Hogy ne az étel egyen meg téged

Ínyenc Fenevad

Fel se fogod, mekkora bajt csinálsz azzal, ha bespájzolsz

2020. március 18. - Ínyenc Fenevad

A koronavírus járvány immár a mindennapjaink része: aki teheti, home officeban dolgozik, és az értelmesebbek el sem hagyják a lakást ilyenkor, ha nem muszáj. Az éttermek még nyitva tartanak, de a forgalmuk messze elmarad a normálistól – ez járvány idején jól is van így. Sokan pedig egyszerűen  rettegnek attól, hogy nem lesz mit enniük, ezért képesek 8-10 kiló lisztet és 20 liter olajat is vásárolni. Nagyon rosszul teszik.

koronavirus_bolt_elelmiszerhiany.jpg

Természetesen célszerű most minél ritkábban látogatni a boltokat, ezért nem rossz ötlet az, hogy akár egy hónapra előre is megvegyük a legszükségesebb élelmiszereket. Feleslegesen sokat bespájzolni azonban teljesen értelmetlen – sajnos a romlandó élelmiszerek pótlását így is el kell látni, így a heti egy boltlátogatás nem kerülhető el. Sokan ekkor még vesznek 5 kiló lisztet, holott az előző 10 sem fogyott még el. Ez teljesen felesleges.

Sőt, nem csak értelmetlen, de rettenetesen káros is. Az alábbiakban pontokba gyűjtve elmagyarázzuk, miért rontunk markánsan az amúgy sem kedvező járványügyi és gazdasági helyzeten azzal, hogy megrohanjuk a boltokat.

Nagyobb eséllyel fertőződünk meg

Először is a legfontosabb, hogy a tömeges boltbajárással azt kockáztatjuk, hogy megfertőződünk. Minél többen vagyunk egy helyen, a vírusnak az annál nagyobb kánaán. Ha a korlátozó intézkedések bejelentése után rohanunk a boltba, akkor minden bizonnyal hatványozódik az ismeretlen esetszám. Így nehéz lesz megállítani a vírust. Menjünk csúcsidőn kívül, lehetőleg kevésbé zsúfolt élelmiszerboltokba (ha kell, autózzunk emiatt többet, a benzin most úgyis olcsó, a gyárleállásokkal pedig a környezet is levegőt vehet – csak hogy ne gondoljátok, hogy környezetszennyezésre buzdítalak titeket).

A boltok nem fognak bezárni

A boltok a legnagyobb esetszám mellett sem fognak bezárni. A kormányok bármilyen szigorú intézkedést is hoztak, arra nem volt példa, hogy az élelmiszerboltok bezártak volna. Az ellátási láncok sérülhetnek (az élelmiszerimport akadozhat), ez igaz, de épp ezért kell egyrészt takarékoskodni, másészt azért létfontosságú ágazatokat nem állítanak le.

Ha az élelmiszerhiánytól félünk, akkor mi okozunk élelmiszerhiányt

Ha az élelmiszerhiány miatt félünk, és ezért úgy spájzolunk be, mintha szőnyegbombázásra készülnénk, akkor azzal mi magunk idézzük elő az élelmiszerhiányt. Ha letaroljuk a polcokat, és annyi élelmet veszünk, hogy azt hetekig nem tudjuk elfogyasztani, akkor a normál fogyasztáshoz szokott élelmiszerboltok nem is tudják majd azt pótolni. Paradox, de mi okozzuk magunknak azt a hiányt, amitől annyira félünk.

Miattunk fognak nőni az árak

Az sem utolsó szempont, hogy az árakat is felverjük ezzel. Mit tenne a kiskereskedő, ha minden árszint mellett viszik a termékét, mint a cukrot (vagy pont azt)? Felemeni az árat. És még a megemelt árak mellett is vinni fogjuk, mint a bolondok. Eközben munkahelyek tömegével fognak megszűnni a válsághelyzet miatt, a fizetések biztosan nem nőnek, így az áremelkedés duplán sújt majd minket. Akarjuk ezt?

Kiprovokáljuk a limitált mennyiségeket

Ha ez így megy tovább, akkor a boltok be fogják vezetni, hogy csak egy bizonyos maximált mennyiséget vásárolhatunk minden termékből. Ez részben megoldaná a problémát, de ha tehetjük, kerüljük ezt el.

Túlterheljük a boltok munkatársait

Túlterheljük a kereskedelmi dolgozókat, és fertőzésveszélynek tesszük ki őket. Amellett, hogy ez megintcsak ellátási problémákat okozna, figyelembe vehetnénk a szolidaritási szempontokat is.

Ez csak hat ok volt, de még többet is tudnék írni, de nem fogok. Bízom benne, hogy ennyi elég volt ahhoz, hogy meggyőzzelek: ne spájzolj be! Nagyon nagy bajt tudsz vele okozni.

Az Ínyenc Fenevad szerkesztősége elkötelezett a koronavírus elleni harcban. Minden eszközt megragadunk, hogy arra buzdítsuk az olvasóinkat, ha tehetik, maradjanak otthon. A vírus az emberi találkozások során terjed: ha minimalizáljuk az interakciókat, akkor a vírus terjedése is lassul. Emiatt a következő hetekben nem teszünk közzé étteremkritikát, cserébe színes ötletekkel, izgalmas receptekkel jelentkezünk majd, hogy az ízlelőbimbóink se szenvedjék meg a bezártságot. Ha pedig vége ennek az őrületnek, teljes erővel visszatérünk az éttermekbe.

Érdekes receptötletekért, érdekes beszámolókért kövess minket a Facebookon! Ne maradj le semmiről!

Fotó: Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://fenevad.blog.hu/api/trackback/id/tr1415533086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabiiii 2020.03.19. 02:25:29

Valóban nem lenne szükség a spájzolásra, ha megbízhatnánk vezetőinkben és a nép egyszerű fiaiban. De most komolyan, meg lehet bízni egy Orbánban? Vagy bármely konzumidióta agymosott prolijában? Innentől kezdve az egyén mérlegeli a kockázatokat és a lehetséges veszteségeket:
Ha spájzol, de nem lesz rá szüksége, legfeljebb később eszi meg, vagy kidobja. Minimális veszteség.
Ha nem spájzol, de mások igen és emiatt neki később nem jut, akkor az igen komoly veszteséget okozhat. (Szélsőséges esetben éhenhal, de minimum kényszerpályára kerül.)
Mivel az egyén feltételezi másokról, hogy lerabolják a boltot, ezért részéről logikus lépés a preventív spájzolás.

Wildhunt 2020.03.19. 03:30:48

Ezt a cikket már rég meg kellett volna írni, és terjeszteni minden létező felületen! Minden szavával egyetértek!

Magentax 2020.03.19. 05:36:22

A cikk bizonyos részeivel egyetértek, de azért van egy-két kérdés a témáról.
Az lehet, hogy a boltok nem zárnak be, de
1. extrém helyzetben ki fogja az árut szállítani a boltokba?
2. ki rakodja ki ezeket a polcra?
3. ...és a legégetőbb kérdés: ki termeszti/gyártja le/süti-főzi a boltok termékeit?

Amúgy meg a 20 l olaj tényleg túlzás, de a 8-10 kg liszt nem.
Ha rendszeresen sütsz kenyeret, sütit, készítesz házitésztát, elég gyorsan elfogy ám.
Egy extrém helyzetben azok is elkezdenek a fentebb soroltakra lisztet használni, akik eddíig nemigen csinálták.

hidroponi 2020.03.19. 06:47:13

mindenki aki arrol papol hogy nem kell spajzolni az vagy fizetett idiota vagy ingyen csinal hulyet magabol es nincs egyetlen felmenoje sem aki legalabb a II.VHban alatt elt volna..
A felelos haztartasokban veszhelyzet nelkul is minimum van 1-2heti vesztartalek tartos elelmiszerekbol. hat meg veszhelyzetben.

midnight coder 2020.03.19. 06:50:24

@gabiiii: Érdekes módon a nyugati országokban is spájzolnak, lásd az Index ezzel kapcsolatos hírei. Másrészt ebben a helyzetben 1000x inkább egy Orbán álljon az ország élén mint a balfasz ellenzék, aki még most is ott tartana, hogy a DK meg az MSZP azon vitatkozna, hogy be kell-e fogniuk az orrukat a Jobbik jelenlétében, ha már amúgy is van rajtuk szájmaszk.

Nancsibacsi 2020.03.19. 06:54:21

20 kg liszt az 40 napnyi kenyér a családunkban. Pékárut boltban venni butaság - egyrészt mert összefogdossák az emberek, másrészt mert napi szinten kellene miatta boltba menni.
Azt nem tudom észre vette-e a poszter, hogy a spájzolások ellenére kimondottan kevesen voltak/vannak a boltokban. Ez nem véletlen: aki egyszer elviszi a 20 kg lisztet, 30 UHT tejet, meg 10 kg húst a fagyasztóba az utána minimum 1 hónapig boltba nem fog menni. Zöldséget/gyümölcsöt meg lehet venni a zöldségesnél is, ahol kicsi a forgalom, és eleve nyílt téren van.

Hiába lesznek nyitva a boltok 2-3 hét múlva - a boltosok túlnyomó része beteg lesz. Akin látszik az otthon, akin nem látszik, az meg a vevők között terjeszti majd a vírust. Szóval a maradj otthonhoz simán szükséges a spájzolás.

midnight coder 2020.03.19. 06:54:23

@hidroponi: Ez pontosan így van. Ha van felhalmozva kaja, akkor eleve ritkábban kell boltba menni, ergo kisebb az esély a fertőződésre. A másik ami segíthet ilyenkor, az a házhozszállítás. Én a boltvezetők helyében már hetekkel ezelőtt kezdtem volna szállítókat toborozni, és szervezni a kiszállítást. Pl. a Lidl is kereshetne most ezzel egy kalap pénzt ha nem töketlenek a vezetőik.

Nancsibacsi 2020.03.19. 06:56:13

@gabiiii: Én pl. határozottan örülök hogy nem egy karácsony féle bohóc hoz döntéseket, mert akkor tényleg mind megdöglenénk.

Gösser söralátét 2020.03.19. 07:08:38

Azért nem kicsit szánalmas, hogy már az első két bekezdésben vannak ellentmondások.
Máskor figyelni kéne a propagandaszövegre, vagy akadozik már a gépezet? Nem baj, minden ilyen mongoloid propagandista agymenése egy nappal közelebb hozza orbán elvtársatok Grazi kezelését.
Jól írják már az elején, ha nem orbán és a totálisan alkalmatlan csicskái vezényelnék le ezt a szitut akkor valóban nem kéne spájzolni, így viszont ajánlott.

Amúgy a dilettantizmus zseniális példája, hogy a zindex főoldalán egy időben van kint a németek folyamatos és nagy számú tesztelésének köszönhető minimális halálozási arány és az operatív idiótatörzs agymenése mely szerint a tesztek számának növelése nem jó a járvány ellen.
Szegény firkász, szorulni fog, mert írni mert az igazságról, a németekről.

odamondó 2020.03.19. 07:32:45

De hogy a francba legyen #maradjotthon vagy mi most a hashtag trend spájzolás nélkül?

Ha pedig beteg leszek akkor főleg hogy a francba maradjak otthon 2 hetet spájzolás nélkül?

Köszönöm. Ez sajnos baromság. Mondom úgy, hogy lisztből már esélyem sem volt...

Ekrü 2020.03.19. 07:40:15

@gabiiii: Gondolom Spanyolországban ,Olaszországban no meg a többi nyugati "bezzeg" országban is Orbán miatt megy a felvásárlás? Ja,nem...Hát, nem kicsit vagy orbánfóbiás...

Ekrü 2020.03.19. 07:44:47

@Gösser söralátét: A németeknél 11 ezer betegre jutott 70 ezer tesztelés.Nálunk 58 betegre 1800 tesztelés.Melyik is a jobb arány....? Amúgy szerintem örülnének a németek,ha náluk is csak ennyi beteg lenne.

midnight coder 2020.03.19. 07:48:35

@Gösser söralátét: A németek jó halálozási aránya szvsz leginkább annak köszönhető, hogy hirtelen sok lett a beteg (= szarul kezelték a helyzetet) de még nem haltak meg.

Mivel a dokik a kuruzslás jelen állapota alapján _semmit_ nem tudnak kezdeni a bubóval, így aki megkapja az előbb-utóbb kb. ugyanolyan arányban hal meg a németeknél mint az olaszoknál. Ez nem rák amit minél előbb diagnosztizálnak annál biztosabb a gyógyulás.

kunzoo 2020.03.19. 07:51:37

Amikor olvastam a híreket Vuhanról, elmentem a boltba és totál feltöltöttem a készleteket. Néhány ismerősöm hülyének nézett. Most ott tülekednek.

Mindenki vegye komolyan az influenza elleni oltást. Most sok emberen raja van a para, lázas beteg ez vagy az? Csomó ismerősömnek mondtam oltassák be magukat, le se szarták. Némelyik lázas csak remélheti hogy influenza a doki meg találja ki.

kunzoo 2020.03.19. 07:54:51

@midnight coder:
A statisztikát is lehet szépíteni, Krüger úr khm. légzési elégtelenség miatt hunyt el.

kovacsbelane 2020.03.19. 07:57:06

Te is szuperokosnak kepzeled magad. Ha jol sejtem, nem foztel meg soha rendszersen 3-4 fos, joetvagyu csaladra. Ha foztel volna, akkor tudnad, hogy 8 kilo liszt nem sok, plane, ha nem pekseg mellett laksz, viszont az otthonmaradas miatt mindenki otthon eszik reggel-delben-este, es nincsenek befizetett menuk, pizzarendelesek, utcan megevett gyrosok. Mi amugy is hetente egyszer jartunk vasarolni, egy hetre valo elelem mindig volt, szoval most csak annyit tortent, hogy elorehoztunk meg egy bevasarlast es feltoltottuk a keszleteket. Mondjuk elesztot nem kaptunk, de mar erik a kovasz. Most azok is vasarolni kenyszerulnek am, akik hetkozben nem foznek, mert rendelnek, menzara jarnak, es salatalevelbol nehez annyit vasarolni, hogy ket-harom napig jollakjon a csalad, szoval marad a liszt-teszta-rizs vonal. Ezek egyebkent evek mulva is ehetoek megfelelo tarolas mellett. Mi faluban lakunk, es bar kisbolt van, gyalazatos a valasztek, es nem, nem fogok azert naponta autozgatni, mert szerinted ultragaz 10 kilo lisztet egyben megvenni...

Pettyes Szfinx 2020.03.19. 07:58:58

Én úgy gondolom, hogy az normális, hogy kb. 2-3 hétre előre bevásárolunk abból, amit egyébként is mindig megveszünk. Én is ezt tettem. Mégpedig azért, hogy minél kevesebbet kelljen boltba mennem. Nem vettem lisztet, csak 2 zacskó búzadarát meg tartós tejet, mert a tejbegrízt szeretem, pl. Vagy több kefírt vettem, hiszen a lejáratuk április elejei, így a romlandó miatt sem feltétlenül kell hamar boltba mennem. Ha hülye vagyok, vállalom... De szerintem mindenkinek az a jobb, ha minél ritkábban járunk boltba.

scsaba1 2020.03.19. 08:02:28

Nah, jó látni, hogy a fogalmatlan, önellentmondásba keveredő poszt és a első néhány gyépés komment vannak normális kommentek is. Tegnap az Indexen Klág Dávid is megmondta az überfrankót, hogy emberek, ne spájzoljatok, hiszen ott a Netpincér.... :omg, wtf? :)

10 Kg liszt, egy olyan háztartásban, ahol rendszeresen főznek, pik-pak elfogy.
Pizzatészta: fél kiló liszt, nokedli-újabb fél kiló liszt, 1 kuglóf - megint fél kiló liszt...

Egyébként meg:
www.agrarszektor.hu/elemiszer/hogyan-kell-tulelni-a-y-generacio-nem-erti-mire-jo-a-liszt-es-az-olaj.20287.html

dedoca eder 2020.03.19. 08:17:04

részben értek egyet. egyedül élek, jellemzően alig főzök. most hogy itthon rekedtem egyedül és a veszélyeztetettebbek közé tartozom, kénytelen vagyok főzni olyat is, amit nem szoktam hogy minél ritkábban kelljen boltba mennem. vettem 3 kiló lisztet, ha az ember paníroz, süt (esetleg kenyeret), akkor 3 kiló liszt max 2 hétre elég. 1 liter olajam van, spórolok vele. nem hiszem, hog 20-30 kilókat kell venni, de egy négyfős háztartásban a liszt fogyóeszköz. és szerintem nem 2 hét lesz, inkább 2 hónap. én úgy tervezem, hogy hetente megyek boltba, de mivel autóm sincs elég macereás hazacipelni mindent.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.19. 08:17:42

Idegek harca ez. Jól kell lépni, hogy kijátsszuk a liberális rendet.

midnight coder 2020.03.19. 08:21:00

@kunzoo: Nem hiszem, hogy a németek szépítenék. Egyszerűen csak arról van szó, hogy sok a fertőzöttek száma a halottakhoz képest. Ennek oka nyilván az, hogy a regisztrált fertőzöttek száma nagyon gyorsan növekszik. Ez jöhet abból is, hogy nagyon gyorsan terjed a fertőzés, illetve abból is, hogy több emberről tudják hogy fertőzött, illetve ezek tetszőleges kombinációja. A gond az, hogy két hétig úgy is fertőzhetsz, hogy tökéletesen tünetmentes vagy, így azzal ha minden tüsszögő polgárt tesztelsz is, még mindig lesz egy rakás olyan polgárod aki fertőz. Ezt itt Európában megállítani max. az fogja, ha a kuruzslók kifőznek valamit a bubó ellen.

kunzoo 2020.03.19. 08:28:50

@midnight coder:
Nálunk most lesz egy ugrás, hisz hazajött az összes pincér, szakács szobaasszony a labancoktól. Hazajönnek, majd elszaladnak a boltba bevásárolni. Meglátogatják a családjukat...

Nancsibacsi 2020.03.19. 08:39:56

Nyilván az lenne a legjobb, ha sokkal több lenne a teszt, és sokkal több lenne pl. a lélegeztetőgép - de fogjuk fel: ez elsősorban nem pénz kérdése. Egy otthon célú lélegeztető gép - érsd: nem fog éveket bírni, de pár hónap alatt nem megy tönkre - 1.2MFt. Szerintetek kapható? Nyilván nem. Nem azon a 2 milliárd forinton múlik, hogy a kormány megduplázná-e hirtelen a lélegeztető gépek számát, hanem azon, hogy simán nincs. A távolkeleten van pár ország, ahol felkészültek a vírusra, mert 18 éve már beszopták 1x. Nem tegnap, nem tavaly - 18 éve! Erre kellett volna nekünk számítani, és erre alapozni a gazdaságot? Hülyék-e vagytok?
Ott van elég lélegeztetőgép, lelövik a gecibe aki nem engedelmeskedik a karantén szabályoknak, és tudnak végezni végtelen sok tesztet. Mi nem, mert eddig nem tudtuk hogy ez mi, meg egyébként se volt reális az, hogy ilyen vírus ferzőzés lesz nálunk. Ennyi erővel készülhettünk volna az Ebolára is. Nem Németországot kell nézni - ők semmivel se csinálják jobban mint mi. Szingapúr, az igen. És akár tetszik akár nem - ehhez kell az is, hogy Szingapúrban kvázi autorier kormányzás folyik, nem pedig liberális b.zulás. Az erőforrások végesek, akik ezt menedzselik, nyilván a legjobban osztják be azt ami van - de nem fognak tudni a semmiből teremteni.

]{udarauszkasz 2020.03.19. 08:55:01

Ausztriaban ez a cikk megallna a helyet, de ha Orban a kulfoldi rendszamu kamionok elott lezarja a hatarokat, tenyleg nem lesz aru a boltokban. Ha meg az ingazok elott zarja le, nem lesz ki megvegye az arut, mert nem lesz ra penz.

]{udarauszkasz 2020.03.19. 08:58:29

@Nancsibacsi: ha szuksegallapot van, egy demokraciaban is autoriter modon kormanyoznak, mert ilyenkor erre van szukseg. A baj ott kezdodik, ha a szuksegallapot mar nem csak szukseg eseten marad fenn.

midnight coder 2020.03.19. 09:11:52

@]{udarauszkasz: "ha szuksegallapot van, egy demokraciaban is autoriter modon kormanyoznak"

Ja, mint az olaszoknál. Tudod, túlliberrált ország, ahol azért is tüntetnek ha valaki nem viheti be a kutyáját az élelmiszerboltba, nem fog egyik napról a másikra fegyelmezetten viselkedni és betartani a túléléshez szükséges szabályokat.

degreen 2020.03.19. 09:13:56

@]{udarauszkasz: Már megint kelted a pánikot?
index.hu/gazdasag/2020/03/18/elelmiszer_koronavirus_magyarorszagon/

A miniszter szerint mivel nincs élelmiszerhiány, így általános árnövekedés sem indokolt.

Nagy elmondta, hogy átmeneti készlethiány addig lehet a boltokban, amíg újratöltik a készleteket.

mikocami 2020.03.19. 09:24:03

Ha valaki a bespájzolást észnélkül csinálja,mit fog tenni a megromlott készlettel?
Károsítja a környezetet a romlott termékekkel?
Mert a liszt és a cukor egy idő után elzsizsikesedik,ill.molyosodik.
Volot olyan idős asszony,aki az üzletbe visszament,megkérdezte,hogy feleslegessé vált lisztet visszavesz e,amit ott vásárolt.
Itt tart az emberi ész.
És mi lesz a nagynyomorúság kezdetén?
Az nem lesz előre bejelentve.

Örömhernyó 2020.03.19. 09:26:07

Kelet-Ázsiában élek, egy bezzegországban, ami a magyar híroldalak szerint példaértékűen kezelte a járványt.
A valóság ezzel szemben az, hogy szerencsénk volt itt. Az éttermek tele vannak. Tegnapelőtt voltam a helyi párommal egy olcsó étteremben, ebédidőben. Úgy tele volt, hogy egymást böködtük a könyökünkkel evés közben. Annyira nem volt hely, hogy két ismeretlen öregasszonnyal ültettek minket közös asztalhoz. A kaja finom volt. Maszk senki nem volt. Se a vendégeken, se az alkalmazottakon. Maszkban enni úgyse lehet. Volt mögöttünk lévô asztalnál kivörösödött orrú, szipogó, könnyező hölgy vendég, remélem csak a fűszeres leves miatt voltak ilyen tünetei.
Persze a magyaroknak beadták, hogy itt a tesztelés és fegyelmezettség miatt nem volt durvább a járvány. Ez nem igaz.
Ma reggel motorral mentem munkába. Egy kb. 100 másodpercig tartó piros lámpánál a kereszteződésben mögöttem egy srác folyamatosan tüsszögött, törölte a vörös orrát. Szúrós szemmel ranéztem, akkor felvett egy maszkot. De láthatólag teljesen készen volt. Mégse volt elkülönítve, otthon se maradt. Szarnak ezek mindenbe.
De a külvilágnak simán beadták, hogy itt minden fasza.
Feleannyi ember van a parkokban, mint a járvány előtt, de ez magyar szemmel még mindig tömeg.

Ja, aki nem vásárol, nem halmoz készletet, az hülye. Ha eddig nem tette, akkor most elkezdheti. Aki nem halmoz, az magával cseszik ki.
WC papírt nem tudom minek halmoz az amerikai meg az ausztrál proli. Eleve WC papírt már rég nem lenne szabad használni, mosni kellene a valagukat az embereknek, bidé, zuhany, kád, csap mindenütt van. Vagy egy félliteres vizespalack. A kezüket mossák most naponta hússzor, a fenekükön meg szétkenik a szart papírral. Roppant higiénikus. Ezeknek az embereknek biztos nincs nemi élete, ezért nem is érdekli őket az alfelük higiéniája.

Prophetic 2020.03.19. 09:28:59

Így van. Nem lesz élelmiszerhiány. Egyik, nálunk fertőzöttebb országban sincs. Sok része beállhat a gazdaságnak, de a kajaellátás nem fog, mert enni azt kell.

Az emberek 3 dolgot nem értenek meg:
- az egyik, amit a cikk ír, hogy a spájzolás maga okozza az élelmiszerhiányt.
- nem te kapod el a boltostól, hanem a boltos kapja el a vendégektől (ill. a vendégek egymástól), ha folyton tele van a bolt. Boltosból 1 (kevés) van, vásárlóból több száz, ezer. Melyik közt van nagyobb eséllyel fertőzött?
- ez az összes intézkedés leginkább nem arról szól, hogy te ne fertőződj meg (mert jelen állás szerint előbb-utóbb a lakosság nagy része meg fog, hacsak valami csoda folytán nem fejlesztenek ki villámgyorsan oltást), hanem arról, hogy ha *te* lappangó fertőzött vagy, akkor minél kevésbé fertőzz meg másokat.
Ha egy nem fertőzött elkerüli az embereket (pl. nem ül be egy moziba, nem száll buszra, karjába köhög stb.), az 1 embert véd meg. Ha egy lappangó fertőzött teszi ugyanezt, akkor kapásból több ember kerüli el a fertőzést.

Fordítva kell gondolkodni, és értelmet nyernek ezek a statisztikailag megfogható dolgok. Ez ugyanaz, mint amikor a dugóban ülsz és dühös vagy a forgalomra, miközben te magad vagy a dugó.

Egyébként valaki elmagyarázná, miért vezetnek az emberek maszkban a saját autójukban?

Örömhernyó 2020.03.19. 09:31:49

@midnight coder: Kelet-Ázsia egy bezzegországában élek. Itt mindenki közlekedik, nyűzsög, étterembe jár. Feleannyira se veszik komolyan a helyzetet, mint amennyire az olasz és spanyol felvételeken látom. Rendőr pont annyi van az utcán, mint korábban. Senkit se igazoltatnak, senkit se küldenek haza. A parkokban mondjuk feleannyi ember van, mint előtte, de az magyar szemmel még mindif tömeg Aki beteg, azt kezelik. Ennyikeh!
Ja, iskolákban nincs szünet. Volt, március elejéig. Annyi. Azóta minden megy normálisan. Vannak új megbetegedések, mindenki nézi a híreket, beszél róla, de élik az életet tovább. Ez az időszak amúgy Ázsia keleti felén egyébként is holtszezon turisztikai szempontból.

GyMasa 2020.03.19. 09:34:14

@]{udarauszkasz:
Tudtommal csak a személyforgalom elött van lezárva minden határ. A teherforgalom mehetne minimális korlátozásokkal, ha nem csinálnának pl. Nickelstdorfnál napi blokádot a román meg bulgár haza utazni kívánók.

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2020.03.19. 09:39:21

@midnight coder: na, igen, de szerencsére nálunk, Illiberáliában, az Orbán-rajongó nyugdíjasok "fegyelmezetten viselkednek és pontosan betartják" a többek között az ő érdekükben hozott korlátozásokat.
Aki pedig mégis az utcán van, az pedig nyilvánvalóan libsi-komcsi nyugdíjas, azokért meg úgysem kár, nem igaz?

Void Bunkoid 2020.03.19. 09:39:59

A limitált mennyiségeket már sikerült kiprovokálni.

Prophetic 2020.03.19. 09:50:26

@Nancsibacsi:
Még arra látok esélyt, hogy kitalálnak valamilyen szuperolcsó gyorstesztet. Még mindig esélyesebb, mint a vakcina.

Az kamu, amit mondanak, hogy a tesztelés nem segít, mert de. Csak drága, nincs rá pénz és kapacitás, és valóban sokkal fontosabb, hogy mindenki betartsa a szabályokat.

(Ugyanezért megértem, hogy nem adnak ki területi adatokat - az átlag magyar megnézné a térképen, hogy "á, Mucsaröcsögebasznádpuszta-alsón nincs fertőzött, akkor sz@rok az egészbe!" El tudjuk képzelni.)

Serény Vélemény 2020.03.19. 09:55:30

A folyamat a következő: a debil "független újságírók" pánikot keltenek, és aztán, amikor sikerült nekik ezt megoldani, akkor azon hisztiznek, hogy az emberek pánikszerűen viselkednek.

MI a francot csináljon egy öt tagú család, ahol eddig mindenki a munkahelyén/iskolában étkezett, (beleértve uzsonnát és tízórait is), és most hirtelen apu-anyu-gyerekek otthonról tolják, és minden nap kell meleg kaját adni nekik?

És nem egy-két ilyen család van, hanem ezrek, tízezrek...

degreen 2020.03.19. 09:56:54

@Prophetic: Otthoni teszt segítene, szerintem.
Németországban a laborok napi 12e tesztet tudnak végrehajtani. (Közleményük szerint a németországi laboratóriumok kapacitása napi 12 ezer teszt elvégzésére elegendő.). Ha 9.800.000 (bocs nem tudom a lakosság számot pontosan) magyarországi lakosra elvégezzük, csak egyszer (ami nem elég, mert min kétszer kell), akkor 816,7 napig tartana a teszt. És ez a németországi teljesítménnyel számol. Plusz kijelölnek mondjuk 1000 helyszínt, odatódul fű, fa, virág (hogy a 816 napot betartsuk :D), akkor ott aztán lesz vírus terjesztés.
infostart.hu/kulfold/2020/03/10/koronavirus-sokkolo-szamok-olaszorszagbol-es-nemetorszagbol

Serény Vélemény 2020.03.19. 09:58:45

@Prophetic: Mi a frászt segít a tesztelés te nagyon ész!? Ha valaki beteg, akkor beteg, ha beteg, akkor az esetek 80%-ában nem nagyon súlyosak a tünetei, a maradék 20%-ot meg úgyis kórházba kell vinni. A teszt, pedig csak akkor értelmes, ha nem tudják valakiről, hogy a beletartozik-e a 80%-ba, és ezért el kellene különíteni, hogy ne fertőzzön. De mivel már akárki megfertőződhet, hiába tesztelik, csak hamis biztonságérzetet ad(na) ha negatív lenne a kettő darab teszt megismételve.

scsaba1 2020.03.19. 10:07:07

@Prophetic:

Tesco, Lidl, Aldi.... Mikor nincs fél-háromnegyed gőzön normális időkben is? Mikor van több esélyed megfertőződni, ha kétnaponta leszaladgálsz valami faszságért, végigállod a sort stb...stb, vagy ha bevásárolsz egyszer két hétre előre, de tényleg mindent az alapfűszerektől kezdve a húson át fagyasztott cuccokig, majd végignézed a Trónok harca-összest?

Pettyes Szfinx 2020.03.19. 10:13:19

@Serény Vélemény: Talán azért segít, mert aki alig észlel magán valamit, de azért valami nem teljesen oké, akkor elmegy teszteltetni magát, és legalább tudja, hogy be kell-e zárkóznia, vagy (még) nem annyira. Ugyanis én is észlelek magamon olyan tüneteket, amik kis eltérésnek mondhatóak (kicsi köhögés néha, az emésztési rendszerem sem olyan, mint normálisan), de nem érzem magam betegnek. Ha elvégeznének egy tesztet, akkor tudnám, hogy teljesen elzárjam-e magam, vagy nem kell, hanem néha - ha a szükség úgy hozza - elmehetek gyógyszertárba vagy élelmiszert venni. Ugyanis a fertőzést nagyon sok tünetmentes vagy alig tünetes okozza, legalábbis a legújabb tudomány szerint így van.

Nazareus 2020.03.19. 10:20:25

@Serény Vélemény: Arra jó a tesztelés, hogy
1. Ne menjen másokat megfertözni
2. Ne fertözze a családját (ha még nem történt meg)

Logikus, nem?

midnight coder 2020.03.19. 10:23:28

@Prophetic: Mit érsz el a teszttel ? Ez akkor működne, ha le tudnál tesztelni minden polgárt egyszerre, és aki fertőzött azt karanténba teszed. De ha csak azokat teszteled akik köhögnek akkor még mindig marad egy rakás ember aki tünetmentes, de fertőz.

erol 2020.03.19. 10:25:39

Csak azt nem értem, hogy miért pont lisztet és cukrot halmoznak, miért nem babot és lencsét? Vagy virslit? A cukorral mi a fenét csinál ha kitör az éhínség, megeszi kiskanállal?

Nazareus 2020.03.19. 10:26:53

@midnight coder: Igaz, az lenne a legjobb. A semminél azonban az is jobb, ha kevesebbet tesztelsz, de legjobb lenne mindenkit. Mint ahogy abban az olasz kisvárosban csinálták. Mindenkit leteszteltek nincs is több fertözés (a fertözöttöket elkülönitették).

Nazareus 2020.03.19. 10:28:46

@erol: Igen, a cukrot meg lehet enni kiskanállal. Magas az energiatartalma és kétnapi éhezés után biztos, hogy jólesik még egy kiskanállal is. Mondjuk a csoki jobb, van benne zsir is és cukor is. Persze nem lesz ilyen, de van aki erre gondol. A liszt hasonló (lehet belöle kenyeret, palacsintát sütni), a probléma vele, hogy zsizsikeskedhet.

midnight coder 2020.03.19. 10:29:22

@Nazareus: Ez mondjuk Pesten technikailag kivitelezhetetlen lenne még akkor is, ha lenne elég teszt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.03.19. 10:31:07

@gabiiii: akkor már tudom ki miatt nem kapok élesztőt hetek óta. Rohadjon rád!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.03.19. 10:38:39

@]{udarauszkasz: libsikém, nincs lezárva a határ a teherforgalom elöl, szólj gyuribácsinak hogy új szöveget adjon a szádba

Muhammad Balfas 2020.03.19. 10:43:33

@gabiiii: Az agymosott proli te magad vagy..Hordjad a magvakat a kuckódba óriáshörcsög! :)

Prophetic 2020.03.19. 10:57:00

@Serény Vélemény:
@midnight coder:
Amikor sok fertőzött van már, akkor a szúrópróbaszerű (ill. kontaktokon célzott) tesztek segítenek a lappangók kiszűrésében és karanténozásában. Minél több, annál jobb. Dél-Korea ezt csinálja, százezres nagyságrendben tesztel. Annyi fertőzött van náluk, mint Németországban, de náluk viszont már jelentősen csökkent az új fertőzöttek száma.

0.5 bit 2020.03.19. 11:02:30

"A boltok nem fognak bezárni."

Ez eddig jó, de ha kijárási tilalom lesz, akkor milyen szabályok szerint lehet elmenni a nyitva lévő boltokba?

Akár óránként, naponta csak egyszer, vagy a páros házszám páros héten a páratlan meg páratlan héten egyszer.

Lehet nem pánikolnának ennyire az emberek, ha lenne egy terv, hogy majd ha bevezetésre kerül, akkor ilyen szabályok szerint lehet majd boltba, munkába menni.

erol 2020.03.19. 11:07:27

@Nazareus: " Igen, a cukrot meg lehet enni kiskanállal. Magas az energiatartalma és kétnapi éhezés után biztos, hogy jólesik még egy kiskanállal is"
Azért érdekes, hogy sokan erre készülnek, sokan meg kávéházakban ücsörögnek.

Serény Vélemény 2020.03.19. 11:07:57

@Pettyes Szfinx:

Mit tegyünk tünetek esetén
A betegség leggyakoribb tünetei

A leggyakoribb tünetek: a láz, a fáradtság és a száraz köhögés.

Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj.

Ezek a tünetek általában enyhék és fokozatosan jelentkeznek.

Vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

Mit tegyen, ha Ön potenciálisan fertőzöttnek érzi magát?
Ha Ön vagy egy Önnel szoros kapcsolatban álló személy fertőzött területen (pl. Észak-Olaszország) járt, vagy Ön akár itt Magyarországon fertőzött személlyel érintkezett és a fenti tünetei jelentkeznek, akkor az első legfontosabb teendők:

Maradjon otthon, ne menjen közösségbe!

Kérjük, hogy ne személyesen menjen a háziorvosi rendelőbe, hanem telefonon hívja fel háziorvosát!

A háziorvos telefonon fogja kikérdezni Önt.

Ha felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, akkor a háziorvos értesíti a mentőket és a mentő kórházba szállítja Önt.

A kórházban minden szükséges vizsgálatot elvégeznek és laborvizsgálatot végeznek, amely kimutatja, hogy koronavírussal fertőzött-e vagy nem.

Ha a laboreredmény megerősíti, hogy Ön koronavírussal-fertőzött, akkor kórházi megfigyelés (karantén) alá kerül. A kezelés attól függ, hogy a betegség mennyire enyhe vagy súlyos lefolyású.

Mennyire lesz valaki súlyos beteg, ha megfertőződik?

Nagyon fontos tudni, hogy ha még meg is fertőződik valaki, a legtöbb esetben - az influenzához hasonló tünetekkel - enyhe lefolyású a betegség.

A legtöbben (nagyjából 80%) bármely speciális kezelés nélkül felépülnek a betegségből.

A koronavírus-fertőzés kifejezetten az idős emberekre, krónikus betegekre veszélyes. Rájuk kell legjobban vigyáznunk! Minden 6. fertőzöttből nagyjából 1-nél alakul ki súlyos betegség és légzési nehézség. Azoknál valószínűbb ezeknek a kialakulása, akiknek már olyan meglévő egészségügyi problémáik vannak, mint a magas vérnyomás, szívproblémák, vagy cukorbetegség, valamint az idősebbeknél.

degreen 2020.03.19. 11:10:16

@0.5 bit: aztán legyen egy terv arra, hogy ha kevesebb ház van a páratlan oldalon, akkor aki korán kel és szereti a rózsákat az mit csináljon.

Serény Vélemény 2020.03.19. 11:20:16

@Prophetic: Dél-Korea: Terület 100 210 km²,
Népesség
Népszámlálás szerint 51 069 375 fő (2015)

Magyarország: Terület 93 036 km²,
Népesség
Népszámlálás szerint 9 971 727 fő (2011)

Kezded érteni?

Segítek: Több, mint ÖTSZÖR annyi ember, alig 8000 négyzetkilométerrel nagyobb területen...

Pettyes Szfinx 2020.03.19. 11:28:06

@Serény Vélemény: Ugyan már! Pontosan tudjuk, hogy elég súlyos tüneteket kell ahhoz mutatni, hogy eljusson az ember bárhova, illetve, hogy teszteljék. Így azok, akik nem produkálnak súlyos tüneteket, nyugodtan fertőzhetnek. Nyilván, nem lehet mindenkit tesztelni (bár jó lenne), de a mostaninál - véleményem szerint - sokkal több embert kéne tesztelni. Így nagyobb valószínűséggel "akadnak fenn a hálón" azok, akiken könnyedén átmegy. Egyébként nem velem vitatkozol, hanem pl. a WHO vezetőjével. Nem baj, nálunk ezt mondtaja a Müller Cecília, akkor így van jól.

Billy Hill 2020.03.19. 11:31:35

Ahogy már páran írták, észre kell venni, hogy mások az étkezési (és bevásárlási) szokásai és szükségletei mondjuk egy budapesti szingli hipszternek és egy vidéki családnak...

Billy Hill 2020.03.19. 11:35:00

@Nazareus: Pontosan, nagybátyámmal is cukrot (is) etettek gyerekként a II. VH idején, amikor már alig volt más. Illetve a 80-as években mi is kaphattunk egy-egy idős rokonnál vizes-kristálycukros kenyeret uzsonnára. Még megvolt nekik az 1944/1945-ös feeling...

Prophetic 2020.03.19. 11:38:51

@Serény Vélemény:
Igen, azért hasonlítottam össze Németországgal, ahol a kisebb népsűrűség *ellenére* is jobban terjed a vírus jelenleg, mint Koreában.

Egyébként ha nagy népsűrűségnél jól működik a sok tesztelés, abból nem következik, hogy kis népsűrűségnél ne volna hatékony, nem értem a logikádat.

A WHO is ezt mondja, ahogy fölöttem említik:
www.weforum.org/agenda/2020/03/coronavirus-covid-19-testing-disease/

“We have a simple message for all countries: test, test, test.”
These are the words of Dr Tedros Adhanom Ghebreyesus, Director-General of the World Health Organization [...]

Prophetic 2020.03.19. 11:44:08

@0.5 bit:
Nincs terv a kijárási tilalomra, mert nem tudjuk, hogy fog terjedni a vírus a jelenlegi intézkedések hatására és mire, milyen formában lehet még szükség.

Én optimista vagyok, bízom abban, hogy ha a magyarok betartják a jelenlegi rendelkezéseket, akkor kellően lelassul lesz a vírus terjedése, és nem kell "erőszakkal" (kijárási tilalom) megoldani ezt.
Már csak azért is, mert senki nem akar 400 Ft-os eurót... sírok, most nyaldossa a 360-at.

De az alacsony (ismert) esetszám miatt még ki kell várnunk, hogy értelmezhető legyen az eredmény.

dare 2020.03.19. 11:44:15

A pánik miatt kitört a felvásárlási láz.
Ha valamit sikerült ezzel a pánikszerű tájékoztatással elérni a sajtónak az az (az index is vastagon ludas volt ebben korábban), hogy a társadalom fele behülyült, és beindult ez a felvásárlási láz.
Nem kell pánikolni!!!
Elmondták, hogy lesz élelmiszer és bármilyen háztartási cikk később is, nem kell ezekből otthon hegyeket építeni magunknak.
Mert aki megveszi, az jól jár persze, de akinek nem jut, az vagy megveheti máshol drágábban, vagy nem talál sehol, és mehet kunyerálni, ami megint nem túl jó ötlet.
Bár amilyen sejtelmes az operatív törzs kommunikációja, sokan azért fogják erre a pánikot, de ők is azért kommunikálnak így, hogy a pánik minél kisebb legyen.
Ismerem a szatmári embereket, ha pl holnap bejelentenének egy olyat, hogy van x fertőzött, akkor olyan pánik lenne, hogy a katonaságot kéne kivezényelni a nyugalom biztosításához.
Ne pánikoljunk, ne halmozzunk hegyeket otthon (nem 8-10 kiló lisztre és cukorra gondolok itt, meg a 24 tekercses wc papírra, hanem tényleg az ész nélküli vásárlásra), és akkor kevesebbet gond forrását idézzük elő vele.
Spájzolás és spájzolás között is óriási nagy a különbség.
Mértékkel, és nem lesz problem.

Emmett Brown 2020.03.19. 11:50:33

@Serény Vélemény: én pl elkaptam valami felső légúti retket pénteken.

Nem tesztelnének le, mert nem jártam külföldön, és nem voltam szoros kapcsolatban beteggel.

Pedig nagybátyám egyik munkatársa 2 hete jött meg olasz síelésből, én meg találkoztam nagybátyámmal miután ő találkozott a faszival.

Simán lehet hogy ők tünetmentesek voltak, én meg enyhe lefolyással nyomom le, meg ki tudja ők kire ragaszthatták még rá. Sosem fog kiderülni már. Dél Koreában kiderült volna.

Serény Vélemény 2020.03.19. 11:50:55

@Prophetic: A who azt is mondja, hogy kína mintaszerűen kezelte a vírus-járvány helyzetet, -- közben az egész világra kiterjedt a járvány -- úgyhogy a who biztos a helyzet magaslatán van...

A logika roppant egyszerű: beteg vagy, otthon maradsz, nem fertőzöl, akár tesztelnek, akár nem.

No, meg a svédek sem tesztelnek, sőt ők még a fejlett-tudatuk teljes birtokában még adatokat sem közölnek. Mert nekik így jó...

Gösser söralátét 2020.03.19. 11:53:35

Az simán látszik a hozzászólásokból, hogy az orbánpropagandisták ezerrel fújják a sablonszöveget, de úgy tűnik a pártközponti ellenőrzés visszaszorult, mert néhány idióta önmaga 10 perccel korábban írt "véleményének" is ellentmond amikor védi a csúti kankokeró cselekedeteit. Az pláne tetszett amelyik önmagát cáfolta ugyanabban az ömlengésében.

Prophetic 2020.03.19. 12:06:53

@Serény Vélemény:
Ezt nézd meg: www.washingtonpost.com/graphics/2020/world/corona-simulator/

Nincs az a karantén, ami megállítja a vírust - elég egyetlenegy fertőzöttnek kiszabadulnia a (világ)járványhoz, és pontosan ez történt Kínában is. Az tény, hogy próbálták eltussolni és korábban is reagálhattak volna, viszont ugyanez történt az olaszoknál és az EU-ban is. (Mármint a változó mértékben, de kései reakció)

A svédek 1300 betegnél járnak, meredeken emelkedő esetszámmal. Ők tudják, mit vezetnek és nem vezetnek be, de az is biztos, hogy a svéd EÜ kapacitása nem említhető egy lapon a magyaréval.

A tesztelés pedig még mindig olcsóbb, mint az intenzíves ágyak, a lélegeztetőgépek és EÜ dolgozók tömegei kitétele a fertőzésnek.

Dee_ 2020.03.19. 12:16:33

@Serény Vélemény: Mondjuk amiatt, mert ha kiderülne, hogy a megfázásos tüneteim és enyhe köhögésem a koronavírus okozza, és nem a sima influenza vagy nátha, akkor nem megyek ki vásárolni. De így én csak megfáztam és megyek.
Ezt nem lehet megérteni? Aki tudja, hogy koronás, az nem mozdul ki. Aki nem tudja, kimegy, ha muszáj, akár az, akár nem. Ha a teszt nem megbízható, akkor is ki fog szűrni pár potenciális, enyhe tünetes fertőző személyt. Még így is előrébb lennénk. De nehéz bevallani, hogy drága és azért nem csinálják.
Meg ha tömegesen tesztelnének, kisülne, hogy van már 2000 fertőzött... Mondjuk én is. Ki tudja? Nincs tüdőgyulladásom, nem néz meg senki.

Serény Vélemény 2020.03.19. 12:24:45

@Prophetic: "Ők tudják, mit vezetnek és nem vezetnek be"

Senki nem tud semmit gyakorlatilag, mindenki kapkod fűhöz-fához!

Karipapa01 2020.03.19. 12:27:25

A vírusteszt olyan, mint a terheségi teszt :D Leteszteli magát a leányzó, örül hogy nem terhes, aztán elmegy dugni :D
A maszk (az ANTSZ ajánlásba nincs benne) nem véd meg a fertőzéstől és ha fertőzött is vagy addig ér valamit, amíg egyszer bele nem köhögsz. Ettől kezdve egy vírustenyészetet hordasz az arcodon és minden tüsszentés után egy aerosol vírusfelhőt bocsájtasz ki, mintha palackból fújnád.
Most már ennyi idő után jó lenne, ha a hisztériát felülírná a józan ész!

Dee_ 2020.03.19. 13:12:21

@Karipapa01:
Szóval aki fertőz (és nem tudja, így kimegy), tüsszentsen csak nyugodtan a levegőbe, mert a maszk úgysem ér semmit? Ez komoly?
A maszk viselését egyedül azért nem tanácsolták itthon, mert NINCS ELÉG! Ha lenne, osztogatnák a Deák téren ingyen, mint nyáron a vizet. És akkor már okos dolog lenne hordani a felső kommunikáció szerint is. Sőt, kötelező.

ekat 2020.03.19. 13:12:53

@scsaba1: Én nem vagyok y-generáció, sőt, de nálam egy liszt vagy félévig eltart. Két ember, hétvégi főzés. És mivel bő olajban sem sütök semmit, így részünkről se lisztet, se olajat nem vettünk.

]{udarauszkasz 2020.03.19. 13:25:42

@enpera: nem a feriketol, hanem a fonokomtol szerzem az infot. Jelenleg nincs lezarva, kamionok, es magyar, osztrak allampolgarok mehetnek. Tegnap a kamionoknak is le volt zarva, csak magyar rendszamu kamionnal lephettel be Magyarorszagra.

ekat 2020.03.19. 13:27:18

@]{udarauszkasz: De nem zárja le a külföldi rendszámú kamionok előtt a határokat. Csak egyre kevesebb kamion közlekedik, mert a gépkocsivezetők nem akarnak menni / szabira mennek / karanténban vannak / a még nyitott határokon jótállnak. Slovénián meg pl. tilos a tranzit. Szóval a fuvardíjak folyamatosan mennek felfele.

Larrikin 2020.03.19. 13:27:34

Az a baj ezzel az írással, hogy értelmetlen.

Egyrészt tartalmilag önellentmondásos: sok kis vásárlás nagyobb kockázattal jár, mint néhány nagy, ráadásul ha a következő hetekben elszabadulna a járvány, egyértelműen jobban jár, akinek vannak készletei.

Másrészt meg nem tudjuk, mit hoznak következő hetek, hónapok, évek. Az biztos, hogy a nyájimmunításról és a járvány időbeli széthúzásáról szóló okoskodás egyszerűen matematikai képtelenség. Egyelőre még az sem ismert, hogy a betegségből való felépülés immunitást is ad-e. Sőt, azt sem tudjuk, lehet-e a covid-19 rezidens vírus (amit normál esetben az immunrendszer elnyom, de bármikor előtörhet külső fertőzés nélkül).

De tegyük fel, hogy az immunitás elérhető. Tegyük fel, hogy a népesség 60%-a elég a nyájimmunitáshoz. Tételezzük fel továbbá, hogy az egészségügyi rendszer képes egyidőben 3000 koronavírusos beteg ápolására. Ha a betegek 20%-a szorul ellátásra, akkor maximum egyidejű 15.000 fertőzött mellett még épp működik a rendszer. A betegség lefolyása kb. 2 hét, tehát a nyájimmunitáshoz minimum szükséges közel 6 milliós esetszám kb. 17 év alatt biztonságosan elérhető, és ebben az esetben csak 300-400 ezer halálos áldozata lesz a vírusnak, akik a dolgok jelen állása mellett a kezelés ellenére sem élnék túl. Magasabb átlagos esetszám mellett a 17 év lerövidíthető, cserébe a 20% nehéz eset kezeletlen része, további akár félmillió fő belehalhat. Ráadásul ez a 60%-os nyájimmunítás nagyon optimista becslés, vagy eleve az a kalkuláció, hogy 5 fősnél nagyobb csoportosulást többet nem tartunk, nem csak az alatt a 17 év alatt, amíg elérjük a nyájimmunítást, de még jó 10 évig utána sem. Abszurd.

B verzió, Hupej megoldás: 3 hónap összvonalas vesztegzár után nincs több fertőzés, gyakorlatilag kipusztul a vírus. Már ha megérjük, mert Kínában volt még azért párszázmillió munkás kéz a fertőzéstől nem érintett tartományokban. És hát utána is kemény világ jön: ha csak az elzárkózás garantálja, hogy nem tér vissza a vírus, akkor turizmusnak, sportnak, nemzetközi kapcsolatoknak egy időre lőttek. A megbízható, olcsó gyorstesztek persze idővel ismét erős kontroll mellett átjárhatóvá tehetik a harárokat, de amíg a vírus bárhol is jelen van, a régi élet nem állhat helyre.

Akárhogyan is, az oltás és/vagy hatékony gyógyszer érkezéséig (már ha egyáltalán lesz olyan, és lépést tart a mutációval) csak a szívás mértéke kérdéses.

midnight coder 2020.03.19. 13:27:51

@Dee_: Ok. És hogy csinálnád ? Vannak megfázásos tüneteid. Kijön hozzád a doki ? Vagy te mész be a háziorvoshoz, ahol a váróban ott dekkol még 300 megfázásos tünetekkel rendelkező beteg aki a tesztre vár. Igaz, ebbõl csak 10 koronás van. Legalábbis az elsõ 5 percben...

Larrikin 2020.03.19. 13:35:19

@Serény Vélemény: "A who azt is mondja, hogy kína mintaszerűen kezelte a vírus-járvány helyzetet"
Az első hónapot csúnyán elcseszték, azóta viszont minden jel szerint lenullázták a járványt. Ha így megy tovább, 3 hét és vége. Persze utána is bármikor elszabadulhat újra, de második nekifutásra talán nem cseszik el az elejét megint.

Muhammad Balfas 2020.03.19. 13:43:27

Cukor: kávé, tea. Egyiket sem tudom meginni és nélküle.Ezenkívül édes tésztákhoz is kell,és ugye cukorból behozatalra szorul az ország, mióta a balfékek kinyírták a hazai cukoripart..

Muhammad Balfas 2020.03.19. 13:45:42

Gabonából viszont várhatóan kevesebb kerül exportra a járvány miatt, szóval a liszt miatt nem érdemes parázni..

scsaba1 2020.03.19. 13:46:33

@Karipapa01:

A vírus nem tenyészik a maszkban, mindenképpen élő sejt kell neki. (biológia 7. osztály)
Másfelől a legtöbb maszkot _szükség esetén_, ha nincs minden napra új, lehet fertőtleníteni alkoholban, hipós vízben stb., amit kibír az anyaga. Még mindig jobb, mint beleköhögni a vakvilágba. Én simán kötelezővé tenném, tuti vannak M-zárolt készletek: most kéne elő venni...

Muhammad Balfas 2020.03.19. 13:58:53

@scsaba1: Igen, a csehek már meglépték.

Karipapa01 2020.03.19. 14:03:33

@Dee_: Az ANTSZ higieniai ajánlásában is ez áll:"Köhögéskor, tüsszentéskor használjon papírzsebkendőt, amit használat után azonnal dobjon el! Amennyiben erre nincs lehetősége, ne a kezébe köhögjön illetve tüsszentsen, hanem a behajlított kar könyökhajlatába!". Különben pedig a maszk nem véd meg a fertőzéstől és ha fertőzött is vagy addig ér valamit, amíg egyszer bele nem köhögsz. Ettől kezdve egy vírustenyészetet hordasz az arcodon és minden köhögés, tüsszentés után egy aerosol vírusfelhőt bocsájtasz ki, mintha palackból fújnád. Most már ha véleményed van, legalább olvasd el, amit írtam :)
Most már ennyi idő után jó lenne, ha a hisztériát felülírná a józan ész!

Karipapa01 2020.03.19. 14:07:38

@scsaba1: "A vírus nem tenyészik a maszkban, mindenképpen élő sejt kell neki."
Nem az írtam, hogy "tenyészik", hanem azt, hogy "tenyészet". Próbáld értelmezni :)

"Másfelől a legtöbb maszkot _szükség esetén_, ha nincs minden napra új, lehet fertőtleníteni alkoholban, hipós vízben stb., amit kibír az anyaga."
Nem lehet :D

"Még mindig jobb, mint beleköhögni a vakvilágba."
Olvasd el az ANTSZ ajánlást! :D

Gleccsertetű 2020.03.19. 14:20:33

@Prophetic: ma nem vagyok beteg, negatív a teszt. Holnap megbetegszek, de már nem tesztelnek. Nagyon sokat segített a teszt

Karipapa01 2020.03.19. 14:26:11

@Gleccsertetű: A vírusteszt olyan, mint a terheségi teszt :D Leteszteli magát a leányzó, örül hogy nem terhes, aztán elmegy dugni :D

kvadrillio 2020.03.19. 14:31:22

OK ! RENDES VAGY , HOGY TE ÍGY TETTÉL ! Akkor nost negnézem a kamrád jóóó ??? :)
Occt ha befújja a szél a vírust lakásodba micsinász ??? Levágod a fejét vagy bekapod ? :)

kvadrillio 2020.03.19. 14:35:12

szar van itten a palacsintában vastagon. Aki TÚLÉLI, legalább nyáj-immunítást szerez ! Az is valami,,,occt építheti tovább a stadionokat...:O)

kvadrillio 2020.03.19. 14:36:54

szar van itten a palacsintában vastagon. Aki TÚLÉLI, legalább nyáj-immunítást szerez ! Az is valami,,,occt építheti tovább a stadionokat...:O)

SZTEM ORBÁN MÁR RÉG TUDTA, HOGY JÁRVÁNY LESZ, ÉS NEHÉZ 5...ÖT....5...ÉV KÖVETKEZIK !

Karipapa01 2020.03.19. 14:36:59

@kvadrillio: Ne nézd meg a kamrám, mert kifolyik a liszt...! :D

kvadrillio 2020.03.19. 14:41:28

ORBÁNNÁL FELTŰNT NEKEM , HOGY MINDIG SÚLYOS 5 ÉVRŐL BESZÉLT, MINDIG AZ eLÖTTÜNK ÁLLÓ SÚLYOS 5 ÉV ELJÖVETeLÉRŐL DUMÁLT a beszédeiben....mint aki tudja, hogy KITÖR EGY SÚLYOS JÁRVÁNY !

kvadrillio 2020.03.19. 14:42:01

@Karipapa01: :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Prophetic 2020.03.19. 14:45:33

@Gleccsertetű:
Félreérted. A teszt - akárcsak javarészt a közösségi távolságtartás - nem azért van, hogy te megnyugodj és soha ne fertőződj meg, hanem azért, hogy ha már megfertőződtél, akkor otthon tudj maradni (a közösségi távolságtartás esetében másoktól távol maradj) és ne fertőzz meg másokat.

kvadrillio 2020.03.19. 14:46:38

az összes celeb, a felsőtízezer elb újt már a bunkerébe, lakásába rettegni, az én fiam meg kénytelen dolgozni járni ! NU, EZÉRT FOGOK HÖRÖGNI EGY EMÉSZTŐGÖDÖRBEN.
ADDIG ESZEK PÖRKÖLTET MEG SÜTÖK BODAG-OT, CIGÁNYKENYERET OCCT KÉSZ ! :)

kvadrillio 2020.03.19. 14:48:15

@Prophetic: VALAMI OLYAT HALLOTTAM, HOGY EGÉSZ UTCÁK KORONAVÍRUSOSAK....TALÁN A LENGYELEKNÉL ? AKKOR EZ BEMEGY AZ AJTÓN IS !

kvadrillio 2020.03.19. 15:23:50

Óriási mentőcsomagokról döntöttek az európai kormányok
Magyari Péter gazdaság március 18., szerda 16:04 727

A koronavírus leállította a világgazdaságot. Tömegével álltak le a gyárak, bezártak a szolgáltatóhelyek, intézmények. Felbecsülhetetlen, hogy ez mekkora kiesést okoz összesen, kezdve attól a pincértől, aki a nyári borravalójából fizette volna az őszi albérletét, egészen az órási autógyárakig, amelyek egymás után állították le a héten termelésüket.

Minden jel szerint idén mindenki a tartalékaiból él majd, és akinek nincs tartaléka, legyen magánszemély vagy vállalkozás, az nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. A válság hamar utolérheti a bankokat is, hiszen bevételek híján rengeteg hitel törleszthetetlen lesz. A 2008-as válság megmutatta, hogy a bankok veszélyeztettsége már önmagában elég, hogy hatalmas gondok következzenek.

E veszélyre reagálva Európa kormányai sorra jelentik be az első intézkedéseket a gazdaság megmentésére. A fő üzenet mindenütt ugyanaz: mindenki álljon meg, és 2021-ig függessze fel a tartozások behajtását, és cserébe az állam is nagyvonalú lesz. Az is látszik már, hogy vége a 2008-as válság nyomán bevezetett spórolási szigornak az eurózónában. A német, a francia és a brit kormány máris elképesztő összegű mentőcsomagokat jelentett be.
Vége a fiskális szigor 12 évének

"Elemi erejű sokk érte az európai gazdaságot" - jelentette ki Ursula Von Der Leyen bizottsági elnök hétfőn, amikor közölte, hogy Brüsszel idén lazán kezeli majd, ha a tagállamok túlköltekeznek. Az elmúlt 12 év éppen arról szólt, hogy minél több szabállyal spórolásra kényszerítsék a tagállamokat. Idén ez a politika azonban tarthatatlan lesz. Várhatóan el kell nézni a költségvetési hiányok emelkedését, az államadósságok növekedését.

A bizottság arra is készül, hogy sokkal lazábban veszi a cégeknek nyújtott állami támogatásokat. Az európai pénzügyi és versenyjogi szabályozás idén a feje tetejére áll, és ezek a folyamatok évekre megváltoztathatják az európai nemzetgazdaságok szerkezetét, ismét elszaladhatnak az államadósságok.

Egyelőre eseti, körbehatárolt döntésekről van szó, de a folyamat elkezdődött, és nehéz lesz majd azt mondani egy országnak, hogy ha a másiknak már lehetett, akkor neki miért nem lehet. Az irány veszélyes, de elkerülhetetlen: muszáj lesz pénzt osztani.
Magyarország máris kapott egy közel 2000 milliárd forintos keretet

A bizottság első körben 37 milliárd eurót oszt ki a strukturális alapok maradékából - ezeket nevezzük itthon általában EU-s pénzeknek. Úgy utalja el előre ezeket a pénzeket Brüsszel, hogy nem kell előre megpályáztatni, elbírálni és igazolni a pályázatokat. Magyarországnak várhatóan 5,6 milliárd euró (1960 milliárd forint) jut e keretből a Bruxinfo információi szerint. A pénz egy része nem közvetlen támogatás, hanem idén visszafizetendő, korábbi előlegek elengedése, Magyarország esetében 855 millió euró, amit nyáron kellett volna Brüsszelnek utalni. Az összesen közel 200 milliárdos keretet a magyar kormány a járvány okozta károk enyhítésére és egészségügyi kiadásokra fordíthatja.

A Bizottság garanciával segíti az Európai Beruházási Alapot is, hogy a piacról vegyen fel kölcsönt, amit kedvezményes hitel formájában továbbadhat bajbajutott vállalkozásoknak.
Berlin, Párizs és London bármennyi pénzt ad

kvadrillio 2020.03.19. 15:24:36

@kvadrillio: ...A német kormány 550 milliárd eurós hitelkeretet nyitott meg a jegybankján keresztül a bajba jutott cégeknek. Ez jóval több, mint amit a 2008-as válság után biztosított a károk enyhítésére Németország, és a berlini kormány közölte, ha kell, akkor adnak még többet is, gyakorlatilag azt ígérték, hogy bármennyi pénz rendelkezésre áll a károk elhárítására.

Macron francia elnök közölte, hogy "háborúban állunk" és "bármennyi pénzt" kész belerakni segélycsomagokba, továbbá felfüggesztett minden reformot, ami ellen hónapok óta tömegek sztrájkoltak és tüntettek. Az eddig bejelentett francia mentőcsomag 345 milliárd eurós. A csomag jó 15 százaléka arra megy el, hogy rengeteg cégnek idén már nem kell járulékokat fizetnie, a többi pedig garanciavállalás azoknak a cégeknek, amelyek nem bírják törleszteni banki hiteleiket.

Spanyolország 200 milliárd eurós csomagot jelentett be, de a keret közel 40 százalékát magáncégeknek kell vállalniuk. A keret fele itt is garancia a bankok felé, a nem törlesztő cégek megmentésére.

Az olasz kormány 25 milliárd eurós mentőcsomagot hagyott jóvá eddig, de ez csak kis része az "Olaszország meggyógyítása" névre keresztelt, és még tervezés alatt lévő, összesen 350 milliárd eurósra célzott csomagjuknak.

A brit kormány 350 milliárd fontos (450 milliárd eurós) csomagot jelentett be, amelynek nagy része szintén a bankok felé fizetésképtelen cégeket segíti, három hónapra például felfüggesztették a jelzálog alapú hitelek törlesztését a bajba jutottaknak. Továbbá a brit jegybank óriási kedvezményes hitelkeretet nyitott meg a járvány miatt bevételkiesést elszenvedő cégeknek. Az üzletek és vendéglátóhelyek üzemeltetőinek például egy évre elengedték a társasági adót.

Az ír kormány felszólította a cégeket, hogy ne rúgjanak ki senkit, legalább a munkanélküli segély mértékéig mindnekinek adjanak fizetést, és ezt az összeget később az állam majd megadja nekik.

A lengyel kormány elengedi a bajba jutott cégek áfáját, járulékait, és hitelkeretet is biztosít.
Számos európai országban megtiltották továbbá a legnagyobb vállalatok részvényeinek 24 órán belüli adásvételét. Nagy kérdés, hogy ennek az óriási költekezésnek milyen következményei lesznek, és meddig bírják a kormányok a pénz osztogatását. Az egyértelműen látszik, hogy konszenzus van Nyugaton abban, hogy nagyon erős állami beavatkozásokra van szükség.
HA ORBÁN VAGY MATOLCSI LENYÚLJA, LE KELL LŐNI ŐKET !

dare 2020.03.19. 15:34:00

@Prophetic: Ezen agyaltam én is, hogy meg kéne látogatnom valakit, de nem merek elindulni hozzá, mert nincs kizárva, hogy vírushordozó vagyok már most, simán benne lehet a pakliban, mert sok helyen jártam a napokban.
Egy teszt elvégzése után ha negatív, akkor elindulnék, de így nem kockáztatnám meg, mivel idős emberről van szó.
Látva mennyire "komolyan" gondolják sokan a vírus elleni védekezést, nincs kizárva az sem, hogy itt a helyzet eszkalálódni fog, akkor viszont még azoknak is igazuk lehet, akik legalább fél évre felhalmoztak maguknak, mivel lehetnek ebből is problémák, ha túl sokáig tart a vírus megfékezése.
Jó lenne valóban, ha lenne lehetőség a tesztelésre, de nem sok esélyt látok erre a kormányzati kommunikáció alapján.

Muhammad Balfas 2020.03.19. 15:46:14

@dare: Szerinted egyetlen nap alatt hány ember szeretné ugyanilyen okokból teszteltetni magát?

Örömhernyó 2020.03.19. 15:46:57

@Muhammad Balfas: Kávét és teát cukor nélkül nem lehet meginni? Nocsak, én akkor valamit nagyon rosszul csinálok, mert vagy 12 éve cukor nélkül tolom a feketeteát és kávét is. Mondjuk a tej számomra fontosabb ezekben az italokban, mint a cukor.
A zöld teákat meg az oolong és fehér teát meg soha senkin nem issza cukorral.

A cukor azért nem rossz vészhelyzeti táplálék. De azért ha van más, akkor nem ennék cukrot kanálszámra.

dare 2020.03.19. 15:47:38

@Muhammad Balfas: Ugyanilyen okból?
Max 1000

Serény Vélemény 2020.03.19. 15:49:55

@Prophetic: Mert magadtól nem tudsz otthon maradni, ha bármi bajod van???

SzAdam 2020.03.19. 16:15:15

Nézzünk egy negatív forgatókönyvet: 2 millió fertőzött Magyarországon. Ez kb nyárra jönne el és a kilábalás karácsonyig simán elhúzódna. Ennyi időre nem tudsz betárazni, még ha egy államcsőddel megfejelnénk, akkor is lenne kaja.

Gleccsertetű 2020.03.19. 16:30:46

@Prophetic: tehát ma letesztelnek, nem vagyok beteg. Holnap megbeteszem. Letesztelnek minden nap?

Prophetic 2020.03.19. 16:39:27

@Gleccsertetű:
Ez olyan, mint az adóellenőrzés, mindenkit nem lehet. De ha éppen minimálbéren vagy bejelentve és most vettél egy rózsadombi lakást, vagy gyanúsan sok céged van, vagy épp szúrópróbaszerűen, mert most a pékeken és a IX. kerületi lakosokon van sor. Ugyanígy a vírusteszt is.

Prophetic 2020.03.19. 16:40:19

@Serény Vélemény:
A probléma a lappangó, tünetmentes ill. minimális tünetekkel rendelkező koronavírusos páciensekkel van.

Billy Hill 2020.03.19. 16:41:43

@SzAdam: Hát igen, nem 15 kiló lisztet kell venni, ha valaki hónapokig ki szeretne tartani, hanem mázsákat...

Prophetic 2020.03.19. 16:42:38

@SzAdam:
Az államcsődről jut eszembe, kíváncsi vagyok, mikor nézzük meg a 400-as eurót. (Most jött jól a devizaalapú államadósság leépítése...)
Mindenki szabadul a forinttól, cseh koronától, akármitől, és euróba, dollárba menekül. Remélhetőleg a válság után helyreáll, és a seggünket verjük a földhöz, ha újra 350 lesz...

midnight coder 2020.03.19. 16:59:16

@Prophetic: Erről a teszteléses dolgoról a régi vicc jut az eszembe, amikor a farkas megerőszakolja a nyuszit. Utána a nyuszi megkérdezi: te farkas, van neked arról papírod, hogy nem vagy AIDS-es ? - Persze hogy van! - Na, akkor azt most eldobhatod!

Muhammad Balfas 2020.03.19. 17:37:13

@Örömhernyó: Önmagamról beszéltem. Számomra a kávé két cukorral értelmezhető.. A tejszín,tej hiányát még tolerálom valahogy. A tea pedig cukros-citromos forróvíz valami ízesítő filterrel..:)

Muhammad Balfas 2020.03.19. 17:39:23

@dare: Sztem sokkal több ember akarná biztosan tudni,hogy nem fertőzheti meg hozzátartozóit..

dare 2020.03.19. 18:17:04

@Muhammad Balfas: Ez igaz, de nem rokon az illető, ezért írtam max ezret.
Ahogy mondtam korábban, részemről mindegy az is, ha nincs teszt, csak sikerüljön kordában tartani a vírus terjedését.
Nem tartom jó ötletnek, hogy a tesztelés úgy van megoldva, hogy idejösz, ha elkaptad befekszel 2 hétre és kész, mivel ezzel sok embert elriasztanak attól, hogy jelentkezzenek önkétes alapon, mert a többség sajnos így nem fog.
Max utolsó pillanatban, de akkor már nem lehet megmenteni az illető életét, mint azt a példa is mutatta.
Én jelentkeznék, de hogy őszinte legyek én is tartok attól, hogy odamegyek, elzárnak 2 hétre, mire kijövök meg tombol a vírus, és le van zárva minden.
2 hét sok idő, ki tudja most mi minden történik 2 hét alatt.
Tehát jó lenne, ha lenne teszt, de ha meggátoljuk a vírus terjedését, akkor ez teljesen mindegy, mert nem fog érdekelni.
Bár találtam azóta egy fizetőst, lehet elmegyek oda.

sóhegy049 2020.03.19. 18:21:15

Ki, hogy és mikor kezdte! :-)
Én már elkezdtem apránként, mikor február elején látható volt, hogy Európa nem Kína, így meg fog csúszni a talaj. Szépen, lassan becsipegettem, mindazt, amire szükség lehet, azóta csak pótolni kell, azt, ami kifogy.
Tehát, hagytam másnak is, nem szakítottam meg az eladókat! Azonban ma a csirkésem elmondta a piacon, hogy ez van és ez lesz, amit látok, (kevesebb, mint a szociban, péntek este) mivel nincs munkaerő, megy a para, Szlovákiából meg a szállítás akadozik, Viszont azt már én sem értem, hogy lassan egy hónapja tart a spájzolás, tehát ennyi cuccot hová lehet rakni?
Valahol azért "jogos" a para, mert az élelmíszerek, több, mint 50%-a import...

sóhegy049 2020.03.19. 18:23:40

@dare:
A teszttel kapcsolatban...
Dél-Korea már ki tudja hol lenne, ha nem tesztelne folyamatosan? Szingapúr és Hong-kong is egyfolytában, csak tesztel! Ja és a WHO is erre szólít fel.

dare 2020.03.19. 18:33:09

@sóhegy049: Igen, csak a kormány eddig fázik ettől, ezért csak óvatosan szabad szóba hozni.

Muhammad Balfas 2020.03.19. 19:48:53

@dare: Egy patikában kapható gyorsteszt lenne a megoldás, de ugye ez időbe telik..

2020.03.19. 20:32:31

@Ekrü: tehat nalunk max. 1800 hivatalosan beteg lesz. Mindenki mas csak sima legzesi elegtelensegben hal meg, vagy/esetleg/talan felgyogyul a tudogyuszibol. Covid-19 csak max 1800.
Hat, valami hasonlot csinaltak a kinaiak is. Es eszak-koreaban meg nincs is jarvany, csak par beteg.
Igen. En meg a jordan kiraly vagyok.

Muhammad Balfas 2020.03.19. 21:43:36

@vanvelemenyem: Nem lehet letagadni, mert a megszaladó tüdőgyulladásos adatok mindent elárulnak..

2020.03.19. 22:05:14

@Muhammad Balfas: egyetertek, csak reagaltam (probaltam :D) arra a felvetesre, hogy mi milyen jol csinalunk mindent, mert a hanyatlo nyugat 11ezer fertozottje, bezzeg nalunk ...

Larrikin 2020.03.20. 04:54:09

@Örömhernyó: "A cukor azért nem rossz vészhelyzeti táplálék. "
Annyiból rossz, hogy növeli a gyulladások kialakulásának kockázatát. Ez most épp lehet, hogy szempont...

Prophetic 2020.03.20. 08:29:25

@dare:
"Nem tartom jó ötletnek, hogy a tesztelés úgy van megoldva, hogy idejösz, ha elkaptad befekszel 2 hétre és kész..."
A tegnapi tájékoztató alapján már hatósági házi karantén van, ha nincsenek súlyos tüneteid.

Örömhernyó 2020.03.20. 09:37:17

@Larrikin: Ha éhenhalástól ment meg, akkor kanalazom a cukrot. Nagyszüleim a második világháború idején és utána megtanultak spájzolni. Meg hát előtte se volt más vidéken. Befőzni a gyümölcsöt, hogy legyen télen is, savanyítani a zöldséget, hogy legyen télen is. Sózni, füstölni a húst, kolbászt, hogy legyen nyáron is. Vermelni a krumplit.
Ezek közül nem mindenre van ma lehetőség vagy szükség a városokban. De még egy kis lakásban is lehet száraztésztát, olajat, tejport, cukrot, konzerveket, száraz hüvelyeseket, befőtteket, savanyúságokat, pár flakon hipót felhalmozni.
Persze a belpesti bőccsész, aki pizzát rendelve meg kebabot zabálva tengeti életét, az ilyenre nem gondol. Nem trendi. Csak a kézműves lófaszt veszi kétezer kilencszázér'.
süti beállítások módosítása