miközben nyeled a Porsche SUV-okból az arcodba pöfögő szmogot, és nézed, ahogy az utcát ellepő, szerencsétlenebb sorsú emberek gyilkolják egymást a palackokért (aki nem érti, hogy a palackvisszaváltás jelenlegi rendszerének megszüntetése miért oldaná meg a problémákat, az hülye).

Ezen a nyáron a másik felfedezettem Az Igazi Bisztro (magukat csupa nagybetűvel írják, de ezt a passzív-agresszív marketingstratégiát én most osztom tovább). Káptalantóti a hely, a Káli-medence széle, a Tanúhegyek medencéje, ami véleményem szerint Magyarország egyik, Balatonnak meg egyértelműen a legcsodásabb környéke (aki ebbe belekötne, az vegye észre, milyen felütéssel kezdődik az állítás). Annyira csodás hely ez, hogy még verset is írtam róla, már csak kiadni kéne, bassza meg a kutya. Mindszentkállán ott a Kő fagyi, ahol még idén is olyan a fagyi, mintha fagyasztott-darált gyümölcsbe harapnál (hiszen valószínűleg épp ez történik), Salföld utcaképe felejthetetlen, a Tanúhegyekről pedig azt hiszem, mondani sem kell semmit. 

Káptalantóti – és úgy ámblokk az egész környék – szintén a fővárosiak játszóterévé vált, ami együtt jár azzal, hogy a fővárosi keresletre (és pénztárcára) szabott vendéglátóegységek jelentek meg. Ilyen Az Igazi Bisztró is, ami kétségkívül egy nagyon igényes és nagyon hangulatos hely. Minden nemében visszaköszön belőle a környék hangulata, a Balatonfelvidék népi építészeti hagyományai, a kis kert a magas növényekkel és árnyékot adó fákkal pedig annyira hangulatos, hogy ide feltétlenül be akarsz ülni egy reggelire.

Mi is így tettünk, de kicsit már az elején bántam a dolgot: a helyiséget szétnyomták a vendégek, csak bent, egy pici sarokban tudtunk helyet foglalni. A berendezés is hangulatos, a régi idők népi világát idézi egy kis francia beütéssel megfűszerezve, a modern elemek portalan csillogása ugyanakkor kissé mesterkéltté teszi ezt a népi romantikát. A berendezés rusztikus vonala pedig kifejezetten bájos, dehát ez nem is lehet nem bájos, ugye.

Mi nem olvadunk el a bámulattól, ha valami új dolgot látunk: az őszinte és szókimondó étteremkritikákért kövess be minket Facebookon.

Annyi baj legyen, nem skanzenbe jön az ember, hanem a budapestieknek berendezett reggelizőbe, nekik meg minden jó, ha nem dohos pincékben vagy forgalmas utak mellett kell kávézniuk. Kicsit feszengve éreztem magam, mert épp a Csobáncról lejőve, egy sátorban elköltött éjszaka után estem be ide (az öltözékemet természetesen lecseréltem, de egy kiadós zuhanyra nem volt lehetőség), miközben a szomszéd asztaloknál ülő újgazdag késő negyvenesekből csak úgy áradt a jómód illata.

Kiváló szendvicsek voltak étlapon: volt például marhanyelves is, ami kissé elgondolkodtatott, de végül lazacos omlettes szendvicset ettem Philadelphia krémsajttal (sic!), rukkolával. Emellett kipróbáltunk egy főtt sonkás (prosciuotto cotto) foccacciát is burratával, valamint aszalt paradicsomos kecskesajtkrémes, pisztáciás mortadellás, házi pestós szendvicset is berendeltünk, hárman voltunk ugyanis. Az étlapot itt láthatjátok:

A szendvics nagy volt, így már meg lehetett magyarázni a magas árát is, de azt kell mondanom, hogy a kétségtelenül ötletes, és a leírásban össze is passzoló összetevők emulziója nekem kicsit sok volt. Az aszalt paradicsomos-kecskesajtos szendvics kifejezetten jól működött együtt, de a lazac az omlettel és a Philadelphia-krémsajttal (továbbra sem értem, miért kellett ezt kiírni) nekem annyira nem tetszett. A lazac íze elveszett, az omlett túlsült íze kissé domináns volt, a Philadelphia krémsajt (nem lehet megunni) viszont indokolatlan volt kifejezetten domináns. Én még szerencsésebb voltam, mert a füstölt sonkát rendelő reggeliző partnerem egy sonkával annyira megpakolt szendvicset kapott, ami már a gusztustalanság és mértéktelenség határát súrolja, miközben a burrata gyakorlatilag elveszett benne.

Ami pedig az árat illeti, az beszédes: a két szendvicsért (ketten fizettünk együtt) és két kávéért 20 ezer forintot fizettünk. Ez még székesfővárosunkban is sok lenne egy reggeliért. Vettünk ezen felül egy babkát, hiszen a reggeliző mellett Az Igazi Bisztro pékség is, kimagasló minőségűnek nem mondanám. Összességében az a benyomásom, hogy nem érte meg – főleg azt látva, hogy a tőle egy köpésre levő káptalantóti piacon milyen finom – és a fentinél mennyivel eredetibb és olcsóbb – reggelink lehetett volna.

Ne tessék engem félreérteni, én szeretem a minőségi, kiváló összetevőkből jól megválogatott szendvicseket (nagyon is), az egyedi ötleteket pedig messzemenően díjazom (nem reggelizhet az ember minden nyaraláson Benedek tojását). Itt viszont egyszerűen azt éreztem, hogy sok. Az anyagi értelemben befutott, de ízlését még kereső kelet-közép-európai felső-középosztály helye ez, ahol a túltolt összetevőlista és robusztus adagok azt az érzetet keltik, hogy ezért a különlegességért megéri 6-7 ezer forintot fizetni. Nekik üzenem így végszó gyanánt: nem attól válik kifinomulttá az ízlésünk, hogy drágán eszünk bonyolult ételeket. Az Igazi Bisztro üzemeltetőinek pedig annyit üzenek, hogy az irány alapvetően jó, de a kevesebb sokszor tényleg több.

Ha tetszett ez a bejegyzés, kövess minket Facebookon – ilyen őszinte kritikákat csak nálunk olvasol.