Indulásunk óta foglalkoztunk a magyar halászlédilemmával, szörnyülködtünk álolasz étteremláncokon, és belekóstoltunk az Amerikából terjedő barbecue kultúrába is. Most itt az idő, hogy a gasztronómia egy másik világhírű szereplőjét vegyük górcső alá. Ugye mindenkinek megvan az a klisé lelki szemei előtt, ahogy a bajszos francia monsieur hetykén pózol barett sapkájában és csíkos pólójában, kezében jópár baguette-tel és egy minőségi(nek tűnő) vörösborral? A cuisine française szimbolikus, de egyben megosztó téma, úgyhogy mi annál nagyobb örömmel nyúlunk a forró pitéhez.

Egyeseknek etalon, mások szerint gyomorforgató, amit a hatszögletű országban konyhaművészet címen művelnek. Az UNESCO szellemi kulturális örökségének listáján mindenesetre egy évtizede megtalálható a francia gasztronómia. Eszerint valamit mégiscsak tudnak azok a messze földön híres séfek, nemde? Az viszont vitán felül áll, hogy velük kapcsolatos sztereotípiából Loire-t lehetne rekeszteni (haha). Minthogy volt szerencsém az ország több városában is élni, saját kulináris élményeim alapján igazolom vagy vetem el a következő sztereotípiákat.

1. Mindennek a kezdete, a l’apéritif  

A szó lényegében étvágygerjesztőt jelent, amit nem is igazán kell bemutatni, hiszen nálunk is egészen népszerű a fogyasztása – a jó öreg pálinka formájában. A franciák körében szintén bevett szokás – ellenben esetükben a rövidital gyors felhajtásánál többről van szó, mondhatni, szociális tevékenységnek felel meg. Összeülnek a baráti társaságok egy hosszú nap utáni italra (ami általában alacsonyabb alkoholtartalmú a nálunk megszokottnál), rendszerint némi rágcsálnivalóval, és átbeszélik az aznapi történéseket. Ez aztán a napnyugtával átcsap egy vacsorába vagy további körök rendelésébe, de leggyakrabban nincs folytatása az estének. A l’apéro viszont mindenképpen valós jelenség, az életet híresen élvezni tudó franciák kedvelt időtöltése.

2. A reggeli kötelező kelléke, a croissant

Kívánom, hogy az életében legalább egyszer mindenki tapasztalja meg az élményt, amit egy meleg, roppanós vajas croásszon nyújt. De az az igazi à la française, nem az itthoni gyenge utánzatok. Második számú sztereotípiánk szintén igaznak mondható abban az értelemben, hogy Franciaországba látogatva minden sarkon pékségbe botlunk, ahol ettől a csodás péksütitől roskadoznak a polcok. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy a helyiek a reggeli elengedhetetlen részeként tekintenek a finomságra. Egyrészt nem is olcsó, másrészt nem kívánnak fiatalon szívrohamban eltávozni közülünk: a croissant viszonylag sok vajjal készül, ami ugyebár telített zsír, azaz jelentősen növeli a koleszterinszintet.

Így leginkább hétvégén kerül asztalra a péksüti, és fogyasztása sem akárhogy történik. A nagykönyv szerint a croissant-nak minden esetben melegnek kell lennie, és kávéval párosítva jelenti a legnagyobb élményt. Azonban a vaj, lekvár és méz tilos – előbbit már eleve tartalmazza, utóbbiak pedig az édes egy eltúlzott dimenziójába viszik az ízt. Mégha a franciák hátán fel is állna a szőr az itthon megtalálható töltött verzióktól, én azt mondom, halmozzuk csak az élvezeteket. 

Ha még nem követsz minket Facebookon, ide kattintva megteheted! Ne maradj le semmiről!

3. Ami viszont tényleg nem maradhat ki a reggeliből, a baguette

Pontosabban se a reggeliből, se az ebédből, se a vacsorából. Egyszerűen mindenük a baguette, nem is csoda, hiszen olcsó és finom. A kenyér fogyasztása persze nem újkeletű, és nem csak a franciákra jellemző, a sajátosság itt a forma és a rengeteg verzió. Baguette-nek 1920-ban kezdték hívni, amikor egy életbe lépő törvény megtiltotta, hogy hajnali 4 óra előtt munkásokat dolgoztassanak, és így lehetetlenné vált a kenyeret megsütni, hogy az reggeliidőre elkészüljön. A megoldás: vékony, elnyújtott forma, amely így időben átsült, és frissen várta az üzletbe térőket. Erre utal az elnevezés is, mely az olasz baccheto szóból származik, ami botot vagy pálcát jelent. A croissant-nal ellentétben a baguette tényleg minden nap az asztalra kerül, és számos formáját sokféleképpen fogyasztják a franciák.

4. Csiga- és békazabálók

Na, ez az, amivel a francia konyhát legtöbben azonosítják. Pedig ha belegondolunk, hogy mi milyen állati részeket eszünk meg, egy kis brekicomb nem is olyan extrém. Pláne, ha hozzátesszük, hogy a franciák nagyon kis hányada fogyasztja ezeket a finomságokat. Legalábbis olyan gyakorisággal, ahogy azt mi elképzeljük. A kutatások szerint a nemzet 10 kedvenc eledelében mindenesetre nem találjuk se a csigát, se a békát, sőt, az éttermek többségének menüjében is hiába keresnénk. A csiga és a béka nemes étel, megkérik az árát, úgyhogy aki szereti is, csak alkalmakkor fogja fogyasztani. Ami talán magyar észjárással még felfoghatatlan, az a kagyló – az aztán pörög mindenhol, szimpla sült krumplival kiegészülve.

5. A fromage iránti szenvedély

A sajtkészítésnek nagy hagyománya van az országban, amelynek termékeit nem csak az ország lakosai élvezik, de a világ szinte minden tájára exportálnak belőle, nagy örömünkre. Szinte egy emberélet is kevés lenne minden fajtáját megkóstolni, hiszen minden régiónak megvan a maga büszkesége és speciális eljárása. Legyen az kéksajt, camembert vagy kecskesajt, a francia paletta igen széles, melyről ide kattintva többet is olvashattok. Ami pedig fogyasztását illeti, a sztereotípia itt abszolút megállja a helyét: egy 2013-as jelentés szerint egy átlagos francia 25.9 kilogramm sajtot eszik meg évente, ezzel mindenkit megelőzve. A klisét pedig végképp alátámasztja egy egészen friss (szinte még meleg) hír, azaz legtöbb sajtos pizza világrekordja: egy lyoni úriember 257 különböző sajtból készítette el remekművét, ezzel csúnyán maga mögött hagyva az eddigi Guiness rekordost, az ausztrál 154 sajtos pizzát.

6. A borkészítés koronázatlan királya 

Bordeaux, Loire, Champagne és Provance - csupán néhány példa Franciaország legismertebb borvidékei közül (mi is előszeretettel termesztünk francia eredetű szőlőfajtákat, például a cabernet sauvignon vagy pinot noir). Az innen származó borok méltán világhírűek, és a minőség mellett a mennyiség sem marad el, hiszen az ország világ legnagyobb exportőreinek egyike. De semmiképp nem a number one, hiszen az utóbbi öt évben folyamatosan megverte őket volumenben a nagy rivális, Olaszország.  A bevételt vizsgálva viszont felülmúlhatatlanok a franciák, és borivásban is lenyomják Európa nemzeteit (Portugália kivételével): az egy személyre jutó átlag borfogyasztás 51,8 liter/év.

Némiképp keretet adva a történetnek visszakanyarodnék az első ponthoz, az apéritifhez. Tapasztalatom szerint ilyenkor szokott előkerülni egy jó bor, legtöbbször egy sajttál társaságában, hisz a kettő nagyon jól passzol egymáshoz. Ha belegondolunk, ez nem is meglepő, hiszen egy jó bornak ugyanúgy idő kell, mint egy jó sajtnak.

Konklúzióként levonható, hogy bár jópár sztereotípia megállja a helyét, számos előítélettel ideje lenne leszámolni. Hiszen a francia konyha jóval többet kínál a csigáknál és békacombnál. 

Képek: Pixabay.