Az előző rendszer örökségéből táplálkozó, bádogtetős, kólás napernyős, fehér műanyagszékes strandbüfék tömegei között ma már fel-feltűnik egy-egy olyan hely is, ahol az Aro tejföllel és „pizzafeltéttel” megszórt lángos, a hanyagul panírozott, fűszerezetlen és túlsütött hekk, olcsó kecsapban tocsogó, nyamvadt, fűszerpor ízű hússal kínált hamburger, a mutáns kazah keszeg és a mócsingos kolbász helyett egészen ígéretes ételekkel is találkozhatunk, valóban minőségi alapanyagokból, odafigyeléssel elkészítve, ízlésesen tálalva. Ezeket az újhullámos helyeket is változatos minőség jellemzi, de az biztos, hogy üde színfoltnak tekinthetők a fent leírt balatoni nyomor tengerében. Mi is egy ilyen üde színfoltot mutatunk most be: a balatonfüredi Dock Bisztróról lesz szó.
Idén kifejezetten keveset írtunk a Balatonról. Volt róla szó szerkesztőségi összeüléseinken, hogy hát igen, kéne bizony írni róla, mert az olvasóknak nagyon nem mindegy, milyen éttermet, strandbüfét választanak. A Balaton mellett pedig hatványozottan igaz az, ami Magyarország egészére is: a minőség elképesztően változatos, és ami drágább, az nem biztos, hogy jobb. A Balatonon könnyű ezt elsütni, mert mintha nem lenne választása az embereknek, annyian zúdulnak le évről évre a magyar tengerre. És ha már ott vannak, enni is kell valamit, ugye. És az élelmes éttermes rájött, hogy biza nem kell ide a minőségi alapanyag, hiszen a vendégek hadserege megeszik mindent, és már jövő héten sem emlékszik rá, hol evett egy hete, nem még jövőre. A bevételt három hónap alatt kell megtermelni, a szakács és a személyzet egyre növekvő bérét is ki kell termelni, úgyhogy az egyszeri éttermes két dolgot tehet (és tesz is): olcsó alapanyagot szerez be, és emeli az árakat.
Persze nem mindenkire igaz ez. Bőven vannak olyan éttermek és strandbüfék, ahol adnak a minőségre, de azért mindenki tapasztalhatja, hogy ők vannak kisebbségben. Mi viszont tavaly is és idén is azt a célt tűztük ki, hogy megtaláljuk és bemutassuk azokat a helyeket, amelyeket tényleg érdemes meglátogatni – na és azokat is, amit el kell kerülni. Idén viszont valahogy kevesebb beszámoló jött össze. Sokáig tanakodtunk, hogy ez miért lehet. Arra jutottunk, hogy eléggé unjuk már a banánt. Amikor fel-le járkálunk a strandokon, hogy egy éttermes helyet találjunk végre, ahol azért a sok pénzért, amit kifizetünk, legalább középkategóriás minőséget kapjunk, aztán a végén csalódunk. Mert verseny nincs ezek között a bodegák között: a vendégek mindet ellepik, az ár mindenhol egyformán magas, a minőség meg többnyire mindenütt gyenge.
Persze ettől mi még nem adjuk fel, és ha felfedezünk egy látogatásra érdemes helyet, akkor azt részletesen bemutatjuk, ha pedig egy botrányosan rossz helyet fogunk ki, azt kegyetlenül szétszedjük. Kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le beszámolóinkról!
Egy a néhány csillag közül
Olyankor örvendezik az ember fia-lánya, ha rábukkan egy olyan strandétteremre, ami legalább picit más, mint ezek a kádárkockák (átértelmezve a szó eredeti jelentését). Mi is ismerünk egy ilyen helyet Balatonfüreden, nem az idei volt az első alkalom, hogy betértünk a Dock Bistro-ba. A hely az Esterházy strandon található Balatonfüreden, de a sétány felől is megközelíthető. Már akkor látszik a különbség a többi helyhez képest, amikor be sem ültünk: a szó szerint fapados megoldás helyett itt egyedi a dizájn, és bár nagyon különleges stíluselemről nem tudok beszámolni, a semleges, modernista dizájn kifejezetten üdítő látvány a retró strandbüfék rikító színkavalkádjához képest. Na jó, Füred egyébként is pozitív kivétel, látszik, hogy ebben a városban azért van pénz bőven. A strand is csillog-villog, legyen akár 40 fok, a gyep mindig zöld, és a virágágyások is rendben vannak. A vízről ez nem mindig mondható el, sokszor hínáros itt a Balaton, de idén meglepően tiszta. A Kisfaludy strand is elég menő, és maga a sétány is egészen impresszív. A bornapok hangulatáról pedig sokat tudnék mesélni, de egy a lényeg: Balatonfüred összességében minőségben felfelé lóg ki a balatoni átlagból. Persze kurvadrága is, teszem hozzá.
Na de kanyarodjunk vissza a Dock Bistro-hoz. Az étterem a sétány és a strand felől egyaránt megközelíthető, itt nem zavarják el a fürdőruhában érkező vendégeket, mint a strand sarkán álló, hagyományosabb étteremből (azt is próbáltuk amúgy, nem igazán nyűgözött le). Hely egyébként sok van, de annyira nem, mint amennyi vendég van: a Dock ugyanis népszerű, bár ez a strand legtöbb éttermére igaz (meg majdnem minden balatoni strand majdnem minden éttermére). Több alkalommal voltunk már itt, így elég átfogó képünk van a helyről, és azt mondhatjuk, hogy a minőség változatlan. A felszolgálók közül is sokat felismertünk, azaz állandó a crew, ami mindenképp jót tesz a helynek. A felszolgáló személyzet egyébként profi: nem lassúak, nem túl tolakodóan kedvesek, de mindig ott vannak, ha kellenek. Szerencsére nem osztják le egymás közt az asztalokat a pincérek, így mindig oda tud jönni, aki épp szabad. Ez a rendszer szerintem sokkal működőképesebb, mint az „egy asztalhoz egy pincér modell.”
A helyről sokat nem is nagyon mondanék, csak pár sort. A fa hatású díszítőelemek elég dizájnosak, és a kilátás a strandra pazar. Főleg este remek a látvány, amikor a strandot nem a vízben felpuhult testek, hanem a mindig zöld pázsit borítja. Már akkor persze, ha nem a sétányon kaptunk helyet, mert a nagy kereslet miatt ez is megeshet. Különösen jó elemnek tartom a félig-meddig látványkonyhának nevezhető kis pultot. Azért csak félig látványkonyha, mert a kaját nem a szemünk előtt rakják össze, csak oda pakolják ki a pincéreknek, így minden pultnál álló ember megcsodálhatja. A gofrit viszont az orrunk előtt sütik, és az egészen jól néz ki, valljuk be.
Tehát itt annyira jók az ételek?
De mint mindenütt, a lényeg itt is az ételeken van. A felhozatal elég nagy, ami nem mindig jó. A helynek van egy kis olasz vénája: tésztákat és pizzákat is kínálnak, ami nálam eleve kényes pont (aki olvas minket, az tudja, hogy magam nagy olasz rajongó vagyok). A tésztaételek egy része autentikus, a másik felük elég vad kombinációja a szakács fantáziájának és a talján hagyományoknak. Csalóka egy kicsit ez, mert amikor egyszer tésztát rendeltem, akkor bizony a legfineszesebb olasz megoldásokat is kiéreztem a tésztából (sokkal inkább, mint például a magát olasznak mondó Mercatóban, ha már balatoni helyről van szó), de összességében Itáliában mégsem állná meg a helyét egyik recept sem. De azért jár a piros pont, mert az látszik, hogy nincs teljes fogalmatlanság az itáliai konyha iránt.
A pizzaválaszték összeállításakor szintén nem az volt a szempont, hogy az az olasz konyhát idézze, bár itt is vannak tipikus talján receptek. Mondanom sem kell, a pizza messze nem idézi Nápoly remekeit, de még egy átlagos budapesti olasz pizzéria szintjét sem (most nem az igazi csodaműhelyekről beszélek, mint az Igen, a Donna Mamma, a Digó etc.). Én egy klasszikusnak mondható paradicsomos, pármai sonkás, rukkolás kombót ettem. A tészta nekem picit kemény volt, de azt hozzá kell tennem, hogy én tényleg az eláztatott nápolyi stílusú tésztákon edződtem, azt pedig semmi sem veri meg. A szószban pedig mintha oregánót láttam volna, ami bizony nagy hiba. De a pizza így is lement, mert összességében finom volt.
A hely olasz beütéséről ennyit. Vicces egyébként, hogy a hely üzemeltetői mindenképp felvették az étlapra az olasz szálat, nem akarták ugyanis elengedni a tészta- és pizzaimádó közönséget, vélhetően. Én, aki az olasz tészták nagy imádója vagyok, a pizzát pedig szentként tisztelem, természetesen nem lehettem maradéktalanul elégedett az ilyen felemás olasz fogásokkal, mégis azt mondom, hogy ízlésesen és szakértelemmel összeállított fogások voltak. Ha pedig azt nézzük, hogy a kettővel arrébb a túlparadicsomozott, trappistával megszórt, krémesre főzött „bolognai spagetti” képviseli az olasz konyhát, akkor nincs miről beszélni. Ráadásul a vendégkörnek itt csak egy egészen elhanyagolható része olyan gasztrofanatikus, mint én vagyok, a maradék 98% biztosan elégedett lesz a hely olaszos választékaival. Miután pedig az előttem és a mellettem levő asztalon is öntötték a kecsupot a pizzára a világát vesztett huszonéves suhancok (hozzon nekik az élet egy jobb életet), azt hiszem, a célközönség számára talán még túlságosan konzervatív is a Dock olasz kínálata.
Igazi hibrid helyről van szó
Azért is vagyok elnézőbb a szuperkonzervatív olasz konyha kreatív értelmezésével, mert a hely cseppet sem akar olasznak látszani. Sőt, a Dock Bistro-nak igazából nincs identitása: a fő profilt a húsos ételek teszik ki, emellé sorakoznak fel a tészták és a gofrik. A húsos ételek közül itt vannak egészen borsos árú steakek is (még rib eye is van az étlapon), de mivel ezt még nem volt alkalmam kipróbálni, erről nem nyilatkozhatok (tényleg elég drága egy szelet marhahús itt).
A hamburgerek közül viszont már többet is kóstoltam. Az első dolog, ami a burgerekről elmondható, hogy ár-érték arányban egészen jók. 2500-3000 forint környékén mozognak az árak, és ezért egy valóban nagy burgert kapunk, emberes adag steakburgonyával, és még colesaw is jár hozzá, ami nagy pozitívum. A tálalás egészen eredeti, fatálon hozzák ki a burgert, átszúrva egy késsel. A hamburger tényleg méretes, harapni ezt nem lehet, vágni kell. Az élmény felemás: a hús finom, az állaga is elmegy, de azért nem nevezném a hamburgerek csúcsának. Magát a szendvicset pedig abszolút a hús dominálja: van benne kelleőn szósz, zöldség és sajt is (illetve nyilván attól függ, milyen burgert kérünk), de semmi sem túl sok, így a showt az viszi, aminek vinnie kell: a hús. Kár, hogy maga a hús nem olyan frenetikusan jó, de azért összességében egyáltalán nem volt rossz. Inkább egy kihagyott ziccernek nevezném.
A gofrit viszont érdemes kipróbálni. Tulajdonképpen ez sincs túlbonyolítva: gofri és egy kis (nem sok) feltét, attól függően, milyet kérünk. A gofrit viszont ott helyben sütik, így élményben messze felülmúlja azokat a helyeket, ahol elősütött, neadjisen készre csomagolt gofrikat adnak. Nem olyan, mint Belgiumban ettem, de mindenképp ajánlom, ha még maradt bennetek hely az egyébként nagy főételek után. Aki pedig óriáspalacsintára vágyik, annak ott van pár lépésre a Waikiki, ami a Dock Bistro-val azonos üzemeltető alá esik, és egészen finom desszerteket fogyaszthat ott a strandoló.
Az árakban semmi különleges nincs. Nem olcsó a hely, de ma már sajnos semmi nem olcsó, nem fogtok sokkal többet fizetni, mintha a szomszéd helyen ettetek volna sült húst vagy halat, de minőségben azért biztosan jobban jártok. Persze a steak és az egyéb sült húsok, halak itt is drágák, nem is kicsit. Ebben a kategóriában azért veri a strandbüfék árait.
De akkor miért ennyire jó?
Összegzésül tehát azt mondom, hogy a Dock Bistro egy jó étterem, de azért nem kimagaslóan jó. Ha Budapesten lenne, akkor biztosan nem ez lenne az a hely, amit esténként egy jó vacsorára vagy ebédre meglátogatnék, mert fővárosunkban azért tömegével vannak olcsóbb és jobb helyek. Felmerülhet benned a kérdés akkor ezek után, hogy mégis miért írtam ilyen pozitív hangvételű kritikát a Dock-ról. Egyértelmű: azért, mert egy relatíve jó étterem. Ha körülnézel, és meglátod a harminc éve dráguló, de minőségben romló magyaros éttermeket, csárdákat, vagy a minőségben sosem bajnok, de korábban legalább olcsó büféket, akkor a Dock Bistro és a hozzá hasonló, újabb hullámos éttermek bizony az adott környezetben kimagasló minőséget képviselnek.
És tudjátok, sok évnyi balatonozás után én már úgy vagyok vele, hogy valami, ami kicsit is újdonságot hoz a korábbi színvonalhoz, de leginkább a szemlélethez képest, azt örömmel kell fogadni. Persze egy ideális világ az lenne, ahol a Dock a környezetében is csak egy, relatíve középkategóriás étterem lenne, de sajnos attól az időszaktól még – látva a mostani fejlődési ütemet – nagyon messze vagyunk.
Ha még nem követtek minket Facebookon, ne habozzatok, csak egy kattintás!
Fotó: Ínyenc Fenevad
