Zakopane nyüzsög az éttermektől, ám mivel a legtöbben csak néhány napot töltünk itt, érdemes jól kiválasztani az étkezések helyszínét. A következőkben bemutatjuk azokat a zakopanei éttermeket, amelyeket magunk is kipróbáltunk, és mindegyikről ismertetjük szubjektív értékelésünket.

A zakopanei éttermekről általában

Minden télen magyarok ezrei látogatnak el a kis-lengyelországi Zakopanéba, hogy a Magas-Tátra hegyei alatt éljék át az ünnepi időszak vagy a magashegyi tél csodáit. A korábbi cikkemben a zakopanei programlehetőségekről írtam, a folytatásban pedig az éttermekről lesz szó. Mielőtt rátérnék egyesével az általam kipróbált éttermekre (volt belőle jó sok), elöljáróban néhány közös vonásról beszélnék.

Zakopane a goráli kultúra lengyelországi központja, az igazi magashegyi életforma megtestesítője. Ez az egyedi és nagyon magával ragadó építészeti örökség mellett az éttermek kínálatában is megnyilvánul: a turisták örömére maximális túlsúlyban vannak itt a tradicionális lengyel fogásokat kínáló éttermek, ráadásul az éttermek hívogató hangulatukkal, rusztikus berendezésükkel maguk is a régmúlt korokat idézik. Persze megtalálható a kebab itt is bőséggel, de ezen kár meglepődni: ez a meghatározhatatlan eredetű étel gyakorlatilag Európa minden pontján felütötte a fejét, mint egy ragályos vírus, úgy tarolja le városainkat. Pizzából is van bőven, természetesen, hiszen a világon kevés helyen létezik település pizzéria nélkül. Képviseltetik magukat emellett az amerikai gyorsétteremláncok is, így aztán a nehéz lengyel fogásoktól ódzkodók megtalálhatják itt a számításaikat.

Én ezeket természetesen messzire elkerültem, figyelmem az utcaképet uraló rusztikus éttermekre, a helyi néven karczmákra (ami amúgy magyarul simán kocsmát jelent) összpontosult. Azon túl, hogy a berendezés minél hagyományosabb voltában, az erdei/hegyi jelleg kihangsúlyozásában is egymásra licitálnak ezek az éttermek, a fa dizájn és a meleg hangulatot árasztó fények mellett még egy közös dolgot találtam az összes általam kipróbált étteremben: mindenhol kiváló volt a minőség, és profi a kiszolgálás. Az éttermi élmények nagyon fontos részét képezték a zakopanei utamnak, és nem kis részben ezek a hívogató vendéglők keltik bennem azt az érzést, hogy vissza akarok térni ide a közeljövőben. Emellett ezek a szuper kis éttermek meggyőztek engem arról, hogy Zakopane nem véletlenül népszerű, és a helyi turizmus nem abból áll, hogy az idelátogató tömegeket úgy húzzák le, ahogy csak lehet, hanem valódi minőséget és valódi élményeket kínálnak a vendégek számára. A helyi éttermekről egy szó jutott eszembe, ami egyébként az egész város – és szűk környékének – idegenforgalmát is jellemzi: profi. Na de most már lássuk az éttermeket egyesével.

Éttermek Zakopane főutcáján

Ahogy az előző cikkben is írtam, Zakopane egyik legnagyobb attrakciója maga a főutca, a Krupowki, ahol egy decemberi hétvégén emberek végeláthatatlan tömege hömpölyög. Hatalmas ötlet volt, hogy rögtön az utca elején felállítottak egy éttermet: a turisták figyelmét gyakorlatilag nem tudja elkerülni a Gazdowo Kuźnia nevű hely, ami magyarul annyit tesz, hogy „a gazda kovácsműhelye.” Hát a hely kissé tényleg kovácsműhely hangulatát kelti, pedig nem szokványos éttermi névválasztásról van szó. Rusztikus a hely minden nemében: csupa fa az egész épület kívül-belül, nagyon hangulatos a dizájn. Mivel rögtön a főutca elején van, problémás lehet a bejutás, egy pénteki vagy szombati estén gyakran sorok állnak az étterem előtt. Javaslom ilyenkor, hogy légy pofátlan, és kerüld meg a sort: a csúcsidőben véglegekig leterhelt pincérek nem tudják folyamatosan az asztalhoz kísérni a vendégeket, ezért ha épp Te szólítod meg őket, lehet, hogy egyből odavezetnek majd egy asztalhoz. Velünk pont így történt, pedig nem szándékoztuk megelőzni a sort.

Betérve egyből szembetűnik, hogy a hely hatalmas, ennek ellenére nem túlzsúfolt: a négyszemélyes faasztalok egyfajta boxokként szolgálnak, amelyek a legtöbb helyiségben párhuzamosan húzódnak egy folyosó két oldalán: vagyis nagy eséllyel falnál vagy ablaknál tudunk helyet foglalni. A hely tényleg hatalmas, az épület kiterjedése minden irányban meglepően nagy, így megeshet, hogy nem épp a leghangulatosabb helyre ültetnek le minket, de azért nagyon ráfaragni biztosan nem fogunk. Belül a hely talán még kellemesebb, mint ahogy kívülről kinéz, a kovácsmesterségre hajazó díszítőelemek nem dominálják annyira a teret, mint a világos faanyagból készült asztalok, padok és vastag gerendák.

A felszolgáló személyzet roppant számosságú, csúcsidőben viszont ez a sok pincér is nehezen bír a tempóval, ennek ellenére végig készségesek és nagyon profik, és sürgés-forgásukkal maguk is emelik a hangulatot, egytől-egyik helyi népviseletbe vannak öltözve ugyanis. Nem tudom, mennyire kényelmes a fehér blúz és a hosszú, díszes szoknya, de jól áll nekik, minden kétség felett áll. Kifogástalanul beszéli az angolt mindegyikük (legalábbis akikkel nekünk dolgunk volt), de a helyzetünket jócskán megkönnyíti, hogy van magyar étlap. Így aztán amikor mondtam a pincérlánynak, hogy golonkát kérek, egyből magyarul vágta rá, hogy „csulok.” A temérdek magyar vendég máris nyomot hagyott ezen a lengyelországi kisvároson.

Az étlap elég bő volt, és szinte kivétel nélkül lengyel ételeket tartalmazott. Egy kritikám volt csak vele kapcsolatban: elég ronda volt. A sötét, csillogó műanyag étlap kilógott kissé a rusztikus étterem kifejezetten koherens hangulatából, de őszintén átérezhetitek, hogy ez valójában mennyire nem jelentékeny dolog. Csak egy kis apróság, amit érdemes a margóra megjegyezni.

Az általunk rendelt csülök egyébként kiváló volt: egy egész, csontos darabot kaptam, ami elsőre soknak tűnt, de valójában nem volt annyira méretes, így azt javaslom, ha Te épp nagyétkű vagy, ne félj tőle kicsit sem, ha pedig közepes adagokhoz szoktál, akkor is simán elbírhatsz vele. A köret egyszerű volt: járt mellé némi savanyúkáposzta (a csehek inkább édeskáposztával eszik, de a lengyelek körében nagyon népszerűek a savanyított zöldségek, így a káposzta is), mustár és torma, valamint nyakon volt öntve olajos-hagymás szósszal. Volt mellette egy darab alufóliában sült krumpli, ami tökéletesen semleges köret volt ehhez az ízes ételhez. Nemcsak a tálalása, az íze is kiváló volt: nagyon omlós, megfelelően, nem túl tolakodóan fűszerezett csülköt ettem itt, amelyhez kiváló arányban tálalták a köretet, a szószt és a savanyúságot. A csülök egyébként Lengyelországban kvázi nemzeti ételnek tekinthető, ha szereted a sertéshúst, mindenképp egyél egyszer itt – akár a Gazdowo Kuźniában. Ha nem ízlik, nyugodtan a szememre vetheted Facebook-kommentben (de csak ha egyben be is követsz). Nekem sokkal jobban ízlett ez a csülök, mint amit Prágában az U Tri Ruziban ettem.

Nemzeti étel még a pirog is, amit többféleképp töltenek. Itt kacsahúsos pirogot (pierog, ahogy ők írják) ettünk vargányás szósszal, ami nagyon gyakori kombináció. Amilyen egyszerű étel, annyira kiváló (de ezt már megszokhattuk az olasz ételek esetén is, ugyebár): a töltött kis batyuk kellően puritán ételnek tűnnek, de annál komplexebb az ízviláguk, amit az ötletesen kiválasztott és jól fűszerezett töltelék szolgáltat. Nem itt ettük a legjobb pirogot, de ez is kiváló volt. Az itt csapolt helyi sörrel viszont nem voltam annyira elégedett: az egyliteres, amolyan bajor módon mért sört elég csábítónak tűnt, de a lengyel sörkultúra messze van a csehtől. Elég kiábrándító volt például, hogy az egyliteres sört gyakorlatilag hab nélkül hozták ki, ráadásul ennek a sörnek az íze se jött be annyira a legtöbb lengyel sörrel ellentétben (erről később írok).

Mindenesetre kiváló első vacsorát költöttünk el ezen a helyen, maximálisan elégedettek voltunk. Kicsit későn mentünk, így élőzene már nem volt, de ha még emberi időben tértek be, számíthattok rá, hogy valamelyik sarokból népviseletbe öltözött lengyel férfiak énekét hallod majd, némi vonóshangszer kíséretében.

A következő hely, amit kipróbáltunk, a Karczma Kulig névre hallgat. Ahogy a legtöbb étterem, ennek is a faanyag uralja a belső terét: a vastag fagerendák, a lambériával bevont falak között fogyaszthatjuk el itt vacsoránkat. A belső tér legdominánsabb elemei ugyanakkor a hintó (vagy inkább szán, mint ahogy a kulig is szánt jelent magyarul) alakját öltő négyszemélyes padok, ahol a többi vendégtől kissé elzárva, a teret mégis tökéletesen belátva tölthetjük el az estét. Így leírva talán giccsesnek hat, de valójában kifejezetten igényes megoldásról van szó, és ahogy azt több helyen megszokhattuk, a dizájnos padokat fehér műszőrmével vonták be. Újabb példája annak, hogy a zakopanei vendéglátók mennyire nem sajnálták sem a pénzt, sem a kreativitást, ha hangulat fokozásáról van szó.

A hely kifejezetten igényes, ám a berendezés összességében – a rusztikus berendezés ellenére – az átlagnál modernebb hangulatot kelt. Ezt a kifejezetten világos faanyag, a modern lámpák és a minimalista karácsonyi díszek okozzák (amelyek épp a napokban kerülhetnek le). Természetesen itt is élőzene szól, és bár a hely kifejezetten tág, a padok eléggé távol vannak egymástól ahhoz, hogy sokkal szellősebbnek érezzük az éttermet a többihez képest. A hangulat és a dizájn mellett a tisztaság is példa nélküli: látszik, hogy igazi profik üzemeltetik ezt a helyet.

A felszolgálók itt is népviseletben vannak öltözve, ám itt a pincérlányok számára, úgy tűnik, a rövidebb szoknya az előírás. Ez aligha autentikus, és sportcipővel kissé disszonáns is, a hagyományos és a modern keveredését képviselő hely hangulatába passzol. Félig már részeg férfivendégek számára még csalogató is lehet, hogy az őszi-téli hónapok után ismét meresztgethetik a szemeiket a fiatal lengyel lányok csupasz vádlijának irányába, de nekem a kinti mínuszfokokról bejőve inkább amolyan fázós érzésem támadt tőle, és valahogy nem passzolt a téli hangulatba. De azért megemlítem, ha esetleg ez is szempont lenne. Azt még hozzá kell tenni viszont feltétlenül, hogy a kiszolgálás itt volt a legprofibb: azzal eleve nem vádolhatjuk a lengyeleket, hogy túl kedvesek lennének a vendéggel (az unott távolságtartásban kissé hasonlítanak a csehekre), de minden felszolgáló becsülettel, szorgalommal végzi a munkáját. Ami a Kuligban ehhez képest plusz volt, az a kifogástalan jómodor és a pincér átlagnál jobb angoltudása. Azért ez utóbbi nem árt, ha megvan.

Żureket ettem itt, ami egy nagy tál savanyú rozslevest takar, nagy kocka krumplival és fehér kolbásszal belefőzve, zöldfűszerekkel gazdagon fűszerezve, amely rendre tartalmaz főtt tojást is. Ha ez bizarrul hangzik, gyorsan hessegesd el magadból az aggodalmakat: ez a leves valami mennyei, a semmihez nem fogható fanyar ízvilága tartósan beégett a memóriámba, és őszintén alig várom, hogy egyszer visszatérjek Lengyelországba és ismét megízleljem. Nem ez volt az első étterem, ahol zureket ettem, de a Kuligban fogyasztott zurek különlegessége az volt, hogy itt egész tojást főztek bele, és a kolbász meg a krumpli mellett volt benne vargánya is. Nagy ez a leves, ne becsüld alá: ha nem vagy nagyétkű, egy főételnek bőven elég lesz. Tényleg feltétlenül próbáld ki ezt a levest. Távozás előtt mondtam is a pincérnek, hogy ez a leves fantasztikus, aki megjegyezte: „Nekem mondod? Ez a kedvencem.”

Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kövess be Facebookon.

Ettünk a helyen plackit is, ami tulajdonképpen tócsnit jelent. Ez is amolyan nemzeti étel, bár sok különleges nincs benne: nagyon hasonló krumplis lepényt takar, mint amilyen a miénk, és ugyanolyan kiváló is. A lengyelek a krumplit is nagyon komolyan gondolják, gyakori díszítőelemei az éttermeknek a halomba rakott, vagy csak zsákokba halmozott krumplik. Ez épp füstölt pisztrángos tócsni volt habosított sajttal és marinált retekkel – az ötlet kiváló, de ez már szintúgy a mai divat ötvözetét képviseli a hagyományos fogásokkal. Ittunk itt sört is: a kimondhatatlan nevű Książęce sört ittuk, amit bár szép füleskorsóba csapoltak, ahogy illik, de az íze az átlagos magyar sörök színvonalán volt (sok élvezet nem volt benne tehát), és díszes habbal sem ékeskedett. Felejthető volt.

Tudnék még írni a Kuligról, de az a baj, hogy nem maradna idő a többi étteremre, és a cikk már így is épp elég terjedelmes. A következőkben ezért nagyon röviden mutatok be három éttermet, amelyek nem az ételekkel, hanem a hangulatukkal ejtettek rabul. Figyelem: nem állíthatjuk, hogy az ételek rosszak voltak, hiszen ezeken a helyeken nem étkeztünk, csak beültünk egy sörre, forralt borra, vagy – kapaszkodj – forralt sörre.

Mit igyunk Zakopane főutcáján?

Elsőként egy olyan helyet mutatok, ahova elsősorban inni, főleg sörözni érdemes beülni, nem pedig enni. Ez a hely a Pstrag Górski névre hallgat (magyarul hegyi pisztráng). Eltéveszteni sem lehet: a főutcának viszonylag az elején található, a patak mellett egy hatalmas épület. Azért is nehéz lehet eltéveszteni, mert sör formájú lampionok csüngnek az mennyezetről, és nagy betűvel ki van írva az ajtajára, hogy „Craft Beer”. Emellett a szánokról rögtön szembetűnő lesz a hely. A hangulat itt is adott, a melegről több helyen elhelyezett látványtűzhelyek gondoskodnak.

Ha bemész középen, arra figyelj, hogy balra haladva a kocsma részbe, jobbra az étterembe juthatsz be. Ha csak inni akarsz, akkor is érdemes lehet inkább jobbra venni az irányt, ugyanis sörünket ekkor kényelmes nagy (természetesen fehér műszörmével borított) padoknál tudjuk elfogyasztani, egyenesen a patak mellett ülve. De nemcsak a hely hangulata miatt érdemes a jobboldali egységet választani: itt üvegkorsóba kapjuk a sört, márpedig a hozzám hasonló sörrajongók tudják, hogy ez nemcsak esztétikai és kényelmi szempont: a sör íze és állaga is más üvegpohárból. Őszintén nem is értem, hogy a kocsma részen miért csak műanyagpohárba adnak ennyire finom sört. Mindenesetre ha kevesen vannak, akkor akár jobbra is veheted az irányt, ami ha az éttermi rész telített (egy hétvégi estén erre nagy esély van), akkor lehet, hogy megkérnek: menj át a kocsmába. Egy próbát megér.

Ahogy már mondtam, enni itt annyira nem érdemes – magam sem próbáltam ki, mert a hely Google-értékelései elég gyatrák (tudom, ezt nem szabad készpénznek venni, de azért amolyan irányadó jelleggel támaszkodhatunk rá). A sör viszont kiváló. Ez engem is meglepett, hiszen a cseh sörök nagy rajongójaként azért nálam magasan van a mérce, de meg kell mondanom, hogy az itt csapolt Watra azért ízben eléggé ott van, ahol a legjobb cseh sörök vannak. Pasztörizálatlan sörről van szó (ezt nevezi a magyar köznyelv tanksörnek), tehát eleve nagyon rossz nem lehet, de a pils típusú sörnek annyira gazdag és átütő malátás íze van, hogy az valóban a legjobb cseh sörök szintjére emeli. Hatalmas kár, hogy a lengyel sörkultúra (bár szemlátomást a magyart messze veri) pár apróság tekintetében nem ér fel a cseh hagyományhoz: például a csapolási technika csapnivaló, a hab hamar megdöglik, és gyakran túl sok mennyiségű széndioxid éktelenkedik az egyébként kiváló ízvilágú nedűben. Itt a Pstrag-ban a szénsavval nincs nagy baj, a csapolási technika viszont az, ahol még lehetne javítani. Van egyébként mézes sör is, és bár az ízesített söröket alapvetően megvetem, azt kell mondanom, hogy a kiváló pasztörizálatlan tanksörnek még ez sem áll annyira rosszul. Nem ezért jártam ide esténként, de azért egy kóstolást megért.

Akár csak a forralt sör, amit viszont egy másik étteremben próbáltam ki. A Karczma Góraleczka nevű helyen ittam ezt a különlegességet. Mit is mondjak? A forralt sört igényesen üvegkorsóba, nagy habbal csapolták, ám az, hogy a habon fahéj és szegfűszeg volt, a sör pedig meleg volt, elég érdekes ízvilágot eredményezett. Őszintén szólva működik egyébként a dolog, de nem olyan jól, mint a borral. Ugyanakkor a helyen ittunk hideg sört is, ez egészen finom volt. A Karczma Góraleczka egyébként az összes étterem közül, ahol voltunk, messze a leghangulatosabb volt. A dizájnt itt is a rusztikus faelemek, a meleg fények által keltett félhomályos hangulat okozta, de a hely a szűk folyosóival, galériáival, kis eldugott zegzugaival a többi, egyébként szintén nagyon hangulatos étteremre is képes volt ráverni. Az ételeket nem kóstoltuk, de a felhozatal nagyon hasonló volt a hagyományos zakopanei menüsorhoz, és a hely értékelése egyébként viszonylag jó, így érdemes lehet itt eltölteni egy estét.

Ha kipróbáltad és van róla véleményed, ne tartsd magadban: írd meg Facebook-kommentben.

Van azonban egy további hely, amit tudok ajánlani: az U Fiakra nevű étterem (ez magyarul annyit tesz, hogy a hintónál. Nem, nem a hintóhoz, ahogy a magyarok tévesen fordítják a szláv – főleg cseh – kocsmaneveket: az u névelő –nál –nél jelentéssel bír a szláv nyelvek többségében). Én magam nem ettem itt, de kollégák tavaly kipróbálták, és dicsérő szavakkal nyilatkoztak róla. Én is mentem volna, de épp másnaptól és egyéb kínoktól szenvedve fetrengtem a szállásunkon.

Zakopanei éttermek a főutcán túl

Ha még itt vagy velem a cikk hatodik oldalának kezdetén is, akkor jól jártál: most jön ugyanis az az étterem, ami messze a kedvencem volt Zakopanéban (pedig ahogy láthatód, kipróbáltam pár helyet). A Góralska Kryjówka Karczma nem a Krupowkin, hanem attól bő 100 méterre a főút mellett található a körforgalom felé haladva. A hangulat itt is garantált, és talán már tudjátok, mi következik: rusztikus fa dizájn, széles fapadok, műszőrme, gyertafény. Ez egy amolyan egyterű, kevésbé zegzugos étterem, és ami a sajátja a többihez képest, hogy némileg világosabb – maguknak a fa elemeknek is sokkal világosabb a színe, és a fények is erősebbek. A falon pedig ötletes és egészen aranyos képek díszelegnek.

Amivel viszont a Góralska Kryjówka Karczma (most írtam le utoljára, az biztos) elnyerte nálam a legjobb zakopanei étterem díját, az az ételek minősége. Mindenhol jót ettem Zakopanéban (tényleg mindenhol), de itt ettem a legjobbat. A konyha nagyrészt tradicionális fogásokra épít, de azért itt már látszik a modern igényesség is a fogásokon. Itt ettem életem első zurekét, ami a fentinél is kiválóbb volt (igaz, itt felezve volt benne a tojás, de annyi baj legyen), valamint az itt fogyasztott pirogok is magasan verték a többit. 27 darabos pirogtálat kértünk: ezek közt volt sajttal, gombával-káposztával töltött (nekem ez a kedvencem), és húsos. Mind kiváló volt, akárcsak a mellé kínált vargányás szósz, valamint olajos hagyma is (a harmadik szósz felejthető volt).

Ettünk itt ezen kívül egy egészen különleges fogást: véreshurkát, de úgy, hogy az nem votl betöltve, hanem csak a töltelék szolgált főételként burgonyáslepény és párolt savanyúkáposzta kíséretében. Akár azt is mondhatnánk rá, hogy olyan ez, mint egy magyar disznótoros, de mind a káposzta, mind a véreshurka ízesítésre kissé eltért a magyartól, a hurka például fűszeresebb volt. Javaslom kipróbálni, akárcsak a csülköt, amit még tavaly fogyasztottam itt, szintén kifejezetten emlékezetes volt. Érdemes kipróbálni az itt csapolt sört, ráadásul ezen a helyen jó vastag habbal csapolnak, ami fokozza az élményt. Jó hír, hogy aki nagyon eltelt már a zsíros lengyel ételekkel (mert bizony ezek zsírosak), az a kontinentális konyha egyéb fogásait is kipróbálhatja. Egyik útitársunk bolognai spagettit fogyasztott, ami ugyan egy nemlétező étel, de azért az itteni bolognai spagetti egészen úgy nézett ki, mint az az emilia-romagnai fogás, amit a világ bolognai spagettiként ismer (azzal a kivétellel, hogy Emilia-Romagnában nem spagettivel eszik). Nem amolyan menzás-hányás feelingje volt, mint a magyaros éttermekben kötelezően az étlapon tartott „bolognainak”.

Az utcai árusokról is akartam egy szót ejteni. Egyszer (de csak egyszer) érdemes megkóstolni a grillsajtot, az ostyepkát, főleg lekvárral kiváló, de azt tudjátok, hogy az utcai árusok kilós csomagolásban vásárolják a nagykernél ezeket. Ne legyen tehát illúziód, hogy kézműves sajtot eszel. De amúgy egész finom. Emellett a helyi péksüteményeket is érdemes kipróbálni, mi a Krupowki legvégén levő Dobra pączkarnia nevű kézműves pékségben ettünk egészen kiváló fánkot.

Éttermek a Gubalowkán és a Kasprowy wierchen

Ha megfogadjátok az előző cikkben foglalt tanácsomat, és felmentek a Gubalowkára és a Gáspár-csúcsra, ott is tudtok fogyasztani. Tapasztalatom szerint a Gubalowkán inkább a látványért, semmint a minőségért fizetsz, több olyan étterem is van itt ugyanis, amelynek teraszáról egyenesen a Magas-Tátra csúcsaival szemezve tudsz étkezni. Mi a Po Widowki nevű helyen ettünk, amelynek a teraszáról tökéletes a kilátás. Egy baj van csak: a teraszon nem tudsz étkezni, csak italozni. Szerencsére bentről is kiváló a kilátás. Én pisztrángot ettem itt – ezt is érdemes Zakopanéban fogyasztani, elméletileg ugyanis nagy hagyománya van a helyi pisztrángkeltetésnek. Ehhez képest nem volt életem hala ez a pisztráng: meg lehetett enni, de nagyon messze volt a lillafüredi etalontól (persze megbeszéltük, hogy azt nem lehet megverni). Különleges volt a pisztráng mellé felszolgált savanyú káposzta. Magyar szájnak fura lehet ez, de a lengyelek hagyományosan így eszik, fogadjuk hát el.

Útitársaink közül az egyik úriember csülköt evett. Nem kóstoltam, de nyilatkozata szerint ez is az elmegy kategóriában volt: evett már jobbat is, rosszabbat is. Harmadik útitársunk gombával töltött pirogot evett, ezt meg is kóstoltam: rendben volt ez is, de a városban fogyasztott pirogok mind jobbak voltak, és a szósz is szegényes volt kissé. Az itt csapolt sör, a Litovel viszont egész finom. Hogy is ne lenne az, hiszen cseh sörről van ám szó. Kifejezetten klasszikus pilsner típusú sör ez, a csapolás és a korsó sem érdemel említést, de maga a sör egészen aromás. Azt sejtem, pasztörizálatlan volt ez is, de nem győződtem meg róla. Egy szó mint száz: erre a helyre a kilátásért érdemes beülni, az étellel kapcsolatos várakozás ne legyen túl magasan.

Ugyanez igaz a Gáspár-csúcsra is, ahol ráadásul a helyi menedékháznak monopóliuma van. Ehhez képest amit kiemelnék, az az ár: nincs elszállva, pedig a csúcson egyedüli étteremként sejtésem szerint megtehetné, látva a nagy keresletet. Nehéz eldöntenem, hogy a kilátás jobb-e itt, mint a Gubalowkán, hiszen a Gubalowkán pont rálátsz a Tátrára, a Gáspár-csúcson meg éppenséggel rajta vagy. De azért aligha lesz panasz a kilátásra, így ha másért nem, egy kávé vagy tea erejéig érdemes itt is megpihenni a hegycsúcs „megmászása” után.

Savanyú káposztalevest ettem itt potom pénzért, ehhez képest kifejezetten gazdag volt a leves, káposztában-húsban egyaránt, és kiválóan illett hozzá a császárzsömle. Jó ízű étel volt, de semmi kimagaslót nem tudok említeni, hacsak a roppant kedves kiszolgálást nem, ami mindenképp megér egy említést. Egyébiránt igazi menzajellege van az ételnek, de azok közül abszolút a jobbik fajtának tűnik.

Elnézéseteket kérem, hogy az első cikk után ilyen lassan jött a második, de az történt, hogy leszakadt Budapestre a hó, én meg azóta minden szabadidőmben a várost járom. Tegyetek Ti is így, mert ennyi havat, mint amennyi most Budapesten van, én Zakopanéban sem láttam – de ez majd egy másik cikk témája lesz. Addig is kövess be, hogy ne maradj le egy írásomról se.

Fotók: Ínyenc Fenevad