Idei balatoni túránkat Siófokon kezdtük, ahol kipróbáltunk egy strandbüfét, egy városi reggelizőt, egy patinásabb(nak hitt) és egy klasszikus turistalehúzó éttermet, és ha már a magyar tenger bulifővárosában jártunk, akkor megkóstoltuk az éjfél utáni helyi partygyrost is. A fentiek közül kevés olyan hely volt, amelyikben nem csalódtunk igazán – némelyikben csak kicsit, másikban nagyot. A gyenge minőség emellett pofátlanul magas árakkal és gyakran minősíthetetlen kiszolgálással társul. Ki merem jelenteni, tapasztalataink szerint Siófok gasztronómiai szempontból nagyon nem nagy durranás, de ami azt illeti, nem csak ez nem tetszett nekünk a városban.

Nem volt nehéz eldönteni, hogy Siófokra megyünk először. Én az északi part főbb helyeit már szinte kívülről ismerem, Siófokon pedig évekkel ezelőtt jártam utoljára, és akkor sem strandolni voltam. Ezúttal Vérmes Ízvadász vonult le velem ünnepélyesen a terepre, ő pedig a déli parton szocializálódott, így aztán bevállaltunk egy hétvégén, hogy megnézzük, Siófok miért annyira közkedvelt.

Hol is kezdjem? Talán menjünk kronológiai sorrendben, hiszen az érzések is az ingerek beérkeztével épültek ki bennem, hogy végül ezen írás formájában materializálódjanak. Amikor megérkeztünk pénteken, már javában zajlott a party, amelyikről Siófok annyira híres. Ezt egyébként meg is értem, a sétányon végig ment a buli, két kezemen nem tudom megszámolni, hány szórakozóhely mellett mentünk el. 

De ami a legjobban ledöbbentett, az a felismerés, hogy mennyi suttyóval vagyok körülvéve. Te jó ég! Nehéz volt elhinni, hogy ilyen létezik. Az egész Petőfi sétány hangulata olyan volt, mintha egy nagy falunapon lennék. Volt itt minden, a hátranyalt hajú, fehér inges lakkcipős társaságtól kezdve a magát 18-nak gondoló ötvenes hölgyeken át a talpig piros sportcuccban nyomuló, sárgára szolizott, gyantázott lábú szépreményű huszonévesig.  Ne értsetek félre, egy percig sem vártam, hogy az emberek a doktori védésüket mennek le megünnepelni a siófoki éjszakába, de azért sokkoló látni, hogy mennyi kreténnel osztozunk ezen az országon.

Nyáron végigjárjuk a népszerű strandokat a Balatonon, és ízekre szedjük a kínálatot. Kövess minket Facebookon is, nehogy lemaradj legújabb bejegyzéseinkről!

Na de térjünk a lényegre. Késő este volt már, beülni nem nagyon akartunk sehova, viszont kaptunk egy fülest, hogy egészen egyedi gyrost készítenek a sétánytól néhány méterre. Pesten is ritka az a gyros, amelyik valamennyire értékelhető, de mivel a bulizók tényleg imádják ezt a helyet, adtunk neki egy esélyt. A hírek igazak voltak, elég szép sorocska kígyózott a kis bódé előtt, amely egyben étterem is volt – de oda nem lehetett beülni a gyrosszal, mert annak külön konyhája volt. Érthető üzletpolitika ez.

Mustafa gyros volt a neve, és a kiszolgálók – nem meglepő módon – közel-keletiek voltak (az éttermet egy szír férfi üzemelteti). A sorbanállás egész elviselhető volt, érdeklődő füllel végighallgattam közben az előttem álló akadémikusok értekezését. Ott már viszont éreztem, hogy nem jó helyen járunk, amikor a magát a halál küszöbére unó gyrosos visszaküldött saját nyelvén az anyámba, mert csípőst mertem utólag kérni a gyrosra. A kiszolgálás nemhogy baráti nem volt, de egyenesen rettenetes. Nagy szívességet tett ám nekem az az ember, hogy összerakta a gyrosomat, amiért 850-et fizettem. 

A kemencés gyrost, aminél rosszabbat amúgy régen ettem. A tészta egészen eredeti volt, elismerem, mert nem a klasszikus pita vagy tortilla volt, hanem ezeknél testesebb változat. Megfogni ez sem tudta a belepakolt zöldséget és húst, amiből volt bőven. De a minőség szerintünk olyan gyenge volt, amiért a mennyiség nem kárpótol – a paradicsomnak hűtőíze volt, a fantáziátlan jégsaláta és uborka pedig nem tett jót neki (legalább olívabogyó volt benne). A húsról ordítóan hiányzott a fűszeres, karakteres íz, és kicsit lehetett volna sültebb is. Gyenge volt, nagyon.

Az éjszaka meglepően jól sikerült, az alkohol ismét bebizonyította, hogy mindenkit szerethetővé tesz, így aztán a reggel későn kezdődött. Tudtunk még egyet fürödni a Nagystrandon, ami tényleg nagy. A közeli szabadstrand nekem nem jött be, nagyon naturál volt a kis partszakasz az ázott homokkal és nádassal, távolabb pedig nem akartunk menni, ezért bementünk a Nagystrandra. A strand felújított, de nekem így sem annyira jött át, kicsit átgondolatlannak éreztem. A büfék elszórtan álltak távol egymástól, a dizájn nagyon puritán, a szabadtéri konditerem és az óriáskerék pedig nekem önmagában még nem elég, hogy egy strand szerethető legyen. A víz viszont egészen remek volt, nem olyan hínáros és kagylós, mint ami az északi partra sokszor jellemző.

A strandon találtunk 3 büfét, mindhárom gigantikus távolságokra egymástól. Kívülről elég pofásak voltak, de csak egyet tudtunk kipróbálni, mert a többi bezárt a szél miatt. A büfé nevét nem tudjuk, mert „lángos palacsinta” szerepelt a neve helyén. Vérmes Ízvadász lángost evett, egészen jó volt, hozta a kötelezőt. 

Én „fullburgert” ettem krumplival. A burger nagy volt, és ízében is verte a magyar strandburger átlagát (persze egy igazán jó kézműves burgerrel nem vetekszik, de ez nem is elvárás). A hús is korrekt volt benne, bár a ketchup-mustár-majonéz kombó együtt nekem sok volt. Az ára is elment, nagyjából 2500 volt krumplival együtt.

Aznap még egy evés várt ránk, a városközponttól picit távol eső Öreg Halászba mentünk – mit mentünk, futottunk, mert annyira hideg volt. Az Öreg Halászról részletes kritikával érkezünk a következő napokban, így erre most nem is térnénk ki külön. Nagy csalódás volt, ennyit viszont elárulhatunk.

Az éjszaka aznap már nem sikerült olyan jól, a 15 fokban, szélben, esőben partyzás valahogy nem az én műfajom, nem tudom, ki hogy van ezzel. Másnap a belvárost vettük célba, találtunk is egy cuki reggelizőhelyet (Német-Olasz Pékség a neve), ahol fejenként 2 croissant ettünk. Az egyik sonkával, sajttal és tojással volt töltve, de a sajt és a sonka mintha csak dísz lett volna rajta, és sokat rontott az élményen, hogy hideg volt. A másik croissant lekvárral volt töltve, az meg kicsit émelygősen édes volt. A töltött croissant eleve nem olyan dolog, amire egy pékség büszke lehet, hiszen ennek a csodálatos péksüteménynek önmagában is meg kell állnia a helyét, akárcsak a francia eredetinek, de ettől még egészen finom volt. Ebben rengeteg volt a töltelék, ha valaki ezt szereti, annak merem ajánlani. A hely olasz kiszolgálója velem kicsit zord volt, amikor a kávét adta, de egyébként nagy panaszunk nem lehet a helyre, az ára is teljesen középkategóriás. Jól esett, és nagy pluszpont, hogy 11-ig van meleg reggeli - erről pont lecsúsztunk.

Várt még ránk egy ebéd, amelyet én nagyon szívesen elköltöttem volna az Egy Csipet Nádasban, de Vérmes Ízvadász kolléga inkább a sétányon található magyaros éttermet, a Pátert választotta. Megbántuk ezt is, mert az árak egészen meredekek voltak, az ízek viszont teljesen átlagosak – tipikus turistalehúzó hely. A Páterről bővebben fogok írni, ha nem akarsz lemaradni róla, kövess minket Facebookon. Most egy kicsit átadom a terepet Vérmes Ízvadásznak, hogy értékelje a siófoki hétvégét, elsősorban az ételek szempontjából.

“Amikor gasztro szempontból egy véletlenül talált reggeliző viszi a prímet egy hétvége kajálásainak helyszínei közül, az gáz. Pláne, hogy az is csak közepesen jó volt, a hideg szendvics nekem is bántotta bögyömet, de azt is hozzá kell tenni, hogy pont 11 után estünk be, ami előtt még egy csomó meleg reggelit kínálnak. Választék így is volt, sőt a teraszon való D-vitamingyűjtés nekem felüdülés volt" - mondta az Ízvadász.

"A parti büfé szintén a pozitívabb élmények egyike volt, de a két étterem nálam is csúnyán leszerepelt. Úgyhogy rövidesen teszek én is egy próbát az északi parttal" - tette hozzá.

Magam is úgy éreztem, hogy amennyi pénzt elköltöttem a siófoki éttermekben, annyiból tapasztalataim szerint az északi parton sokkal jobbakat ehettem volna. Siófok szolgáltatói vélhetően nem a nagyigényű vendégekre szabták a kínálatot, ez nagyon látványosan megmutatkozott a hétvégén, mindazonáltal a rendkívül nagy kereslethez is hozzászokhattak, mert az árak magasak. Könnyen lehet, hogy egyszer sem volt szerencsénk, de konklúzióként mégis elmondható, hogy a meglátogatott siófoki éttermek túlárazottak, minőségben nem érnek fel az északi parton általam megszokottakhoz. Persze találhattunk volna sokkal jobb helyet is a városban, amely nem a balatoni bulituristákat célozza, de mivel Siófok turizmusát elsősorban ez hajtja, így nyilván ezt kellett most kipróbálnunk. Siófok akkor lesz számodra nyerő, ha bulizni akarsz, akkor viszont alighanem verhetetlen a Balatonon.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le a hasonló beszámolókról!

Fotó: Ínyenc Fenevad/Vérmes Ízvadász