Viszonylag gyakran főzök olasz tésztákat (bár így sem elégszer), és kivétel nélkül mindig a tradicionális, eredeti receptek alapján dolgozom. Miután a múltkor azt nehezményeztem, hogy a magyarországi olasz éttermek többsége pont a tradicionalitást mellőzi az olasz ételek elkészítésekor, ezért most arra gondoltam, hogy bemutatom, én hogyan főzöm a tésztát – csak úgy, ahogy az adott ételnek otthon adó régióban maguk a helyiek is. Most épp spaghetti alla puttanescát készítettem.

Az étel eredetéről nem szeretnék sokat beszélni, de annyit azért megemlítenék, hogy egy meglehetősen új receptről van szó: a puttanescát a 60-as évek Dél-Olaszországában találták fel. A neve elég vicces, most nem fordítanám le (aki hallotta már a puttana szót, az tudja, mit jelenthet az étel neve. Van ilyen, na…). A fogást leginkább Lazio és Campania tartományokban eszik, kisebb eltérésekkel az összetevőkben. Általában spagettivel fogyasztják, de a penne, bucatini vagy linguine is szeretni fogja a szószt, én például spaghettinivel csináltam legutóbb.

A puttanesca alapvetően egy paradicsomos tésztaétel, kaprival, feketeolívával és szardellával megbolondítva. A szardellának elég karakteres íze van, így aztán aki nem szereti, annak a puttanesca sem játszik. A csilitől enyhén pikáns lesz, a krémesre sült szardella a kaprival és a fanyar olívabogyóval, a savanykás paradicsom kíséretében egyszerűen mennyeivé teszi ezt a fogást. Vannak konzerv puttanesca szószok is, de amellett, hogy a befőzés az alapanyagok frissességét veszi ki – már amennyiben nem spóroltak ki belőle semmit -, és tartalmazhat olyan dolgot, amit nem feltétlenül kéne neki (stabilizátor, ízfokozó, bármi)  teljesen felesleges ezt használunk, hiszen rendkívül egyszerű elkészíteni ezt a szószt magunktól is. Nézzük meg, hogyan!

A puttanesca gyors étel, a szósszal nem kell sokat vacakolni – viszont annál finomabb lesz a végeredmény. Természetesen itt is igaz, mint minden olasz tésztaételnél, hogy a szósz csak a kísérő, így aztán a legfontosabb, hogy a tészta remek minőségű legyen, és jól készítsük el. Hogy is lehetne már a tésztát elrontani? – gondolhatják sokan, pedig bizony el lehet, nem is kicsit. Sokan már a beszerzésnél megbuknak: mivel az étel lelke maga a tészta, érdemes jó minőségű, eredeti olasz gyártmányt választani (figyelem: aminek a márkája olaszosan hangzik, még nem biztos, hogy az is). Konkrét termékeket most nem sorolnék fel, de amit Olaszországban gyártanak, és nem gyanúsan olcsó, azzal valószínűleg nem lesz baj.

A tészta utána megbukhat a főzésnél is. Pedig rendkívül egyszerű a dolgunk: a lehető legnagyobb edényben forraljunk vizet, tegyünk bele egy fél marék, durva szemű sót (az olaszok a tészta főzővizéhez ilyen sót adnak), és amikor lobog a víz, szépen tegyük bele a spagettit. Ne törjük össze, ne olajozzuk a vizet, ezek a gaztettek meg se forduljanak a fejünkben. Innen már csak arra kell figyelnünk, hogy al dente legyen. Ez sem egy bonyolult művelet: csak addig főzzük,amennyi ideig a csomagoláson javasolják (ha olasz tésztát vettünk, persze. Ha nem, akkor meg majdnem mindegy). Ezután tűzről levéve legfeljebb fél percig hagyjuk állni, és mehet a szószba (nem a szósz a spagettihez).

De menjünk sorban: előbb az extra szűz olívaolajon (igen, lehet vele főzni) futtassuk meg a csilit és a fokhagymát, amit előzőleg egy késsel széttörtünk. Használjunk nagy serpenyőt, hiszen el kell férnie majd benne a tésztának is. Érdemes ilyenkor a serpenyőt kicsit megdönteni, hogy az olaj ellepje a fokhagymát. Nagyjából fél perc után mehet bele a szardella, a kapri és a kettévágott olívabogyók.

Addig sütjük így együtt egy kis kevergetés mellett, amíg a szardella  szét nem sül teljesen.  Egyébként a szardella nem olcsó, de könnyű beszerezni, a legtöbb élelmiszerláncnál találunk belőle, némely kisboltban pedig egészen kedvező áron hozzájuthatunk. A konzerves verzió is jó, csak ne legyen ízesített. Ha a szardella már szétmállik az olajban, akkor mehetnek hozzá a kettévágott paradicsomok. A tésztavíznek ekkorra már lobognia kell, hiszen most kell  elkezdeni főzni a spagettit. A szószt ezen a ponton lehet sózni, ha szükséges, bár a szardella és a kapri is elég sós magában is. A fokhagymákat ilyenkor már kiszedhetjük a serpenyőből.

Ha még nem követsz minket Facebookon, ide kattintva megteheted! Ne maradj le semmiről.

Innentől pedig már csak várni kell. Néha megkeverjük a szószt, néha megkeverjük a tésztát, és ha lejárt a csomagoláson megadott főzési idő (spagettinél általában 6-7 perc), akkor mehet rá a tészta a szószra (ismétlem: nem fordítva!). Egy merőkanállal tegyünk hozzá a tészta főzővizéből is. Ekkor adjuk hozzá az apróra vágott petrezselymet, sűrű kevergetés (vagy ha már megy, akkor rázás) mellett hagyjuk a tűzön két percig, és mehet a tálalás.

Ne ijedjünk meg, ha úgy találjuk, hogy kevés a szósz: pont annyi, amennyi kell. Az olaszok a tésztát imádják, a szósz csak kíséret. Mellesleg ha jól készítettük el, akkor a tészta nagyon szépen felveszi a szószt, és mindenből annyi lesz rajta, hogy az étel pont tökéletes lesz. Enyhén szardellás, kicsit csípős, paradicsomos-olívás spagetti. Ennyiből áll igazi olasz tésztát főzni! Ugye, milyen egyszerű volt? Jó étvágyat!

 Fotók: Ínyenc Fenevad.